Ha a zsidók találták ki a kommunizmust, hogyhogy az vallásellenes?

kommunizmus (lat. communitas, 'közösség', communis 'közös'): egyenlőségen alapuló, kezdetleges társadalmi viszonyokat, utópiát, politikai filozófiát és/vagy mozgalmat, pártideológiát, de elsősorban olyan társadalmi rendszert jelölő szakkifejezés, mely az egyéni érdeket minden vonatkozásban alárendeli a közösségi érdeknek, legfőképpen a tulajdonviszonyok terén. - Legkorábban a fr. nyelvben mutatható ki, s vsz., hogy innen került 1842: ném. közvetítéssel a m-ba is. A kommunizmus marxista értelmezésben az osztálynélküli társad., melyben a termelési eszközök a magántulajdon erőszakkal történő kiiktatása után kizárólag köztulajdonban létezhetnek, s ezáltal megvalósul a tökéletes társad. egyenlőség és igazságosság. - A kommunizmus 1917 u. a szovjet rendszert jelölte, amelynek alapjait Vlagyimir Iljics (Uljanov) Lenin (1870-1924) és Lev Davidovics (Bronstejn) Trockij (1879-1940) rakta le az okt. orosz forr. során, s amelynek sztalinista változatát a II. vh. után Közép- és K-Eu. népeire kényszerítette a SZU. A szovjet típusú kommunizmus 1989: és az azt követő években úgyszólván mindenütt összeomlott. - Története. A kommunizmus legkorábbi formájának a tört. előtti társad-ak kommunális rendszerét szokás tekinteni, mely még nem ismerte a magántulajdon elvét. A kommunizmus fil. alapjait sokan Platón (Kr. e. 427-Kr. e. 347) Politeia c. munkájában keresik. A polisz vezetői és az őrök, annak érdekében, hogy döntéseiket ne a saját, hanem kizárólag a közösségi érdekek szerint hozzák, nem birtokolhattak tulajdont és nem élhettek családi kötelékben. Mások a kommunizmus alapeszméjét a vallásból származtatják. Az őskeresztények életformája az egyént szorosan a közösséghez kapcsolta, akadályozta a versengést, s ezáltal megtisztította az egyént az anyagi érdekeltségektől. A kk. ktorokban a világi javak elutasítása lehetővé tette, hogy a szerz-ek és apácák teljesen Krisztus tanításának szteljék életüket. A kommunizmus mint életforma-ideál megjelent az eretnekmozgalmakban is. - Az újkorban a javak közösségének eszméje társad-bírálatként jelentkezett. Morus Tamás (1478-1535) Utópia c. munkája (1516) olyan ideális közösséget ír le, amelyet magántulajdon nélküli természetjog szerint kormányoznának. Morus művéhez hasonló utópia Tommaso Campanella OP (1568-1639) filozófus Civitas solis (1602) c. munkája is. A 17. sz: az ang. levellerek (egyenlősítők) között a radikális diggerek a Bibliára hivatkozva a föld köztulajdonba vételét hirdették. Az utópista irod. a felvilágosodás korában föllendült a fr-knál és az angoloknál a szekularizációval, a vallási indítékok háttérbe szorulásával. Mably, Morelly, Bretonne, Diderot (1713-84), F-N. Babeuf (1770-97), később R. Owen (1771-1858), Ch. Fourier (1772-1837), É. Cabet (1788-1856) és mások (részben) már megkísérelték gyakorlatilag is megvalósítani (csupán átmeneti sikerrel) a köztulajdonon alapuló közösségek megteremtését. –

E meddő kísérleteknél jelentősebb volt Jean-Jacques Rousseau (1712-78) fil-jának, különösen a társad. egyenlőtlenség eredetéről írt esszéjének (Discours sur l'origine de l'inégalité, 1754) hatása a kommunizmus eszméjének további alakulására. Rousseau elvetette a korábbi fölfogást (mindenekelőtt Hobbes-ét), mely szerint az áll. rendeltetése, hogy megfékezze a természeti állapotban élő ember vadságát (bellum omnium contra omnes). A természeti állapotában és a társad. élet kezdetén élő ember Rousseau szerint még nem volt agresszív. Az agresszió és a korrupció csak az után jelentkezett, hogy a magántulajdon megjelenése egyenlőtlenséget teremtett; a többség a kisebbség állandó függésébe került, és a társad. szembenálló osztályokra bomlott. Ezért volt szükség az államra, mely a gazdagok tulajdonát védelmezte. A rousseau-i ideál az egyenlőségen (noha nem a köztulajdonon) alapuló társad., mely harmonikusan illeszkedik az emberi természethez. - Rousseau tanítása termékeny talajra hullott a fr. forr. utáni Eu-ban. A városokba áramló munkaerő nagy része nyomornegyedekben tengődött; a korai iparosodott társad-ak a vadkapitalizmus minden bajától szenvedtek. - Ezért fenyegethette meg a kapitalista társad. rendet a ném. baloldali hegeliánus Karl Marx (1818-83) és Friedrich Engels (1820-95) a Kommunista kiáltványban azzal, hogy „Kísértet járja be Európát - a kommunizmus kísértete!” Az egyéni önzésen alapuló kapitalista rendszer bírálata ekkor kapcsolódott össze a munkásság, a proletariátus osztályharcával, amely szükségszerűen forr-hoz vezet („a történelem mozdonya”), melyben a „kisajátítókat kisajátítják” és ezáltal megszűnik a kapitalista társad. rend, hogy helyébe lépjen az új társad. berendezkedés, a szocializmus. A kommunizmus ennek magasabb foka, melyben mindenki képességei szerint vesz részt a termelésben, és szükségletei szerint részesül a termelt javakból. - Marx és követői támadták az „utópistáknak” minősített szoc. és komm. elődeiket. Azok „idealista” elképzeléseivel a saját „tudományos” materialista elméletüket állították szembe, amelyben a társad. forradalmi átalakulását egy történelmileg szükségszerűen bekövetkező folyamatként állították be. Az új társad. rendben nemcsak a magántulajdon szűnik meg a kizsákmányolással együtt, hanem új életforma keletkezik, amelynek pillérei a vallást helyettesítő tudomány („a vallás a nép ópiuma”), a közp. tervezés által irányított gazd. élet és az egyének kötelező együttműködése. A kommunizmusban társad. oszt-ok már nem léteznek, és az állam is elhal. –

Az 1864: Londonban alapított I. Internacionálé Marx és hívei irányítása alá került. Az 1871-i párizsi kommünt még sikerként könyvelték el (bár abban többségre nem kerültek), de a nemzetk. marxista szervezet kérészéletűnek bizonyult és 1876: föloszlott. - A marxizmus híveinek alapvető gyakorlati tévedése az a föltételezés volt, hogy az új szoc./komm. társad. a kifejlett kapitalizmus után jön létre. A magántulajdon-ellenesség valójában a korai kapitalizmus átmeneti jelenségének bizonyult. Nem tartható ezért véletlennek, hogy éppen a kapitalizmus kezdeteihez eljutó, elmaradt Oroszo-ban, a cári autokrácia összeomlását követően 1917: a marxizmus nevében Lenin és a bolsevikok vehették át a hatalmat. - A kommunizmus a szovjet pártállam hivatalos és kizárólagos ideológiája lett Oroszo-ban és azokban az országokban, melyeket a Vörös Hadsereg a II. vh. végén elfoglalt. A hatalmat előbb-utóbb magukhoz ragadó komm-k mindenhol fölszámolták a piacgazd-ot, megszüntették a magántulajdont, eltörölték a jogállamot (ahol ez létezett), kíméletlenül körülnyirbálták az emberi jogokat, az Egyh-at megfosztották önállóságától, üldözték a vallást (klerikális reakció), államosították a kulturális életet és föladták az orsz. függetlenségét. A társad. egésze a pártállam és rendőrsége ellenőrzése alá került. E zsarnoki rendszer összeomlása (mint ez bebizonyosodott) idő kérdése volt csupán. - A kommunizmus hatalmi központjában, Szovjetoroszo-ban (1922. XII. 30-: SZU-ban) a rendszer több szakaszon ment keresztül. A beszolgáltatáson és rekviráláson alapuló „hadikommunizmust” a polgárháború után iparosító pol. váltotta föl, majd a Lenin 1924: bekövetkezett halála utáni frakció-harcok győztese, Joszif Visszarionovics (Dzsugasvili) Sztalin (1879-1953) feladta a nemzetk. proletárforr. elvét, és a „szocializmus egy országban” való fölépítésének programját hirdette meg. Ismétlődő „tisztogatások” után a pártban és a terrorintézkedéseken keresztül személyi diktatúrát vezetett be, és a Ny-i hatalmakkal szemben „imperialistaellenes” propagandát folytatott a hitleri nácizmus fölött aratott közös győzelem után (hidegháború). Sztalin halála (1953) után utódai a két rendszer, a kapitalizmus és a kommunizmus „békés egymásmellettélését” hirdették. A Ny-i demokráciák kommunistái között (mindenekelőtt Olaszo-ban) megjelent az eurokommunizmus, amely a proletárforr. (azaz az erőszakos hatalomátvétel) helyett a parlamenti úton való hatalomra kerülés elvét vallotta.

Ez az irányzat sok más tényezővel együtt már a kommunizmus válságának volt a jele. - Magyarországon. Noha a fr. felvilágosodás következményeként a rousseau-i, magántulajdon nélküli aranykor idillje utáni sóvárgás nálunk is megjelent (pl. Csokonainál: „Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, miolta a miénk nevezet elűle”), ám a kommunizmus szót, más pol. szavakhoz hasonlóan (pl. nacionalizmus), eleinte inkább lekicsinylő jelzőként használták. Táncsics Mihályt (1799-1884) gúnyolták 1848: „communisticus ábrándozásai” miatt, pedig a republikánus forradalmár Táncsics munkáiban nem a kommunizmust, hanem a demokráciát és a társad. egyenlőséget hirdette. - A reformkori szellemi elit kétkedéssel fogadta a kommunisztikus elképzeléseket, mely a teljes elutasítástól (Dercsényi János: Tanulmányok a kommunizmusnak egy humánus ellenszeréről, 1846, ang-ul és ném-ül is) a kritikai elemzésen át (Eötvös József: A XIX. sz. uralkodó eszméiben, 1851-54) a szatírikus megjelenítéséig terjedt (Madách: Az ember tragédiája, 1861, XII. szín). - A kommunizmus eszméje mint pozitív ideál nálunk csak az 1870-es évek közepétől terjedt a szervezkedő munkásság agitátorai körében [a párizsi kommünben tűzkeresztséget szerzett marxista Frankel Leó (1844-96)], de a Monarchia 1918. X-i összeomlásáig csupán a baloldali radikalizmus egyik elhanyagolható tényezője maradt a szocdem. irányzat mellett [Szabó (Schlesinger) Ervin (1877-1918), Kunfi Zsigmond (1879-1929), Szende (Schwarz) Pál (1879-1934)]. Jelentőségre akkor tett szert, amikor 1918 őszén máig tisztázalan körülmények között megalakult a Kommunisták Mo-i Pártja, főként a lenini Oroszo-ból hazatérő hadifoglyokból [Kun (Kohn) Béla (1886-1939), Szamuely Tibor (1890-1919)], akik magukkal hozták a bolsevik eszméket és a már embrionális formában létező pártot, melynek (ismét csak kellőképpen nem tisztázott körülmények között) ölébe hullott a hatalom, miután egyesültek a szocdem-kkal. A pártegyesítésről szóló 1919. III. 21-i deklaráció bejelentette a „burzsoá társadalom” és az „antant imperialisták” elleni harcot és az orosz bolsevikek melletti elkötelezettséget. - A vallásos parasztság és a kifosztott középosztály által 133 napig tartó rémuralomnak tekintett kommün sorsát nemcsak a katonai vereség pecsételte meg, hanem az is, hogy a m. „proletariátus” „ellenezte a proletárdiktatúrát”, ahogy ezt Kun Béla beismerni kényszerült 1919. VIII. 1-i táviratában Leninnek. (A távirat szövege csak 50 évvel később, 1969. III. 20: jelent meg a Népszabadságban.) - Az új, formabontó művészek lelkesen üdvözölték a kommünt, de hamar meg kellett győződniök arról, hogy az új hatalom gúzsba köti az alkotói szabadságot is (Kassák Lajos: Levél Kun Bélához a művészet nevében, 1919). A mérsékelt baloldali vez. értelmiségiek közül Jászi (Jakubovits) Oszkár (1875-1957) szemben állt a társad. hagyományos kereteinek szétzúzásával, és a kommunizmusban rejlő hibának tekintette, hogy az egyéni érdeket figyelmen kívül hagyja az emberi és gazd. viszonyokban. Levonta következtetéseit, és 1919. V: külf-re távozott. Cím nélküli kézirata, melyben a komm. kísérlet tanulságait elemezte még 1919 végén, a Marxizmus v. liberális szocializmus c. művében (Párizs, 1983). - A kommunizmus eszméje a két vh. háború közti Mo-on az 1919: elszenvedett megpróbáltatások következtében indulatokat váltott ki; a m. középoszt. antikommunizmusa hozzájárult a szovjet kommunizmustól való félelemhez, ez pedig az orsz. újbóli háborúba sodródásához. –

A kommün vezetőinek többsége 1919. VIII: külf-re menekült és a ker. nemz. kormány ellen Bécsből propaganda-hadjáratot viselt, ami Mo. Ny-i megítélésének és a mozgótőke beáramlásának nem kedvezett. Később a komm. emigránsok egy része Berlinben, majd Moszkvában telepedett le, ahol számosan közülük (Kun Béla is) Sztalin „tisztogatásának” estek áldozatul. - Az itthon maradt és le nem tartóztatott komm-k illegalitásba kényszerültek, és (a szakszervezetek és a legális szocdem. párt néhány tagját kivéve, főként a gazd. világválság idején) nem gyakoroltak véleményformáló hatást a társad-ra. Ugyanígy a m. komm. mozgalom stratégiai céljainak újragondolása az emigránsok között szintén eredménytelen maradt [Lukács (Löwinger) György (1885-1971) ún. „Blum-tézisei”, 1928]. - Mivel az akkori magyar társad. legsúlyosabb problémája a földkérdés volt, a reformot követelő népi értelmiség a nagybirtok fölosztását szorgalmazta, s a parasztság „beemelését a nemzetbe”. [Száz évvel korábban Dercsényi János (1802-63) is a birtokos parasztság gyarapítását és a népoktatás széleskörű bevezetését tartotta a kommunizmus leghatásosabb ellenszerének.] Németh László (1901-75) köztes megoldással („harmadik oldal”) kísérletezett a kapitalizmus és a szocializmus között (önkéntes szövetkezeti szocializmus), mert a kommunizmus eszméjét összeegyeztethetetlennek találta a magyar alkattal. - Németh Lászlónak a szárszói konferencián 1943: elhangzott látnoki szavai („Képzeljenek el egy szocialista államot, ahol a szabad parasztokat kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll...”) az 1945-i korszakváltás után beteljesedtek. - Végső soron ugyanaz történt, mint 1919-ben, a kommunizmus ismét Oroszo-ból érkezett, ezúttal a Vörös Hadsereg nyomában [Gerő (Singer) Ernő (1898-1980), Révai (Lederer) József (1898-1959), Farkas (Lőwy) Mihály (1904-65), Nagy Imre (1896-1958) már 1944 legvégén, majd Rákosi (Rosenfeld) Mátyás (1892-1971) 1945 elején]. A moszkoviták az 1945. XI. 4-i választásokon elszenvedett kezdeti vereség (a szavazatok 17%-át kapták) ellenére sikerrel rakták le a szovjet típusú (sztalinista) társad. berendezkedés alapjait, melynek első lépcsője a magántulajdon fokozatos államosítása, a második a pol. ellenzék fölszámolása, a Rákosi által végrehajtott „szalámi-taktika”, melynek utolsó mozzanata 1948: ismét csak a szocdem. párt beolvasztása volt, ugyanúgy, mint 1919-ben. Ezzel a m. komm-k elérték a hatalom egyeduralmát, mely Antonio Gramsci (1891-1937) szerint a kívánatos hatalmi állapot, s melyhez a szupremácián keresztül vezet az út. - 1948 u. a kommunizmus megvalósításához csupán a klerikális reakció legyőzése maradt hátra. 1949. II. 8: a Mindszenty-per után ez az akadály is megszűnt, az első célállomás a szocializmus megvalósítása (ami a teljes kolhozosítást is jelentette) lett volna. A helyi adottságok figyelembevételével még a szocializmus megvalósítása is vérmes reménynek tűnt, noha ultrabaloldaliak a pártban (az ún. fiatal szabadnépesek) a proletárdiktatúra azonnali bevezetését követelték. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szocializmus építéséhez is különleges helyzetre van szükség.

Ez a népi demokrácia, ami azt jelentette, hogy a komm-k tudomásul vették, nem lehet a szovjet társad. berendezkedést teljesen szolgai módon másolni, figyelembe kell venni a helyi viszonyokat és lehetőségeket. - Sztalin halála (1953) után kiderült, hogy a mo-i sztalinisták is hibát hibára halmoztak a túlfeszített iparosítás („a vas és acél országa”) és az erőszakos kolhozosítás követelményeivel. Moszkva utasítására a sztalinistáknak meg kellett osztaniuk a hatalmat a nemzeti kommunizmus felé hajló Nagy Imrével (moszkvai magyar kormányváltás), hogy a „hibákat kijavítsák” („júniusi határozatok” a személyi kultusz ellen és a lakosság terheinek csökkentéséről). De 18 hónappal később a sztalinisták fölülkerekedtek, Nagy Imrét eltávolították a vezetésből (a „márciusi határozatok” 1955: elítélték a Nagy Imre-féle „jobboldali” opportunizmust). - A lakosság elégedetlensége növekedett és 1956. X. 23: kirobbant a forr., mely második szakaszában a többpártrendszer bevezetésével megtörte a komm. hatalom egyeduralmát. Nagy Imre X. 31: fölmondta a Varsói Szerződést és bejelentette Mo. függetlenségét. A forr. alatti harcokban a m. ifjúság és munkásság bebizonyította, hogy nem akar proletárdiktatúrában élni: 1956 volt az első forr., mely elutasította a kommunizmust. - Miután XI. 4-14: a szovjet hadsereg leverte a forr-at, a Kádár-féle ellenforr. erők (pufajkások) kegyetlen megtorlásokkal állították vissza a komm. rendszert. Kivégezték nemcsak a törv-es m. dem. kormány min-elnökét, Nagy Imrét, hanem nőket és fiatalkorúakat is. A forr. előkészítésében részt vett írók közül többet bebörtönöztek, uakkor az értelmiség lecsillapítására engedményeket is tettek; ez főként a kv-kiadási pol-ban nyilvánult meg. - Kádár (Csermanek) János (1912-89) állammin-nek (1958-61), az MSZMP első titkárának (1956-85) engedménnyel sikerült megszilárdítania 1961: a hatalmat, azzal a kijelentésével, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. Ez ellentéte Rákosi diktumának: „Aki nincs velünk, az ellenünk van”. A tört. iróniája, hogy mindkét mondás forrása a Biblia (Lk 9,50 és 11,23). A Kádár-konszolidáció fontos engedményének tekintették az Elnöki Tanács 1963:4. sz. rendeletét, mely amnesztiában részesítette az 1956 miatt bebörtönzöttek jó részét. E rendeletet J. F. Kennedy (1917-63, az USA elnöke 1961-63) kormánya titkos tárgyalásokkal mozdította elő: cserébe megígérte, hogy az ENSZ különbizottsága leveszi napirendjéről a „magyar kérdés” további tárgyalását. - Az 1960-as évek végére a Kádár-rendszer egyre inkább reformra szorult. A Kádár által meghirdetett szövetségi pol. anyagi föltételeit ugyanis inkább a Ny-i hitelek fedezték, mintsem az új gazdasági mechanizmus, mely reménytelen kísérletnek bizonyult a piacgazd. és az irányított gazd. összeegyeztetésére. Egyre kevesebbet beszéltek a szocializmus építéséről (a kommunizmus ideálja elérhetetlen messzeségbe került), és egyre inkább előtérbe került az állampolgári jólét kérdése (korabeli közhellyel: a dolgozók életszínvonalának emelése). Ezért nevezték Ny-i újságírók „gulyás-kommunizmusnak” a Kádár-rendszert, a lakosság pedig cinikusan a „legvidámabb barakknak” a szoc. táborban. - Az Aczél (Appel) Györgynek (1917-91) tulajdonított jelszó hármas „t”-je (támogat, tűr, tilt) engedményeket tett a szellemi életben, ami hozzájárult a „demokratikus ellenzék” erősödéséhez, olyannyira, hogy egy idő után az ellenzék kétségbe vonta a „létező szocializmusnak” nevezett komm. rendszer legitimitását. A reformkomm-k (a párton belüli ellenzék) a hatalom jogalapját azzal kívánták igazolni, hogy az az állampolgárok jólétét szolgálja (Berend T. Iván [1930-, 1985-90: az MTA eln.]).

A puha diktatúra korában az Egyh. is nagyobb mozgásteret kapott, s a népi ellenzék 1985: a monori találkozó után zászlót bontott Lakitelken. 1989: Kádár halála (VII. 6.) után a hitelét vesztett és eladósodott rendszer szinte önmagától omlott össze. A komm. rendszer gazd. válságot és erkölcsileg lezüllött társad-at hagyott örökül. - A komm. ideológia mégsem tűnt el nyomtalanul a Kádár-rendszer bukásával. Eszmerendszerének töredékei a társad. szövedékében beidegződve tovább élnek. Mivel az ún. szocialista erkölcsiség normáit sem kellőképpen kidolgozni, sem elfogadtatni nem sikerült, s mivel a hagyományos ker. erkölcsi szemlélet háttérbe szorult, a kommunizmus utáni új társad. berendezkedés tudathasadásos állapotban született meg.