Mi a jelentése az égbekiáltó bűn kifejezésnek az oszovetsegbol? Ki volt József az ács és Arimateai József (Újszövetség)?
József a mesterségére nézve ács volt, és Názáretben élt, meglehetősen szerény körülmények között.
Egy kiváltságos feladatot kapott Istentől, fel kell nevelnie Isten fiát emberként.
Jegyben járt Máriával, egy szűz lánnyal.
Dávid király egyik leszármazottja.
József évről évre magával vitte a családját a jeruzsálemi pászkaünnepre.
A Szentírás nem számol be róla, hogy milyen alapos képzést nyújtott József Jézusnak. De nem fér hozzá kétség, hogy hozzájárult ahhoz, hogy Jézus növekedjen bölcsességben
József az ácsmesterségre is megtanította Jézust, hiszen ő úgy is ismert volt, mint „az ács fia”
Arimateai józsef
Egy jómódú férfi a júdeai Arimatea városából, a zsidó szanhedrin tekintélyes tagja.
József jó és igazságos ember volt, aki várta Isten Királyságát, de a nem hívő zsidóktól való félelem miatt nem merte nyíltan megvallani, hogy Jézus Krisztus tanítványa.
Mindazonáltal nem támogatta szavazatával a szanhedrinnek azt az igazságtalan ítéletét, melyet Krisztus Jézus ellen hoztak. Később bátran elkérte Pilátustól Jézus holttestét, és Nikodémusszal együtt előkészítette a temetésre, majd egy sziklába vágott, új sírba helyezte. Ez a sír egy kertben volt, nem messze az oszlopra feszítés helyétől, és az Arimateából való József tulajdonát képezte
Az égbekiáltó bűnök azok a legsúlyosabb bűnöket jelentik.
Például ilyen volt, amikor Káin megölte testvérét. Ábel vére "égbe kiáltott" Istenhez.
Szia
Mivel a "bűn" fogalmáról Bibliában olvashatunk elsősorban, ott a bűn az Istennek való engedelmeskedés hiányát jelenti.
De hogy ez miért "égbekiáltó", azt csak te tudnád definiálni.
Szivesen elolvasnám, ha kifejtenéd :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!