Egy nem hívőt mi motivál abban, hogy jó ember legyen, vagy hogy segítsen másokon?

Én hívő vagyok és nem az motivál, hogy jutalmam lesz a mennyben, vagy a pokoltól való félelem... ilyenekre egyáltalán nem gondolok, gondoltam. (Csak az első válaszolót olvastam....)

Ha mondjuk a Férjemnek készítek egy süteményt, azt azért teszem, mert szeretem Őt és nem azért mert cserébe azt várom, hogy menjen el boltba. Szép is lenne! Nem is értem, hogy egyesek hogyan gondolkodhatnak így a hívőkről. De a nem hívők-et is motiválja a szeretet, szerelem. Az embertársainkat, rászorulókat is lehet szeretni vagy meg lehet sajnálni.

A testvérem nagyon önző volt és hülyének nézte azt, aki segít vagy adakozik. Imádkoztam érte és teljesen megváltozott. Nagyon segítőkész, szeretne segíteni az elesetteken. Ma volt a gyülekezetünk által szervezett ingyenes élelmiszer és ruhaosztás és ő is ajánlott fel ruhát. Ez nem az első eset, volt olyan, hogy 4 zsák játékot és ruhát hoztunk el tőle. A jó ugyanúgy ragadós, mint a rossz. Úgy gondolom, hogy a társaságtól és neveltetéstől is függ. Jó erkölcsöt megrontanak rossz társaságok, de fordítva is igaz.

Annyit még elmondanék, hogy én, mint hívő, égek a vágytól, hogy segíthessek és szinte keresem a rászorulókat. De ez nem az én dicsőségem. Akik Krisztust szívből követik, azokat Krisztus szelleme irányítja.

Azt hiszem én olyan nem hívő vagyok, mint akikről beszélsz.

Nem tudom, de nekem nem az az egyetlen célom, hogy bármit megtegyek az életben amíg lehet és mindent megkapjak.

Nem tudom pontosan, hogy miért vagyok ilyen. Azt hiszem az igazságérzetem ennek ellenére nagyon erős, talán ez okozza.

Illetve nem látom értelmét rosszat tenni, ok nélkül.

Élek, ahogy élek olykor teszek jó dolgokat, máskor rosszakat. Nem tudom mi történik, a halál után nem is gondolok rá, hiszen felesleges mert nem tudom mire kellene gondolnom. Ezért nem is foglalkoztat hová kerülök esetleg.

Nem tartok az esetleges büntetéstől vagy ilyesmitől, de akkor sem érzem úgy, hogy rosszat kellene tennem. Ezért maradok jó ember.

Hehe... Ejnye, ejnye, kedves kérdező... Nem hallottad még az "Akinek nem inge, ne vegye magára" c. mondást? ;)

VANNAK olyanok, akik rettegnek a büntetéstől és/vagy jutalomra hajtanak. De hol mondtam akár egy szóval is, hogy személy szerint téged is ide sorollak? Hol minősítettelek? Csak válaszoltam a kérdésedre, leírtam a dolog hátterét, amire kíváncsi voltál. Ha te egy általános megállapítást magadra vettél, holott nem adtam rá okot, arról nem én tehetek.

Egy nem hívőt mi motivál abban, hogy jó ember legyen, vagy hogy segítsen másokon?

Hát, pl. az, hogy érző emberi lény vagyok, aki átérzi mások fájdalmát, és szeretné, ha kevesebb rossz történne a világban.

"Nincs semmi bajom velük, úgy gondolom, hogy a hit egy belső dolog, amit mindenkinek magának kell éreznie, megtapasztalnia, illetve nem éreznie, és senkire nem lehet/nem érdemes rákényszeríteni."

Nagyon kevés az empatikus keresztény, minden elismerésem, kérdező, hogy ezek közé tartozol! Általában le szoktatok minket rohanni azzal, hogy elkárhozunk, ha nem térünk meg, meg ilyesmik, te viszont csak kérdezel. Ez olyan jó! :)

"Aki hisz Istenben, vagy egy felsőbbrendű hatalom létezésében és a halhatatlanságban, az örök életben, stb., annál egyértelmű, mi motiválja abban, hogy jó ember legyen, vagy másokon segítsen (persze tudom, hogy a hívők között is sok a rossz ember, de most nem ez a kérdés)."

Sokkal több a gonosz keresztény ember, mint gondolnád. Mégpedig azért, mert hisznek abban, hogy bármennyi bűnt elkövethetnek, ha megbánják, meggyónják, stb. akkor Jézus úgyis megváltja őket. Aztán amikor újra és újra elkövetik ugyanazt a bűnt, csak annyit mondanak, hogy "dehát én csak egy gyarló ember vagyok, aki vétkezik, meggyónom, megbánom, aztán majd csak lesz valahogy". Lehet, nem ismered be, de a többség tényleg így gondolkodik.

Mi nem így gondolkodunk: a nem istenhívők tudják azt, hogy a saját mennyországod és a saját poklod is benned van, nem rajtad kívül. Te magad teszed vagy pokollá, vagy mennyé az életed, attól függően, hogy képes vagy-e megküzdeni a lelkiismereteddel, vagy nem. Ezzel szemben a kereszténység kiiktatja a lelkiismeretet - egyrészt mert a keresztények általában bele sem gondolnak, kinek milyen fájdalmat okoznak, vagy ha igen, akko villámgyorsan leoltják az ébredező lelkiismeret-furdalást azzal, hogy "dehát én csak egy gyarló ember vagyok, eredettől fogva gyarló és gonosz, nem tehetek arról, hogy megint gonoszságot tettem". Aztán elmegy a templomba, elsírja a bánatát, majd a pap kiszab neki harminc miatyánkot reggel és este egy hétig (mint valami recept), és csá. Mintha meg sem történt volna a bűn... Az, hogy a másik ember, akinek az illető keresztény ártott, mit érez - na, ezzel senki sem foglalkozik. Pedig kéne...

"Viszont ha nem hiszek semmiben, sem egy felsőbb irányító hatalom létezésében, sem az örök életben, sem a reinkarnációban, sem a karmában stb., és azt gondolom, hogy leélek itt a Földön 70-80 évet, és utána k.o. és annyi volt, se előtte, se utána semmi... akkor - legalábbis az én logikám szerint - semmi más cél nem marad, mint a minél több élvezet hajszolása, és az élet maximális kihasználása (ami nyilván maximális önzéssel jár együtt)."

Nem, ezt nem te mondod, hanem a szellemi vezetőd. Vagy egy pap, vagy egy könyv, vagy bármi, de ezt nem te gondolod. Éppen ez a rossz a kereszténységben - meg az egyistenhitben úgy általában -, hogy nem gondolkodtok, csak birka módra mentek a pásztor után. Tökéletesen találó volt Jézus megállapítása, mikor a gyülekezetét nyájként, a pápát pedig legfőbb pásztorként írta le. A "lelkipásztor" megnevezés is teljesen találó a papjaitokra, mert itt tényleg arról van szó, hogy van egy okos ember, aki sok önálló gondolat nélküli birkát terelget arra, amerre ő maga akarja. Ha a birkáknak elmagyarázod, hogy a gondolkodásnál és a kíváncsiságnál nincs nagyobb bűn a világon, azok meg el is hiszik, akkor tényleg bebiztosítod a tanaidat párezer évre... :)

Szóval... Ha nincs más ötleted, miért lehetne egy ember jó ember anélkül, hogy hívő lenne, akkor csak azt tudom mondani, hogy amíg birkaként viselkedsz, addig akárki akármit fog mondani, azt te nem fogod megérteni - mert a vallásod abból indul ki, hogy a tiétek az egyetlen jó tan, minden más a Sátán műve, blablabla. Szóval akárki akármit mond, valószínűleg falra hányt borsó lesz...

"Viszont a nem hívők között is rengeteg jó embert ismerek, aki önzetlen, és rengeteget segít másokon. Őket mi motiválja?"

Az, hogy ők maguktól is jó emberek, és nincs szükségük vezetőre, pásztorra, vagy bárkire, aki megmondja nekik, hogy mi jó és mi nem. Monjuk úgy, hogy őket a saját lekiismeretük vezeti, és ezért tudják, hogy meddig mehetnek el. A nem hívők nem Istentől várják a feloldozást a bűnökért, hanem attól, akit megbántottak. Vagy éppen nem is várják, hanem küzdenek a lelkiismeretükkel egy életen át, és ezzel a maguk poklát teremtik meg. Fentebb már említettem: a saját poklod és a saját mennyországod is benned van, és nem kell meghalnod ahhoz, hogy a kisördög vasvillával szúrkáljon, vagy éppen olyan földi mennyországot teremts magadnak egy tiszta lelkiismerettel, amire egyes keresztények képtelenek Isten meg a lelki vezetőjük nélkül.

A maguktól is jó emberek képesek arra, hogy megtalálják az arányokat az életben, amivel nem ártanak másoknak, de nem is lesznek mártírok (nem, mártírnak lenni nem jó érzés, bármit is mondjon a kereszténység erről - a mártírok tudják, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem tudják, mi, ezért abban látják a megoldást, hogy tovább szenvednek - beteg egy gondolkodásmód). Nyilván az "élek bele önzőn a világba"-hozzáállás nem célravezető a lelki békéd szempontjából, mert lehet, hogy egy darabig képes vagy elhitetni magaddal, hogy amit csinálsz, az jó, később viszont eljön egy pont, mikor már nem tudsz többé elbújni magad elől (Csernus foglalkozik ezzel a témával, többek között). Amikor pedig észreveszed, hogy elb*sztad az egész életedet, akkor vagy kijózanodsz, és rájössz, hogy az önzés nem jó megoldás, vagy éled tovább a pokollá vált életedet. Ehhez sem kell meghalni, hogy bekövetkezzen. Minél hamarabb kijózanodsz, annál hamarabb lehet mennyország az életed.

Én a magam részéről azt gondolom, hogy a haál után az az energiakupac, aki vagy, visszatér oda, ahol született, és egyesül a világot lakotó energiával. Nem lesz többé tudat, nem lesz többé lélek, csak kis energia-szemcsék. Az energia örök és elpusztíthatatlan (legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint), így nincs olyan, hogy nem leszel tovább a halálod után, csak egyszerűen megszűnik az energiakupac-voltod.

De ez csak az én véleményem...

A belső hang motiválja a nem hívőt, a belső hang, amely a szívből jön, sugallatként jelenik meg, és tovaszáll. Mindig a jóra sarkall, s ha valami rosszat készülünk tenni, akkor figyelmeztet, ha pedig nem vesszük észre, és mégis megtesszük, akkor sanyargat, és nem rosszindulatból, hanem azért, hogy legközelebb ne vétsünk. Minden emberben ott van ez a szikra. Minden ember képes arra is, hogy meghallgassa, felvegye" vele kapcsolatot. Ki így, ki úgy. A szeretet motiválja a nem hívőt és hívőt is egyaránt, csak a szeretet, hiszen az univerzumunk elve is a szeretet. A szeretetet olyan dolog, amit hiába osztasz szét, az értéke nem csökken. Ez a mozgató erő. Isten, Természet és Törvényei, Lelkiismeret, Önvaló. Teljesen mindegy minek nevezzük, de ez az ami motivál minket, hiszen ebből fakadunk, ebből eredünk, ez a "gyökerünk", s a valóságban mi mindannyian "az" vagyunk tisztán, tökéletesen és érintetlenül.

LastOne.Left