Miért van az, hogy minden 2. házasság válással végződik? Szerintetek Isten hogyan néz ezekre a dolgokra? Mi a véleményetek, mi lehet a fő oka a válásoknak?

„A házasság krisztusi rendeléséről, szentségi voltáról sehol sem olvasunk a Szentírásban.”

Itt megint az alapfeltevés hamis: mintha csak az lehetne igaz és lehetne krisztusi rendelés, ami kifejezetten benne van a Szentírásban. Ez a hitújítók és szekták vesszőparipája, örökké ismételt tétele, de amelyben semmi igazság nincsen. Krisztus nem az egyes emberekre bízta, hogy a Szentírással a kezükben ítélkezzenek a krisztusi rendelések és kijelentések fölött, hanem az Egyházra bízta, hogy az tanítson és vezessen, kormányozzon és megszenteljen. Ha az Egyház azt tanítja, hogy a házasság szentség, akkor az szentség is! És akkor magával Krisztussal ellenkezik, aki az Anyaszentegyházat félrelöki. "Aki az Egyházra nem hallgat, legyen neked mint pogány és vámos" (Mt. 18, 17). Valami benne lehet az apostolok rendelkezéseiben, a nélkül, hogy kifejezetten benne lenne a Szentírásban; ilyen pl. a vasárnap megszentelése is a szombat helyett, vagy a gyermekek keresztelése. Ilyen a szentségek hetes száma is.

Egyébként a házasságról elég világosan szól maga a Szentírás is, amikor Szent Pál nyíltan szent titoknak, nagy mysterion-nak, vagyis nagy szentségnek nevezi a keresztény házasságot. Mégpedig azon az alapon, hogy a házasság Krisztus és az Egyház misztikus egyesülésének megszentelt képe s mint ilyen, krisztusi kegyelmek közvetítője. (Ef. 5, 22-32). Ezért is tekintette a házasságot már az ősegyház valóságos szentségnek. Tertulliántól tudjuk pl., azt az érdekes tényt, hogy már az őskeresztények gyakran miseáldozattal kötötték össze a házasságkötést (Ad uxor. 2, 9).

„A házasság egyszerű szerződés, aminő az adásvétel. Mi értelme van annak, hogy szentségnek tekintsük?”

Ezt Luther Márton állította, de ebben nem volt igaza. Itt nem jószágról, házról vagy birtokról van szó, hanem két ember szeretetteljes frigyéről arra vonatkozólag, hogy életüket egymás oldalán hűséges szeretetben éljék le s közös erővel és igyekezettel neveljék fel az Isten által nekik ajándékozandó gyermekeket. Ez tehát egy mindenekelőtt erkölcsi jellegű kötés, amely a lelkiismeretbe vágó kötelességek egész sorát foglalja magában. Krisztus Urunk éppen azért emelte a házasságot szentségi méltóságra, hogy mint szentség, kimeríthetetlen forrása legyen azoknak a kegyelmi erőknek, amelyek nélkül vallásos, erkölcsös, keresztény szellemű, békés és összhangzatos családi élet sokáig el nem képzelhető.

A keresztény erkölcsi alapon álló szentségi és felbonthatatlan házasság csakugyan 1900 éven át a népek egészséges és erkölcsös családi életének legbiztosabb támasza volt. Maguk a protestánsok, ha nem is szentségnek, mindenesetre szent és egyházi ügynek tekintették a házasságot s azt egyházi szertartások keretében kötötték meg s kötik meg a mai napig.

Közben azonban jött a felvilágosodás kora, a vallásellenes szabadgondolkozásé, amely mint minden téren, úgy itt is csak arra gondolt, miként gyengíthetné a vallás és az Egyház befolyását a társadalomra. Hogy a családi életet is elszakítsa a vallásos gondolattól, azért erőltette keresztül a legtöbb európai államban az ú. n. polgári házasságot, válást.

„Miképp mozdítja elő a polgári házasság a vallástalanságot?”

A liberalizmus kora így okoskodott: az emberek hajlamosak a házasságtörésre és a törvénytelen szerelmi viszonyokra. Nosza, tegyünk nekik engedményt. Mondjuk nekik, hogy a házasság nem örök és felbonthatatlan dolog, hanem csak addig tart, amíg a felek meg nem unták egymást; akkor, ha tetszik, elválhatnak egymástól s új házasságokra léphetnek. Hogy ezt megtehessék, ki kell mondani, hogy az állam nem ismeri el házasságnak az egyházi, vallásos házasságot, hanem csak az ő hivatalnoka előtt kötött polgári házasságot. Ezt aztán, ahogy kötheti, úgy fel is bonthatja az állam.

Az emberek csakugyan léprementek ennek a ravasz okoskodásnak. A vallástalan újságok és politikusok nagyban ütötték a dobot mellette, mondván, hogy ez a szabadság és a haladás követelménye s hogy maradi nemzet vagyunk, ha nem követjük mi is a szabadkőműves vezetés alatt álló országok példáját.

Így hozták be nálunk is a kötelező polgári házasságot 1894-ben s hozzá ráadásul a válási törvényt 1907-ben. Akkoriban Magyarországon igen nagy urak voltak a zsidók, szabadkőmívesek és szabadgondolkozók. A vallásos elemek s főleg a katolikusok megnyugtatására vagy inkább elaltatására azt hangoztatták, hogy hiszen azért, aki éppen akar, köthet egyházi házasságot is.

A komoly katolikusok azonban átláttak a szitán s hevesen ellenezték az új törvényjavaslatot. Sőt nemcsak a katolikusok ellenezték a házasságnak ezt az elvilágiasítását, hanem a jobbérzésű protestánsok, sőt zsidók is. Pl. Pécsy Tamás, a protestáns egyházi főgondnok, a megszavazott polgári házasság ellen való tiltakozását azzal fejezte ki, hogy lemondott képviselőházi elnökségéről. Az egyik zsidó főrabbi szintén hevesen ellenezte a javaslatokat. Mégis keresztülmentek azok, a szabadkőmívesek és a szabadgondolkozók keresztülvitték akaratukat.

„Mik voltak a polgári házasság következményei?”

Az új törvények behozatala után az első években nagyon kevés ember vette igénybe a válás lehetőségét s csaknem mindenki a polgári házasságon kívül egyházi házasságot is kötött. Azonban teltek-múltak az évek, az emberek mindinkább rákaptak az újfajta szabadságra s évről-évre növekedett a válások és újra házasodások száma. 1914-ben már több mint 14.000 magyar családi tűzhelyet döntött romba a válás. Vagyis évente 28.000 ember szegte meg állami segítséggel azt az esküt, amellyel élettársának holtomiglan-holtodiglan való hűséget fogadott. Az állam maga segítette elő az esküszegést!

Ennek az áldatlan helyzetnek romboló következményei mind aggasztóbb formában mutatkoztak. Ki számlálná meg azokat a szegény gyermekeket, akik ilyképen elvesztették a biztos, családi fészek melegét, idegenbe vetődtek, még; a szüleik életében mostohák, "második számú apukák és anyukák" kezére kerültek! S ki számlálná meg, hány gyermek nem is születhetett meg, azért, mert a laza erkölcsű szülők, a válás lehetőségével gondolva, nem akarták, hogy a gyermek megnehezítse a válásukat s újraházasodásukat! Ki számlálná meg végre azokat a szerencsétlen asszonyokat, akiket néhány évi házasság után a csapodár férj szépen kiüldözött az utcára, hogy egy másik nő után nézzen, vagy elvegye azt, akivel tiltott szerelmi viszonyba keveredett! Hányszor fordul elő ma is, hogy lelkiismeretlen nőszemélyek egyszerűen elhódítják az asszonytársuk férjét a törvényes feleségtől, főleg, ha ennek pénze és jó állása van! Fordítva is hányszor fordul elő, hogy egy becsületes, derék férj egy szép napon arra ébred rá, hogy a feleségét más ember hódította el s a hűtlen feleség addig kellemetlenkedik neki, addig gorombáskodik, szemtelenkedik, míg végre a férj beleun a békétlenségbe s beleegyezik a válásba... Akkor aztán a hűtlen asszony a másik férfi karjaiba veti magát... Mégpedig nem a társadalom megvetésétől sújtva, s szinte a tisztességes emberek köréből kitaszítva, hanem nyíltan, emelt fővel, állami segítséggel, mint az új szeretőnek most már "törvényes felesége"! A szabadkőmíves családrombolás elérte a célját!

„Mit jelent a válás a gyakorlatban?”

Jelenti mindenekelőtt azt, hogy a házasság nem örök hűség és sírig tartó szerelem köteléke többé, hanem bizonytalan határidőre kötött, bármikor eltéphető, bármikor felmondható szerelmi összeállás, amelyet nem pecsétel meg az erkölcsi kötelesség szent bélyege, sem a hűség felbonthatatlansága, sem a gyermekekért való felelős, hűséges, melegszívű gondoskodás biztossága. Itt a házasság nem erkölcsi viszony többé, hanem merőben önösségi, érzékiségen s érdekeken alapuló, átmeneti és ideiglenes életközösség. Hogyan tekintsen igazán tisztelettel, odaadással s nagyrabecsüléssel a férj a feleségére s a feleség a férjére, ha nem tudja róla, ha nincs biztosítéka arról, hogy az a férfi, az a nő örökre az övé lesz és csakis és egyedül az övé? Hogyan tekintsen a gyermek bizalommal a szülőjére, ha nem tudja, hogy holnap nem szakad-e szét köztük a legbensőbb kötelékek szent kapcsolata, hogy holnap ez az otthon, ez a családi szentély nem hull-e darabokra, amiben a legfőbb vesztes mindig ő lesz: a gyermek?

Hogyan nevelje a gyermekét az a szülő helyesen, aki maga sem tud uralkodni csapongó, romlott vágyain, aki a vállalt kötelességét vakmerően felrúgja s a gyermekeinek rossz példát mutat a gyűlölködésre, hűtlenségre, szeretetlenségre, esküszegésre?

„De ha egyszer a házasfelek nem szeretik többé egymást? Ha pokol egymás mellett az életük! Ha mint Ravasz László mondta: a házasságból kihal a lélek?”

Egyoldalú okoskodás! Hát gondoskodjanak róla a házasfelek, hogy ne legyen pokol az életük s ne haljon ki az esküvel megszentelt frigyből a lélek s a szeretet! Szeressék egymást úgy, ahogy megígérték és esküvel ígérték egymásnak! Micsoda kereszténység az, amely azt vallja, hogy a gyűlölködésnek szabad teret kell engedni? Vagy amely nem meri a szeretet kötelességét mindenáron megkövetelni? Amely nem vallja, hogy még ha egyik fél vét is a másik ellen, a békét mindenáron helyre kell állítani?

Ha belőlem "kihal a becsületesség lelke", vajon akkor már szabadon lophatok és garázdálkodhatom? Vajjon keresztény okoskodás-e ez: kérem, nekem a törvény megtartása nehéz, nekem az pokol, ha nem lophatok, rabolhatok, paráználkodhatom? Nem a gonosztevők beszélnek így? Micsoda mentség ez? Végy erőt magadon, gondolj az Istenre, légy szeretetteljes és türelmes, tudj engedni s megbocsátani s akkor a legnagyobb ellentéteket is el lehet simítani!

Azonban éppen az a helyzet, hogy a házas hűség megtartása sokszor azért nehéz és nagyon sok házasság azért lesz "pokollá", mert a válás meg van engedve! Mert a házastársak tudják, hogy csak jól össze kell veszni s akkor fel is út, alá is út! Hiszen ez maga is folytonos csábítás a hűtlenségre és az összeveszésre! Ahol nincs válás (ahogy apáinknál sem volt 1900 esztendőn át, vagy Olaszországban máig sincs!), ott az emberek nem veszekszenek annyit, vagy ha összevesznek, megbékélnek, mert tudják, hogy úgysem lehet elválni s mással állni össze! Ahol azonban a gonosznak utat nyitnak, mint nálunk, ott az emberek sokkal könnyebben lépnek rá a rossznak útjára, mint ahol ezt isteni és emberi törvények egyaránt tiltják s társadalmi megbélyegzés követi a törvény ellen vétőket!

„Ha ez így van, miért nem viszi keresztül a hatalmas katolikus Egyház, hogy legalább a katolikusok számára töröltessék a polgári házasság és válás?”

Éppen ezt célozta Serédi bíboros hercegprímás ismert javaslata. Ám ne legyen az egyházi házasság államjogilag kötelező, de az egyházilag megkötött házasságok maradjanak annak az egyházi fórumnak alárendelve, amely előtt önként köttettek. Ezzel senkin erőszak nem esett volna. A Hercegprímás javaslata azonban a protestáns egyházfők ellenállása folytán máig sem került tárgyalásra, pedig a protestánsok jogait sehogy sem érintette volna.

„Az állam önmaga ellen vétene, ha a polgári házasságot megszüntetné!”

Ellenkezőleg! Az állam önmaga ellen vét, ha a polgári házasságot erőlteti. Mert ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a nemzet alapvető sejtje, a család, a belső gyengülés útjára kerül. Egészséges családi élet: egészséges nemzeti élet. Ahol a házasság szentségét kikezdik, ott a közerkölcsiség tapasztalás szerint egyre alábbszáll s ennek többi közt éppen az állam issza meg a levét.

De azért is árt magának ezzel az állam, mert hiszen aláássa vele a polgárok lelkiismeretét. Rászoktatja az embereket arra, hogy az Isten törvényét, a lelkiismeret parancsát s az esküt ki lehet és ki kell játszani! Mégsem keresztény államhoz méltó szerep, hogy az embereket a vallásuk megvetésére, törvényeinek lábbal taposására csábítsa, esküjük megszegésében segédkezzék! Márpedig minden felbomlott házasság, főleg katolikusok között, s főleg minden új "házasságra"-lépés az evangéliumi erkölcstörvénybe ütköző cselekedet.

Felháborító, hogy Szent István országában maga az állam csalogassa az embereket katolikus vallásuk törvényeinek megszegésére s még ki is jelentse: az egyházi házasság semmis, a szentségi házasság semmis, annak nincs semmi államjogi hatálya! Ha én, az állam felbontom a házasságot, akkor mindenki bátran köthet új házasságot! Ha az állam ezt mondja, akkor hadat üzen a keresztény erkölcstörvénynek s főleg mélyen sérti a katolikus vallási érzületet. Ezzel persze a századforduló szabadkőmíves vitézei nem törődtek! Nekik éppen azért kellett a polgári házasság, hogy a vallást gyengítsék az emberek szívében. De a mai keresztény Magyarország vezetőinek ezt a szégyenfoltot egy napig sem volna szabad megtűrniök a magyar törvénykönyvben.

És még egyet! Az állam tiszteletben tartja az esküt, ő maga is számos esetben esküt követel, az esküszegést pedig súlyosan bünteti. Azonban, hát a házasságban nem eskü alatt ígérünk-e hűséget az élettársunknak? S most jön az állam s azt mondja: ezt az esküt nem kell megtartani! Hát ha egyik esetben nem szent dolog többé az eskü, miért legyen szent a másik esetben? Az államnak semmi esetre sincs joga az esküszegést helyeselni s arra a törvényesség pecsétjét ütni!

A házasság szentségét lábbal taposó szabadkőmíves törvényt sürgősen ki kell vetni a magyar törvénytárból!

„Jézus maga is megengedi az elválást "paráznaság esetén" (Mt. 19, 9).”

A különélést igen, azt megengedi Jézus is, a katolikus Egyház is ilyen esetekben. De nem új házasság kötését! Ez nem ugyanaz! A házastárs életében kötött új frigyet Jézus a leghatározottabban paráználkodásnak nevezi, kivétel nélkül (Mt. 19, 6 kk" Mk. 10, 11 k.). Hasonlóképp Szent Pál ismételten kijelenti, hogy a férj vagy feleség életében kötött második összeállás egyszerű házasságtörés és csak a törvényes hitvestárs halála esetén nem házasságtörés az új házasság (Róm. 7, 2; 1 Kor. 7, 10 k.).

„De a katolikus Egyház jó pénzért maga is felbontja a házasságokat.”

Ez soha, egyetlenegy esetben sem történt; erre nézve hiába keresnénk bizonyíték után! A pénz itt egyáltalán nem játszik szerepet. Csak az irodaköltségek megtérítését, más esetekben pedig a dispenzációi díjat kell megfizetni s hogy ez a gazdagoknál magasabb, a szegényeknél alacsonyabb, csak magától értetődő és helyeselhető. De hogy az Egyház igazi, érvényesen megkötött és befejezett házasságot valaha is "felbontott volna", egyszerű valótlanság. Igenis, megokolt esetekben kimondja az érvénytelenül kötött házasság jogi és szentségi semmisségét. Amikor t. i. be lehet bizonyítani, hogy a házasságot valamely bontóok ellenére dispenzáció nélkül kötötték, tehát a házasság elejétől fogva semmis volt, akkor az Egyház kimondja a semmisséget, az érvénytelenséget. De ez nem felbontás, hanem csak az amúgyis fennálló érvénytelenség hivatalos megállapítása és kimondása.

Ugyanolyan ez a különbség, mint ahogy más dolog, ha a hatóság valakitől elveszi azt, ami az övé, vagy pedig: csak kijelenti a jogtalanul birtokolt jószágról, hogy az soha nem volt az illetőé. Ezzel nem bont fel meglévő tulajdonjogot, hanem ellenkezőleg: a fennálló állapotot nem ismeri el s ezt jogi kifejezésre juttatja.

„Azért lehetek vallásos, ha nem vagyok is egyházilag megesküdve.”

Igen, lehetsz, de akkor állandó ellentét van a vallásosságod és a cselekvésed között. Vallásos vagy talán abban, hogy imádkozol és misére jársz, de nem vagy vallásos abban, ami még ezenkívül is kellene, hogy Istennek és az ő Egyházának súlyosan kötelező törvényeit megtartsad. E nélkül pedig vallásosságod keveset ér s nem őriz meg téged az örök kárhozat veszedelmétől. "Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be mennyek országába, hanem aki Atyám akaratát cselekszi, ki mennyekben vagyon, az megyen be mennyek országába" (Mt. 7, 21).

„Sokan élnek ma csupán polgári házasságban s mégsem rossz keresztények.”

Bizony, rossz keresztények, ha tudatosan szembehelyezkednek Isten parancsaival s az ő Egyházának törvényeivel! Az, hogy sokan járnak a kárhozat útján, nem új dolog; maga az Úr Jézus is hangoztatta ezt már. Azért mondta, hogy: "Törekedjetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak" (Lk. 13, 24). Aki a tömeghez igazodik, a tömeggel vész el.

„Nem mindig sikerül egyszerre megtalálni az igazán megfelelő élettársat.”

Ezen az alapon hát akár hetenkint csereberélhetnők a férjet-feleséget! Ötvenet is végigpróbálhatnánk, mint ahogy a dinnyét keressük-válogatjuk a piacon! Mi volna ez más, mint pogány és durva soknejűség? Hová lenne ilyképpen a női tisztesség, a személyiség megbecsülése, a futó próbafrigyekből született gyermekek jövője, biztos, családi nevelése? Nem mindig sikerül a házasság? Ez igaz, de csak ott, ahol az emberek - talán éppen a válás lehetőségében bízva - hűbelebalázsmódra állnak össze. Tessék jól kinézni s megnézni azt, akivel össze akarjuk kötni a sorsunkat; ne tessék csak a jó állásra, hozományra, jövedelemre, szépségre és külsőségekre nézni, akkor majd nem lesz oly könnyen később sem csalódás. Ha pedig mégis lenne: arra való a keresztény önfegyelmezés, az imádság, a szentségek, hogy legyen erőnk a kevésbé sikerült lépés következményeinek elviselésére. Jólelkű ember ilyenkor inkább tűr és fegyelmezi magát, semhogy a hitvestársat, gyermeket, otthont, szentséget, esküt felrúgja s olyan új frigyet keressen, amely a Szentírás szerint közönséges házasságtörés.

Nem mindig sikerül a házasság? Gyakran nagyon is sikerül, de később, tán évek multán, valamelyik félt elvakít egy új szenvedély, érdek vagy más nemtelen körülmény. Ha ilyenkor a kísértés arra is hivatkozhatik: "nézd, elválhatsz, új házasságot köthetsz", a nemtelen szenvedély elhatalmasodik s a jól indult házasságot is megmérgezi. Már ezért sem szabad a romlásnak kaput nyitni a válás és új házasság megengedése által!

„A fajfenntartás érdekében "becstelen minden asszony, aki nem szül gyermeket a világra", akár van férje, akár nincs. Nincs különbség "törvényes" és "törvénytelen" gyermek között.”

A fajimádó újpogányoknak ez a rettentő és barbár elve minden női és családi erkölcsnek teljes felfordulását jelenti, olyant, aminőtől bizonyos kezdeti ingadozás után még az orosz szovjet erkölcs is visszaborzadt. Hiszen ez az elv egyenesen oltárra emeli a szabadszerelmet, melytől még a vad népek legtöbbje is irtózattal fordul el! A törvényes és törvénytelen gyermek közt igenis nagy a különbség, nem ugyan a gyermek, hanem eredete és szülei tekintetében. Ahol ezt a különbséget nem tartják fenn, ott tapasztalás szerint a szabadszerelemnek nyitnak tág kaput.

„De a gyermeket nem volna szabad azért büntetni, amiért a szülei vétkeztek.”

Nem is. A törvénytelen gyermeknek is megmarad minden emberi joga és szabadsága; csak azokkal a kiváltságokkal nem rendelkezhetik, amelyek törvényes szülők gyermekeit, mint ilyeneket illetik. Ezért szemforgatás, ha valaki a törvényt és a társadalmat teszi felelőssé a törvénytelen gyermekek hátrányaiért, nem pedig azt a könnyelmű szülőt, aki törvényes házasságon kívül hozza világra a gyermekét. A társadalom igenis jól teszi, ha minden eszközzel iparkodik visszariasztani a könnyelmű embereket attól, hogy házasságon kívül s így minden komoly erkölcsi megkötöttségen kívül hozzanak gyermekeket a világra. Úgyis ijesztő a társadalmi erkölcstelenség terjedése; még csak az kellene, hogy újabb és újabb könnyítést nyújtsunk a szabadszerelemnek!

„Ennek a szigornak eredménye, hogy sokan a születendő gyermeket egyszerűen "elcsinálják".”

Lehet. Az már a bűnözők lélektana, hogy egyik bűnt a másikkal tetézik és iparkodnak eltüntetni, mint a tolvaj, aki azután hazudik is, vagy a rabló, aki a rablása érdekében még gyilkol is. De vajon azért már engedjük-e szabadjára a rablást, nehogy a rabló esetleg még gyilkossággal is tetézze bűnét?

„Mi köze az Egyháznak s az államnak ahhoz, hogy én kit szeretek s kivel élek együtt?”

Az államnak igenis köze van hozzá, mert köteles a közerkölcsiséget védeni s mert az ilyen együttéléseknek polgári következményei is szoktak lenni. Még inkább van azonban az Egyháznak köze a házassághoz, mert ez lelkiismeretileg nem olyan közömbös kérdés, mintha kabátot húznék fel vagy tennék le, hanem természete szerint súlyos lelkiismereti szempontokkal s erkölcsi következményekkel van összekapcsolva; mihelyt pedig valamely dolog lelkiismereti kérdés, az az Egyház elé tartozik.

„Elég, ha az állam szabályozza a házasságokat, mit avatkozik bele még az Egyház is?”

Mintha bizony az államnak e téren több joga és illetékessége lenne, mint az Egyháznak! Az államhoz a házasság csak a polgári jogviszonyok s a közerkölcs védelmének szempontjából tartozik, míg az Egyházhoz mindenestől hozzátartozik, mint erkölcsi s mélyenjáró lelkiismereti ügy.

Persze, aki az Egyházat csak magántársaságnak vagy a papok érdekszövetségének képzeli, az ezen megütközik; azonban vegyék már egyszer tudomásul a tisztelt pap- és egyházgyűlölők, hogy a valóságban az Egyház Krisztus szerzése, olyan intézmény, amelyet Krisztus alapított s amelyre a hívek egész lelki és erkölcsi kormányzatát, teljhatalommal való irányítását rábízta mindabban, ami hittel s erkölcscsel kapcsolatos. Hogyne tartoznék tehát az Egyház elé az, ami oly erős lelkiismereti kötelességekkel s erkölcsi szempontokkal jár, sőt nem ritkán lelki veszélyekkel is lehet összekötve, mint a házasság?

„A parasztember sem fog egy igába olyan két lovat vagy ökröt, amelyik állandóan marja és rúgja egymást így nem szabad a házastársakat sem együtt tartani, ha egyszer nem szívelik egymást.”

A különbség csak az, hogy az ember nem ló és nem ökör, hanem eszes lény, akinek az Isten épp azért adott észt és erkölcsi akaratot, hogy jól megválassza, kivel köti össze magát egy egész életre. Ha az emberek könnyelműen házasodnak, ám lássák és szenvedjék meg a könnyelműségük hatását! Ha a házasságban ellentétek támadnak, tessék azokat szeretettel, türelemmel és önfegyelmezéssel kisimítani. A lovak és ökrök átcserélésével nem jár tovább semmiféle baj, de a férjek és feleségek csereberélésével igenis rettentő bajok járnának együtt, mindenekelőtt a gyermekek biztos otthona s erkölcsi és családi nevelése szempontjából. Emberi erkölcstant nem lehet állattani hasonlatokra alapítani!

„A szemérem csak belénk nevelt és ránk erőszakolt elfogultság. Isten az emberi testet meztelenül teremtette, mit akarunk tehát mi erkölcsösebbek lenni, mint az Isten?”

Tehát járjunk meztelenül, úgy-e? Legalább nyáron, amikor nem kell meghűléstől és megfagyástól félni? Nagyszerű következtetés! Az Isten, igaz, ruha nélkül teremtette az embert, de észt és erkölcsi érzést is adott nekünk, hogy magunk kitaláljuk, miképp kell viselkednünk s miképp kell egyfelől az időjárás szeszélyei, másfelől az esztétika, és főleg az erkölcs és illem szempontjából védekeznünk. Mert akármit beszélnek: a ruházkodásra elsősorban igenis erkölcsi szempontból van szükség, mivel a meztelen emberi test látása, főleg ha állandóan és szükség nélkül történik, és főképpen fiatalok és különböző neműek között, szükségkép a nemi érzés korlátlan csapongására vezetne. Azért még a legvadabb népek is ruházkodnak, legalább a test legkényesebb részeit elfedik.

Az okoskodás, mely szerint ha Isten ruha nélkül teremtett minket, tehát járjunk meztelenül, éppoly bölcsesség, mintha azt mondanók: az Úristen nem teremtett mellénk mindjárt a bölcsőnkbe se kenyeret, se kolbászt, se semmiféle ételt, az egy anyatejen kívül, tehát ne együnk semmit egész életünkön át! Ne legyünk okosabbak, mint maga a Teremtő! Micsoda kifordult logika ez?

„Éppen a nyakig való felöltözés teszi az embereket kétszeresen kíváncsivá a meztelen emberi testtel szemben.”

"Nyakig való felöltözködésről" ma kissé nehéz lenne beszélni, hiszen a szalonokban, mulatóhelyeken, fürdőkön az ember több meztelenséget lát, mint ruhát. Azonban legyünk őszinték: el lehet-e vajon mondani, hogy ezzel a mai tömérdek meztelenkedéssel az embereknek a nemi ingerlékenysége és túlfűtöttsége csökkent volna? Talán egyes, nagyon ritka esetben. Általában azonban nem. Sőt épp a fordítottja bizonyos: a mai meztelenség-kultusz, a nemi szabadosság, a mai öltözködési és érintkezési divat okozza az emberek rettenetes nemi gyengeségét, önuralomhiányát s főleg a nőkből valósággal kiöli a tisztesség legelemibb védőeszközét, a szemérmet.

A szovjet ugyancsak szabaddá tette a nemi érintkezést s minden nő számára a "proletári öntudat" kötelességévé tette, hogy bármely férfinak bármikor rendelkezésére álljon. Még az iskolás gyermekekkel is aktokat rajzoltatnak az orosz iskolákban, élő modellekről, és mindenképp hozzá akarják "szoktatni" őket a meztelenség "elfogulatlan" szemléléséhez. Németországban hasonló célból újra divatba tették s vakmerően, intézményesen gyakorolják az ú. n. Nacktkulturt, a férfiak s nők teljesen meztelen együtt-tornázását, játszását, fürdését. Az eredmény mindkét helyen - Szodoma és Gomorra. Szó sincs ott "megszokásról" és "elfogulatlanságról", csak annál vadabb és féktelenebb nemi indulatokról s természetellenes elfajultságról.

„A szemérem csak a szoktatás és vallási kényszerképzetek eredménye.”

Őrület így beszélni! A nemi érzés vad és szenvedélyes csapongása az emberi természet veleszületett gyengéje, amely minden népnél egyformán megvan s amelynek a szemérem nem felkeltője, hanem éppen ellenkezőleg: ellenszere és fékezője. A vallás csak tudomásul veszi ezt a helyzetet: a maga eszközeivel is erősíti híveiben a szemérem őrzését, s ezzel az erkölcsi ellenállóképességet. Ez persze a szabados embereknek nem tetszik s azért kiáltanak kígyót-békát az Egyházra, mint a tolvaj a csendőrre s a gyilkos a törvényszékre.

„Az Egyház tiltja a házasságon kívüli nemi életet, pedig a nőtlen élet egészséges embernél lehetetlen.”

Ha az Egyház túlozna, maga Isten túlozna, mert az Egyház csak azt parancsolja e téren, amit maga az Isten parancsol a VI. és IX. parancsolatban, A tiszta élet nehéz, de nem lehetetlen, főleg annak nem, aki imádkozik s a szentségekkel gyakran él. Persze, a maga erejére hagyatkozó, a világ minden kísértését örömmel felkereső, könnyelmű ember nem tudja megtartani a VI. és IX. parancsot, de ez az ő hibája. Ha használná az Úristen s az Egyház nyújtotta kegyelmi eszközöket, megtarthatná a parancsokat ő is, mint ahogy meg tudják tartani ezrek és tízezrek, akik élnek a kegyelem erősítő eszközeivel.

„Az Egyház tiltja a születésszabályozást, pedig sok esetben ezt a körülmények egyenesen megkövetelik.”

Nem is az Egyház, inkább az isteni törvény maga tiltja a házas jogokkal való visszaélést. Ezért is, és mert az Egyház jobban bele tudja nevelni híveibe a gyermek szeretetét, mutatkozik az egyke és semmike sokkal inkább a nemkatolikusok, mint a katolikusok, legalább a hitéletet élő katolikusok között. Viszont, nem tiltja sem Isten, sem az Egyház a születésszabályozásnak az állandó vagy időszaki megtartóztatáson alapuló módját, amely utóbbi az újabb tudományos megállapítások szerint (Ogino-Knaus-elmélet), úgy látszik, a születésszabályozásnak természetes és így megengedett módja. Egyébként a vallás kegyelmi eszközei a teljes megtartóztatás nehéz áldozataira is felképesítik az embert.