Mi a neve a kertek védőszentjének? És az állatoké?

A kertek védőszentjét nem ismerem, de

" Dorottya, aki a hitért vállalt szenvedéseiben belehalt és rózsákat és almát küldött halála után. Így lett a kertészek, a virágárusok védőszentje."

(Google, kertészek védőszentje.)

Az eloző hosszú lére eresztett szövege utan elmondom:

A közhit azt tartja, hogy Assisi Szent Ferenc értett az állatok nyelvén, és beszélgetni tudott velük, megértette fájdalmaikat stb.

Ezért lett az állatok védőszentje!

Assissi Szent Ferenc?! Hát nem!

Figyeljetek ide! Nem tagadom, hogy voltak emberek, akik kitartóan végeztek itt a földön szép karitatív munkákat. Némelyikőjük egészen rendkívüli dolgokat tett (pl. gyógyíthatatlan betegeket ápolt, stb).

De szó sincs arról, hogy közbejárnának miérettünk bármiért is!

Mert a SzentÍrás Krisztusnak tulajdonít mindennemű közbenjárást: (hirtelen 2 Igehelyet említek) Róma 8/34: Krisztus az, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk. 1.Timótheus 2/5: Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus. De ide vonatkozik a Zsidókhoz írt levél 4/14-16.

Azonban sehol sem találhatunk utalást a SzentÍrásban arra vonatkozóan, hogy bármelyik teremtett lény is közbenjárói feladattal rendelkezne.

A kereszténység Könyve, a Biblia alapján jó ha máris tisztázzuk: EGYETLENEGY VÉDŐSZENT VAN: KRISZTUS.

/de gondoljatok bele: tegyük fel, hogy ugyanabban az idópontban végez könyörgést (vagyis imájában kér valamit) mondjuk Assissi Szent Ferenchez, a Föld különböző tájain (mondjuk az Egyesült Államokban, Hollandiában, és Ausztráliában). Namármost: Assissi Sz.Ferenc nem hallgathatja meg ezeket az imákat, mivel - minthogy teremtett lény volt - nem lehet mindenütt jelenlévő.

A mindenütt jelenlevőség, a mindenhatóság Istennek a tulajdonsága, vagyis - minthogy Isten 3 féleképpen jelentette ki magát: Atya, Fiú, Szentlélek - tökéletesen ráillik Krisztusra./

MIT JELENT A SZENTEK KÖZBENJÁRÁSA?

Válasz:

A szentek közbenjárása azt jelenti, hogy a dicsőült és Isten színelátására eljutott emberek imáikkal hathatósan támogathatják azokat, akik még nem jutottak el a mennyei dicsőségre.

Magyarázat:

A szentek közbenjárásában bízni annyi, mint életre váltani a szentek közösségébe vetett hitet, melyet az apostoli hitvallásban is megvallunk. Itt is szükséges egy fogalmi tisztázás: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk.

Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges, és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.”

A szentek közbenjáró ereje Isten-szeretésük tökéletességétől és Isten-közelségük fokától függ (Thom. Aquin. STh. III. 211. 83,11). Érdemes tehát egymásért is imádkozni, azonban a szentek imádságainak közbenjáró ereje mérhetetlenül nagyobb.

Igazolás:

A Szentírás ékesen tanítja az emberi közbenjárás erejét és lehetséges voltát, valamint, hogy a közbenjárás ereje a közbenjáró életszentségén is múlik: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és a bűnök sokaságára fátyolt borít” (Jak 5,16).

A Szentírás és a zsidó hagyomány is tud arról, hogy a szentek kérése hathatósabb a bűnösökénél: „Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja” (Jn 9,31).

Jézus elfogadja az emberi közbenjárást, és teljesíti anyja kérését olyan dologban is, amely eredetileg nem állt szándékában: „Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: »Nincs több boruk.« Jézus azt felelte: »Asszony, az én gondom a te gondod. De még nem jött el az én órám.« Erre anyja szólt a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit csak mond!« Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.« Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: »Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.« Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott” (Jn 2,1).

Együttműködésünk Istennel és a közös összekapcsolódásunk

Egy másik különbség a dolgok katolikus szemlélete és sok protestáns közösség között a mi sajátos fogalmunk a megszentelődésünkről és a Krisztussal való kapcsolatunk természetéről. Tudom, hogy bonyolult dolog erről beszélni, hiszen olyan sok különböző nemkatolikus csoport van, s mindegyiknek más a teológiája, azonban általános tapasztalatom az, hogy sokan ezek közül, bár helyes fogalmuk van az emberi természetről – ti. hogy „Isten képére teremtettünk, de elbuktunk” –, mégis úgy tekintenek az emberre, mint aki teljesen értéktelen, és nem tud együttműködni megváltásával. Néhányan addig mennek, hogy tagadják a szabad akaratot, és az Isten képére teremtett embert egy olyan teremtménnyé teszik, aki nem több mint egy Muppet Show bábú; akit, ha szerencsés, Isten kiválaszt és üdvözít – akár akarata ellenére is.

Amikor egy katolikus ezeket kezdi hajtogatni, akkor legtöbbször egyből azzal vádolják meg, hogy így „elvesz” valamit Krisztustól; sőt, istenkáromlásnak vélik azt, amikor az Isten képére való teremtettség mély igazságából eredő következményeket fejtjük ki. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az ember természete bukott, és hogy semmilyen módon nem válthatjuk meg önmagunkat, hogy Krisztus az Üdvözítő, az Út, az Igazság és az Élet, és hogy senki sem láthatja az Atyát, csakis Őáltala. A különbség ott van, hogy mi másként kapcsoljuk össze ezeket az Igazságokat. A katolikusok ugyanis azt vallják, hogy amikor Krisztust öltjük magunkra, akkor részeseivé válunk az isteni természetnek, azaz megistenülünk (theoszisz), részt kapunk Krisztus Fiúságából, az Atya valódi örököseivé válva. Így mi is munkáljuk üdvösségünket félelemmel és rettegéssel (Fil 2,12), és ebben egymásnak is segítünk: imádkozunk egymásért, példát mutatunk egymásnak, tanítjuk egymást, és részt veszünk közösen Krisztus Egyházának szentségi életében. Testvéreink őrizői vagyunk… Egy közösségben, egy családban élünk.

Sok nemkatolikus keresztény számára a lényeg az „Én, a Biblia és Jézus”-mentalitás, és figyelmen kívül hagyják, hogy elsősorban honnan is származik a Biblia, és az embert és az intézményeket - amelyek az üdvösség tervének megvalósulásában segédkeznek - ellentétesnek látják az 1Tim 2,5-tel: „Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus”. Persze szándékosan figyelmen kívül hagyják azt a mondatot, ami négy verssel ezelőtt van: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért”. Majd két verssel azután: „Emiatt rendelt ő engem hírnökké s apostollá - igazat mondok, nem hazudom -, a pogányok tanítójává hitben és igazságban.”

Nem is beszélve arról, hogy a levél többi része tele van olyan tanításokkal és buzdításokkal, amelyek világosan mutatják, hogy Pál „közvetítő” volt az Ige és az emberek között. A Jak 5,19-20 egyértelműen beszél arról, hogy az emberek szerepet játszanak az üdvösségben:

„Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát.”

És ugyanígy az 1Tim 4,16:

„Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.”

Sok protestáns felekezet filozófiája nem akarja figyelembe venni a Szentírás ezen fenti sorait, és lenézik a nyilvánvaló antropológiai igazságokat: mi az időben születtünk, térben, testben, és dolgok millióitól függünk: a társadalmi építményektől, családunktól, kultúránktól és nyelvünktől, stb. A Katolikus Egyház nem olyan radikálisan individualista, hogy tagadja azt, hogy keresztényként mind a magunk, mind mások üdvösségében szerepet játszunk. Amikor a legtöbb antikatolikus csoport tagjainak olyan dolgokról beszélünk, mint pl. hogy Mária szerepet játszott az üdvösség történetében (próbálják csak meg tagadni), szomorú, hogy egy szó katolikus használata (mármint, hogy Mária „közvetítő”) egyből acsargást vált ki belőlük. Előrántják az 1Tim „bizonyító szövegét”, és megtámadják a fogalmat anélkül, hogy elolvasnák – vagy figyelembe vennék – ugyanennek a versnek azt a szövegkörnyezetét, amelyben áll. Az ember szinte hallja amint ennek a verbális dogmatizmusnak a különös színjátéka során becsapódik egy nagy vasajtó: „Aha! Azt mondtad, hogy „közvetítő”?! Csakhogy én ismerem ám az 1Tim 2,5-öt, te pogány!” Mégis vannak nagy protestáns tv-evangelizáló birodalmak, Biblia kiadások, az ezt elosztó iparág, valamint sok csodálatos időt töltenek el imacsoportokban, és imádkoznak egymásért (bátorkodom kimondani, hogy „közbenjárnak” egymásért), és evangelizálják az embereket. Ha mindez nem „közvetítés” az emberek üdvössége érdekében, akkor micsoda? Nekem igencsak úgy tűnik, hogy kettős mércét használnak, egyet a katolikusoknál, és egy másikat másoknál; vagy pedig a „közvetítő” szót tulajdonképpen farizeusi módon magyarázzák, és kizárják az általános értelmet és a mindennapos tapasztalatot.

Az eiszegézis (a félremagyarázás) hasonló példái pl. Mária bűntelensége (a Róm 3-ban lévő „mindenki vétkezett” tételt használják, és elsiklanak a nyilvánvaló kivételektől), Mária örökös szüzessége (Jézus „testvéreivel” és az „elsőszülött” szóval példálóznak, és semmibe veszik azokat a verseket, amelyek ezeknek a „testvéreknek” az igazi anyjáról szólnak, valamint elfelejtkeznek az „elsőszülöttek” zsidó törvényéről), a hit és a cselekedetek szembeállítása (az Ef 2,8-9-et hajtogatják, és mellőznek egy rakomány más verset, beleértve a teljes Jakab-levelet), stb. Bár természetesen nem minden protestáns felekezetre igaz, de sok protestáns csoportból kissé hiányzik a szubtilitás. No és persze más is.

A „vagy-vagy” és az „ez is-az is”

Néhány keresztény közösségre igencsak jellemző a „vagy-vagy” álláspont, ami a következőképpen működik:

•„Vagy azt hiszed, hogy egyedül a hit által üdvözülsz, vagy azt, hogy csak cselekedetek kellenek hozzá.” (a katolikusokat teljesen tévesen vádolják meg ezzel)

•„Vagy csak a Szentírásban hiszel, vagy az „emberek hagyományainak” követője vagy.”

•„Vagy azt hiszed, hogy együttműködhetünk üdvözülésünkben, vagy tagadod, hogy Krisztus elegendő ehhez”

•„Vagy azt hiszed, hogy valaki szabadon hátat fordíthat Istennek, vagy tagadod, hogy Isten mindenható”. stb.

Ezek a „vagy-vagy” érvek egy hamis feltevésen alapulnak, ti. hogy két állítást csak kizárólagos értelemben lehet használni, és egymással csak ellentétes vagy szembenálló lehet. Vagy igehirdetés, vagy szentség; vagy benső ima, vagy liturgia; vagy Biblia, vagy Egyház; vagy Biblia, vagy Hagyomány; vagy Szentlélek, vagy Hagyomány; vagy egyházi tekintély, vagy személyes szabadság; vagy parancsolatok, vagy kegyelem; vagy Isten imádás, vagy szenttisztelet, stb. stb. stb.

A katolikusok tagadják ezeket az állításokat, és figyelembe veszik, hogy két állítás egymás kiegészítője is lehet.

•„A kegyelem által üdvözülünk, a hit és a Szentlélek szeretete által ösztönzött cselekedetek által.”

•„A keresztény hit forrása a Szentlélek által vezetett Egyház, amelynek forrása és köteléke a Biblia”

•„Kizárólag a Kereszt kegyelme által üdvözülünk, amellyel azonban együtt kell működnünk.”

•Isten mindent megtehet, amit csak akar, de ő azokat akarja kiválasztani, akik szabadon Őt választják”. stb.

Tehát a Katolikus Egyház ezeket „ez is-az is” értelemben vallja, mert nem ellentétesek egymással, hanem kiegészítik egymást. Kell az igehirdetés, de kellenek a szentségek is; kell a benső ima, de kell a liturgia is; kell a Biblia, de kell az Egyház is; kell a Biblia, de kell a Hagyomány is; kell a Szentlélek, de kell a Hagyomány is; kell a személyes szabadság, de kell az egyházi tekintély is; kell a kegyelem, de kellenek a parancsolatok is; kell az Isten imádása, de kell a szentek tisztelete is.

Mondhatjuk ezt úgy is, hogy ez az „Igen, de…” álláspont:

„Igen, a kegyelemből üdvözülünk a hit által – de a tevékeny hit által”

„Igen, Krisztus az egyetlen út az Atyához – de mi, keresztények együttműködünk Ővele az isteni tervben, tehát valós, ám korlátozott értelemben társ-megváltó szerepünk van az üdvösség történetében.”

„Igen, újjá kell születnünk – de az újjászületés a keresztséget jelenti.”

„Igen, Krisztus az Egyház sziklája – de Krisztus Pétert tette meg földi Sziklaként képviselőjének. stb.

Tehát, mint már mondtam, kell egy kis szubtilitás. Nem kell ellentéteket látni ott, ahol nincs ellentét.