Magyarországon van-e létjogosultsága az ámis életmódnak?
Szerintem már ez az életforma elvesztette az aktualitását.
Az a sok pozitívum, amit felsoroltál, mind igaz, de haszontalan és lehanyagolható ahhoz képest, amit azokból az emberekből ki lehetne hozni, akik ámis életmódot folytatnának.
mivel az ámisok nem használnak semmilyen modern technológiát, ezért az a mindennapi tevékenység, ami folytatnak, csak arra elég, hogy saját magukat ellássák.Az ilyen közösségek el is fordulnak a külvilágtól és mindent maguk állítanak elő a saját javukra.
Szerintem ezzel azt érnénk el, hogy a társadalom bizonyos rétegeit elzárnánk a többitől és így szemet hunyunk a problémák felett.Meg aztán ezt senkire sem lehetne ráerőszakolni, szabad akaratából pedig bármikor bárki dönthet úgy, hogy holnaptól ámis lesz.
Mi az, ami összetartja az amisokat? A közösség. Az embernek szüksége van közösségre; néha akár áldozatokat is hoz azért, hogy egy közösséghez tartozzon. De annak közösségnek kell lennie, és nem olyannak, hogy csak a misén látják egymást, aztán mindenki megy haza.
Egy amis közösségnek lehetne létjogosultsága, csak nem engedné a kormány. Az adókat, járulékokat fizetni kell. Az iskoláztatás még megoldható lenne egyházi iskolával, de ha nem lenne ott áram, akkor az állam úgy ítélné meg, hogy nem megfelelők ott a körülmények. A szegregáció tilalma miatt nem lehetne iskolát nyitni a telepen. Aztán hogy tanulnának informatikát a magyar amisok?
Az ámis közösségek elsődleges összetartó ereje a közös, sajátos hit és a Biblia általuk vallott értelmezése.
Az életmódjuk a hitből fakadó, önkéntes választás eredménye. Nem a kényszer vezeti őket, hanem a hitük.
Az ámisok egyébként nagyon gazdagok, nyugodtan ellenőrizd.
Mielőtt másoknak ajánlanád, merülj el benne, hogyan élnek, mit hisznek, milyen visszaélések vannak a csoportjaikon belül. Azt is nézd meg, hogy mit jelent az önkéntes választás. Ne a filmekből és a felületes hírekből ítélj, azoknak nincs köze a valósághoz.
"Magyarországon van-e létjogosultsága az ámis életmódnak?"
Már eleve a kérdés is hibás. Minek akarsz egy olyan "kultúrát" (ha lehet annak nevezni), Magyarországon bevezetni, "meghonosítani", amikor van saját kultúránk, van saját paraszti kultúránk, ami ráadásul igen gazdag nem csak tudásban, hanem népi hagyományokban is. Mitől tud többet nyújtani az AMIS életmód, mint a saját régiséged?
Azon kívül, hogy nem ismered a múltad?
Ezen kívül már léteznek olyan közösségek, amelyeknek a célja a munkanélküliség és a szegénységből való kitörés oly módon, hogy arra késztetik a tagokat, hogy önellátó gazdaságokat hozzanak létre. Nyilván ez hosszú távon csak közösségben valósulhat meg, mivel mindig mindent egyedül nem lehet "előteremteni" magadnak.
A probléma pedig mindig ugyan az. Az emberek 90%-a képtelen lemondani a kényelemről és az ingyen élésről. Ezek az emberek addig, amíg ingyen megkapnak mindent, semmilyen más alternatív közösségi életformát nem fognak elfogadni. Így hiába a nagy ötleted, ezzel is csak kiröhögnek és visszakövetelik a segílyt. Mert abból lehet csak hámburgört meg kólát venni.
Anonymus
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!