Miért kellett Jézusnak meghalnia azért hogy üdvözüljünk? Miért csak áldozattal lehettet ezt elérni? Miért van ilyen nagy jelentőssége az áldozatnak?

mert Isten nem csak végtelenül jóságos (tehát megbocsájtó), hanem végtelenül igazságos is, tehát az elkövetett bűnt meg kell büntetnie

ezt a büntetést vállalta Jézus

Először is, kérlek olvassátok ezt el: [link]

= Áldozat =

Vallástörténeti szempontból az áldozat-bemutatás központi, többnyire kultikus cselekmény, amiben az ember Istennek ad valamit a magáéból. Kifejezhet tiszteletet és hálát, kérhet segítséget, meghallgatást, áldást, vagy engesztelô szándékkal bűnbocsánatra törekedhet. A keresztény hit csak Jézus Krisztus egyetlen áldozatát ismeri el, amivel a keresztfán egyszer s mindenkorra föláldozta magát Istennek a bűnök bocsánatára (vö. Zsid 7,27; Ef 5,2; Mk 14,24). Krisztus egyetlen keresztáldozatával nemcsak a korábbi (pogány és zsidó) áldozatok szűntek meg véglegesen, hanem az áldozat fogalma és formája is alapvetôen megváltozott.

1. Krisztus megváltó művével kapcsolatban már csak átvitt értelemben lehet szó áldozatról. A szentírási utalások ugyan az ószövetségi áldozat-elképzelésre hivatkoznak (pl. a pászka-motívum, 1Kor 5,7; 1Pét 1,19; szövetségi áldozat: Mt 26,28; Mk 14,24; egészen elégô áldozat: Ef 5,2), de fölülmúlják ezeket az elôzményeket azáltal, hogy határozottan hangsúlyozzák Jézus áldozatának összehasonlíthatatlan és egyedülálló voltát. Isten maga cselekedett Jézus halálában: véget vetett minden áldozatnak azáltal, hogy az ember ellenszegülését -- mely az ember által keresztre szegezett Fiában teljesedett be -- megfordította és Fia halálát elfogadta az emberért engesztelô áldozatul. Amit Krisztus áldozata elôtt és mind a mai napig keresztények és nem keresztények a számtalanszor ismételt áldozattal el akarnak érni, az Krisztus üdvözítô cselekményében -- a végérvényes (Zsid 9,12; 10,10) és Istennek tetszô áldozatban (Ef 5,2) -- már megvalósult: Isten megbocsátása és szeretete. Az áldozat fogalmának új, krisztologikus értelmezéséhez (amit fôleg a Zsidókhoz írt levél fejt ki) kapcsolódik a teljes, inkább személyesen önkéntes, mint tárgyi áldozat eszméje (Zsid 10,5-10), amely szerint Jézus önkéntes áldozata is a szeretet kifejezése (Ef 5,2).

Ezen az alapon a kultikus áldozati cselekményben Isten felé kifejezôdô emberi magatartás más értelmet kap. Az áldozat feltétele az ember föltétlen, teljes készsége, hogy hétköznapi életének minden területét istenszolgálatnak tekintse (vö. Róm 12,1; Fil 2,17; 1Pét 2,5.9). A Krisztust követô keresztény élet központja így lesz ugyanaz a szeretettel teljes fölajánlás, amellyel Jézus ajánlotta föl életét Atyjának. Ezért nevezik az istendicséretet (Zsid 13,15) és a felebaráti szeretetet (Fil 4,18; Zsid 13,16) kifejezetten áldozatnak; a korábbi áldozatok helyébe a hit engedelmessége (vö. Róm 3,21-31) és Isten akaratának maradéktalan teljesítése (vö. Zsid 13,21; 10,9) lép.

2. A tényleges hitélet és az egyéni, személyes jámborság szempontjából hármas jelentôsége van az áldozat gondolatának:

a) Az áldozat helyes értelmezése a megigazulás hitének próbaköve. A teljesítményre épülô megigazulás új kísértésével szemben a keresztény hitnek határozottan kell ragaszkodnia ahhoz, hogy Isten szeretetét és irgalmát nem bizonyos áldozatokkal lehet vagy kell kiérdemelni; ezeknek értéke nem az emberi teljesítményekbôl való, hanem Jézus megváltó művének mérték nélküli, túláradó kegyelmébôl és szeretetébôl. A keresztény jámborság és istentisztelet éltetôje a hála és magasztalás a meg nem érdemelt kegyelemért; a liturgia nem archaikus áldozati rítusok ostoba szellemét sugározza és nem próbálja mágikusan befolyásolni Istent, hanem a hívô engedelmességet és istengyermeki szabadságot tükrözi.

b) Mivel a kegyelmet Isten elôtt csak a Krisztus áldozatában részesülve találhatja meg az ember, ezért a keresztény élet hit és sorsközösség Jézus Krisztussal. Krisztus áldozatában háromféleképpen lehet részesedni: a keresztség egyesít Krisztus halálával és megalapozza az új életet Krisztusban; az Eucharisztiában valóságos találkozás történik Jézus Krisztussal és önfeláldozásával; a hétköznapi felebaráti szeretetben Jézus követése az emberek iránti odaadásban jelenik meg.

c) Végül a keresztény élet a világban az a hely, ahol az áldozat a Krisztus utáni idôben azzá lehet, aminek lennie kell: osztatlan önátadás Isten akaratának, feltétlen készség Isten szolgálatára és közösségben élés Krisztussal. Az élet áldozatának teljes odaadása arra a feltétlen odaadásra épül, amellyel Isten fordul felénk Jézus Krisztusban. A hívô önátadásban nincs helye semmi mesterkéltségnek vagy álnokságnak, amellyel egyes dolgok, mozzanatok, részletek pótolnák a teljes odaadás áldozatát.

„BETELJESEDETT”

Jézus hatodik szava a kereszten

Az igazak vétlen szenvedése, és a gonoszak érdemtelen gazdagsága, az irgalmasak nyomora és a bűnösök élvezete láttán sokan teszik fel újra és újra a kérdést: Mindez egy Isten által megtervezett világmindenség vagy a véletlen játéka?

Ebben az életben ez a kérdés a nem-megválaszolhatóak közé tartozna, ha a Jóság maga saját akaratából nem szállt volna le ebbe a síralom-völgybe. De mivel a Legjobb önszántából jött le a legrosszabba, és ezt beleilleszti nagy tervébe, egyetlen ember sem adhatja fel a reményt soha teljesen.

Ha egy embernek, aki semmit nem ért az elektromossághoz, azt mondják, hogy egy tudós éppen azon dolgozik, hogy egy elektromos töltetet, melynek nagyobb ereje van, mint egy villámnak, laboratóriumában felszabadítson, akkor ez addig nem fog félni e kísérlet eredményétől, amíg meg van róla győződve, hogy a tanult tudós tisztában van vele, hogy mit csinál.

A laikus feltételezi, hogy a tudós ismeri az elektromosság természetét, akkor is, ha ő maga semmit nem ért belőle. Ha a tudós ezt a különben pusztító erőt egy ilyen kis helységben elengedi, akkor ezt azért meri megtenni, mert hatalma van e fölött az erő fölött. Más szóval kifejezve, e tevékenységével valamilyen tervet vagy célt követ.

Ugyanez érvényes Istenre is. Ha Ő, akinek soha nem kellett volna az emberek gondjait és megpróbáltatásait magára vennie, önszántából leszáll az emberekhez, felveszi az emberi természetet, nyitott szemmel és az emberek igazságtalanságának teljes tudatában e világba belép, és a jogtalanságot magára veszi, akkor ez csak azért lehet így, mert ez megfelel isteni tervének.

A mi Urunk azonban nem vakon jött abba a világba, mely képes arra, hogy az ártatlanságot keresztre feszítse, ahogy te és én egy ismeretlen erdőbe tévedhetünk. Ő úgy jött, ahogy egy orvos a kórházába, pontosan tudva, hogyan kell a fájdalommal szembeszállania.

Életének menete előre ki volt jelölve, semmi olyan nem jöhetett, ami meglepte volna. Földi életének minden pillanatában megvolt a hatalma az uralkodásra, de Ő mégse élt vele – bármennyire is követelték tőle – ameddig Ő maga nem akart.

Ez az isteni tudás magyarázza meg a Máriától és Józseftől való elmaradását a templomban 12 éves korában: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Luk 2,49). Már itt egy tervről beszél – egy tervről, melyet az égben készítettek el.

Ez magyarázza meg a halála idejéről, helyéről és körülményeiről szóló számos jövendölését, és azt a szinte türelmetlen vágyakozást, mellyel ennek bekövetkeztét várta.

Számára a halál tehát nem botránykő volt, mint Szokratésznak, aki életének nem kívánatos megszakítását látta benne. A mi Urunk számára a halál a cél volt, melyet keresett, mely földi küldetésének fő okát jelentette.

Mindenki más, aki megszületik, azért jön erre a világra, hogy éljen benne. A mi Urunk azért jött, hogy meghaljon. De ez a halál összes szenvedésével és könnyével nem egy óvatlan pillanatban kellett meglepje.

Mily gyakran mondta földi élete folyamán, mikor ellenségei megpróbálták megölni, hogy „még nem jött el az ő órája”! Mikor azonban az általa megszabott „óra” eljött, minden ez óra elhalasztására vagy előle való elmenekülésre irányuló földi és égi segítséget visszautasított.

Nem kívánt magának égi segítséget, hiszen ezt mondta: „…azt hiszed, hogy nem kérhetném Atyámat s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet”? És földi segítséget is vonakodott elfogadni, hiszen ezt mondta Péternek: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat” (Mt 26,52-53). És később ezt mondta: „…ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé” (Luk 22,53). A ti órátok, melyben megengedem nektek, hogy azt tegyetek velem, amit akartok; az az óra, melyben elfordulhatnék az emberiség gonoszságától, melyben mégis fenékig ürítem a ti keserű kelyheteket. Az, aki előtt a világ minden öröme nyitva állt, magára vette a keresztet.

Szenvedést, félelmet, keserű csalódást, igazságtalan ítéletet, igaz barátság elárulását, az igazságnak a bíróság általi kifordítását és az anyai szeretettől való erőszakos elszakítást – ezt mind szándékosan, önként, tudatosan és egy bizonyos céllal vette magára.

És akkor, három óráig tartó kereszten függés után, miután az Ószövetség összes jóslatát és saját jövendölését magáról megvalósulni látta és életének szövetébe az utolsó fonál beszőve és minden teljesítve volt, elhangzott ajkáról a hatodik szó – a dicsőség szava: „Beteljesedett!” (Ján 19,30).

Ez a felkiáltás azt jelenti, hogy a világmindenség egy tervnek felel meg. A szenvedés hozzá tartozik, különben Ő visszautasította volna. A kereszt hozzá tartozik, különben Ő nem vette volna magára. A töviskoszorú hozzá tartozik, különben Ő nem viselte volna.

Semmi nem volt véletlen, minden előre ki volt jelölve. Az Atya megbízatását végrehajtotta. A tervet kivitelezte.

E terv teljes jelentősége csak három nap múlva tárult fel teljesen, mint a vetőmag, mely a földbe esve új életre kel. Ezt a tervet az Úr Emmausban tárta fel a tanítványoknak: „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” (Luk 24,26).

Más szóval, ha életünkben nincs nagypéntek, akkor húsvét sincsen. Ha ennek az életnek nem halunk meg, akkor nincs életünk a következőben. Ha nincs töviskorona, akkor nincs glória sem. Ha nincs kereszt, akkor soha nem lesz üres sír. Ha nem veszítjük el életünket, akkor megtalálni sem fogjuk soha. Ha nem feszíttetünk keresztre Krisztussal együtt, akkor fel sem támadunk Krisztussal.

Ez a terv, és előttünk áll a döntés, melytől örök életünk függ. Az elkerülhetetlen kereszthez való hozzáállásunk halhatatlanná tesz bennünket – az örök nyereségre vagy az örök veszteségre.

És bár ez a terv nehéznek tűnik, nem lehetetlen; hiszen az Úr nemcsak megparancsolta nekünk, hogy kövessük – Ő az utat is megmutatta nekünk. Követhetjük a lába nyomát, hogy a szenvedés sötét erdejéből kitaláljunk, de azt sohasem mondhatjuk: Ő nem tudja, mit jelent a szenvedés.

Először Ő szenvedett, hogy megtanítson bennünket arra, hogyan lehet a gyötrelmet elviselni. Nem azt mondta, hogy „menjetek a keresztre”, hanem: „Gyertek és kövessetek engem!” Isten létére tudta, hogy az emberek parancsra nem mennek, de követik azt, aki példát mutat nekik.

Az Úr arra használta fel az élet ellentmondásait, hogy megváltson bennünket. Nekünk ugyanezeket az ellentmondásokat kell felhasználnunk, hogy a megváltás gyümölcseihez jussunk. Az Ő terve befejeződött. mivel Ő már bement a dicsőségébe. A mi tervünk még nincs befejezve, hiszen még nem mentettük meg lelkünket.

Azonban minden, amit teszünk, erre az egyre, a legnagyobb célra kell irányuljon; hiszen „mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” (Mt 16,26).

Nem ez az oka annak, hogy miért áll e világban Isten tervében a szenvedés általában az út végén és nem az elején? Ez tény.

A fiatalság tele van reménnyel, az öregeket a gond nyomja. A paradicsom az emberiség történetének kezdetén állt, a hét csapás a végén. Születésekor énekeltek az angyalok, halálakor kínzói gyalázták. A vallásos életben a legnagyobb lelki örömöket a papszentelésnél, a fátyol vételénél, konvertálásnál vagy esküvőn találjuk.

Később úgy tűnik, mintha Isten visszavonná vigasztaló édességét – ahogy egy anya felnőtté vált gyermekét nem kényezteti tovább nyalánkságokkal -, hogy megtanítson bennünket arra, hogy saját lábunkra kell állnunk és dolgoznunk kell a túlvilág örömeiért.

Értelemmel megáldott lényként fel kell tennünk magunknak a kérdést, miért tűnik úgy, hogy szenvedés és gyász, csalódás és gond, mind az élet végén jön. Úgy tűnik ennek fő oka az, hogy emlékeztetni kell bennünket arra, hogy a föld nem paradicsom, és hogy az élet, az igazság és a szeretet, melyre vágyunk, itt a földön nem található meg.

Miként Ábrahámnak megparancsolta az Úr, hogy hagyja el földjét, nekünk az élet keserűsége azt parancsolja, hogy emelkedjünk felül magunkon, tekintsünk felfelé és a túlvilágra, hogy feladatunkat végrehajtsuk.

Ha egy gyerek megégeti magát, visszarántja a kezét; az élet nehézsége és keserűsége pedig arra indít bennünket, hogy visszahúzódjunk ettől a világtól. Olyan, mintha Isten arra ösztönözne bennünket, hogy életünket lezárjuk, és ne úgy végezzük, mint az állatok, akik az evéshez felkelnek és a halálhoz lefekszenek.

És Isten ezt a keresztet az élet alkonyára is meghagyja, hogy ezzel segítségére legyen hiányos szeretetünknek. Ha fiatal tagjainkat ennek a világnak adtuk, akkor szenvedéseink arra emlékeztetnek, hogy öreg csontjainkat még mindig Istennek adhatjuk.

A keresztre feszítés a jó latornak egyszeri lehetőséget adott a szeretet nélkül leélt élete miatti engesztelésre, és a szeretet egy aktusa lehetővé tette számára, hogy még ugyanaz nap a paradicsomba kerüljön.

Sokan közülünk Szent Ágostonhoz hasonlítunk, aki fiatalkori bűnös kicsapongásai között ezt mondta: „Én jó szeretnék lenni, de egy kicsit később, jó Istenem, most még nem”.

Gyakran egy keresztre van szükségünk, mely visszavezet bennünket az élet rendjébe, ahogy mechanikai berendezéseket is gyakran egy enyhe ütéssel újra üzemképessé lehet tenni. Az élet ütései és lökései győznek meg bennünket mindennél jobban arról, hogy ezen a földön nem találhatunk boldogságot; hiszen ha a boldogságot itt lehetne megtalálni, nem keresné minden ember olyan intenzíven Istent.

Krisztus hatodik szava megmagyarázza azt a meglepő tényt, hogy mi a fájdalmat könnyebben tudjuk elviselni, mint az élvezetet.

Az élvezet örömet szerez nekünk, túlzásba vive azonban fájdalmat okoz. Nem az elíziumi mezőkre vezet bennünket, hanem végülis ellenünk fordul és fájdalmat okoz. Már az élvezet egyszerű megismétlődése csökkenti az élvezetet. A csiklandozás nevetéssel kezdődik és fájdalommal végződik.

A fájdalommal azonban különös a helyzet. Az intenzív szenvedés pillanataiban az az érzésünk, hogy egyetlen perccel sem bírjuk tovább elviselni. Ha azonban mégis tovább tart, új erőt fedezünk fel magunkban az ellenállásra. Mindazonáltal a fájdalom soha sem válik élvezetté. Egyetlen fogfájás sem válik élvezetté csak azért, mert már egy hete tart.

Hogyan lehetséges mégis, hogy a szenvedést könnyebben viseljük, mint a gyönyört? Ennek valódi oka abban rejlik, hogyha úgy élünk, ahogy ezt Isten követeli tőlünk, akkor a szenvedést ebben az életben kell letudnunk, hogy a következőben az örök boldogságot élvezhessük. Az örömök a következő életre vannak fenntartva, azért olyan csalókák. Ezzel szemben a szenvedés nem a következő életre van tartogatva, azért meríthetjük ki ebben az életben. A szenvedés a következő életben csak azok számára létezik, akik ebben a világban nem akarták egészen magukra venni, hogy ezzel az örök életet elnyerjék.

Ezzel el is jutottunk a boldog halál emelkedett problémájához. A boldog halál egy mestermű. Maga az Úr öröktől fogva dolgozott rajta, hiszen Ő az a bárány, aki a világ kezdete óta lemészároltatott. Nekünk is kezdettől fogva erre kell dolgoznunk; mert ahogy ágyazunk, úgy alszunk.

A halál pillanatában senki sem segít nekünk – Istenen kívül. Ha Őt bírjuk, benne mindent visszakapunk. A keresztény ezért halála napjáig nincs teljesen birtokában életének. Ezért nevezi az Egyház a halál napját „natalitia”-nak, az örök életre való születés napjának. Csak azok számára örök száműzetés, akik ezt a földet tették hazájukká.

Egyetlen mestermű sem jön létre egy nap alatt. Egy művésznek évekre van szüksége, hogy szelleme és keze fölött úr legyen, és további évekre, hogy a márványból lépésről lépésre kidolgozza a kívánt formát. A mesterművek legnagyobbikára – egy boldog halálra – nekünk is fel kell készülnünk.

A halált a halál gyakorlásával tanulhatjuk meg, amennyiben önzésünknek, büszkeségünknek, lustaságunknak irigységünknek, naponta ezerszer meghalunk. Erre gondolt az Úr, amikor azt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Nem tudunk jól meghalni, ha a meghalást nem gyakoroljuk. Hogy amikor megjön az utolsó próbatétel ideje, fel legyünk rá készülve, és a halál ne érjen meglepetésként bennünket.

Tornyunk – akár alacsony, akár magas, ennek nincs jelentősége – építése ekkor lesz befejezve. Csak az a fontos, hogy teljesítsük azt a tervet, melyet az Úr kijelölt számunkra. És, miként egy régi ír közmondás mondja, „legyünk egy félórával, mielőtt az ördög észreveszi, hogy halottak vagyunk, a mennyben”!

Kedves Kérdező!

A mostani napok aktuális üzenete ez a téma,amelynek mély tartalmát minden kereszténynek ismernie kell.

Jézusnak azért kellett meghalni,hogy üdvözüljünk de ez mögött jóval több van pusztán a bűnbocsánatnál.

Rómaiakhoz írt levél 3,23-26:

23.Mert mindnyájan vétkeztek,és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.

24.Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,

25.Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul,hit által,az ő vérében,hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,

26.Az Isten hosszú tűrésénél fogva,az ő igazságának megbizonyítására,a mostani időben,hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt,a ki a Jézus hitéből való.

Itt Pál ez emberiség állapotát írja le a bűnbeeséstől kezdve és rámutat az engesztelés fontosságára és szükségességére

Nem csak bűnbocsánatot hanem Isten többi kegyelmi ajándékait is megszerezte számunkra:

-bűnbocsánat

-megigazulás

-örök élet

-szerencse

-egészség

-áldás

-bővelkedés

-dicsőség

-elfogadottság

-megtartás

-vezetés

-tanítás.

Nos többek közt ezeket kaptuk és kaphatjuk Istentől Jézus engesztelő áldozata árán.

Az engesztelés egy cserét jelent mert igaz,hogy Isten jó és irgalmas viszont az is igaz,hogy ő bíró és a bűnt meg kell büntetnie mert igazságos is egyben.

Ha ezt nem tenné csorbát szenvedne az igazságossága de,hogy az emberek megmeneküljenek és újra vele legyenek közösségbe ezt a feladatot Jézus vállalta magára.

Kolossé levél 1,13-14:

13.A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;

14.Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által,bűneinknek bocsánata.

A vér általi engesztelés ó szövetségi eredetű és rámutat arra,hogy Istennek van egy olyan törvénye amely azt mondja ha például maradandó kár keletkezik valakiben vagy valamiben akkor a megfelelő ellenértékét kellet adni.

2 Mózes 21,23-25:

23.De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.

24.Szemet szemért,fogat fogért,kezet kézért,lábat lábért;

25.Égetést égetésért,sebet sebért,kéket kékért.

Az ember bűnbeesésekor maradandó kár keletkezett abban,hogy az ember kinek a szavára hallgatott az Édenben,

valamint az Istennel való közösségben.

Mózes I. könyve 3. rész

1.A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak:Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?

2.És monda az asszony a kígyónak:A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;

3.De annak a fának gyümölcséből,mely a kertnek közepette van,azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek,hogy meg ne haljatok.

4.És monda a kígyó az asszonynak:Bizony nem haltok meg;

5.Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek,és olyanok lesztek mint az Isten:jónak és gonosznak tudói.

6.És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek,és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakasztott azért annak gyümölcséből,és evett,és adott vele levő férjének is,és az is evett.

1Mózes 3,8:24:

8.És meghallották az Úr Isten szavát,a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala;és elrejtőzött az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.

24.És kiűzte az embert,és oda helyeztette az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját,hogy őrizzék az élet fájának útját.

Valamint minden rossz rászakadt az emberre ezáltal amit az ördög tud adni mert itt valójában egy uralomváltás történt és Isten végső célja,hogy az eredeti állapotokat visszaállítja.

Zsidókhoz írt levél 2,14-15:

14.Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók,ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak,hogy a halál által megsemmisítse azt,a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,

15.És megszabadítsa azokat,a kik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.

Egy gyakori ókori eseményhez hasonlítható az engesztelés amikor is lehetett rabszolgát vásárolni.

Ez az áldozat-Jézusé valójában visszavásárlást,uralomváltást jelent a sátán a rabszolgatartó az ember a rabszolga Jézus pedig aki megvásárolja a rabszolgát(bennünket),tovább megy nem rabszolgának vásárolt meg bennünket hanem fel is szabadított.

János evangéliuma 8,32:36

32.És megismeritek az igazságot,és az igazság szabadokká tesz titeket.

36.Azért ha a Fiú megszabadít titeket,valósággal szabadok lesztek

Amit még fontosnak tartok megemlíteni,hogy nem csak az emberre terjed ki Isten szabadító terve,hanem az egész földre is erről a Jelenések könyvében olvashatunk.

Ahol azt írja le János apostol,hogy a föld birtok levelét felbontsa Jézus aki egyedül méltó rá,hogy ezt megtegye.

Vagyis egyedül ő alkalmas arra hogy végigcsinálja az engesztelést és így végrehajtsa Istennek tervét.

Jelenések könyve 5,1-5:

1.És láttam annak jobbkezében,a ki a királyi székben ült,egy könyvet,a mely be volt írva belül és hátul,és le volt pecsételve hét pecséttel.

2.És láttam egy erős angyalt,a ki nagy szóval kiáltott: Ki volna méltó arra,hogy felnyissa a könyvet,és felbontsa annak pecsétjeit?

3.És senki,sem mennyen,sem földön, sem föld alatt,nem tudta a könyvet felnyitni,sem ránézni.

4.Én azért igen sírok vala,hogy senki nem találtatott méltónak a könyv felnyitására és elolvasására,a ránézésre sem:

5.És egy a Vének közül monda nékem:Ne sírj:íme győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán,Dávid gyökere,hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét.

Shalom

A Biblia ezt tanítja :

Az első emberpár bűne miatt ,az összes ember bűnt örökölt

és elveszítettük a tökéletes életet és az örök életre való kilátást és a jó kapcsolatot Istennel !!

A váltság gondolata két dolgot foglal magában :

Először is a váltság az az ár ,amelynek a kifizetésével

megszabadítunk vagy visszavásárolunk valamit.

Másodszor a váltság az az ár ,amely fedezi valaminek a költségét.Olyasmi ,mint a kárpótlás.

Pl:ha valaki balesetet okoz,pontosan ugyanakkora összeget kell kifizetnie,amely megfelel a kár értékének .

Mivel tökéletes élet veszett el ,senkinek a tökéletlen élete nem lett volna elég a visszavásárláshoz.Olyan váltságra volt szükség ,amely egyenértékű azzal ,ami elveszett.

Mi fedezhett annak a tökéletes életnek az értékét ,amelyet Ádám elveszített ? Egy másik tökéletes emberi élet !Ezért küldte hát el Isten az egyik tökéletes szellemfiát ,hogy a földre megszülessen !Nem maga Isten j

ött el ,hanem a fiát küldte el ! (1János 4:9,10 )

Hogyan szolgálhatott váltságul egyetlen ember sokakért ,sőt milliókért ? Ugyanúgy ,ahogy egy miatt bűnösökké

váltak az emberek milliói !

Bizonyos értelemben Jézus lépett Ádám helyére ,hogy megmentsen minket ,így kifizette az árat Ádám bűnéért ,

így ha hitet gyakorolunk ebben a váltság áldozatban ,

újra lehetőségünk van örökölnünk mindazokat az áldásokat ,

amiket Ádám elveszített !!

Ha szeretnéd megtudni ,hogy hogyan tudsz hitet gyakorolni Jézus váltságáldozatában és szeretnéd az örök életet (János 17:3),írj nekem ,és szívesen küldök további tájékoztatót !

Én tényleg senkit nem akarok megbántani, de csak ránézek ezekre a 20 oldalas okoskodásokra, és elmegy a kedvem. Miért gondoljátok, hogy ezzel embereket lehet megnyerni Istennek. Ezeknek a válaszoknak nagyrészét olvasva az emberekben csak megerősödik, hogy nagyívben kerüljön el minden felekezetet.

A válasz pár mondatban a kérdezőnek: Isten a Bibliában (ószöv.) kijelenti, hogy "a vérben van az élet"... és hogy "vérontás nélkül nincs bűnbocsánat".... nem tudom vallásos vagy-e valamilyen szinten, de az ószövetség többek között arról szól, hogy Isten egy népet kiválasztott - ez volt Izrael - adott nekik egy rendtartást, amit ha megtesznek - évenként - 1 évre bűnbocsánatot ad nekik: konkrétan bárányt áldoztak....stb. stb.....de ugye egy állati áldozat nem adhatott örökre bűnbocsánatot. Jézus egyetlen egyszer tette ugyanezt meg.... úgymond őt áldozták meg, az ő vére (mivel ártatlan volt) tökéletes bűnbocsánatot tud hozni annak aki hisz Benne!. Ennyi. Remélem érthető.