Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miben hiszel (vallás), és...

Miben hiszel (vallás), és miért? Vagy miért vagy ateista?

Figyelt kérdés
Így neveltek, mások hatására kezdtem el hinni, saját meggyőződés, személyes tapasztalat?
2010. jún. 1. 16:45
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:

Tizenéves koromban elgondolkoztam rajta, hogy van-e Isten meg úgy egyáltalán, arra jutottam, hogy nem tudom. Voltam több felekezet templomában is, elég sok szertartást megnéztem, azok kimondottan taszítottak.

Úgy gondolom, hogy valószínűleg nincs Isten. Akik térítenek, kedvenc kérdésük: hát akkor véletlenül van ez a föld így? Igen, szerintem ez lehet teljesen véletlen.


Mindamellett a krisztusi tanításokkal egyetértek, úgy gondolom, hogy az vezet előre, ha az ember a jóra törekszik és nem a közvetlen érdekeit nézi. Emiatt volt, aki kereszténynek mondott, mert szerinte a kereszténység nem istenhit, hanem egy életforma. Nem tudom.

De talán jobb is, ha nem tudom. Különben is ennek a kérdésnek csak akkor van jelentősége, ha az ember alapvetően gonosz, mert őt visszatarthatja a gonosz tettektől az, hogy fél, hogy mi lesz a halála után. Én úgy gondolom, ha véletlen lenne is Isten, nyugodtan járulhatok a színe elé, max. azt róhatja fel nekem, hogy nem hittem benne :)


Egy apró kiegészítés a 17:05-nek: én láttam keresztény papot, egész pontosan lelkészt mosolyogni, sőt harsányan nevetni is. Mivel a szomszédunk és rendszeresen átjön beszélgetni, borászkodik és abból is szokott mindig hozni. Nagyon finom :). Egyáltalán nem rugaszkodott el a világtól, például annak dacára, hogy a családom 90%-ban ateista, 10%-ban katolikus, soha nem akar téríteni. Elfogadja. Szóval talán ez a kérdés inkább emer-, mint vallásfüggő.

2010. jún. 1. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
Hiszek Istenben, és abban, amit a Biblia tanít, hiszek Jézus váltságáldozatában, és nagyra értékelem a tettét. Saját meggyőződésem alapján (addig is úgy gondoltam, hogy van Isten, csak nem találtam a "helyem") hoztam meg a döntésem, felnőttként, hogy hova akarok tartozni, alaposan megvizsgáltam a Szentírást, bár még mindig úgy érzem, soha nem mondhatom, hogy mindent tudok, és értek. Viszont amióta az életem az Isteni alapelvekhez igyekszem igazítani, nagyon sok áldását tapasztalom. Legfőképpen a belső tulajdonságaimban változtam, és ennek nagyon örülök.
2010. jún. 1. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
90%

Az én hitem egyértelműen keresztény alapú, de én a vallást első sorban életem fő gerinceként tartom, mintsem puszta Isten-hitnek. Az Ószövetség gondolkodásmódi, s erkölcsi tanítását hiányosnak, és elavultnak, "gyümölcstelennek" gondolom, ezért inkább az Újszövetségi leveleket, Jézus tanítását, és az apostolok cselekedeteinek összefoglalóját veszem figyelembe az életem irányát illetően, vagy inkább kezdem figyelembe venni. Az Ószövetség (amely imádságokat, Istennel való kapcsolatot illeti) egyes könyveinek egy-egy érdekes gondolatát szeretem hámozgatni, de vannak felettébb érdekes dolgok ottan is, a Zsoltárok könyvéből ritkábban elimádkozok egy-egy zsoltárt, de az imádság lényegét a társaim nagy része sem érti, mi a lényege, s nem egy varázsige, amit ha elmondasz, akkor le van tudva az egész, hanem, hogy Istennel akarod leélni az életed.

A meggyőződésem több is volt, de azok miniatűr dolgok voltak, amelyben éreztem, hogy ő ezt a szerencsét értem tette, s nem azért (elsősorban), mert elimádkoztam 1000 oldalas zsolozsmát, hanem azért mert szeret. És ezt én viszonozni szoktam neki. Nyitott vagyok egyéb építő jellegű gondolkodásmódra, és tudom, hogy ez még csak a hitem kezdete, ezt még építeni kell, és tudom, hogy vannak dolgok, s személyek amelyek ezt építeni tudják.


17:05: üdv a '96-osok klubbjában ;)


14/F

2010. jún. 1. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:

"Egy apró kiegészítés a 17:05-nek: én láttam keresztény papot, egész pontosan lelkészt mosolyogni, sőt harsányan nevetni is. Mivel a szomszédunk és rendszeresen átjön beszélgetni, borászkodik és abból is szokott mindig hozni. Nagyon finom :). Egyáltalán nem rugaszkodott el a világtól, például annak dacára, hogy a családom 90%-ban ateista, 10%-ban katolikus, soha nem akar téríteni. Elfogadja. Szóval talán ez a kérdés inkább emer-, mint vallásfüggő."


Igen, elnézést, ezt elfelejtettem odaírni :) Félreérthetően fogalmaztam a korábbi hozzászólásomban, mert az vehető ki, hogy a buddhizmus vidámabb, mint a kereszténység. Igazából arra akartam utalni, hogy vannak keresztény papok (te is nagyon jól elmondtad, ez emberfüggő), akiket elnyelt a hite, a vallása, és már szinte "érzéketlenek". Erre van is egy fogalom, már nem tudom, mi, azt hiszem, elcsendesítettek, de nem biztos. Annyit tesz, hogy az érzelmeket szinte teljesen kikerülik és CSAK a hitüknek élnek, megszállottként. Ilyen emberek természetesen a buddhizmusban is előfordulnak, de ritkábbak. ÉS a hittérítők... nos, róluk nem szeretnék vitát nyitni, nem akarom szidni őket, mert megint az jönne le a mondandómból, hogy a buddhizmust védem, ezt pedig nem szeretném.


Szóval, a lényeg, hogy tévedtem, tényleg rosszul fogalmaztam meg. Sajnálom, de remélem, már érthető a tartalma :)

2010. jún. 1. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
Egyértelműen zen vagy tantra. Aki nem tanulmányozta ezt a kettőt, az fontosságokról maradt le. Emellett van egy sejtésem, hogy komolyan kell vennünk a keresztény tanításokat is, és a többit is. Csak program helyett példát, szimbolika helyett áthallások és analógiák rétegeit érdemes látnunk elsősorban - ami nem jelenti azt, hogy el kellene vetni a szó szerinti és a józan ész szerinti értelmezést, sőt! Kár lenne tovább fejtegetnem, ez mindenkinek a saját házi feladata. 29F
2010. jún. 1. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
15%

Ki a rosseb tudja megállapítani, h a katolikus, vagy a többi tanítás a valódi, v helyes!?????

Lehet, h mindegyik némej embereknek az ámokfutó agyszüleményei.

Erre építsek?

Talán nem kellene.

Jézus is lehet h csak egy tébojult öngyilkos merénylő, aki a bűn ellen követett el merényletet.

Tetszettek neki a Próféták jövendölései (v saját képzeletük alkotta szüleményei) és mint fanatikus rajongó megpróbálta megvlósítani!

Sokféleképp lehetett!

A Próféták honnét tudták h Isten szól hozzájuk, s nem a képzeletük játszik velük álmukban?

2010. jún. 1. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
"Sokféleképp lehetett" - ezért jön be a zen mint kiindulópont. Igazán semmi nagy dolog nincs benne. Semmi moralizálás, semmi óriási sztorizgatás. Első blikkre meglepően idióta dolgok látszólag teljesen rendezetlen halmaza. Aztán olvasol pár könyvet, ami megemlíti, később olyat, aminek fő témája, végül bújod a koanokat, majd rászánsz napokat egy-egy koan megfejtésére. Humor és művészet. Különlegesség és mindennapiság. Felismerések látszatról és bőségről. Semmi, ami ne lenne (lehetne?) nyilvánvaló. Érdemes olvasgatni :)
2010. jún. 1. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:

Ezt nézdd meg, kérlek:

[link]

[link]

[link]

2010. jún. 1. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
keresztényként neveltek kiskoromban,de később rájöttem,hogy ez a vallás nem arról szól amiről szólnia kellene,és nekem nem ez kell.Isten létében továbbra is hiszek,de nem a kereszténység istenében.
2010. jún. 2. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:

Abban hiszek, hogy minden út Rómába vezet - azaz minden vallás ugyanoda lyukad ki: az Istenséghez.

Persze, erre mondják, hogy a vallások nem fedik egymást, nem lehet mind igaz, de én nem így vélekedek: egyrészt a vallásokban ott az ember keze, maga alakította, formálta, tett hozzá avagy elvett belőle, egy vallás sem tisztán isteni eredetű; másrészt Isten a mindenség, tehát éppúgy benne lehet Sívában, mint Odinban vagy épp a bibliai Istenben.

Végül is, amikor az emberek az isteneikhez szóltak,mind ugyanarra a "személyre" gondoltak - hisz maga az isten szó is egy fogalom -, csak épp máshogy nevezték őket, és más történetek születtek a meg nem értett dolgokból.

Tehát, szerintem minden vallás ugyanolyan értékű, és éppolyan igaz. Ha más nem, arra jó, hogy mi, emberek megtanuljuk, hogy nem a hit számít, hanem a szeretet.

Én magam legalábbis többre tartok egy egyszerű embert, aki a beteg gyerekeknek szenteli az életét, mint egy fanatikus hívőt, aki csak a maga igazságát hirdet.


Hát, én már csak ilyen vagyok, talán pont azért, mert szeretem az embereket. A jót pedig minden vallás kihozhatja belőlük.


18/L

2010. jún. 2. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!