Mikor szakadt ketté a nyugati és keleti egyház véglegesen?

igen ám de ezt egyszerűbben megnézhetted volna egy keresőoldalon, vagy egy könyvben!

ha több hasonló kérdésed van akkor fodulj oda!

Valóban 1054-ben történt a szkizma de csupán 1484-ben lett végleges az egyházszakadás.

Számos alkalommal viszont kimondták az egyesülést

így például a Lyoni(1274) vagy a firenzei zsinaton(1439)azonban ezek csupán kísérletek maradtak.

[link] Nyugat és Kelet elszakadásának története

[link] A primátus és az orthodoxia

Miért nem ismerik el a görögkeletiek a római püspököt pápának?

Mert az egyenetlenség szelleme és a pártoskodás szenvedélye elvakította őket. Mert politikai ambíciójuk nem engedte, hogy ők, Konstantinápoly népe, a birodalom fővárosának lakosai, a magát mindig kiválóbbnak képzelő Kelet Egyháza alárendeljék magukat a politikailag akkor már jelentéktelen Róma püspökének. Abban tévedtek, hogy azt hitték: az Egyház legfőbb kormányzata csak holmi politikai hatalmasságok függvénye lehet s a szelídség és alázat szelleme helyett a politikai versengés és nagyravágyás szelleméhez igazodtak.

Kezdettől fogva mutatkozott-e ez az ellentét Kelet és Nyugat között?

Bizonyos külsőségekben, pl. a szertartási életben igen, de hitben s egyházfegyelemben nem. A keletiek hosszú évszázadokon át maguk is elismerték a római püspök főségét. Már az első pápák egyike, Római Kelemen († 97 Kr. u.), teljes felsőbbségi tudattal rendelkezett a korinthusi hívekkel szemben; hasonlókép I. Viktor pápa a húsvét megülésének módját illető vitában. Az első egyetemes zsinaton is (325. Nicea) a pápa követei elnököltek s ezek - egy püspök s három egyszerű pap - első helyen írták alá a zsinati határozatokat, tehát az összes többi püspök előtt. A kalcedóni zsinaton (451) I. Leó pápa levelének felolvasása után a zsinati atyák, csaknem mind görögök s keletiek, felugráltak helyükről s így kiáltottak fel: "Leóban Péter beszélt!" s szót fogadtak a pápának.

Így maradt ez egészen a 9. századig, amikor a konstantinápolyi püspöki székbe a császári szeszély egy nagyravágyó világi hivatalnokot, a tehetséges, de teológiailag járatlan és lelkiismeretlen Photiust ültette, aki tisztán politikai szenvedélyeket vonultatott fel Róma ellen s kimondta az elszakadást. Az elszakadást akkor még visszacsinálták, de két évszázaddal utóbb egy hasonlóképp szenvedélyes és nagyravágyó konstantinápolyi püspök, Cerularis Mihály, újból szakadásba vitte Keletet.

Ez bizony nem Krisztus parancsának teljesítése, hanem az Egyháznak politikai szenvedélyekkel való beszennyezése volt. Attól kezdve pedig oly féktelen izgatás folyt Keleten Róma ellen, hogy egy rövid egyesülési kísérleten kívül (Flórenc, 1439.) a szakadás valósággal belegyökeresedett a keletiek lelkébe.

keleti egyházszakadás, 1054: a bizánci császárság és a nyugat-római birodalom területét egyházi joghatóság szempontjából szétválasztó kölcsönös kiközösítések. - 1. Okok és előzmények. A keleti egyházszakadást megelőző hosszú folyamat kiindulópontjának tekinthető, hogy I. (Nagy) Konstantin cs. (ur. 306-337) a székhelyét 330: Rómából K-re, Byzantionba tette át. Ezzel a róm. világbirod. súlypontja átbillent a K-i, gör-ök lakta ter-ekre. Az új főv., Konstantinápoly a hatalmas építkezések s gazd., pol. és katonai jelentősége révén új Róma lett. I. Theodosziosz 394-395: az egész birod. császára, de 2 fia már megosztozott a birod-on: az egyik K-en, Konstantinápolyban, a másik a Ny-i rész társuralkodójaként Ravennában tartózkodott. A birod-at előzőleg is többször megosztották, de 395: senki nem gondolta volna, hogy ez a megosztás végleges szétválást jelent. Addig ugyanis mindig támadt olyan jelentős személyiség, aki a birod-at egybe tudta fogni. - 476: a Ny-római császárság megszűnt, a népvándorlás átalakította Eu-t: az etnikai ellentétek elmélyülése, a nyelvek különbözősége, a gör. nyelv ismeretének hanyatlása mind elősegítette a szakadást. K és Ny eltérő társad. és gazd. fejlődése tovább mélyítette a lelki, kulturális, gondolkodásbeli különbségeket. K városias volta, gazdagsága, élénk kereskedelme, hellénisztikus öröksége, az ehhez kapcsolódó fil., majd a teol. megfogalmazások és a jogi intézmények különbözősége, a lit-k és fegyelmi szabályok eltérő volta vezetett a keleti egyházszakadáshoz. Jusztinianosz cs. (ur. 527-565) sikertelen egyesítési kísérlete után csak az adózási kötelezettség és az adóbehajtó intézmények maradtak a barbár népek támadásainak kitett Itáliában. Végül az iszlám előretörése, a mediterrán hajózás korlátozása, s ezzel a mindennapos érintkezés csökkenése mind egy-egy láncszem a folyamatban, mely a keleti egyházszakadáshoz vezetett. - A keleti egyházszakadás okai között fontos a cs-ok személye körül kialakult kultusz s túlzott befolyásuk vallási téren. A polg. és vallási élet között nem voltak világos határok, a hatalom birtokosai a hit egységének megtartásával akarták a birod. békéjét és virágzását fönntartani, a hit egységéből pol. fegyvert kovácsoltak. Mivel a cs. hatalom „szent” karakterét mindenki elismerte, a cs-ok egyre többször avatkoztak be egyh. ügyekbe, még dogmatikus kérdésekbe is. Konstantinápoly pátriárkája mint az „új Róma” pp-e elsőbbséget követelt magának a K-i egyh-ak fölött, s nehezére esett Péter utódja elsőbbségének elismerése. -

A képrombolás vitáiban a pápák ált. a képtisztelet mellé álltak, s elítélték a K-i cs-ok nézeteit, akik névleg Rómának is urai voltak. A képtiszt. hívei (pl. a Sztudiosz ktor szerzetesei) Rómát az ortodoxia védelmezőjének tekintették. A képromboló cs-ok viszont várták az alkalmat, hogy elégedetlenségüket mikor hozhatják a Szentszék tudomására. 732 k. III. Leó cs. (ur. 717-741) Calabria, Sicilia, Illyria tart-ait kivette a pápai joghatóság alól, s a konstantinápolyi pátr. alá rendelte őket. Az Itáliában állomásozó bizánci katonaság gyöngesége a pápaságot arra kényszerítette, hogy a frankokkal lépjen szövetségre. A 754: megkötött szerződés Kis Pippin és II. István p. (ur. 752-757) között, Nagy Károly (ur. 800-814) cs-rá koronázása 800 karácsonyán és a Ny-római birod. restaurációja világosan jelezte a bizánciak számára: Róma többé nem számít rájuk. - 2. A keleti egyházszakadás jelei korán feltűntek a zsin. határozatokban is. 381: az I. konstantinápolyi zsinat közvetlenül Róma pp-e után említette Konstantinápoly pp-ét. 451: a kalkedoni zsinat 28. kánonja rögzítette az „új Róma”, Konstantinápoly státuszát. Eszerint az új cs. város egyh-ának a régi cs-város, Róma egyh-ával azonos előnyöket kell élveznie. Nagy Szt Leó p. (ur. 440-461) levélben tiltakozott: a római püspök fősége nem a város „császári jellege” miatt van, hanem Péternek Krisztustól kapott hatalmából ered. - A keleti egyházszakadás főpróbájának nevezik az Ignatiosz és Photiosz vitájából fakadt Photiosz-féle szakadást I. Miklós p. (ur. 858-867) idejében. - Miközben Ny pol. anarchiába süllyedt, s a pápaság világiak hatalmába került (880-1046: sötét század), addig K-en a cs-ság elérkezett hatalma csúcspontjához. A makedón dinasztia (ur. 867-1025) bölcs és hozzáértő cs-ok egész sorát adta. A birod. határai egyre tágultak (pl. bolgárok leverése), a háborúk K-en és Ny-on győzelemmel végződtek, az utazás és a keresk. föllendült, a városok gazdagodtak, a tud. és műv. virágzott, az antik Athén dicsősége tovább élt Konstantinápoly ragyogásában. A cezaropapizmus II. Niképhorosz Phokasz (ur. 963-969) alatt érte el csúcsát: a cs. betiltotta a latin liturgiát Apuliában és Calabriában, a hitetlenek elleni háborúkban elesett összes katonát szt mártírként akarta tiszteltetni, de ezt a konstantinápolyi pátr. megakadályozta. Az oroszok eleinte Ny felé tájékozódtak, majd amikor bizánci térítők érkeztek hozzájuk, a pápa és a pátr. közötti viszony még feszültebbé vált. XVIII. János p. (ur. 1003-09) alatt, 1004: hagyták ki a pápa nevének említését a liturgiából Konstantinápolyban. Ez már azt jelezte, hogy a végleges szakítás közeledik. - A keleti egyházszakadás személyei K-en IX. Konsztantinosz (ur. 1042-54) cs. és Kerullariosz Mihály konstantinápolyi pátr., Ny-on IX. Leó p. (ur. 1048-1054. IV. 19.) és Humbertus de Silva Candida bíb. - A vitát 1053. IX: K-en, Ochrida érs-e, Leó váltotta ki, amikor Trani érs-ének, Johannesnek írt levelében a Ny-i egyh. gyakorlatát 4 ponton kifogásolta: 1. kovásztalan kenyér használata az Euch-ban; 2. szombati böjt; 3. fojtott állatok húsának fogyasztása; 4. nagyböjt alatt az alleluja elhagyása a liturgiából. Ezt kísérte Niketasz Sztethatosz vádirata: 1. a latin egyh. a filioque bevezetésével eretnekséget vitt be a hitvallásba; 2. a cölibátus a természet törvénye elleni erőszak, és a papokat emberi szempontból lealacsonyítja. -

Kerullariosz bezáratta a lat. rítusú tp-okat Konstantinápolyban, a lat. szerz-eket kiközösítéssel fenyegetve bírta rá a gör. rítus átvételére. - Ezután levélváltás kezdődött a p., ill. a pátr. és a cs. között. A levelek, mindkét oldalról telve vádaskodással, csak nehezítették a helyzetet. A cs. nyomására Kerullariosz 1054. I: közeledni próbált Rómához, de a p-val teljes egyenlőséget követelt magának. A p. ekkor 3 legátust küldött Bizáncba, Humbertusszal az élen, de csak a cs. fogadta őket, Kerullariosz nem volt hajlandó velük tárgyalni. Humbertus bíb. 1054. VI. 24-25: nyilvános vitában legyőzte Niketasz Sztethatoszt, majd ellenfelét megszégyenítette, és Kerullarioszt bitorlónak nevezte. Humbertus már ezzel megmutatta, hogy nem alkalmas küldetése teljesítésére, a p. ugyanis csak tárgyalással bízta meg, és nem vitatkozással, ítélkezéssel, intézkedéssel. Küldetése során Humbertus túllépte jogkörét. Közben IV. 19: meghalt IX. Leó p., így eleve vitás, hogy Humbertus jogosan lépett-e föl a küldő-megbízó halála után annak legátusaként. Jóhiszeműségéhez azonban nem fér kétség, mert csak Konstantinápolyból visszatérőben értesültek IX. Leó haláláról. Humbertus végzetes tettét VII. 16: reggel hajtotta végre, amikor a Hagia Sophia oltárára letette a kiközösítő bullát. A kiközösítés nem a bizánci egyh-ra, hanem annak fejére, Kerullariosz személyére vonatkozott. A pátr. ezután tárgyalni akart a legátusokkal, de a cs. ragaszkodott ahhoz, hogy ő is jelen legyen a megbeszéléseken. Ebbe a pátr. nem egyezett bele, mire a legátusok visszatértek Rómába. - Kerullariosz VII. 24-re zsinatot hívott össze, mely Humbertus, kísérői és támogatói ellen szóló kiközösítéssel válaszolt, ami burkoltan a p. személye, de nem a Ny-i egyh. ellen irányult. A cs., aki eredetileg békét akart Rómával, kénytelen volt Kerullariosz mellé állni. - A kölcsönös kiközösítésből fakadó szakítás súlyosságával ekkor se Ny-on, se K-en nem voltak tisztában. Róma figyelmét a ném-római cs-ság növekvő befolyása, Bizáncét az iszlám fenyegetése kötötte le. A keresztes hadjáratok megindulásakor a legfőbb vezetők között beállt szakadás ellenére Bizánc még együttműködött Ny-tal, de az elfoglalt területek feletti viták, s végül 1204: a IV. keresztes hadjárat (latin császárság) miatt a szakadás teljessé vált. - A keleti egyházszakadás nem egyik percről a másikra következett be, hanem évszázadok félreértései, vádaskodásai tették lehetővé, hogy az Egyház „varratlan köntösét” kettéosztotta az emberi kicsinyesség, rövidlátás, irigység.