Felnőtt korban mi a menete a keresztelőnek?
Macerás.
Bemész egy templomba, beszélsz a pappal. Hittanra kell járnod, vizsgázni belőle, meg ilyenek állítólag. Aztán amikor mise van (vasárnap), nagy tömeg, meg minden, hogy égjél mint a rongy, akkor "avatnak fel". xd Grrr !
De hallottam már olyat is, hogy kis pénz a zsebbe és megvan oldva (na részemről az ilyen meg megvetendő).
Így nem fognak megkeresztelni és értelme se lenne. A keresztségnek nem az a lényege, hogy neked legyen egy ilyen rokoni fokod is, hanem a közösség Istennel és Krisztus Szent Testével, az Egyházal.
Azt írtad, hogy hiszek Istenben, de azt is, hogy nem választottatok hitet. Most akkor Allahban, Sívában, Zeuszban, vagy esetleg a Szentháromságban hisztek?
Szóval nem is fognak így megkeresztelni normális helyen, meg nem is érdemes. Ha majd lesz olyan Istenbe vetett hitetek, hogy azért akartok majd keresztelkedni, mert így akartok közösségben lenni Krisztussal és az Egyházzal, akkor térj vissza a témára.
Az, akit te keresztapádnak szeretnél, nem keresztelték meg gyerekkorában sem?
Írnál arról, hogy milyen istenképetek van? Ezt azért kérdezem, mert sok mindent elárul, hogy melyik felekezet felé közelítsetek esetleg.
Nagyon köszönöm a válaszokat.
Beszéltem több emberrel, elméltileg mehet így is, hogy hiszünk Istenben, de nem tartozunk egyetlen felekezethez sem. Adventista vagy Evangélikus az egyszerűbb, mint tanácsolták. Nekünk jelenleg ez mindegy.
Kérdésekre válaszolva, hiszünk Istenben, hiszünk, hogy az Ő előtte köttetett ilyen mély kapocs felbonthatatlan. De komolyan miként "válasszunk" hitet? Hisz Isten mindenhol ott van, akár ha Ortodox, akár ha Katolikus, akár ha Református vagy bármilyen hitet "választunk". Isten előtt köttetett elválaszthatatlan kapoccsal szeretnénk megerősíteni érzelmeink és nem a hitvallások között válogatni.
Érdekes a megközelítésetek...
Te fiú, vagy lány vagy, kérdező?
Értelek.
Én személy szerint a református közösséget ajánlom.
A szertartása nagyon egyszerű, a hétköznapokban sincs hókuszpókusz, puritán a katolikushoz képest.
Egyéb kisegyházat NEM tudok jó szívvel ajánlani.
Ezt most világiasabb megközelítésből írtam le, ha nektek mindegy, melyik egyház.
A reformátusok a Jézussal való SZEMÉLYES kapcsolatot komolyabban veszik, mint a kifelé élő katolikusok a csillivilli közepette.
"A reformátusok a Jézussal való SZEMÉLYES kapcsolatot komolyabban veszik, mint a kifelé élő katolikusok a csillivilli közepette."
Szerintem felesleges az efféle leszólása a másik ember hitének. A katolikusok hite semmivel sem kisebb, vagy kevesebb, mint a reformátusoké, vagy bármilyen más újkeletű gyülekezeté. Sőt az Eukarisztia által egy egészen különleges, bensőséges kapcsolatba kerülnek Krisztussal. De ez igaz az ortodoxokra is, vagy bármelyik másik apostoli egyházra, akik megőrizték az első keresztények tiszta hitét. Még ha a templomokba díszes fa stukkók helyett freskókat és aranyozott ikonosztáziát használnak is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!