A zsidók szent könyve a Tóra. Ami abban szerepel azt el kell fogadniuk. Ez igaz a Talmudra is?
A Talmud a Tóra értelmezéseinek a gyűjteménye, különböző szerzőktől. Az azonos témához tartozó különböző értelmezések nagyon gyakran ellentmondanak egymásnak.
A zsidó vallás irányzatai, de akár azon belül az egyes közösségek (rabbik) szerint is változó, hogy az adott témában melyik iránymutatást tekintik mérvadónak.
Egy hívő zsidó alaphelyzetben azt az értelmezést veszi alapul, amit a saját szűkebb közössége elfogad. Speciális esetben pedig hivatkozhat egy másik értelmezésre a Talmudból.
"A zsidók szent könyve a Tóra. Ami abban szerepel azt el kell fogadniuk."
Így igaz. Ez a 613 parancs. És persze a megállapítások, hogy mi micsoda, stb.
"Ez igaz a Talmudra is?"
NEM.
Azért sem, mert több helyütt is elõfordul, hogy egy vélemény után rögtön az ellenkezõ állítás, vagy útmutatás következik, ugyanakkora tekintélytõl.
A középrorban sikáig irányadó volt ( akkor is a fenti fenntartásokkal ), azután egy rabbi összegyüjtötte a hétköznapi élet legkülönbzõbb területeire vonatkozo elõírásokat, ez a Sulchan Aruch ( = "Terített Asztal" ).
De azóta is vnnak új irányelvek, mert ahogy a világ fejlõdik, sok mindent másképp értünk ma, mint akár 300 éve, a régebbiekrõl nem is szólva.
A Tóra alapvetõ parancsai azonban olyanok, hogy mindig érvényesek. ( Igaz, nincs benne, hogy a föld gömbölyû, de az sem, hogy lapos. A Kabbalában meg már van egy olyan mondat, ami Földkerekségrõl beszél ( Magellhaes elõtt!! ) )
A 2-es nagyon jól írta azt ,hogy az íratok változnak. De a tóra marad. Érdekesség ,hogy a haszidizmus egyik (hanem a legalapabb) alap íratát a Tányát (תניא -így kell írni azt hiszem) száz éve (2016/5776) sem adták ki.
A tanakh egyetlen szent (= I-tentől származó ) része az a tóra. A Ketuvim (íratok) és a nevi'im (próféták) mind emberek írták. Ami igaz ,a tórát is. De abba közvetlenül I-ten van benne. Az íratok és a próféták idejekor is vezette I-ten Izrael fiait ,de nem parancsolta meg nekik ezek megírását.
A talmudot némely ortodox közösség "szentnek" tartja. Ami persze -szerintem- nem igaz. De a tóra tanuláshoz szerintem alighanem elengedhetetlen. A talmud önmagába való tanulása aligha 7,5 év. A bölcsek és a később rabbik/cáddikok nem hiába nevezték a talmudot úgy ,mint a "szavak tengere" (jám hádvárim). :)
Szóval nem ,nem szent.
De a zsidó kultúrához erősen hozzá tartozik -kivéve a karaim-.
Üdv!
A Talmud lényegében a korabeli rabbik vitáinak, elmélkedéseinek, tanmeséinek, anekdotáinak, megfigyeléseinek, jogi / erkölcsi / tudományos / stb. útmutatásainak és a többi rabbi ezekre adott reakciónak gyűjteménye - itt kb. 800 rabbiról beszélünk, akik az élet legkülönbözőbb területeiről fejtették ki a véleményüket, vagy kötöttek bele a másik rabbi véleményébe.
Ha a google képkeresőjében rákeresel a Talmudra, akkor látni fogod, hogy gyakorlatilag nem is egy könyvről van szó, hanem több (kb. egy polcnyi) könyvről.
Természetesen ezt csak nagyon kevesen, és csak a nagyon vallásosak olvasták (főleg, hogy piszok nehéz archaikus szöveg, rengeteg hivatkozással, utalással).
Tehát kb. úgy képzeld el a Talmud szerepét, mint pl. a vatikáni könyvtár szerepét - rengeteg korabeli hittudós mindenféle témájú munkájának a gyűjteménye.
Mondhatja azt egy vallásos katolikus, hogy ő nem ért egyet ezzel vagy azzal a korabeli szerzővel?
Szerintem minden további nélkül.
Ehhez még vedd hozzá, hogy a katolicizmussal ellentétben, a zsidó vallás alapból nem egy dogmatikus vallás.
Bocs, de néhány dolgot úgy látszik helyre kell tenni. Sajnos, kicsit hosszú lesz, de nem megy rövidebben, mert úgy látom, sok a zavar.
1) Tanakh ( Tóra = Mózes öt könyve, Nevi'im = Próféták, Ketuvim = Iratok ( Egyéb Szntiratok ) )
2) Épp ezért a Tanakh MINDEN része szent, mert mind I-tentõl származik, mind I-ten szavait tartalmazza.
I-ten Mózes szájába tette szavait úgy, hogy újra és újra azt mondta: "mondd meg Izráel fiainak:", "Ekként szólj Jákób házához és hirdesd Izráel fiainak:", "Ezek azok a szavak, amelyeket el kell mondanod Izráel fiainak!", "Szólj Izráel fiaihoz és mondd nekik:", "Szólj Áronhoz és fiaihoz és Izráel minden fiához és mondd nekik:", ... stb.
3) Ugyanígy minden egyes Prófétának is a szájába tette szavait, a próféta pont attól próféta.
Amint mondta Mózes szájával:
"Prófétát közüled, testvéreid közül, olyat, mint én vagyok, támaszt majd neked az Örökkévaló, a te Istened, őreá hallgassatok." ( Mózes ötödik könyve 18. fejezet 15. vers ) ( más fordításban: közepedbõl - ez a szószerinti, מִקִּרְבְּךָ ( mikerevcho ) = közepedbõl )
Tehát "olyat, mint én vagyok", mondja Mózes, vagyis az utána következõ prófétáknak ugyanúgy a szájába teszi a szavait. ( "szólt az Örökkévaló Józsuához, mondván:", stb )
A szavakat azután persze emberek írták le, vagy maguk a Próféták, mint Mózes, Ámosz, stb, vagy valaki más ( írnok, tanítvány ) azt amit a Próféta mondott.
A különbseg Mózes é´s a többi próféták között csak annyi, hogy "Mózes, akit ismert az Örökkévaló színről színre" ( 5Móz 34:10 ) személyesen, közvetlenül beszélt az Örökkévalóval, áldott Õ, míg a többi prófétáknak csak álomban, vagy látomásban jelent meg.
De ettõl még az összes prófétai könyv ugyanúgy szent, mint a Tóra.
Az egyéb szentiratok között is vannak, melyek prófétától valók: a Zsoltárokat Dávid írta ( kivéve 90 - 100, melyeket még maga Mózes ), az Énekek Énekét, Prédikátor, Példabeszédek könyvét Salamon, Echa ( Siralmak ) Yirmiyahu ( Jeremiás ). A többi valóban emberi, azonban a anakhba csak azok kerültek be, melyeket bölcseink ( ez esetben a Tanaiták, vagyis a Mishna, a B'raiták rabbijai ) valami módon mégis I-tentõl ihletettnek tartottak. Mi már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy "okosabbak" legyünk Náluk, mert a régiek sokkal közelebb voltak I-tenhez, mint mi. ( Õket még nem zavarta a tv, okostelefon, autó, stb. - ami persze nem jelenti, hogy ezeket el kellene vetni. )
Szóval a Tanakh úgy ahogy van, "tokkalo vonóval" SZENT.
A különbség a Tóra és a többi könyv között: a többiben nincs olyan parancs, ami ne volna a Tórában. A késõbbi próféták feladata az volt, hogy az olykor eltévelyedett, hûtlenkedõ népet figyelmeztessék, visszatérítsék I-ten útjára, illetve újra és újra elmondják, mi lesz, ha nem, viszont mi lesz, ha majd mégis megtérnek.
4) A Talmud
is szent, csak nem úgy szent, mint a Tanakh. Így mondta egy haszid fõrabbi. ( függetlenül attól, hogy valaki ortodox, vagy sem. )
Errõl egyébként az Ávot traktátus elsõ mishnája tájékoztat:
"Mózes átvette a Tant a Színáj hegyén, majd átadta azt Jósuának. Jósua átadta az Öregeknek, ők meg a Prófétáknak. A Próféták továbbadták a Szent Gyülekezet tagjainak, ..."
"a Tant" - nem reszletezi. A Tóra teljes neve: Írott Tan, a Talmud a Szóbeli Tan.
A hagyomány zerint, "Mózes átvette" - I-ten, áldott Õ, elmondta Mózesnek. Az Írottat is, amnit Mózesnek le kellett írnia, a Szóbelit is, amit szóban adott tovább Józsuának, aki a Prófétáknak, stb.
Ezt sokáig nem volt szabad leírni, nehogy valaki azt gondolhassa, ugyanúgy szent, mint a Tóra. A szétszóratás miatt felmerült a veszély, hogy elfelejtõdik, vagy változik ( téves emlékezet ), ezért akkor elkezdték leírni.
Mint mondtam, ez a hagyomány ( megint csak irányzattól függetlenül ).
Ennek ellenére, ha egy rabbi tudása elég nagy, és úgy látja, hogy valamelyik halakhát ( vallásjogi törvényt ) meg kell változtatni, akkor megteheti, persze ehhez kell még elég sok rabbi, akik elismerik, hogy a tudása nagyobb, mint azé a talmudi rabbié volt, aki azt a halakhát mondta és leírta, azonkívül még a változtatásban egyet is kell értsenek vele.
Ennek lehetõsége is benne van a Tórában:
Amikor Mózes feleolvasta a nép elõtt a Szövetség Könyvét ( 2Móz 20:1-24:7 ), a nép ( újra ) azt mondta: "Mindazt, amit az Örökkévaló kijelentett, MEGTESSZÜK ÉS HÍVEN MEGHALLGATJUK." ( 2Móz 24:7 )
( Más ford.: Mindent, amit az Örökkévaló szólt, MEGTESZÜNK ÉS MEGHALLGATUNK. )
HÍVEN MEGHALLGATJUK: a rabbik szerint megértjük. csakhogy elõbb van az, hogy MEGTESSZÜK, vagyis azonnal teljesíteni kell a parancsokat, ahogyan elhangzottak, azután majd, ahogy képességeinktõl telik, megértjük, szép lassan, idõvel.
Vagyis idõvel egyre jobban, egyre pontosabban értjük, illetve, ha ez nem is biztos, de az igen, hogy ma másképp értjük, mint eleink 3500 évvel ezelõtt.
Tehát ez, hogy "ÉS HÍVEN MEGHALLGATJUK" jelenti a HALAKHÁK esetleges változtatásának lehetõségét. NEM A TÓRÁT, az Írott Tant, hanem csak a Szóbeli Tan egyes halakháit.
Persze, csak olyan rabbi tehet ilyet, akirõl elég sokan tudják, hogy "hívebben hallgatta meg", vagyis, hogy már jobban érti, mint akik korábban leírták.
A Talmud olvasásáról annyit, h az is nehezíti, hogy csak a mishnák vannak héberül, a gemarák ( a tulajdonképpeni Talmud ) túlnymórészt arameusul, ami hasonlít ugyan a héberhez, de mégsem ugyanaz. Még az is elõfordu, hogy egy egy szó alakilag létzik mindkét nyelvben, de más más jelentéssel.
Viszont szerencsére legalább angol fordítás van a neten is és persze lefordították a többi világnylvre is.
Magyarul folyamatosan bõvülõ részletek vannak a zsido.com-on
Off: elnézést az esetleg bennemaradt elütésekért, így is bûnösen sok idõt töltöttem vele. ( Hogy bûn, azt aból gondolom, hogy beborult és dörög :( )
"A Talmud is szent, csak nem úgy szent, mint a Tanakh. Így mondta egy haszid fõrabbi. ( függetlenül attól, hogy valaki ortodox, vagy sem. )
Errõl egyébként az Ávot traktátus elsõ mishnája tájékoztat:
"Mózes átvette a Tant a Színáj hegyén, majd átadta azt Jósuának. Jósua átadta az Öregeknek, ők meg a Prófétáknak. A Próféták továbbadták a Szent Gyülekezet tagjainak, ..."
"a Tant" - nem reszletezi. A Tóra teljes neve: Írott Tan, a Talmud a Szóbeli Tan.
A hagyomány zerint, "Mózes átvette" - I-ten, áldott Õ, elmondta Mózesnek. Az Írottat is, amnit Mózesnek le kellett írnia, a Szóbelit is, amit szóban adott tovább Józsuának, aki a Prófétáknak, stb.
Ezt sokáig nem volt szabad leírni, nehogy valaki azt gondolhassa, ugyanúgy szent, mint a Tóra. A szétszóratás miatt felmerült a veszély, hogy elfelejtõdik, vagy változik ( téves emlékezet ), ezért akkor elkezdték leírni."
CSakhogy ezt emberek irták, tehát lehet benne tévedés. Zsidóknak kötelező ezt elfogadniuk? Mi van ha valaki azt mondja csak a Tanakh-ot fogadja el szentnek?
"A Kabbalában meg már van egy olyan mondat, ami Földkerekségrõl beszél "
Kabbala hogy kapcsolódik ide? Úgy tudtam az a zsidó valláson belül egy irányzat.
3-as vagyok:
"CSakhogy ezt emberek irták, tehát lehet benne tévedés. Zsidóknak kötelező ezt elfogadniuk? Mi van ha valaki azt mondja csak a Tanakh-ot fogadja el szentnek?
"A Kabbalában meg már van egy olyan mondat, ami Földkerekségrõl beszél "
Kabbala hogy kapcsolódik ide? Úgy tudtam az a zsidó valláson belül egy irányzat."
Van is a talmudban. Nem ,természetesen az ortodoxiában igen. Meg más rabbinikus irányzatoknál is ,már kultúrális alapon. Épp most hétvégén (2016/5776) ünnepeljük sávuotot ("pünkösd"). Ilyenkor a zsidó iratokat,irodalmat is ünnepeljük. Ezek közül az egyik (hanem a legfontosabb ,TN"CH-ot nem ide számítva ,mivel más kategória) a talmud.
"Mi van ha valaki azt mondja csak a Tanakh-ot fogadja el szentnek?"
Megy az élet tovább.
Én csak a tórát fogadom el olyan értelembe szentnek ,hogy közvetlenül I-ten van benne.
Arról beszélve ,hogy van egy olyan irányzat amit karaitizmusnak hívnak (anno ezzel az irányzattal szimpatizáltam leginkább) és ők teljesen elvetik a talmudot és bármiféle rabbinikus iratot.
Kabbala:
A kabbala az nem irányzat ,hanem a lélektant -nem is tudom ,hogy fogalmazzam meg- tanulmányozó "iskola","filozófia". Bár ez nem a leghelyesebb szó ide ,de a lényeg: nem irányzat.
Üdv!
Nem mondhatja hogy nem ért egyet azzal ami a Talmudban áll, mivel a Talmudot (a Mishnát és a Gemarrát) is Isten adta a Tízparancsolattal együtt a Sínai hegyen.
Szent irat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!