A keresztény szó nem Krisztus követőt jelent?
Szerintem nagyon is jogos a kritika.
A keresztények többsége nem is tudja, de azt hiszi, hogy Jézust követik, pedig ez ma már a gondolkodó keresztények számára egyre inkább feltűnik, hogy nem, becsapták őket. A Tanúk ebben a legdurvábbak.
És inkább kitalálták maguknak: az áteredő bűnt, valamint a Jézus kiengesztelő és megváltó kereszthalálát, kitalálták az alá-fölé rendelő engedelmeskedést (szent hierarchia), tehát egy téves istenképet követnek. Az, hogy Jézus nem ezt tanította, azt kimagyarázzák úgy, hogy önkényesen össze ollózzák a Bibliát.
A (szent)hatalommal (sic) a sátán épült be a különböző keresztény felekezetekbe (a Tanúknál és a szektáknál a legdurvábban, a legkevésbé a katolikusoknál, szerintem).
Akik ismerik Jézust, azok a keresztények számára ez ma már egyre nyilvánvalóbban mutatkozik meg. Ezzel nem azt mondom , hogy a keresztény egyházak, ne Krisztus Egyházai lennének, mert azok, de mint a Krisztus keresztjeként.
Az Egyházam az én Keresztem. Mindig is az volt. Itt válik ki legjobban az önzés, gyűlölet, kapzsiság, irigység, rangkórság, piperkőcség, pénzimádat, kényelemszeretet, gerinctelenség, ravaszság. Ez valóban egyetlen értékkel rendelkezik, s ez az, amiről igazán nem tehetnek, akik benne vannak.
"Ennek az Egyháznak egyetlen értéke az, hogy az ENYÉM! Éppen így van ez a Kereszttel is. Önmagában bitófa. Értékké általam lett azáltal, hogy küzdőteremmé, küzdőtérré, mely Enyém, választottam. Ezáltal minden áldás ebből a Keresztből ered, árad. Egyházam ugyanezt a feladatot teljesíti."
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Ja, ez az a link:
"Az Egyházam az én Keresztem. Mindig is az volt. Itt válik ki legjobban az önzés, gyűlölet, kapzsiság, irigység, rangkórság, piperkőcség, pénzimádat, kényelemszeretet, gerinctelenség, ravaszság. Ez valóban egyetlen értékkel rendelkezik, s ez az, amiről igazán nem tehetnek, akik benne vannak.
Ennek az Egyháznak egyetlen értéke az, hogy az ENYÉM! Éppen így van ez a Kereszttel is. Önmagában bitófa. Értékké általam lett azáltal, hogy küzdőteremmé, küzdőtérré, mely Enyém, választottam. Ezáltal minden áldás ebből a Keresztből ered, árad. Egyházam ugyanezt a feladatot teljesíti. Szó sincs a néger fehérre mosásáról. Nem. Keresztem és Egyházam gyökerében, folyamatában és gyümölcseiben egyaránt azonosak. Amint keresztedről le nem szállhatsz, mert természeted és körülményeid gerendáiból épül, úgy Egyházam is ilyen. Barátaim és vádlóim egyaránt téglái Egyházamnak. "
nem sokkal jobb kivalogatni a szamunkra elonyos dolgokat?
peldaul ha van egy rakat gyumolcsod es a fele rohadt, kukacos, akkor kivalogatod az epeket csak
mert szamodra elonytelen lenne azok elfogyasztasa
igy a Bibliaban is az egyenenkent elonytelenek itelt reszeket elhagyod
ha szeretsz hazudni akkor ezt kiveszed, ha paraznalkodni akkor azt
persze nem keszel kereszteny de nagyon jol fogod erezni magad halalodig, boldog leszel mikor eljon a veg
ha betartanad at elonytelen reszeket is akkor boldogtalanul elnel, es boldogtalanul halnal meg
ertheto teljesen
Szia
Pontosan a kérdéseddel kapcsolatban tanított Krisztus a Máté 6. fejezében, hogy hogyan lehet kiegyensúlyozottan gondolkodni az anyagi dolgokról. Csak figyelmesen olvasd kérlek végig.
nem kell "mindenben" (de a valóságban mégis) szó szerint "követni" Krisztust! Ő megtanított alapelvekben gondolkodni. Nézd Krisztusnak nem volt családja. A család rengeteg féle lehetőséget ad, és vesz el az embertől, és másítja meg a körülményeit. Krisztus azzal hogy egyedül élt, sokkal de sokkal több lehetőséget adott az Atyja szolgálatára. Hiszen ezért jött le emberként a földre.
De egy sokgyermekes apa nem tehette ugyan azt mint Krisztus, de lehetett, és volt(ahogyan ma is lehet) a követője.
Krisztus azt mondta: "Ezért azt mondom nektek, hogy ne aggódjatok tovább a lelketek miatt, hogy mit fogtok enni, vagy mit fogtok inni, vagy a testetek miatt, hogy mit fogtok viselni."(25 vers)
vajon mire gondolhatott itt Krisztus? csak arra, amit biztosan tudott, pl.:
Zsoltárok 55:22
22 Vesd a terhed Jehovára,
És ő fenntart téged.
Sosem engedi, hogy ingadozzon az igazságos.
1Timóteusz 6:8
8 Így hát, ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk, elégedettek leszünk ezekkel.
Héberek 13:5
5 Életmódotok mentes legyen a pénz szeretetétől, és elégedjetek meg azzal, amitek van. Mert ő megmondta: „Semmi esetre sem hagylak cserben, és el sem hagylak semmiképpen.”
1Péter 5:7
7 miközben minden aggodalmatokat+ őrá vetitek, mert ő törődik veletek.
ha elolvastad a 6.fejezetet, láthatod, hogy Krisztus az Isten szerinti gondolkodásra serkentette a hallgatóságot - az anyagiakról.
nem tudom mire lehetsz kivancsi
ugyerzed hogy a keresztenyek nem elnek keresztenyi eletet ezert meltatlanok erre?
vagy ugyerzed csak az szakitana keresztenynek aki Krisztusi eletet elne? ugyan olyant mint Jezus?
ezt megkovetelte Jezus hogy eljenek pont ugy mint o ha keresztenyek akarnak lenni?
aki nem ugy el pont mint o az mindenkepp elkarhozik
ezt tanitotta?
"nem én hívatom magamat Krisztus követőnek."
Akkor miért teszed itt az eszemeszevelejed? Neked senki sem akar megfelelni, és nem akar a felügyeleted alá tartozni.
Minden szar materialista csak aláásni tudja a vallásokat, nem kell ez. A viszontlátásra.
Nyugodtan elköszönhetsz, nem is kellett volna ide jönnöd... Hiszem az egy igaz Istent, a fiát, Jézus Krisztust, de nem vallom magam kereszténynek, pont ezért, mert úgy gondolom, nem követem gyakorlatilag semmiben sem. Családom van, (persze nem baj) nem egy nadrágom, hanem vagy 5 van (mondjuk egyik sem márkás ) és nem sorolom tovább, aki érti, érti, aki nem, az sem nagyon érdekel.
Nem is állítottam, hogy nekem meg kellene felelnie bármelyik válaszolónak. Kirohanásod egyértelműen annak leplezése, hogy nem tudsz a feltett kérdéssel mit kezdeni, mert agressziót a tehetetlenség vált ki az emberből.
Ami jelenleg érdekel, Zitus válasza, aki azt állítja, hogy a Máté 6. fejezete az anyagi dolgokhoz való hozzáállásunkról szól, ami szorosan kapcsolódik a kérdéshez. De nem válaszolt még, hogy miképpen érti ezt a 6. fejezetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!