Ha 100% ig bizonyítottan kiderülne, hogy a Biblia csupán egy korabeli kalandregény, fantasy írás aminek semmi köze Istenhez (valóságban, nem a lapokon) csalódott lennél?
Nem fog kiderülni, bár akkor is hinnék valami Istenben, aki nem nyilatkozott meg.
Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor
hiábavaló a mi igehirdetésünk,
és hiábavaló a ti hitetek is.
Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel.
Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek,
és még mindig bűneitekben vagytok.
Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek.
Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. (1Kor 15,14-19)
Igen.Csalódott volnék önmagamban,hogy istentelenek így átvertek.
Amit 100%-ban tudtam,azt elfelejtettem,és 100%-ban bizonyítottnak látom a hazugságot.
"Ha 100% ig bizonyítottan kiderülne, hogy a Biblia csupán egy korabeli kalandregény, fantasy írás aminek semmi köze Istenhez (valóságban, nem a lapokon) csalódott lennél?"
Váratlan kérdés. Az elmúlt fél évben kb. hetvenszer lett pont így megkérdezve. Válaszom ismét: nem fog kiderülni. Kb. olyan, mintha azt kérdeznéd, mi lenne, ha kiderülne, hogy nincs gravitáció vagy nem is süt a Nap. Max. néhány elvadult evósnak lehetne beadni, azok veszik be a meséket.
Úgyhogy fel a fejjel, a Biblia igaz, és Isten szellemi útmutatása a hívőknek. A többieknek pedig vádirat
Mivel ez soha nem fog megtörténni,ezért ezzel a kérdés csak kételyek ébresztésére alkalmas.
Akinek szilárd a hite, ami meggyőződésen alapul, az nem tereli el a figyelmét ilyen dolgokra.
(Jakab 1:6–8) . . .egyáltalán nem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tengernek szél űzte és ide-oda hajtott hulláma. 7 Az ilyen ember bizony ne vélje, hogy bármit is kap majd Jehovától; 8 határozatlan ember ő, minden útjában állhatatlan.
Szia
Ennek a kérdésnek akkor lenne alapja, ha CSAK ránézésre kérdezzük ezt a Bibliáról.
De aki alaposan naponta kutatja, az csak mosolyog a kérdéseden.
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, vajon 100%ig biztos az, hogy te élsz, és kérdést tehetsz fel, vagy mi lenne ha kiderülne, hogy te soha nem éltél? Bizony a Biblia, Isteni ihletettségének számtalan megfogható történelmi bizonyítéka IS van.
Nem, mert ilyesmi soha nem derülhet ki, ugyanis a helyzet más. Egy ilyen képzelgés pontosan az a "fantasy", amivel mást illetsz.
Azt mutatja, hogy a vallás szerepéről, tulajdonságairól semmit sem tudsz. Pedig ezt annak is (sőt annak igazán) illik tudnia, aki nem vallásos.
Vidiripi
Látod kérdező!
Ez pont olyan mint a Jehova mesterségesen megalkotott szó amire azt mondják hogy Isten neve. De nem az hanem egy tévedés!
Na meg 100% már csak azért sem derülhet ki mert rengeteg dolog van amit maga a tudomány is bebizonyított sok esetben a Bibliában leírtak után. Ilyen az hogy az Univerzumnak van kezdete és nem pedig egy örök idők óta létező! De lehetne még példákat sorolni, vannak benne pl. higiéniával kapcsolatos előírások amelyek szintén a tudomány által is alátámasztott dolgok. De beteljesült próféciákról is lehetne szót ejteni meg sok minden amit most nem említek.
Living, amit idézel az nem egészen erre a kérdésre vonatkozik s ráadásul lehagytad az elejét abból derül ki a lényeg hogy mivel kapcsolatosan ne kételkedjen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!