Melyik keresztény bizonyul igazabbnak Isten színe előtt?
A.) Aki templomba jár és döngeti magát, hogy ő jobb másoknál. Ítélkezik rendesen. Legnagyobb bűne max a paráználkodás enyhe formája.
B.) Aki a kereszténység ismerete előtt gyerekeket, nőket erőszakolt meg és apákat darabolt fel a legnagyobb kegyetlenséggel, majd rádöbbent arra, hogy hibázott és élete végét keserves kínok között Istenfélő emberként éli le, aki legszívesebben elsüllyedne?
Szabad-e büszkének lenni arra, hogy nem vagyunk olyanok, mint mások, vagy jobb bűnben "kiélni" az életet, mondván ígyis úgyis a pokolba kerülök, esetleg majd jön a pál fordulat...
Tudom a második példában írtam, hogy az ember nem ismerte a kereszténységet. És ha ismerte, de úgy tér meg később?
Két dolog jutott eszembe, két idézet:
De káoszból rend
Gyilkosból szent
Nem lesz, csak akkor
Ha Ő
Benned is megjelent
<Ákos
Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő.
A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.
Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek.
A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!
Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.
<Jézus
B-re adom le a tippem. Akkor is, ha ismerte.
"büszkének lenni arra, hogy nem vagyunk olyanok, mint mások," -ez elég nagy bűn - és nehéz kijönni belőle, mert a társadalom részéről erősítés jön.
"bűnben "kiélni"...esetleg majd jön a pálfordulat"
-ebben a részben, ha jól értelemezem, az van: bűnös vagyok, de majd csak megbocsát, majd később megbánom, most még maradok így -stb.
Ez halálos bűn, I. irgalmával való cinikus visszaélés.
A halálos bűn egyébként azt jelenti, hogy a Jóisten sem tudja megmenteni a haláltól, mert ő nem akarja.
Hát nehéz...
Könnyebb kérdést kérünk, Lucifer. Fáradtak vagyunk...
*
egy szemléletes keleti tanítás, hogy lehet a rosszból jóvá lenni? A buddhistáknál kifejtett, hogy a rossz forrása a tudatlanság.(ez a világon mindenhol így van az ember estében, de a többi vallásban nem ilyen logikusan kifejtett) Tanítással gyógyítják. Tudással.
Milarepa fekete mágiát tanult. Ölt.
"Milarepa Marpa tanítványa lett. Aki azt hiszi, hogy ez olyan európai tanítványság: könyveket tanulni, feladatokat és dolgozatokat készíteni, alaposan elvéti. Marpa a fiúval négy házat építtetett, de mind a négyet újra olyan tökéletesen leromboltatta, hogy még a köveket is ugyanarra a helyre kellett visszavinnie, ahonnan kibányászta. A fiúnak fekete tudományáért kellett vezekelni"
az aki Jézus példájára éli az Istennek átadott életét,
s Jézushoz hasonlóan, önfeláldozó életet él, ami nem egyenlő a mártirsággal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!