Hiszel a pokol létezésében?

Köszönöm 1-es az értelmes választ! :)

Megkérdezheztem esetleg, hogy keresztény vagy?

köszönöm 5-ös! :)

Neked is megy a zöld kéz.

Köszönöm az utóbbi két választ is! :)

Mindenkinek megy a zöld kéz, mert itt nem azt vitatjuk meg, hogy van e pokol vagy nincs, hanem mindenki azt írja le amiben hisz.

Ezért nagyon megkérek mindenkit, hogy ne nyomkodjuk a piros kezet.

Mit szoltok a következő történethez?

Az biztos, hogy amikor Isten egy elkárhozottnak – vagy ami a tüzet illeti, ugyanaz, egy léleknek a tisztítótűzből megengedi, hogy megjelenjen a földön, és ott látható nyomot hagyjon hátra, ez a nyom mindig a tűzzel kapcsolatos. Az eddig elmesélt történetekben is mindenhol égett szagról vagy elégett anyagról hallottunk.

A következő történet színhelyén, az Assisi melletti Foligno-ban nem sokkal az alább elmesélendő események lejátszódása után, még ugyanabban az évben magam is láttam azt a félelmet keltő lenyomatot, mely ismételten arról tanúskodik, amiről itt szólok, vagyis, hogy a túlvilági tűz valóban igazi, földi tűzhöz hasonló.

1859. november 4-én Foligno-ban a ferences harmadrend kolostorában agyvérzés következtében meghalt egy apáca, Therese-Margit Gesta, aki sok éven át volt az apácanövendékek nevelőnője, s egyúttal a kolostor ruhatárának felügyelője. Therese nővér 1797-ben Bastia-ban született s a kolostorba, ahol haláláig élt, 1826 februárjában lépett be. Haladott kora miatt bizonyosra vehetjük, hogy megfelelő módon fel volt készítve a halálra.

12 nappal e haláleset után, november 16-én a főnöknő megbízott egy apácát, Anna Felizitas nevezetűt, hogy menjen a ruhatárba. Anna több ízben volt segítségére ehelyütt az elhunytnak, akinek feladatkörét most neki egyedül kellett elvégeznie. Ahogy Anna nővér a ruhatár elé ért, sóhajtásokat hallott, melyek egyértelműen a helyiség belsejéből jöttek. Kissé megijedve az ajtóhoz sietett, hogy kinyissa s lássa, kitől származnak a sóhajok. De senkit nem látott, holott nagyon világosan újabb sóhajtásokat hallott. Bár Annát mindenki bátor nőnek ismerte, ezúttal félelem kerítette hatalmába. „Jézus Mária”, kiáltotta, „mi ez?” Alighogy elkiáltotta magát, egy panaszkodó hangot hallott, melyet újabb fájdalommal teli sóhajtások kísértek, s mely ezt mondogatta: „Oh, Istenem! Mennyire szenvedek! Oh! Dio, que peno tanto!” A rémült nővér a hangban az elhunyt Therese nővér hangját ismerte fel. Amennyire csak bírta, összeszedte magát és megkérdezte: „De miért?” „A szegénység miatt”, válaszolta Therese nővér. „De hogyan”, kérdezte Anna nővér, „hiszen szegény volt.” „Nem miattam, hanem a többiek miatt. A többieknek túl sokat engedtem meg ezen a téren, túl engedékeny voltam velük. De te ügyelj jobban.”

Ebben a pillanatban az egész helyiséget sűrű füst borította el és megjelent Therese nővér árnyéka, mely a fal mentén az ajtó irányába haladt. Ahogy elérte az ajtót, felkiáltott: „Itt van Isten irgalmasságának bizonyítéka!” Miközben ezt kiáltotta, kezével rácsapott a felső ajtóbetétre, ahol a bemeszelt fába bevésődve jobb kezének tökéletes lenyomatát hagyta hátra. Ezután eltűnt. Szegény Anna Felizitas nővér a félelemtől félholtan állt ott. Mint akit agyonütnek, kezdett el segítségért kiabálni. Először egy, aztán két nővér, majd az egész közösség odarohant. Köréje tódultak és nagyon csodálkoztak, mert égett fa szagát érezték a szobában. Ekkor észrevették az ajtón a rettenetes lenyomatot, melyről rögtön felismerték Therese nővér kéznyomát, mert ennek a nővérnek feltűnően kis keze volt. Megdöbbenve hagyták el a helyiséget, azonnal a kápolnába siettek, ahol testi szükségleteikről is megfeledkezve az egész éjszakát imádságban és zokogásban töltötték a szegény elhunytért engesztelve. Másnap mindannyian szentáldozáshoz járultak érette.

A történtek híre a kolostoron kívül is elterjedt. A ferencesek, a kolostort ellátó papok és a város összes közössége bekapcsolódott a nővéreknek az elhunyt lelki üdvéért végzett imáiba és könyörgéseibe. A felebaráti szeretet eme buzgó megnyilvánulása egészen természetfeletti és teljesen szokatlan volt. Anna Felizitas nővér, aki még mindig magán kívül volt az ijedtségtől, parancsot kapott a pihenésre. Engedelmeskedett, de erősen elhatározta, hogy a következő napokban mindent elkövet, hogy az elszenesedett kézlenyomatot eltüntesse, mert az egész Foligno-t rémületben tartotta. De Therese-Margit nővér újra megjelent neki és megintette: „Tudom, hogy mit akarsz csinálni”, mondta szigorú hangon, „el akarod tüntetni a jelet, amit hátrahagytam. Tudd meg, hogy nincs hatalmad hozzá, hogy ezt megtegyed. Ezt a csodát Isten okozta mindenki okulására és megjavulására. Isten rettenetes és igazságos ítélőszéke arra ítélt, hogy 40 évet a tisztítótűz borzasztó lángjai között töltsek el, mert néhány nővérrel szemben elnéző voltam. Köszönet neked és a többieknek az imákért, melyeket Isten csodálatos jóságában egyedül az én szegény lelkem javára fogadott el, és külön köszönet a hét bánatzsoltárért, melyek a legnagyobb segítséget jelentették a számomra.” Ezután kis mosollyal hozzátette még: „Oh, boldog szegénység, mely azoknak, kik valóban megtartják, oly nagy örömet szerez!” E szavak után a nővér újra eltűnt.

A következő napon, november 18-án Anna Felizitas nővér a szokott időben lefeküdt és elaludt. Ekkor megint hallotta, hogy valaki nevén szólítja. Azonnal felébredt, de a rémülettől mozdulni sem bírt és egy hangot sem tudott kiadni. Ezúttal is azonnal felismerte Therese nővér hangját. Ebben a pillanatban ágya lábánál egy éles fénynyaláb jelent meg, mely az egész cellát nappali világossággal töltötte meg, és Therese nővér örömteli és diadalmas hangon ezt mondta: „Egy pénteki napon haltam meg, és ma, szintén egy pénteki napon megyek a dicsőségbe. Légy erős a kereszt hordozásában! Adieu!” Ezután egy könnyű felhőbe, fehérbe és fénylőbe változott, mely az ég felé szállt, majd eltűnt.

Foligno püspöke és a hatóságok azonnal kanonikus vizsgálatot rendeltek el. November 23-án számtalan tanú jelenlétében felnyitották Therese nővér koporsóját. A fába égetett lenyomat tökéletesen megegyezett a halott kézlenyomatával.

A vizsgálat eredményeként kiadtak egy nyilvános közleményt, melyben mindannak a valódiságát és bizonyosságát igazolták, amit fentebb elmeséltem. Az ajtót az elszenesedett lenyomattal mély tisztelettel őrzik a kolostorban. A főnöknő, aki maga is tanúja volt az eseményeknek, személyesen mutatta meg nekem; figyelem, megismétlem; kísérőm és én megérintettük ezt a fát, mely félelmetes módon bizonyítja, hogy a lelkek, akik a túlvilágon átmenetileg vagy örökre a tűz kínjait szenvedik el, ettől a tűztől teljesen át vannak járva. Ha bizonyos okokból, melyeket egyedül Isten ismer, az Úr megengedi nekik, hogy az itteni világban megjelenjenek, az őket kínzó tűztől mindaz megég, melyet itt megérintenek. Úgy tűnik, hogy ezek a lelkek, mint parázsló széndarabok, eggyé váltak a tűzzel.

Tehát, bár a titkot nem tudjuk megfejteni, kétség kívül tudjuk, hogy a pokol tüze anyagi természetű tűz, amely égeti a testet, de eközben bűntető hatását a lelkekre is gyakorolja.

[link]

Nem azért hoztam fel ezt a történetet, hogy bárkit is meggyőzzek valamivel, hanem csak érdekesség céljából.