Hogyan hihetnék? Honnan tudom, hogy van egyáltalán hitem? /hosszú leírás/

Vonakodva írom ki ezt a kérdést, mert igazából megfogalmazni sem igazán tudom pontosan, hogy mire gondolok.

19 éves vagyok, magyar származású, joghallgató. Vallási tekintetben úgy neveltek, mint manapság a legtöbb embert: sehogy. Soha senki nem is próbált vallásról felvilágosítani, és bármilyen valláshoz kapcsolódó anyagot találtam, nem igazán mozgatott meg bennem semmit, soha. Mondhatni, teljesen közömbös vagyok, bizonyos esetekben pedig untat is a vallás.

Jézusról, a szentekről, a konkrét tanokról semmit nem tudok (azon kívül persze, ami a magyar oktatásban szerepel, azt is csak úgy-ahogy). Valójában az sem teljesen világos, hogy a keresztények miben hisznek, és csak a sztereotíp, kereszténység lejáratására használatos jelszavak és elképzelések vannak ezzel kapcsolatban a fejemben.

Nem tudom, hogy hiszek-e Istenben, hiszen a korlátoltságom miatt egyszerűen nem tudom felfogni, vagy elképzelni, hogy egyáltalán mi lehet ez. Ha mindenképpen választanom kellene valamit, akkor azt mondanám, hogy a számomra leginkább elfogadható "természetfeletti feljebbvaló" valamiféle "Gondviselés", vagy maga a "Természet". Ezekben sem tudok hinni teljesen őszintén, de ezt/ezeket tartom a leghitelesebbnek.

Egyébiránt nem tartom magam földhözragadt embernek. Kifejezetten taszít az emberi kicsinyesség, nem tetszik és ellenzem az anyagiasságot és azt a fajta gondolkodást, ami a világot pusztán megfogható dolgok alapján tudja befogadni, különösen ha ez a dolog a pénz és/vagy az anyagi érték. Hiszek ideákban és ideológiákban - ezekre sokszor mondják, hogy elrugaszkodott a valóságtól, és hihetetlen, pedig nem az. Az ilyen emberek általában egymás szinonimájaként értelmezik a "megfoghatatlant" és a "lehetetlent" / "hihetetlent" / "elrugaszkodottat", pedig szerintem egyáltalán nem ez a helyzet.

Tehát valamiféle hitem van, de ez nem "vallási hit" (már ha egyáltalán van értelme ennek a szókapcsolatnak). Inkább hit egy örök igazságban, a természet törvényeiben, a jó és az igazság győzelmében, amiket számomra egy politikai ideológia testesít meg. Ebben az ideológiában talán már vallásosan hiszek, eligazítást nyújt nekem az élet minden területén, és készen állok akár büszkén az életemet áldozni érte. Ez az ideológia úgy fogalmaz a vallásokról, hogy (nem szó szerinti idézet): "minden vallást elfogadunk, ami nem ellentétes az európai ember konzervatív szellemiségével". Ezen ideológia alapján a véleményem a vallásról annyi, hogy hasznos azoknak, akik hisznek, illetve hasznos lehet mindenkinek, hiszen láthatóan támaszt ad (még ha én soha nem is tapasztaltam és nem is értem, hogy miért vagy hogyan). Tehát egységben tartja a népet. Abszolút pozitív dolog, amíg az egyház nem fordul az állam ellen. Még pozitívabb, ha a középkorral ellentétben nem az állam szolgálja ki az egyház érdekeit, hanem az egyház az államét.

Mint olvashatjátok, ez részemről inkább csak egyfajta száraz, pragmatikus megközelítés (ez egyébként minden szempontból jellemző rám, és össze tudom egyeztetni az alapvetően ideákra épülő ideológiámmal). Valamiért azonban mégis, egészen kis koromtól kezdve vonzott a kereszténység. Sosem olvastam (végig) a Bibliát, és mindmáig nem is ismerek belőle semmit, de valahogyan, valamiért néhány évente mindig a kezembe kerülnek ezek a könyvek, és akkor beleolvasgatok, majd végül ugyanilyen könnyedséggel elfelejtem olvasgatni. De a könyvek mindig újra az utamba kerülnek, és mindig újra beleolvasok.

A kereszténység az európai kultúra elválaszthatatlan része, így szeretném megismerni és megérteni. Nem tudom, hogy képes lennék-e hinni, de valójában a hitről sincs valós fogalmam, különösen nem a keresztény hitről, hiszen még csak nem is ismerek senkit, aki valóban vallásos keresztény lenne. Csupán filmeket láttam és leírásokat olvastam arról, hogy mikre voltak képesek azok az emberek, akiknek erős hite volt. Ezzel kapcsolatban mindig a hősies önfeláldozás jut eszembe, ami annyiszor jellemző volt ránk, európaiakra a történelmünk során - a hősiesség és az individuum győzelme a gonosz tömegei felett, erkölcsi fölény, önfeláldozás az igazságért, a közösségért.

Ha pedig ezeknek a tetteknek a hit az alapja, akkor a legkevesebb, hogy legalább megismerem, vagy szerzek róla valamiféle fogalmat.