Ki miért szereti a karácsonyt?
#9
Jaja, alapból pogány ünnep, szándékosan átvéve. (Krisztus születése március környékén van alapból)
Az, hogy a Halloween-n pogány, az azért tény, mert nem csak a napot hagyták meg évszázadok óta, de még a szokásokat is, annyi változtatással, hogy nem mondják el az embereknek, hogy a halált ünneplik ilyenkor. Bár még ezek ismerete nélkül is borzasztó, hogy gyerekeket öltöztetnek be halálnak, démonnak, boszorkánynak.
A karácsony pedig Jézusról szól. A mi gyülekezetünk is tudatában van annak, hogy Krisztus születése napját senki sem tudja, de míg az említett pogány ünnepnek más volt a rítusa és a lényege (dec. 25 Mithrász ünnepe volt, míg a dec. 17-21 közötti időszak a téli napforduló ünnepe), addig a december 24 Krisztusé, a szeretet ünnepe és azé, hogy bár nem érdemeljük meg, de mégis kegyelmet kaptunk, ami mindenkié, aki kéri.
Egy keresztény ezt ünnepli, a hazugságot pedig az ördög csatlósai terjesztik.
Ha te így látod, akkor azzal nem vitatkozom. Aki nem érti a szeretet lényegét, azzal nem tudok mit kezdeni.
Leírtam mit jelent a karácsony, de nem az első, hogy tényekkel szállsz szembe, csak hogy gúnyolódhass és vitázz. Sok sikert a lázadáshoz.
Te írtad le az ördög csatlósát, nem én :D
Nem gúnyolódásnak szántam. :)
(ha már tények: "A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe, a szaturnália ünnepségek. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. " illetve "Minden év december 25-én tartják világszerte, habár nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születésének. Talán azért esett erre a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, azaz a húsvét, illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt,[5] vagy azért, mert ekkor van a téli napforduló a Föld északi féltekéjén, illetve a korai keresztények ezen a napon a kötelező Mithrász-ünnep helyett Jézus születését ünnepelték.[6] "
25 a "hivatalos" karácsony és jézus születésére emlékező ünnep. Forrás: wikipedia Nem 24 a karácsony.(munkanap is egyébként))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!