Isten maga az univerzum, energia?
Én úgy gondolom, hogy Isten az energia, a mindenség, amely egybetart mindent, gondoljatok bele a világban minden úgy működik ahogy lennie kell, minden kis atom, részecske, ha hiányozna valami akkor összeomlana.
A Földünk védett helyen van, nem csapódik bele naponta aszteroida, mint más bolygókba, tökéletesen megfelelő távolság a naptól.
Az univerzum életet teremt, formál, pusztít, véd.
a te gondolkodásodat pateizmusnak hívják, aminek a lényege, hogy mindennek van isteni lényege, és minden ennek a lényegnek a része, maguk az emberek is, és ez nem pusztul vagy kel életre pusztán változik
a kereszténység az Iszlám és a Júdaizmus is tévesnek tartja ezt a gondolkodást, mind a három vallás egyet ért abban ,hogy mindezeken kívül van Isten, még ha ezeket van is hatalma tökéletesen uralni
leegyszerűsítve a panteizmus szerint a szobád téged is beleértve Isten maga, Isten teste, a három monteista vallás szerint pedig Isten aki a te szobádat megtervezte és megalkotta, és távvezérelni is tudja, beállította mi és hogyan működjön, mennyire legyen önálló, te pl meglehetősen
Nem tudom, hogy Isten maga az univerzum vagy az energia-e, mindenesetre azt tudom, hogy ezek a fogalmak mit jelentenek. Így aztán, ha igazad van, akkor Istent könnyen megismerhetjük, az alábbi Wikipédia szócikkekből is.
Ja, és ha már itt tartunk, olvasd el ezt is. Ez nem túl biztató Istenre nézve:
Ha a (még meg nem született) fiam/lányom világbajnok lesz mondjuk vívásból akkor az az én érdemem vagy az övé? Miattam van vagy őmiatta?
Az emberiségből és a történelemből kiindulva, az Istenünk (ha beszélhetek róla mint [egy] személyről) csak "megszült" minket. Azóta nem érintkezett velünk semmilyen formában. És remélem azért, mert nem képes rá.
"aki a te szobádat megtervezte és megalkotta, és távvezérelni is tudja, beállította mi és hogyan működjön"
Ha folyamatosan távvezérelni tudja, folyamatosan kapcsolatban áll minden atommal. Ezt csak úgy tudhatja, hogy minden atomban "benne van".
"hogy mindezeken kívül van Isten"
Nyilvánvaló, hogy léteznie kell egy intelligens isteni tudatosságnak (mivel a világegyetem is megfejthető szabályok szerint működik, feltételezhető, hogy tervezve van a működése, nem csupán egy szabályos formákba rendeződött statikus háttér (ős)erőről, energiáról van szó), de az nem mérhető a földi ember tudatosságához, nem hasonlítható össze a földi ember személyiségével és legfőképpen nem avatkozik bele közvetlenül, anyagi formában a földi ember életébe, hanem mindenképpen az anyagon felül áll.
Tehát a monoteista vallások tévednek, mert ők "élő", anyagi formában is megjelenő "istennek" tartják ezt az isteni tudatosságot, aki megjelent a földön, beleszólt a földi emberek életébe (a saját maga által teremtett test megcsonkítását várta el jelképül, ugyan már!).
Azért, mert a Bibliában le van írva, hogy Isten ezt meg azt tette, így meg úgy jelent meg, még nem azt jelenti, hogy az lenne Isten. És azt sem jelenti, hogy a Biblia hazudna. Egyszerűen azt jelenti, hogy az akkori emberek azt hitték, hogy az Isten, amivel találkoztak, mert nem értették a hatalmát.
"Ja, és ha már itt tartunk, olvasd el ezt is. Ez nem túl biztató Istenre nézve:
Az, hogy az univerzumnak mekkora az energia kibocsátása, nem árul el semmit Istenről. A természet itt a földön is ciklikus, vannak évelő növények/állatok, amik télre alvó üzemmódba kapcsolnak. Elképzelhető, hogy az univerzum is ciklikus és különböző fázisokon megy keresztül.
"Ha a (még meg nem született) fiam/lányom világbajnok lesz mondjuk vívásból akkor az az én érdemem vagy az övé? Miattam van vagy őmiatta?"
Isten megteremtette a lehetőséget, hogy az anyagi világban, az anyaggal azt művelj, amit akarsz. Bár a szinte végtelen lehetőségek tárházát Ő teremtette meg, a lehetőséggel a fiad/lányod élt, az ő érdeme, hogy elért valamit.
"Az emberiségből és a történelemből kiindulva, az Istenünk (ha beszélhetek róla mint [egy] személyről) csak "megszült" minket. Azóta nem érintkezett velünk semmilyen formában."
Ez az elméleted akkor lehetne helyes, ha úgy fognánk fel, hogy nincs lelkünk (valami, ami az anyag felett áll és közvetlen kapcsolat a forrással), csupán anyagból állunk. Ha ez így lenne, akkor viszont teljesen értelmetlen az életünk, mivel a vége biztosan az, hogy elhalsz minden tudásoddal és érdemeddel együtt és a téged felépítő anyag visszakerül a körforgásba, semmit sem ért az, hogy 80 évig mit csináltál a Földön. Az anyag mennyisége állandó, nem hoztál létre és nem is vettél el anyagot a rendszerből, gyakorlatilag értelmetlen volt az egész életed.
"És remélem azért, mert nem képes rá."
Nincs semmi okod, hogy reméld, hogy nem képes rá, ugyanis a monoteista vallások tévedésen/hazugságokon alapulnak. Maga a teremtés teljesen önzetlen és nem pedig öncélú, ahogy a monoteista vallások állítják (miszerint azért teremtett Isten, hogy őt imádd és csak neki "szolgálj").
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!