Csak szerintem jött el az Antikrisztus kora?
Éppen ideje lenne neki felbukkannia, mivel nagyon neki áll az egész helyzet.
Ez az egész migránsválásg és az európai emberek megélhetési problémái pont kapóra jönnek neki.
A káosz annyira eluralkodik majd, hogy az európaiak önként vetik majd magukat az uralma alá, hiszen megígéri nekik, hogy jólétet teremt és megszabadítja őket az araboktól.
És amikor meg is teszi, akkor Megváltóként imádják majd. A bevándorlókat nem lesz nehéz elintéznie és a jólétet is megoldja majd az írások szerint, hiszen azt írja a Biblia, hogy „Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek, és az erődök megtámadására is terveket sző egy ideig.”
Ez azt jelenti, hogy a hívei és a szegények között szétosztja a multimilliárdos burzsujok vagyonát, tehát egy igazságosabb társadalmat hoz létre, amiben az emberek megint támogatják majd.
Itt lenne a Végső Idő?
Az antikrisztust bármely időszakba bele tudta látni az adott kor embere, ha eléggé akarta, így bármely kort lehetne "Végső Időnek" is nevezni. Ez alól nem kivétel a múlt, a jelen, és potenciálisan a jövő sem.
Mindegy, a lényeg, hogy mindenki megtalálja magának a kis rettegnivalóját ha akarja, lehet hogy most te is rábukkantál a sajátodra :)
De egyébként nem csak szerinted, hanem nagyon sokan mások szerint is. Az elmúlt kétezer év folyamán mindig volt egy nagy csomó ember, aki szerint éppen akkor jött el az antikrisztus kora, amikor ők éltek.
Szerintem inkább szerezz pár barátot vagy egy barátnőt magadnak, ahelyett hogy az antikrisztust várod ilyen agy elánnal. Hidd el, a közérzeted is nagyban fog javulni ettől, a világot sem látod majd olyan borúsnak.
Nem csak szerinted, hanem valószínűleg a többi protestáns szerint is, akik historikusan/futurista módon értelmezik a próféciákat. (én nem tartozom közéjük).
Dante
Szia
Idézet:
A szó jelentése: ’Krisztus-ellenes’ (v. ’Krisztus helyetti’). Ez a kifejezés János levelei közül kettőben fordul elő, összesen ötször, hol egyes, hol többes számban.
Ez a téma nem volt újszerű a keresztények között, amikor János megírta leveleit (kb. i. sz. 98-ban). Az 1János 2:18-ban ezt olvashatjuk: „Kisgyermekeim, az utolsó óra ez, és amint hallottátok, hogy antikrisztus [gör.: an·ti ʹkhri·sztosz] jön, úgy már most is sok antikrisztus támadt; ebből a tényből ismerjük fel, hogy az utolsó óra ez.” János kijelentéséből feltárul, hogy egyénenként sok antikrisztus van, de ezek együttesen egy összetartozó egészet is képezhetnek, akit „az antikrisztus”-nak hívnak (2Jn 7). János más írásaiban is találunk példát arra, hogy az „óra” szót egy időszakra használja, legyen az akár viszonylag rövid, akár meghatározatlan hosszúságú. (Lásd: Jn 2:4; 4:21–23; 5:25, 28; 7:30; 8:20; 12:23, 27.) Így tehát János nem korlátozta az ilyen antikrisztus megjelenését, létezését és tevékenységét pusztán valamilyen jövőbeli időre, hanem rámutatott, hogy az antikrisztus akkor is jelen volt már, és folyamatosan jelen lesz (1Jn 4:3).
"Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, amikor még ti nálatok valék? És most tudjátok, mi tartja vissza, amiért csak a maga idejében fog az megjelenni. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre." (1Thes 2,1-10)
Két dolog: a Krisztus napja, illetve a bűn emberének megjelenése. Az elsőnek előfeltétele a második beteljesedése. Ezt a személyt nevezzük Antikrisztusnak, röviden AK - de nem aranykorona. Pál apostol azt mondja róla, hogy most még visszatartja valami az AK eljövetelét, és ennek a valaminek előbb félre kell tolatnia az útból, hogy szabad legyen a pálya. Az Újszövetségből kiderül, hogy ez a valami nem más, mint az Élő Egyház. Azt szintén a Thesszalonikiakhoz írt levélben mondja el Pál, hogy Jézus el fogja ragadni az Élő Egyházat (1Thes 4,14-17). Csak ezután kezdődik az AK ideje. Vagyis a világ bármennyire is gonosz, de az Élő Egyház még itt van a Földön, vagyis AK-nak még várnia kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!