Kedves orthodox keresztények mennyit imádkoztok és milyen imákat szoktatok mondani (templomon kívül)?
a mennyiség az teljesen az egyéntől függ, mint minden más felekezet esetében is
vannak "kötött imádságok" és lehet azt is mondani ami épp eszedbe jut, utóbbi az ideálisabb, a kötött imádságoknak is van egy olyan célja, hogy elősegítsék a saját szavakkal történő imádkozást
, sőt lehet a kettőt vegyíteni mondjuk elmondod a kötöttet és a végén sajáttal egészíted ki, sőt vannak olyan kötött imádságok, pl beteg gyógyulásáért ahova be is kell illeszteni a nevet
a saját szavakkal lehet bárhol bármikor gakorlatilag teljes a szabadságod
a kötött imádságok közül vannak azok amiket akkor mondasz el amikor akarsz, amikor úgy érzed számodra épp aktuális, és vannak olyan időhöz kötött imák mint pl a katolikusok zsolozsmái, ezt is csinálhatja az ember ha akarja
Munkámból kifolyólag elég képlékeny a napi életritmusom, így nincs teljesen kialakult szisztémám.
Saját szavaimmal nem szoktam imádkozni, nincsenek extra kéréseim, a nem extra kéréseket meg mások sokkal szebben megfogalmazták, mint ahogy én tudnám :)
A kötött imákat mindig az adott naphoz és az aktuális napszakhoz kapcsolódóan mondom, hol többet hol kevesebbet, és elsősorban a zsoltárokat választom.
A Jézus-imát elég sokat mondom napközben, de ez is nagyon változó, hogy mikor mennyi ideig.
Szoktam a rózsafüzért is, nem pont úgy ahogy a római katolikusok, de hasonlóan.
na én például a rózsafüzért alutasítom, én úgy gondolom az a katolikusok tipikus túlzó máriatisztelete, sőt már-már máriaimádata, ami rendkívül súlyos bűn
persze ez csak az én véleményem, az előző válaszolót a legkevésbé sem itélem el ezért, már csak azért sem mert a korábbi válaszaiból tudom, hogy teljesen korrektül viszonyul a kérdéshez
még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, ugyan valóban nem kötelező saját szavakkal imádkozni, de nagyon is "illik az ortodoxiához" én a közelmúltban lettem ortodox, és már mielőtt az első szertartást meglátogattam számos könyvet és cikket olvastam az ortodoxiáról, illetve ortodox szerzőktől, vizsgáltam az időszámításunk utáni első néhány század keresztény irodalmát, hogy lássam mennyire cseng egybe a mai ortodox gondolkodással
azt találtam ,hogy legyen bár 1800 vagy csak 5 éves az adott könyv, görög vagy orosz, (vagy latin) eredetű, egybehangzóan fontosnak tartják az egyéni saját szavakkal történő imádságot, és a kötött imádságokat is részben ennek eszközének tekintik, gyakran javasolták mind a modern mint az ókori szerzők ,hogy egy kötött imádság mellé még mondjuk sajátot, vagy ha valami miatt nem tudunk rendesen figyelni a kötött imádságra, mondjuk mert nagyon féltjük a beteg szerettünket, akkor mondjuk el valami hasonlót a saját szavainkkal
# 2.
Leírnád hogy szoktad Te elmondani a rózsafüzért? Mi az amit változtatszt rajta a katolikushoz képest?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!