Az ember legbelső LÉNYEGE (tehát nem az ego, személyiség, karakter, stb! ) azonos Istennel, vagy legalább igenis isteni, ugye?

Az ember az Isten képmása. Ő maga nem Isten, csak hasonlít rá. Ha rólad készítenek egy fényképet, az sem azonos veled, csak olyan, mint te.

Szerintem sincs olyan, hogy "emberi lényeg". A lélek az a részünk, ami halhatatlan, ez kerül ítélet alá is.

A lélek Istentől való, Istenhez hasonlóvá tesz, de nem isteni. Ha isteni lenne - mint Jézusé -, akkor ellenállnánk minden kísértésnek, és nem létezne bűn.

Talán nem kellene a Biblia szövegeit ilyen szorosan értelmezni. A teremtéstörténet egy jelképes tanmese. A dolgok nem úgy történtek ahogy ott le van írva.

Isten nem egy valaki és nem teremtett semmit, hanem mindenné fejlődött. A világmindenség és minden amit az magába foglal, az egész természet, Istennek nem teremtménye, hanem fejleménye, hasonlóképpen mint ahogy egy fa ágai, levelei, gyümölcse stb. nem a fa teremtményei, hanem fejleményei. Mint ahogy a fa nedve a gyökereiben, az ágaiban, a leveleiben ugyanaz, ugyanaz az Isten van jelen minden fejleményeiben.

Igen, az ember legbelső LÉNYEGE az ember isteni kiléte, a benne (ma még szunnyadozó) Krisztus.

Nagyjaink legnagyobbja, Názáreti Jézus isteni kilétére ébredve a Krisztust hozta kifejezésre. Ő az emberiség, az emberek (ön-)tudatának fejlesztését, felemelését látta feladatának, ennek érdekében hajlandó volt a legnagyobb áldozatot hozni.

"Talán nem kellene a Biblia szövegeit ilyen szorosan értelmezni. A teremtéstörténet egy jelképes tanmese. A dolgok nem úgy történtek ahogy ott le van írva."

Ezzel nekem az a bajom, hogy akkor gyakorlatilag az abszolút igazság isteni kijelentése nem létezik és annyi igazság van, ahány világnézet. Én inkább fordulok az abszolút kijelentéshez, mit az emberi relatív "igazságokhoz". Az nekem túl kényelmes lenne, ha a Bibliát nem szó szerint értelmezném, mert így a magam igazságának csak a fantáziám szabna határt. Sokféle bibliai értelmezést láttam, így világossá vált, hogy az emberi fantázia viszonylag színes, de korlátok között van. Viszont úgy, hogy a Bibliát szó szerinti és abszolút isteni igazságnak és kijelentésnek tekintem, sokat tanultam, sokat változott a gondolkodásom, meglátásom, felfogásom, stb... Ha a Bibliára úgy tekintek, hogy csak részigazságokat tartalmaz, akkor a saját világnézetemhez igazítva hamisnak vagy igaznak ítélek egy egy igét. Márpedig ez nem lehet az abszolút igazsághoz vezető út.

Leegyszerűsítve:

ember = Isten (Szellem) + Isten által "alkotott" test ("föld porából")

A Sátán (tévedés) miatt az ember téves önazonosulásban szenved, vagyis egy illuzórikus "én"-nel azonosítja magát, ha ez a tévedés megszűnik, akkor felismeri azt, hogy valójában Önmaga az Isten (Szellem).

A teológiai szóhasználatban a "lényeg" (ouszia) és a "természet" (phyzisz) rokonértelmű fogalmak. Tulajdonképpen ugyanazt jelentik, a "lényeg" inkább a statikus jellegét, a "természet" pedig inkább a dinamikus aspektusát hangsúlyozza ugyanannak a valóságnak.

Az Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az Isten-képmásság és az Isten-hasonlatosság az emberi természet legfőbb jellemzője. A régi görög egyházatyák különbséget tettek a képmás és a hasonlatosság között. Úgy vélték, hogy a bűnbeeséssel sérült az Isten-képmásság, de megmaradt az Isten-hasonlatosság. Az ember már a földi életében is képes arra, hogy a megromlott Isten-képmásságot is helyreállítsa magában (theozisz, henozisz).

Lényeges különbség a katolikus és ortodox teológiában, hogy az ortodox teológia nem fogadja el az ágostoni tanítást az áteredő bűnről. Ortodox felfogásban Ádám bűne nem öröklődik át, csak a bűnének a következménye. (Ennek további folyománya az, hogy éppen ezért Mária szeplőtelen fogantatásásról szól dogmát sem tudja az ortodox teológia elfogadni.)

A lélek/szellem (pneuma) valóban az ember "Isteni része", de nem azonosítható sem a természettel, sem a lényeggel. A lélek egyértelműen, de közelebbről nem definiálható módon kapcsolatban áll a Szent Lélekkel, de nem azonos vele.

Isten tökéletes, nincs semmire szüksége, és ő ad mindenkinek mindent. Ezzel szemben mi emberek függőségben élünk, másoktól függünk és szükségleteink vannak. Azonkívül mi változunk, válhatunk jobbá vagy rosszabbá.

Isten állandóan ugyanolyan, továbbá Isten mindent tud, azért az ítélete mindig igazságos és helytálló. Nekünk viszont jobb, ha egyáltalán nem ítélünk. (Ne ítéljetek, és nem ítéltettek!)

Mi még Istenről is torz képekkel rendelkezünk, amelyeket a helytelen neveltetésünknek köszönhetünk leginkább, mert a szüleinkről mintázzuk, hogy milyen Isten.

Ennek a sok hiányosságunknak az ellenére Isten elfogad minket, és elhív arra, hogy ismerjük meg őt, mert ez az örök élet. Ez azt jelenti, hogy azt a szentséget, tisztaságot, jóságot, hűséget, önmegtartóztatást stb. kövessük, ami megvan Istenben is. Ha Isten segítségével ebben sikerrel járunk, egyre jobban megismerjük őt.

De az a nap, amikor elmondhatjuk, hogy azonosak vagyunk Istennel, csak a feltámadáskor jön el azok számára, akiket Isten kiválasztott és megigazított kegyelméből.