Nem értem, miért van az, hogy vannak akik nyomornegyedekbe születnek meg, mások pedig jólétbe? Isten ezek szerin személyválogató?
Egy cigány kis gyerek, mit tehetett, hiszen még olyan kicsi, hogy semmi bűnt sem tudott elkövetni. Akkor miért hagyja Isten, hogy nyomorba, szegénységbe szülessen meg?
Oda ahol bűnözőnek fogják nevelni, nagy valószínűséggel?
Vagy koszovói éhező gyerekek, miért bünteti őket az Isten?
Ha isten tényleg nem személyválogató, akkor hogyan lehet ez?
Érdekes megközelítés. Ha mondjuk te lennél Isten, akkor a szegény körülmények között élő párokat meddővé tennéd? Szerintem az lenne az igazi kegyetlenség ;)
A kérdésed éppen azt mutatja, hogy Isten nem személyválogató. A Bibliában ezt olvassuk:
"Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket! Így valóban Mennyei Atyátok fiai lesztek. Ő ugyanis felhozza a Napot, amely az övé, hogy világítson a gonoszoknak és a jóknak is. Hasonlóképpen, esőt küld az igazságosaknak és a bűnösöknek egyaránt." Máté 5:44
Isten nem tesz olyat, hogy a napot csak a "jó" emberekre engedi sütni, ő nem személyválogató, küld gyermekáldást is szegénynek és gazdagnak egyaránt. Az már más kérdés, hogy ki mit kezd vele. Ha megnézed, a szegényekre sokkal inkább jellemző, hogy ragaszkodnak a gyermekhez, mint a gazdagokra (ez nagy általánosítás, természetesen nem mindenkire igaz). Nézd meg a jóléti országokat - mit kezdenek a gyermekáldással? - abortusz :( Ezzel szemben a szegényebb országokban inkább vállalják a gyerekeket.
Igazság azért nincs jelenleg a földön, mert a bűn uralkodik, nem Isten, mivel az ember a bűnt választotta, annak hódolt be. Eljön majd viszont az igazság napja, egyszer mindannyiunknak meg kell állnunk Isten előtt, és mindenki számot fog adni arról, amit életében tett. Csak nehogy akkor éppen a szegény bűnözők vádolják a jólétben élő "nem bűnöző" embereket, mert ők vállalták a gyermekeiket, míg a jólétben levők inkább megölték azt az életet, amit Isten ajándékba adott nekik.
Ausztráliában volt korábban erre egy szörnyű gyakorlat: elvették az őslakosoktól a gyermekeiket erőszakkal és a gazdagabb "fehér" rétegnek adták adoptálásra. Erről itt is olvashatsz (azóta már bocsánatot kértek ezért):
És igen, a tetteinknek következményei vannak. Nem véletlenül kérik az anyákat, hogy legalább a terhesség/szoptatás idejére hagyják abba a dohányzást, mert igen, hatással lehet az "ártatlan" gyermekre. Vagy tudtad, hogy a heroint fogyasztó nők gyermekei már eleve heroinfüggően jönnek világra? Ugye, szörnyű dolog? De nem Isten tehet erről, ez az ember döntése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!