Mi a véleményetek a vallásról/vallásokról?

Azt én 1 szóval sem állitom,hogy az én vallásom az "igaz".Felőlem mindenki abban hisz amiben akar és meg sem próbálok tériteni.Én ezt a vallást "válsztottam", nekem igy jó.Én személy szerint tiszteletben tartom a más vallásokat és elfogadom,hogy ők abban hisznek.

1 katolikus

most vettem egy könyvet a gyerekeknek. a címe: A vallások

Ablakos könyv, kisgyerekeknek.

Azért vettem, mert fontosnak tartom, hogy toleráljuk (megértsük) más emberek hitét, meggyőződését.

Magam azt hiszem, nem hiszek semmit.

A vallást vigasznak gondolom, valamint tanácstalan emberek útbaigazítójának.

Továbbá azt, hogy amíg nem ártanak senkinek, addig szívük joga azt gyakorolni, ami jólesik.

A szívemhez a legközelebb a buddhista felfogás áll, a minden élet tisztelete okán.

Nekem személy szerint az a véleményem, hogy nem a vallás a fontos, hanem a hit. Hiszen Jézus nem hagyott hátra semmilyen vallást sem. Bárki üdvözülhet, ha hisz Istenben és elfogadja Jézust személyes megváltójának. Csak sajnos több vallásban ezt nem fogadják el, így én úgy gondolom, hogy azok a vallások nem lehetnek helyesek. De az Úr a szíveket vizsgája, nem a vallásunkat.

Egyébként én református vagyok és helyesnek találom a vallásomat. Szerintem megfelel a Bibliában tanítottaknak, legalábbis még úgy gondolom. A katolikus vallásról viszont az a véleményem, hogy szerintem nem szabad Máriához vagy a szentekhez imádkozni, csakis az Úrhoz lehet Jézus által, és a purgatóriummal sem értek egyet.

Bizonyítani, hogy a keresztény vallás az helyes... Sokszor tapasztaltam már meg Isten jelenlétét az életemben és nagyon hálás vagyok neki. Csoda a tökéletesnek alkotott Föld.-érdekes, hogy azóta sem lett még egy ilyen bolygó, ami ennyire megfelelne nekünk. Csoda, hogy ember még ennyire fejlett tudománnyal sem képes igazi életet teremteni, csak gépeket, viszont az Úr képes (volt) rá. Maga a lélek is csoda, hisz amíg bennünk van, élünk, halálunkkor eltávozik. Na de hova lesz..? Vagy mi értelme lenne annak, hogy ilyen csodálatosan meg van alkotva a Föld, de valaki 100 évet él, valaki pedig pár óra, nap, hónap vagy év után meghal. Akkor mi értelme volt annak a pár hónapnak? Felesleges volt megszületnie és örökre eltűnt?

Győzködésekbe nem szeretnék kezdeni, nem vagyok annak a híve. Szerintem mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mit gondol, hisz mindenkinek van a döntésre valamennyi ideje.

ezt soha nem értem meg..miért fáj az ateistáknak az, ha vki. hisz?

Bármiben?

Miért fájdalmas? Kinek ártanak vele? valakinek semmi más vigasza nem maradt..

Nézdd meg:

[link]

[link]

[link]

[link] <-- Ajánlom a filmet mkinek. Nagyon tanuságos.

A déli kisvárosban az egyik tanító, az állam törvényeivel szembeszegülve, az ember eredetének darwini tanát tanítja a gyerekeknek 1925-ben. A bigottan vallásos településen mindez nem maradhat megtorlatlanul, a férfit bíróság elé állítják. A nagy nyilvánosság előtt zajló tárgyaláson, amely a daytoni "majomper" nevet kapta, életre-halálra szóló drámai küzdelem bontakozik ki a Biblia-tudósként is ismert híres közvádló, Matthew Harrison Brady és az ugyancsak neves védőügyvéd, Henry Drummond között.

Jack Lemon alakitása nagyszerű.

1" ateista vagyok, abban hiszek, amit látok, tapasztalok, és amire van tudományos bizonyíték"

1. - A materializmus is dogma, csak tudomámyos dogma. Hinni kell benne, mert empíria útján nem bizonyítható, csak logikai deduktiv úton. Ugyanez a módszer használatos a racionális Istenérvek esetén.

2."Példának okáért, egy keresztény az egy istenben hisz, és a világ keletkezését is ezzel magyarázza, "

2. Tévedés.A katolikus tanítás szerint(a többire nem vállalkozom, mert nem ismerem álláspontjukat) a világot Isten teremtette(hivta létre a semmiből)Azt nem mondja hogyan.A Szentírás nem foglalkozik geológiával.Csak teológiával. Ég és föld a különbség.

3."egy keresztény az egy istenben hisz,....hogy viszonyul mondjuk egy többistenben hívő ember vallására?"

3.Egy soha eddig nem volt esemény

zajlott le 1986. október 27.-én Assisiben: egy rendkívüli, soha eddig nem volt, nagy visszhangot kiváltó esemény – egy „világtalálkozó a békéért”.

Hiszen a világon mindenki békére vágyik, és ha ez a béke imádsággal valóban megszerezhető, miért ne lenne egy ilyen találkozó csodálatos dolog? Ezért talált II. János Pál pápa – már 1986 januárjában a keresztények egységéért tartott imahét záróbeszédében elhangzott keresztényeknek és nem-keresztényeknek egyaránt szóló – meghívása egy Assisiben tartandó imatalálkozóra nyitott fülekre. A pápa a világ népességéhez apellált, hogy mindenki szálljon síkra a béke megvalósításáért, mert egy valódi béke megteremtése minden nép eltökélt szándékát követeli meg. Arra szólította fel a keresztényeket és minden jóakaratú embert, hogy az ENSZ által meghirdetett „béke évében” ennek a tervnek a megvalósulásáért imádkozzon. (KNA/ÖKI/1986/7/6) A pápa meghívására azonnal megjöttek a kedvező válaszok. Többek között az Egyházak Világtanácsa is kinyilvánította „nagy érdeklődését”, a Német Evangélikus Egyház pedig kijelentette, hogy ezt a javaslatot „kedvezően fogadják”. (epd/ZA 1986, Nr. 30. és l9.)

Így adódott, hogy erre a világtörténelemben eleddig példa nélkül álló együttlétre egy szép októberi napon (1986. október 27-én) Assisiben valóban megjelent több, köztük 30 nem-keresztény, vallásközösség mintegy 150 képviselője. És e napnak estéjén „a vallási vezetők megelégedéssel nyugtázták, hogy nyolc órán át a világnak valami nagyon fontosat demonstráltak, mégpedig azt, hogyan valósítható meg imádság által egy kis darab béke.” (epd/ ZA 1986 Nr. 207)

Ott voltak az ortodox és az ősi keleti egyházak küldöttei, a Lutheránus Világszövetség, a Reformált Egyházak, a Metodista Világtanács és a Baptisták Világszövetségének megbízottai. Az anglikán egyházat a Canterbury-i érsek és az Egyházak Ökumenikus Világtanácsát a főtitkáruk képviselte. Velük együtt a különböző keresztény hitközösségekből összesen 51 küldött vett az imatalálkozón részt.

Hogy keresztények – nevük és hitvallásuk korlátain felülemelkedve – közös imádságra jönnek össze, nos ez magában véve örvendetes dolog, különösen mindazok a Krisztus testén belüli ellenségeskedések után, melyek Jézus üzenetének szavahihetőségét oly gyakran megkérdőjelezték. De rajtuk kívül meghívottak voltak, és el is jöttek: nemcsak a zsidók, hanem a mohamedánok, a buddhisták – így a Dalai Láma mint a tibeti nép feje –, a hinduk, a szikhek és a sintoisták, az indián sámánok és az afrikai varázslók, vagyis olyan vallások képviselői, melyek tanaihoz a kígyószellem-idézés, megszámlálhatatlan isten tisztelete, démon-idézés és más egyéb hasonló dolog is hozzátartozik. E tényeket tekintve joggal nevezik hát az Assisi-i világ-imatalálkozót „az emberiség történelmének egyik nagy fordulópontjának”, és joggal mondják, hogy „ez az elgondolkodtató esemény” „egy új idő kezdetét” kell jelentse. (L’Osservatore Romano német-nyelvű kiadás, l6. évjárat Nr. 48 – 1986.11.28. 2. o.).

Turisták, kíváncsiak, jámbor hívők…bámulva nézik, ahogy a Szent György templomban két indián teljes tolldíszben a béketűrés szellemét hívja le a jóakaratú emberekre…, érdeklődve hallgatják, ahogy a Santa Maria Maggiore templomban hinduk, szikhek és janaiták a békéről vallott elképzeléseiket kifejtik…, és a Szent Péter templomban buddhista szerzetesek liturgiájának tömjénfüstjét szagolják.” (Frankfurter Allgemeine Zeitung 1986.10. 28.) „Lám, a régi Szent Péter templomban a kereszt mellett buddhista imazászlók lengedeztek, az oltáron pedig a tabernákulum mellett Buddha-szobor állt, a gyertyák mellett füstölő-pálcikák égtek, a harang helyett gong kondult meg, és nem gregorián énekek csendültek fel, hanem buddhista szutrák. Mindenki érezte, hogy a hindukat, keresztényeket, mohamedánokat, zsidókat, szikheket, buddhistákat, párszikat és az afrikai természethivőket egy közös vallási kötelék fűzi egybe.” (Rheinischer Merkur, 1986. 10. 31.) „Az afrikai természet-vallások képviselői különösen eredeti imádságokat adtak elő: egy 90 éves fetis-pap a Togo-tó szent erdejéből a mennydörgés és más természeti erőkhöz való fohászkodásába a Vatikánban megvalósuló békéért szóló kérését is belefoglalta. Egy tolldíszes észak-amerikai indián törzsfőnök minden jelenlevőt meghívott, hogy szívja el vele a békepipát.” (L’Osservatore Romano. Nr. 45. – 1986. 11. 7. 4. old.)

Miután minden vallási csoport külön-külön a neki kijelölt helyen elmondta ún. imáit következett a nap fénypontja: a Szent Ferenc Bazilika altemploma előtti téren megrendezett közös ima. Mint ahogy már reggel a Santa Maria degli Angeli-ben megtartott köszöntőnél, az egyéb vallások képviselői itt is a keresztény egyházak tagjai mellett foglaltak szorosan helyet. És most ugyanabban a kultikus ünneplésben, melyben a keresztények a háromszemélyű egy Istenhez imádkoztak, ők Allahhoz, Buddhához, Brahmához, Wisnuhoz, őseik szelleméhez, a „Nagy Szellemhez”, „Földanyához” és a négy szélhez fohászkodtak.

? II. János Pál pápa reggeli köszöntőjében kijelentette, hogy ennek a történelmi találkozónak az a feladata, hogy „egy békés világ előképe” legyen, és azért kerül megrendezésre, „mert meg vagyunk győződve róla, hogy nekünk… imára, esdeklő, alázatos és bizalommal teli imára van szükségünk, hogy a világ végre a valódi és tartós béke helyévé váljon.” (L’Osservatore Romano. Nr. 45. – 1986. 11. 7-9. old.)

A világima-nap záróbeszédében ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Az imának van egy olyan dimenziója, mely még a vallások tényleges különbözőségében is megpróbálja a minden emberi erő felett álló hatalommal való kapcsolatot kifejezni…”. Tekintve „a béke követelését… az emberiség túlélésének problémájával két dolog igen fontos jelentőségűnek tűnik, és ez a két dolog mindannyiunknál közös. Az első az erkölcsi lelkiismeret belső szükségszerűsége, mely lelkünkre köti, hogy tiszteljük az emberi életet… A második közös vonás az a meggyőződésünk, hogy a béke elérése magasan meghaladja az emberi erőt, különösen a világ mai helyzetében, és hogy ezért forrása és megvalósítása egy olyan valóságban keresendő, mely mindannyiunk fölött áll.” (L’Osservatore Romano, a. a. O. Nr. 45 –1986. 11 .7-10. old.)

IV. Ignác ortodox pátriárka, az Egyházak Világtanácsa hét elnökének egyike, Genfben 1987. január 16. és 24. között megtartott választmányi ülésen a különböző vallások és világnézetek közötti együttműködésre szólított fel. A keresztények feladata „újraegyesülve az utat ehhez a (spirituális) transzcendenciához feltárni együtt munkálkodva a felvilágosult humanistákkal és más vallások híveivel…” – mondta. (idea spektrum 4. 1987. 1. 21.)

Emilio Castro főtitkár a nem-keresztény vallásokhoz tartozókat „az emberiség érdekében történő konkrét szolgálat közös feladatában” való hozzájárulás felfedezésére szólította fel. Mert szerinte a keresztény valláson túlmenően minden embernek nyitottaknak kell lennie a „másokban megnyilvánuló isteni hatás jeleinek” meglátására. Ő is pozitíven értékelte az Assisi-i béke-imádkozást. (idea spektrum 4. 1987. 1. 21.)

A II. Vatikáni Zsinat és II. János Pál pápa első jelentős pápai dokumentuma, az 1979-ben kiadott „Redemptor hominis” (Az emberek Megváltója) kezdetű enciklika óta a római katolikus Egyházban széles tábora van ennek a szemléletnek. Ennek az enciklikának központi kijelentéseihez olyan mondatok tartoznak, mint például: „…az ember – mégpedig kivétel nélkül minden ember – meg van váltva Krisztus által”, és birtokolja „a kegyelemteljes istengyermekség méltóságát és egyúttal az emberi lét belső igazságának méltóságát.” (“Redemptor hominis” 24. és 18. old.) A pápa mindezt a II. Vatikáni Zsinat kijelentéseivel támasztja alá, mint például: „Isten Fia emberré válásával bizonyos értelemben minden emberrel egyesült” (Idézet a II. Vatikánum „Gaudium et spes” című konstitúciójából a „Redemptor hominis”-ban 14. és 21. old.). És II. János Pál pápa tovább folytatja: „Krisztusnak minden emberrel való eme egyesülése önmagában egy misztérium, amelyből «az új ember» létrejön.” („Redemptor hominis” 36. old.)

„Ez egységnek köszönhetően mindannyian együtt közeledhetünk annak az emberi szellemnek nagy örökségéhez, mely minden vallásban megnyilvánul, ahogy ezt a II. Vatikáni Zsinat «Nostra Aetate» című nyilatkozata kimondja. Ez egységnek köszönhetően pedig egyúttal minden kultúrához, minden világnézethez és minden jóakaratú emberhez is közelebb kerülünk.” (Idézet a II. Vatikáni Zsinat „Lumen gentium” című konstitúciójából a „Redemptor hominis”-ban 19. old.)