Jehova Tanúinál a felkentek nőtlen férfiakból állnak?
@ "Ezek azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment." (Jel 14,4)
Valószínűleg a szerző a házastársak törvényes és tiszta testi kapcsolatát soha nem nevezné beszennyezésnek. Vagyis az "asszonyok" ebben az esetben valóban jelenthetik a bűnös világ parázna dolgait, amelyektől a 144 ezer úgymond szűzi tisztaságban megőrzi magát.
Amit Jehova-tanúi magyaráznak persze meglehetősen értelmetlen. Hiszen ez azt jelentené, hogy a földi reménységű tagozatuk nyugodtan paráználkodhat a bűnös világ dolgaival.
Szerintem a 144 ezer megfejtési kulcsa a "zsenge" szóban rejlik:
"Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak," (Jel 14,4)
A zsenge az első termést jelenti, amelyet követ a teljes és tömeges betakarítás. Vagyis a 144 ezer a szentek, akik már meghaltak és Krisztussal vannak a mennyben, a megdicsőült szellemi Egyház. A 144 ezeret követi a megszámlálhatatlan sokaság (Jel 7,9) vagyis az üdvözültek teljessége, aki megmosták ruhájukat a Bárány vérében.
Ez nagy Tévedés.
A Földi reménységűek sem paráználkodhatnak és lehetnek részei a világnak,
aki ilyet tesz Isten népében, azt a gyülekezet tisztán tartása végett eltávolítják a gyülekezetből, ha szándékosan és megbánás nélkül gyakorolja
Zsenge azt jelenti, hogy nekik lehet részük elsőként a feltámadásban, mert a halálukkor, azonnal az égi királyságban lesznek Jézus társkirályaként.
A földi reménységűek pedig ha meg is halnak Krisztus királyságának a kezdetéig, halálalvásban vannak, és majd a millenium alatt kapják vissza az életüket ide a Földre.
ennél fogva sehol nem írja, vagy nem mondjuk misem, hogy a Földi reménységűek szabadon garázdálkodhatnak
@ A Földi reménységűek sem paráználkodhatnak és lehetnek részei a világnak,
Éppen ezért értelmetlen, amit magyaráztok, hiszen azt írja a 144 ezerről: "Ezek azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat", tehát mások nem azok, vagyis akkor a földi reménységű tagozatotok sem lehet az.
A 144 ezer a szentek, akik haláluk után Krisztussal vannak, mint például Szent Pál apostol (Fil 1,23). A 144 ezer a zsenge, akiket már betakarítottak, az üdvözültek, a nagy sokaság pedig akiket ezután fognak betakarítani, a jövő üdvözülendői. A 144 ezer az, akiket már megváltottak a földről, a nagy sokaság pedig, akiket ezután fognak. A 144 ezer a tiszta szűzek, a nagy sokaság pedig, akik a jövőben fogják megmosni magukat a Bárány vérében.
ezt már leírtad.
Viszont Jézus nem mindenkivel köt szövetséget a királyságra, csak 144000-el
a többiek maradnak a földön, és itt lesznek részesei Jézus királyságának, mert ők is hitet gyakorolnak Jézus megváltó vérében.
/megmosták és megfehérítették köntösüket a Bárány vérében/
Ugyan is a megmosni, megfehéríteni azt jelenti, hogy tiszták Ők is és méltók hogy örök életet kapjanak, Jézus halála által, de nem az égben hanem az eredeti szándék szerint a Földön.
Jézust követni nem azt jelenti, hogy mindenki az égbe megy. Hanem azt, hogy ott lehet ahol Jézus királysága van, és ez a földre is vonatkozik, hiszen az egész föld felett fog uralkodni hamarosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!