Melyek az őskereszténység jellem vonásai?

Anti-judaizmus

ősegyház: az Egyház kezdete, az őskeresztények közösségeinek összefoglaló neve, szoros értelemben a jeruzsálemi, tágabb értelemben a Palesztina területén kívül az apostolok által alapított egyházközségek összessége. - A jeruzsálemi ősegyház, melynek életéről az ApCsel számol be, egyedülálló tört. jelentőségű, mert a folytonosságot jelenti az Ószövetség és az Újszövetség között, hitvallása megfogalmazza a többletet, ami a kereszténységet a zsidóságtól elválasztja. Ez a többlet: Jézus Krisztus a Messiás, Isten Fia, akiben Isten minden ígéretét teljesítette. Az ősegyház Isten újszövetségi népének tekintette magát, melyhez a keresztség kapcsol, nem az ószövetség jele, a körülmetélés. Az ősegyház hitében Jézus Krisztus volt az az isteni Ige, aki Mózeshez is szólt a csipkebokorból v. a sínai kinyilatkoztatáskor; s ahogyan Mózes törvényhozó és próf. volt, áldozatot is mutatott be, úgy Jézus Krisztust is királynak, prófétának és papnak vallották. A Messiás Krisztus azonban több annál, mint amit ósz-i előképei kifejeznek, mert ő az Atya Fia és Üdvözítő, aki messze felülmúlja a prófétákat, amint ez fogantatásában és föltámadásában nyilvánvaló. - A zsidóság legnagyobb része nem fogadta el Jézus Krisztust a megígért Messiásnak. Megbotránkoztak a szenvedő Messiáson, az ősegyház viszont Iz 53 és Jer 31-gyel érvelt ellenük. - A Saul (Pál apostol) megtérése után megindult pogány térítés a zsidókeresztényekben fölvetette a kérdést: mennyire kötelezi a mózesi törv. a megtért pogányokat. Szélsőséges csoportok a törv. egészét megtartandónak vélték, és úgy gondolták, a pogányok a jeruzsálemi zsidókeresztény ősegyháztól kapják a hitet. Az apostoli zsinat állást foglalt amellett, hogy a megtérő pogányoknak tartózkodniok kell a bálványimádástól, a fojtott állat vérének fogyasztásától, a paráznaságtól, a bálványáldozati lakomákon való részvételtől (vö. ApCsel 15; 1Kor 10). Szt Pál a közvetlenül Krisztuson keresztül hatékony kegyelemre hivatkozott, felfogását legjellegzetesebben a Rómaiakhoz írt levél tükrözi.- Az ApCsel főleg Szt Péter és Szt Pál egyhközs-alapításairól tudósít, a többi apostol missziójáról nem sokat tudunk, bár a 2. sz. közepén íródott apokrif iratok regényes elbeszélésekben beszámolnak róluk. A keresztények a zsidó háború idején (Kr. u. 66-70) mind nagyobb számban hagyták el a lassan csatatérré változó Palesztinát, s menekültek Transzjordániába, Pellába, s főként Antiochiába és Kis-Ázsiába. Kr. u. 70: Jeruzsálem pusztulása után a két főapostol, Péter és Pál vértanúságának helyét, Rómát tekintették az ősegyház központjának.

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskri..