Van a bibliában konkrétan olyan ige, amely arról szól, hogy egészségügyi okból kell böjtölni?

A böjt lényege pontosan az, hogy egyszerre testi és lelki. Ha most a testi egészségre gondolsz, akkor nincs ilyen igehely a Bibliában.

De ha a testi és lelki 'egész'-ségre gondolsz, akkor viszont azt lehet mondani, hogy az egész Biblia másról sem szól, mint a böjtről, a test és a lélek felkészítéséről.

A böjt ugyanis mindig felkészülés valamire: felkészülés egy adott ünnepre, illetve végső soron a saját halálunkra, amikor majd az Úr ítélő széke elé jutunk, továbbá még tágabb dimenzióban értelmezve felkészülés Krisztus második eljövetelére.

Szervusz ez tudom nem rövid de a böjtről megtalálod amit tudni szeretnél.

Megköveteli Isten a böjtölést?

ISTEN törvénye, amelyet Mózesen keresztül adott, csak egyetlen alkalommal követelte meg a böjtölést — az évenkénti engesztelés napján. A Törvény előírta, hogy ezen a napon az izraeliták ’sanyargassák meg magukat’, amelyről közismert, hogy azt jelentette: böjtöljenek (3Mózes 16:29–31; 23:27; Zsoltárok 35:13). Ám ez a böjt nem puszta formaság volt. Az engesztelés napjának megtartása arra indította Izráel népét, hogy még inkább tudatában legyen bűnösségének és a megváltás szükségességének. Azon a napon azért is böjtöltek, hogy kifejezzék bűneik miatt érzett sajnálatukat és Isten előtti bűnbánatukat.

Bár ez volt az egyetlen kötelező érvényű böjt a Mózesi Törvény alatt, az izraeliták más alkalmakkor is böjtöltek (2Mózes 34:28; 1Sámuel 7:6; 2Krónika 20:3; Ezsdrás 8:21; Eszter 4:3, 16). Ezek között voltak önként vállalt böjtök mint a bűnbánat bemutatásának eszközei. Jehova így ösztönözte Júda tévelygő népét: „Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bőjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is.” Ennek nem külső látványosságnak kellett lennie, mivel Isten így folytatta: „szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat” (Jóel 2:12–15).

Idővel sokan csak a külső formaság kedvéért böjtöltek. Jehova megvetette az ilyen nem őszinte böjtölést, és ezért ezt kérdezte a képmutató izraelitáktól: „Hát ilyen a bőjt, a melyet én kedvelek, és olyan a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bőjtnek és az Úr előtt kedves napnak?” (Ésaiás 58:5). A böjt látványos kimutatása helyett inkább azt kérték ettől az akaratos néptől, hogy a bűnbánathoz illő cselekedeteket mutasson fel.

Már kezdettől fogva Isten nemtetszését vonta magára néhány olyan böjt, amelyet a zsidók bevezettek. Egy időben például Júda népe évenként négy böjtöt tartott, hogy megemlékezzen azokról a gyászos eseményekről, amelyek Jeruzsálemnek az i. e. hetedik században bekövetkezett ostromával és elpusztításával voltak kapcsolatban (2Királyok 25:1–4, 8, 9, 22–26; Zakariás 8:19). Miután a zsidók kiszabadultak a babiloni fogságból, Jehova ezt mondta Zakariás próféta által: „Mikor bőjtöltetek . . . hetven esztendeig: avagy bőjtölvén, nékem bőjtöltetek-é?” Isten nem helyeselte ezeket a böjtöket, mert a zsidók olyan ítéletek miatt böjtöltek és gyászoltak, amelyek magától Jehovától származtak. Az őket ért csapás miatt böjtöltek, nem pedig a saját helytelenségeik miatt, amelyek ahhoz vezettek. Miután visszajutottak szülőföldjükre, az örvendezésnek volt itt az ideje, nem pedig annak, hogy a múlt miatt keseregjenek (Zakariás 7:5).

Keresztényeknek való a böjt?

Még ha Jézus Krisztus soha nem is parancsolta meg a tanítványainak, hogy böjtöljenek, ő és követői is böjtöt tartottak az engesztelés napján, mert a Mózesi Törvény alatt voltak. Néhány tanítványa ráadásul önként vállalt böjtöket is tartott más alkalmakkor, mivel Jézus nem adott utasítást arra vonatkozóan, hogy mindenestől kerüljék ezt a gyakorlatot (Cselekedetek 13:2, 3; 14:23). Ennek ellenére soha nem ’torzították el arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek’ (Máté 6:16). Az ájtatosság ilyen kifelé irányuló bemutatása talán csodálattal teli pillantásokat és helyeslő bólintásokat eredményezhetett a többi ember részéről. Istennek viszont nem tetszik az efféle látványos hivalkodás (Máté 6:17, 18).

Jézus arról is beszélt, hogy követői böjtölni fognak majd a halálakor. Ezzel nem egy rituális böjtöt vezetett be. Inkább rámutatott, hogyan fognak reagálni arra a mélységes fájdalomra, amelyet átélnek majd. Mikor Jézus feltámad, újra velük lesz, és többé nem lesz ilyen okuk a böjtölésre (Lukács 5:34, 35).

A Mózesi Törvény véget ért, amikor ’Krisztus egyszer megáldoztatott, sokak bűneinek eltörlése végett’ (Zsidók 9:24–28). A Törvény befejezésével pedig megszűnt az engesztelés napi böjtre vonatkozó parancs. Így tehát a Bibliában említett, egyetlen kötelező érvényű böjt is véget ért.

Mi a helyzet a nagyböjttel?

Milyen alapon gyakorolja akkor a böjtöt a kereszténység a nagyböjt során? Mind a katolikus, mind a protestáns egyházak elismerik a nagyböjtöt, bár a mód, ahogyan megtartják, egyházanként változó. Néhányan naponta csak egyszer étkeznek a húsvétot megelőző negyvennapos időszak egésze alatt. Mások teljes böjtöt tartanak hamvazószerdán és nagypénteken. Egyesek számára a nagyböjt megköveteli a hústól, a haltól, a tojástól és a tejtermékektől való tartózkodást.

A nagyböjtöt feltehetőleg Jézusnak a megkeresztelkedése utáni negyvennapos böjtölésére alapozzák. Vajon ő egy rítust vezetett be ekkor, amit évről évre követni kell? Egyáltalán nem. Ez abból a tényből is nyilvánvaló, hogy a Bibliában nincs feljegyzés arról, hogy a korai keresztények körében lett volna ilyen gyakorlat. A nagyböjtöt Krisztus után a negyedik században tartották meg először. Mint ahogy a kereszténység sok más tanítása, ez is pogány forrásokból lett átvéve.

Ha a nagyböjt annak követése, hogy Jézus a megkeresztelkedése után a pusztában böjtölt, miért a húsvét előtti hetekben — a feltámadásának tulajdonított időszakban — tartják meg? Jézus nem böjtölt a halála előtti napokon. Az evangéliumi beszámolók arra mutatnak, hogy ő és a tanítványai otthonokat látogattak meg, és étkezéseken vettek részt Bethániában, csupán néhány nappal azelőtt, hogy meghalt. Ezenkívül Jézus a pászkavacsorát is elfogyasztotta a halála előtti éjszakán (Máté 26:6, 7; Lukács 22:15; János 12:2).

Van valami, amit tanulhatunk Jézusnak a megkeresztelkedése utáni böjtöléséből. Ő egy létfontosságú szolgálatba kezdett. Ez Jehova szuverenitásának igazolását és az egész emberi faj jövőjét is magában foglalta. Az elmélyült elmélkedés ideje és annak az ideje volt ez, hogy imateljesen Jehovához forduljon segítségért és vezetésért. Helyénvaló volt, hogy Jézus böjtölt ez idő alatt. Ez azt jelzi, hogy előny származhat a böjtölésből, ha helyes indítékból és a megfelelő alkalommal tartják meg. (Vö. Kolossé 2:20–23.)

Amikor előny származhat a böjtölésből

Vizsgáljunk meg néhány olyan alkalmat, amikor napjainkban Isten imádói közül valaki talán böjtöl. Egy olyan személynek, aki bűnt követett el, talán nincs étvágya egy ideig. Ez nem amiatt van, hogy hatást keltsen másokban, és nem is a kapott fegyelmezés miatt érzett dühből fakad. És persze a böjtölés önmagában nem is hozhatná helyre a dolgokat Istennel. Egy igazán bűnbánó személy azonban mélységesen bánkódhat amiatt, hogy megbántotta Jehovát, és valószínűleg a saját barátait és a családját is. A szívfájdalom és a megbocsátásért mondott buzgó ima elnyomhatja az étvágyat.

Izráel királyának, Dávidnak is volt hasonló élménye. Mikor annak lehetőségével nézett szembe, hogy elveszíti Bethsabétól született fiát, minden erejét arra összpontosította, hogy Jehovához imádkozzon, és így irgalmat nyerjen a gyermekre vonatkozóan. Miközben érzelmeit és erejét az imáira összpontosította, böjtölt. Ugyanígy napjainkban talán úgy tűnik, hogy nem volna helyénvaló ételt fogyasztani bizonyos megterhelő helyzetekben (2Sámuel 12:15–17).

Olyan időszakok is lehetnek, amikor egy Istennek tetsző személy valamiféle mély, szellemi dologra kíván összpontosítani. Talán kutatásokat kell végeznie a Bibliában és a keresztény kiadványokban. Talán időre van szüksége ahhoz, hogy elmélkedjen. Az ilyen elmélyült tanulmányozás időszakában egy személy úgy dönthet, hogy nem zökkenti ki magát azzal, hogy ételt fogyaszt. (Vö. Jeremiás 36:8–10.)

Léteznek szentírási példák arra, hogy Isten szolgái böjtöltek, amikor komoly döntéseket kellett meghozniuk. Nehémiás napjaiban a zsidóknak esküt kellett tenniük Jehovának, és átoknak lehettek kitéve, ha megszegik. Szavukat kellett adniuk, hogy elbocsátják idegen feleségeiket, és elkülönülve maradnak a környező nemzetektől. Mielőtt erre megesküdött volna, és mialatt vétkét bevallotta, az egész gyülekezet böjtölt (Nehémiás 9:1, 38; 10:29, 30). Ezért egy keresztény, amikor komoly döntésekkel néz szembe, talán étel nélkül is boldogul egy rövid ideig.

A korai keresztény gyülekezetben a vének testületének döntéshozatalait néha böjtölés kísérte. Napjainkban, amikor a gyülekezeti vének nehéz döntésekkel néznek szembe — talán egy bírói ügy kapcsán —, az eset kivizsgálása alatt tartózkodhatnának az ételtől.

Személyes döntésen alapul, hogy valaki bizonyos körülmények között a böjt mellett dönt-e. Egyik személy sem ítélheti meg a másikat ebben a dologban. Nem kívánunk ’igazaknak látszani az emberek előtt’, de nem is kell olyan fontosnak tartanunk az ételt, hogy gátoljon bennünket abban, hogy eleget tegyünk komoly kötelezettségeinknek (Máté 23:28; Lukács 12:22, 23). A Biblia emellett rámutat, hogy Isten nem követeli meg, hogy böjtöljünk, de nem is tiltja a böjtölést.