Hogy magyarázod a János evangélium.17:20-26. verseket?

Ebben a szakaszban az Egyházért (a keresztény hívekért) könyörög Jézus.

Az, hogy "egyek legyenek", az meg szerintem egyértelmű, legyünk egységben Krisztussal és egymással, hogy pontosabban fogalmazzak: Krisztusban legyünk egységben egymással. :)

Szia!

- Jézus a gyülekezet egységéért könyörgött, és azért, hogy a tanítványai ott legyenek, ahol ő van.

- Az egység témája már a 11. versben is szerepelt, azonban itt egyrészt hangsúlyosabbá válik, másrészt ott csak Jézus tanítványairól volt szó, itt már azokról is szó van, akik az ő beszédükre hisznek.

Jézus közbenjáró imádsága először önmagáért, utána tanítványaiért, végül minden kor, minden vidék hívő népéért szólal meg. Imádsága arról a hallatlan nagy bizalomról szól, amellyel az Atya iránt van. A halálba induló Úr Jézus valóságként számol a győzelmével, amelyre tette az életét és vállalja a halált. Az egyház egységéért könyörög, személy szerint értünk imádkozik.

Az egység a hívők közt nem úgy jön létre, hogy emberek megszervezik, hanem úgy, hogy az Atyának a Fiúhoz való viszonyát mintának tekintve, abban gyökerezik. Ahogy az Atya egy a Fiúval és a Fiú egy az Atyával, nincs köztük semmi, amely elszakíthatná őket egymástól, úgy a tanítványok is kapcsolódhatnak a Fiú által az Atyához. Az egység titka ez: „ἵνα καὶ αὐτοὶ ἐν ἡμῖν ὦσιν” „hogy ők is bennünk legyenek.” Ahogyan az élő Istentől való elszakadás következménye lett a világban az emberek megosztottsága, az atomizálódás egészen odáig, hogy az ember nemcsak a másik ember farkasává lett, hanem önmagának is ellenségévé, úgy az élő Istennel való közösség Krisztus által létrehozza az egységet, a Lélek által a szeretet kötelékét. A hívőknek az Atyához való kötődése a Fiú által megteremti az egymáshoz és a többiekhez való kötődés szálait is. Ahogy a Fiú kereste az Atya tetszését és mindent akarata szerint tett, úgy a hívők útja is ez.

A Fiúnak az Atyához való viszonyát a feltétel nélküli bizalom, a határtalan szeretet és a minden áldozatra kész engedelmesség határozta meg. Ez modell minden kor Krisztus-követőinek. Az egyház egysége önmagában is bizonyságtétel a világ számára. Ahogy az Atya és a Fiú egymáshoz való viszonyára az egymásért élő szeretet jellemző, úgy ez lehet ismertetőjele a tanítványok egymáshoz való viszonyának is. A szeretet győzi le az ellentéteket és teszi áthidalhatóvá a különbségeket.

Krisztus az Atyától való küldetésének felismerése attól is függ, hogy tanítványai mennyire láttatják őt, vagyis mennyire teszik valósággá a szeretetet környezetük számára. A tanítványok az életre szólító kijelentést az éltető erővel tehetik hathatóssá. Az Atya Fiú iránti szeretetét akkor láttathatja a tanítványi kör, ha megtanítja a világi gondolkodású embert az Isten szerint való látásra. Az Atya Fiú iránti szeretete nem abban nyilvánult meg, hogy megmentette a kereszttől, hanem abban, hogy erőt adott neki a kereszt vállalásához, megváltó munkája, küldetése teljesítéséhez.

Az utolsó három versben az Atyától az eljövendő dicsőségben való részesedést kéri Jézus. Az Atya megszólítása újra és a θέλω (akarom, kívánom) fogalmával érzékelteti azt, hogy Jézus imádságának utolsó részletére erőteljes hangsúlyt tesz. Jézus akarata az, hogy az övéi vele együtt legyenek, vagyis lássák meg az ő dicsőségét és részesüljenek benne. Azt akarja, hogy az ő mennyei létmódját is láthassák tanítványai. Eddig a kijelentő földi létmódján ragyogott át mennyei dicsősége, a jövőben újra a testi létmódot maga mögött hagyva, dicsőséges létformában lesz (I.Jn. 3:2).

Az imádság utolsó megszólításában az Atya neve mellett a δίκαιε (igazságos, igaz) melléknév szerepel. Isten igaz és igazságosan cselekszik akkor, ha a mennyei dicsőségben azokat részesíti, akik azt a kijelentést, amit Isten Jézus által hirdetett, elfogadták, hittek benne; felismerték azt, hogy az ember Jézus Isten Fia, az Atya küldötte. A világ bűne az, hogy nem ismerte fel a Krisztust, nem hitt Isten küldöttének és nem élt vele neki tetsző módon. Az Úr Jézus Krisztus megismertette, felismerhetővé tette az Atyát és kijelentő munkáját a jövőben is végzi, azért, hogy az a szeretetközösség, amely Isten világát jellemzi, az emberi világot is áthassa és meghatározza. Az a szeretetközösség, ami az Atya és a Fiú között valóság, valóság legyen a tanítványi körben, Krisztus és a hívők között is.

Üdv. Péter

Gondoljunk csak bele, milyen megosztott lehetett volna az első századi keresztény gyülekezet, hiszen voltak köztük zsidók és nem zsidók, szegények és gazdagok, rabszolgák és rabszolgatartók. Ám olyan csodálatosan működtek együtt, mint a test különböző tagjai. Mind elfogadták Jézus, azaz a fej irányítását (Ef 4:15, 16). Sátán megosztott világában páratlan csoportot alkottak.

Jézus követői valóban ahhoz hasonló egységre tettek szert, amely Isten és Fia között áll fenn. Ez azért történt, mert összhangba hozták cselekedeteiket Isten Szavával és Jézus tanításaival.

Abban az értelemben vannak „egységben”, hogy egyetértést tanúsítanak az együttműködésben, „egy szívvel és egy akarattal” vannak mind Jehova, mind Krisztus iránt, amikor az emberiség világának tanúskodnak (János 17:20, 21).

Napjainkban sokan akik keresztényeknek vallják magukat, még is megosztottak, mind tanításban, mind tettekben, Ennélfogva látható, hogy kik azok akik nemzeti, vagy anyagi téren különböző mértékben, de egységet alkotnak, ahogy az első században.

Nem kell ahhoz őrtorony, hogy a Bibliából lássuk az első keresztények egységét, ami jellemzően kitűnt a más "valláshoz" tartozóktól.

És össze hasonlítsuk a napjainkban vett Kereszténynek mondott emberek vagy 'vallások" tetteivel.