Más keresztény egyházaknál is így állnak a hamvasztáshoz?
Mint a katolikusoknál? Hogy mindenképp kell egy temetkezési hely a hamvaknak ahová el lehet menni imádkozni a hozzátartozóknak? És semmiképpen sem szabad például elszórni a hamvakat mondjuk egy erdőben, vagy mezőn?
Meg másutt is inkább a koporsós temetést tartják helyesebbnek?
Kedves András!
A szociális temetés ingyenes, de a sírhelyet ki kell váltani 25 évre lehet, utána hosszabbítani kell, ezek bizony súlyos százezrek! Én nem hiszem, hogy az az Isten, aki ezt mondta: "hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát" elvárná az emberektől, hogy százezreket fizessenek ki a sírhelyeikért...
Üdv. Péter
Business as usual.
A korszellemmel haladó egyház inkább árlistát javasolt volna a szétszóratáshoz. Templomtoronyból 3x felár, harangzúgással 5x, mert a plébános úrnak már rosszak a térdei, nem szívesen jár fel oda, meg a harang is olyan hangos, hogy utána még másnap is a kántornak kell kimennie ajtót nyitni, ha ugat a paplak kutyája...
#7: Kedves András!
Eddig többnyire értelmes hozzászólásokat és jó meglátásokat olvastam tőled, ezért is lepődtem meg a #7-es hozzászólásodon.
>>"Elvileg a hamvasztás is kvázi természetes folyamat."
"Nem az, hiszen a holttestek nem gyulladnak meg maguktól. És nem is oxidációval (magyarul égéssel) bomlanak le, hanem a mikroorganizmusok anyagcsere-folyamatai által, több lépcsőn keresztül. A globális ökoszisztéma szempontjából ez a normális, ez a harmonikus folyamat. A hamvasztás drasztikusan felrúgja ezt a természetes folyamatot."
A földben valóban nem gyulladnak meg a holttestek, mert magas a víztartalmuk és nincs gyulladási hőmérséklet sem. De ugyanúgy szerves anyagból állnak mint bármely más földi élőlény, mondjuk a fák, amiket viszont teljesen természetes módon tüzelünk el évezredek óta.
"És nem is oxidációval (magyarul égéssel) bomlanak le, hanem a mikroorganizmusok anyagcsere-folyamatai által, több lépcsőn keresztül."
De bizony, oxidációs folyamatok által bomlanak le, aerob mikroorganizmusok által. Ezt lassú égésnek nevezik, pont ugyanaz a folyamat, mint ahogy a szervezeted feldolgozza a megevett kaját. Ez is oxidáció, ugyanúgy hőfelszabadulással jár és pont ugyanannyival, mintha meggyújtanád. Csak ez lassan, apránként történik, és nem egyszerre. Ennyi a különbség, nem több.
"A globális ökoszisztéma szempontjából ez a normális, ez a harmonikus folyamat. A hamvasztás drasztikusan felrúgja ezt a természetes folyamatot."
A globális ökoszisztéma szempontjából abszolút tökmindegy hogy melyik történik, pontosan ugyanannyi hő és ugyanazok az anyagok keletkeznek mindkét folyamatban. Épp ezért a hamvasztás a világon semmiféle természetes folyamatot nem rúg fel.
# Péter
"A szociális temetés ingyenes, de a sírhelyet ki kell váltani 25 évre lehet, utána hosszabbítani kell, ezek bizony súlyos százezrek!"
Szociális temetésnél nem kell a sírhelyet megváltani. Az teljesen ingyenes. (Egész pontosan elvileg az önkormányzat váltja meg a sírhelyet a hozzátartozók helyett, viszont a temető is önkormányzati tulajdon, ezért konkrét anyagi tranzakció általában nem történik, csak a szükséges adminisztráció.)
Valószínűleg a "félszociális" temetésre gondolsz (amint a népnyelv nevezett el félszociálisnak), ez ugyanúgy fizetős szolgáltatás, mint egy másik temetés, csak jelentős kedvezményt kapnak az árból, amennyiben bizonyos dolgokat önerőből végeznek el. Pl. a hozzátartozók ássák ki a sírgödröt, ők hozzák a keresztet/fejfát, ők viszik a koporsót, stb. Ilyen esetben van, hogy valóban csak a sírhelyért kell fizetni. De ez nem szociális temetés.
Egyébként továbbra sem értem, hogy a mai magyar (és miért pont a magyar?) állami-önkormányzati szabűlyozásnból akarsz a keresztény ókorra visszamenő következtetéseket levonni.
Egyébiránt pedig ide abszolúte nem kell semmiféle teológiai érvrendszer, egész egyszerűen elég csak az egyháztörténetet ismerni, hogy ez hogyan is volt régen.
Őszintén szólva mindig jókat nevetek magamban azon (nem szép dolog, tudom, de így van) amikor az apostoli hagyományt tagadó soca scripturások nekiállnak vitát indítani arról, hogy mi az apostoli hagyomány, és mi nem az. :)
(andrás)
# 13
Azért a mikroorgamnizmusok anyagcsere-folyamata sokkal bonyolultabb, mint egy kémiai oxidáció. Kár ezen vitázni, akit érdekel, pár klikkeléssel utána tud járni.
De a lényeg az, zanzásítva, hogy ha hagyod lebomlani a testet, azzal megetettél egy csomó mikroorganizmust, ízeltlábút, miegymást, de ha elégeted a testet, akkor a dolog lényegi része marad ki a biológiai körforgás folyamatából.
Ezt azért nem nehéz belátni, gondolná az ember.
(andrás)
Értem kedves andrás, és köszönöm a részletes 7-es válaszod. :)
Tudoményos oldalról egyébként hozzátenném hogy egy fát vagy más növényt is táplálhat valakinek a hamva.
És a temetésnél is valakinek el kell földelnie a testet. Így már ott is van beavatkozás.
Kedves Péter igensok portestáns irányzat, tényleg sehol nem foglalkoznak úgy mélyen a temetkezési szokásokkal?
#16
*igen sok protestáns irányzat van
#16
"Értem kedves andrás, és köszönöm a részletes 7-es válaszod. :) "
Kár, hogy baromság volt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!