Milyen istenes verset ajánlanátok ballagásra?

Tóth Árpád

TETEMREHÍVÁS

Olykor a bíbor alkonyatban

Elnehezedik a szivem -

Felnézek a nagy, csuda égre,

És látást látok, úgy hiszem.

Boldogtalan fantáziámnak

Úgy rémlik, a felhők felett

Azért a csönd: meghalt az Isten,

És ravatalra tétetett.

Fejénél roppant arany lángok,

Antares s Orion ragyog,

Körüle térdre rogyva sírnak

Az árván maradt angyalok.

Valaki megölte az Istent,

És fekszik némán és hanyatt;

S reszketve a gazdátlan űrnek

Lakói hozzá bolyganak.

Jönnek a sárga Hold-lakók és

A Mars bölcs óriásai,

Saturnus-népek hat szivükkel

S Vénusz szirom-leányai.

És olykor egy-egy emberlélek,

A gennyes Földnek hirnöke

Jön, és láttára szerterezzen

A gyászolók kövült köre.

Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér

Az alvadt sebből fölfakad,

Legördül lassan, s átzuhogja

A végtelen világokat.

Egy nagy csöpp, bús, meleg isten-vér -

S a földön bíbor alkonyat

Gyúl tőle a sötét hegyek közt -

S én fölemelem arcomat,

És úgy érzem, e fájó arcnak

Nem lehet többé mosolya,

Mert ember vagyok én is, én is,

Az isten véres gyilkosa...

Reményik Sándor: Istenarc

Egy istenarc van eltemetve bennem,

Tán lét-előtti létem emlék-képe!

Fölibe ezer réteg tornyosul,

De érzem ezer rétegen alul,

Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,

Néha magamban látom, néha másban.

Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,

Ha rossz órámban eltűnik egészen

Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,

A rárakódott világ-szenny alatt.

A rámrakódott világ-szenny alól,

Kihűlt csillagok hamuja alól

Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,

S most ásót, kapát, csákányt ragadok,

Testvéreim, jertek, segítsetek,

Egy kapavágást ti is tegyetek,

Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:

Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.

Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.

S bár világ-szennye rakódott reája,

Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?

A csillagok örök forgása néked forog

és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog

a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs

Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,

hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,

aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,

hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét

szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,

hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!

És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,

hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott

annyi bús szerelmeket,

szerelmek bûnét és gyászát? s hogy bûn és gyász egysúlyú legyen,

eleve elosztott számodra szépen derût és borút,

sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,

mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen

császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,

amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt

a te bûnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,

mert mint látásodból kinõtt szemed és homlokod, úgy nagyobb

részed énedbõl, s nem ismered föl sorsod és csillagod

tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belõled fakadnak,

és nem tudod hogy messze Napokban tennen erõd

ráng és a planéták félrehajlítják pályád elõtt

az adamant rudakat.

Nem tudom, hogy mihez kell a vers: a ballagáson szavalni, vagy idézetnek a meghívóhoz, mert idézetnek hosszú egy teljes vers, de lehet belőlük szemezgetni is.