hűség (lat. fidelitas): erkölcsi erény, a kitartás társerénye, mely készségessé tesz arra, hogy minden körülmények között megmaradjunk a jóban. - A hűség elsősorban a legfőbb érték, Isten, majd a haza, a személy (házasság), a hivatás, feladat v. más érték iránt kötelez ragaszkodásra. - Cselekedetei: ígéret megtartása, igazmondás, isteni törvény tisztelete. A hűség az emberi kapcsolatok minden szintjén alapföltétel. Az Egyh. a fontosabb hivatalok betöltése előtt hűségesküt kíván. - A hűség ellentétes víciuma a hűtlenség. - 1. A Szentírásban. a) Isten hűséges. A Szentírás Istennek az ember iránti magatartását, a szövetséget mindig a hűséggel jellemzi és magasztalja (vö. Ter 32,11; MTörv 7,9; Zsolt 57,4; 69,14; 138,2). Isten hűséges: erre fölépítheti az ember az életét, és ráhagyatkozhat a megpróbáltatás és a kísértés idején (Zsolt 31,6; 1Kor 1,9; 10,13; 2Tesz 3,3; Zsid 10,13). Isten hűsége az ember iránt nagyobb, mint az ember hűtlensége (vö. Oz 2,18-25; Róm 3,3; 2Tim 2,13), és mindig lehetővé teszi, hogy az ember megtérjen (vö. 1Jn 1,9). Isten hűsége az alapja az ember Isten iránti hűségének. - Isten hűségét szoros egységben kell látnunk irgalmával és igazságosságával (Kiv 34,6; Róm 3,3-5). - b) Isten hűséget kíván. Istennel szembeni házasságtörésnek számít az idegen istenekhez fordulás és a világ mércéje szerinti élet (Oz 2,10). Isten hűséges szolgákat keres és választ ki magának (1Sám 2,35; Mt 24,45-51; 1Kor 4,2; 1Tesz 1,12). Jézus az Isten hűséges (és irgalmas) főpapja és tanúja (vö. Zsid 2,17; 3,5-6; Jel 1,5; 3,14). - c) Dicséri az emberi hűséget. A bölcsességi könyvek dicsérik a tanú hűségét (Péld 14,25), a küldöttét (25,13), a barátét (Sir 6,14-16; 22,29), a szolgáét (33,31). Jézus példabeszédében a hűség és az éberség összetartozik (Lk 12,42); a kicsiben való hűség a nagy dolgokban való hűség alapja (16,10); a hűség jutalma az örök élet (19,17; Jel 2,10). Szt Pál ap. gyakran kiemeli egyes emberek hűségét (vö. Kol 4,7; Ef 6,21; 2Tim 1,18). A hűség imádságos formája az amen (vö. Jel 3,14). - A 20. sz. végére a hűség (mint ált. az erkölcsi erények) a fogyasztói társad-akban nem jelent különösebb értéket, sőt jelen van az a nézet is, mely szerint a hűség az érvényesülni nem képes ember sajátsága, szolgává tesz, megakadályozza a humánum mélyebb kialakítását stb.; általa az „élet kalandja” puszta kötelességteljesítéssé válik. E vélemények közepette a hűség legjobb esetben is csak a társad. érdekeit segítő pártfegyelemmé silányul. Az egyh. minden korban, így ma is vállalja tanítását a hűségről, s minden segítséget megad az embernek, akinek személyi méltóságából következik az örök hűségre való képesség. Az ember ugyanis a hűséges Isten képmása. A hűség az embert fegyelmezetté és összeszedetté teszi, megakadályozza, hogy szétszóródjon hangulatai és érzelmi hullámzásai között. Ez jóval több, mint kötelességteljesítés: a hűség az önként és teljes szabadsággal vállalt kötelékben való megmaradás és a szeretet állandó megújítása. Magában foglalja a nyitottságot, a másik ember elfogadását hibáival együtt, Istenre bízva a változtatást. A hűség tehát a mindennapi élet gyakorlataiban mindig Istenben gyökerezik.