Mit jelent az, hogy aki megalázza magát felmagasztaltatik?

#10

Kedves Péter!

Nem ezt jelenti az alázat Jézus tanításában.

Máté18.4. aki tehát megalázza magát (kicsi lesz) mint ez a kisgyermek, az a nagyobb az Egek (Istenének) Királyságában,

Jézus az alázatnak a tanulékonyságot és a nyitottságot tartotta, ami jellemzi a kisgyermekeket, nem pedig a saját magunk „köpködését”.

A másokért élés pedig inkább a szeretet fogalomkörébe tartozik.

Kedves Kérdező!

Muszáj neked ilyen niknevet használnod? Nincs valami normálisabb név?

Nem azért, mert bántani akarlak, de ez a jelenlegi eléggé taszító.

Üdv. Emánuel

Szia

A máté 23:12-re maga a Biblia ad választ, másik helyen:

"Aki felmagasztalja magát, megaláztatik," = Példabeszédek 16:18 Az összeomlás előtt büszkeség jár, a botlás előtt gőgös szellem.

Példabeszédek 29:23 A földi embert gőgje megalázza, aki viszont alázatos szellemű, dicsőséget szerez.

"és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." = Példabeszédek 15:33 Jehova félelme fegyelmezés a bölcsességre, és a dicsőség előtt alázat jár.

Máté 18:4 Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb az egek királyságában;

Lukács 14:11 Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Róma 12:3 Mert a nekem adott ki nem érdemelt kedvesség által azt mondom mindenkinek köztetek, hogy ne gondoljon többet magáról, mint amennyit szükséges gondolni, hanem úgy gondolkodjon, hogy józan elméje legyen, ki-ki, amint az Isten kiosztotta neki a hit mértékét.

Efézus 4:2 teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elviselve egymást szeretetben

Az alázatos embert Isten tudja formálni, alakítani a jellemét - a megmentésre.

"Azt, amit Jézus Krisztus tett, "aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes volt halálig, még pedig a keresztfának haláláig." (Fil. 2:6-8)."

Tudom Péter,hogy ez most neked és még sok kereszténynek nem fog tetszeni,mert a "meditáció" és "Ego" szavakat köztudottan maga az ördög találta ki,de ha tovább olvasol látni fogod,hogy nem így van:

A megüresítés azt jelenti,hogy Jézus meditatív szemlélettel figyelte a gondolatait,és az ezekből fakadó érzéseket.Önteltség,önzés,düh,harag,félelem,irigység,folyamatos ítélkezés...az ehhez hasonló érzelmek abból adódnak,hogy az ember túlzottan azonosul az "énnel" az "ego"-val,ami az egységtől való elkülönültséget jelenti.Jézus elhalványította az egoját,és rájött arra,hogy mi mind egyek vagyunk.Amit mással teszünk,önmagunkkal tesszük.Viszont alapvetően nem a "te-én" sorrend a siker kulcsa.Elmagyarázom,hogy mire gondolok:Van az a mondás,hogy "Mindenki magából indul ki" És ez így van jól,csak az embernek tudnia kell szeretnie,tisztelnie önmagát,hogy helyes legyen az indulópont.Ez az első lépés.Ez nem önzés,mert gondolj bele:Csak azt adhatod őszintén a másiknak,amiből neked is van elég.

A "lemenni kutyába", az igaz. Két dolgot azért kiemelnék. Az egyik, hogy ezt önként teszi az ember, a másik pedig az, hogy Isten nem hagyja az embert a porban. Ezt mondja a Biblia:

"Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem." (1Kor 1,26-29)

De hogyan lennének megszégyeníthetőek a világ bölcsei a világ bolondjai által, ha Isten meghagyná őket a bolond állapotukban? Hogyan szégyenülnének meg az erősek, a nemesek, a valamik, ha Isten választottai megmaradnak erőtlen, nemtelen semmiknek, akik voltak? Sehogy. Isten nem bolondságra választotta ki a világ bolondjait, hanem bölcsességre és tudományra. Nem erőtlenségre választotta ki a világ erőtleneit, hanem erőre. Nem nemtelenségre és megvetettségre választotta ki a nemteleneket és megvetetteket, hanem nemességre és dicsőségre. Csakhogy ez a bölcsesség, erő, nemesség és dicsőség nem a világé, hanem teljes egészében Istené, Aki ezeket az embereket felemeli.

"Aki magát megalázva, tekint szét mennyen és földön; Aki felemeli az alacsonyt a porból, és a szűkölködőt kivonssza a sárból, Hogy odaültesse őket a főemberek közé, az ő népének főemberei közé; Aki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre." (Zst 113, 6-9)

Isten nem tesz így egyetlen emberrel sem, akinek túl zsenánt Őelőtte megalázkodni, hanem kivárja, amíg az ember felismeri, ki kit teremtett, és ki kinek van alávetve.

Egyébként nem más-központúnak kell lennie az embernek, hanem Krisztus központúnak, és ezt jelenti az alázat. Leteszem az életemet Krisztus lábai elé, Ő pedig megosztja velem az Ő életét. Két irányú transzferencia történik. Az én életem áttranszferálódik a Krisztusba, belém pedig Krisztus élete árad. Az én életem el lesz rejtve Krisztusban ezután, én pedig már nem a magam életét élem, hanem az Övét. Hogy ebből mennyi valósul meg egy keresztény életében, az az ő személyes hitétől függ, ami pedig a neki adatott kijelentéstől.

Lesz azonban egy idő, amikor azokra a lényekre - beleértve az embereket is -, akik elutasították, hogy önként hajtsák magukat Isten uralma alá, rá lesz kényszerítve, hogy akaratuk ellenére menjenek le kutyába, megvallják Jézus Krisztust Úrnak, és utána pedig bevettetnek a Gyehennába. Isten szeretete azt jelenti, hogy Isten egyetlen embernek sem szánja ezt a sorsot, ezért hívja az embereket, hogy most alázzák meg magukat, önként, hogy módja legyen arra, hogy felemelhesse őket a földről. "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad." (Jk 4,6)

Le van jegyezve az egyik ókori uralkodóról - talán ninivei -, akihez csak úgy volt szabad bemenni, hogy a földön csúsztak és hemperegtek előtte a porban az emberek, hogy egy alkalommal teljes nyolc órán keresztül hagyta, hogy a másik ország - talán Egyiptom - békekövetsége ide-oda hemperegjen előtte a földön, majd ezt követően otthagyta őket úgy, hogy meg sem hallgatta őket. Persze, ez virágnyelven azt jelentette, hogy háborút akart azzal az országgal. Isten azonban nem egy ilyen önkényúr. Aki hajlandó megalázkodni Előtte, azt Ő nem hagyja a porban hemperegni, hanem felemeli. Nincs példa a Bibliában arra, hogy aki az Úr lába elé vetette volna magát, vagy elesett volna, azt Ő nem emelte volna fel utána. Így van ez az életben is. Először a földre, aztán fel. Aki erre nem hajlandó, az a végén fog padlót, és ott is marad, pontosabban még rosszabb helyre kerül.