2 isten van, vagy 1?
A keresztények szerint van egy Isten, akit Atyának hívnak, s ennek van egy Fia, de viták vannak azt illetően, hogy mi a közös bennük és mi a különböző.
Az egyik tábor szerint a Fiú csak egy főangyal, egy teremtmény, vagyis lényegében nem Isten.
A másik tábor szerin lényegében a Fiú is Isten, de még sincs két Isten, mert az Atya és a Fiú ugyanazt az egyetlen teljességet birtokolja, mindenük közös. Vagyis az Isten egysége, nem a személyi egységben mutatkozik meg.
Csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy a mennybéli Apa és a Fiú szinte mindenben hasonlítanak egymásra, a tulajdonságaikat figyelembe véve:
És itt nem tanításról van szó, szimplán csak igeszakaszok vannak egymás mellé állítva.
Jézus is Isten és miért? Mert Isten Fia, azért. Isten ezt a rendszert megtartotta a látható világban is. Egy cica cicát hoz a világra, egy kutya pedig kutyát. Abban egyetértünk, hogy Jézus a mennybéli Apából lett az örökkévalóságban, amit mi nem értünk, de kérdeznék valamit: egyedül Jézus esetében nem lenne érvényes az a rendszer, amit maga Isten hozott létre? Ugyanis a jehovatanui tagadják, hogy Jézus Isten lenne, ők azt hiszik, hogy Ő csak egy angyal. Ez istenkáromlás, ugyanis ebből az következne, hogy Jézus apja is csak egy angyal lenne ugyanúgy, viszont én a Bibliámban azt olvasom, hogy a mennybéli Apa Isten! Ez az elmélet (hogy Jézus angyal lenne) sehogy sem működik! Őrült, démonikus tévhit.
Jézus Krisztus az élő Isten Fia, ne csodálkozzatok azon, hogy szinte minden tulajdonságukban hasonlítanak egymásra és hogy Ők egyek (János 10:30).
Egy kicsit helyre kell hoznom egy kommentet.
Aki olvassa a Bibliát, nem muszály hogy az igazságot más helyen keresse.
Fontos, hogy a Biblia mit mond, már annak, aki hisz benne természetesen.
Kedves kérdezö, tudod hány Isten van?
Pál apostol ezt mondja: "Sok Isten és sok Úr van"...
Még a Sátánnak is isteni címe van, "e világ istene" néven.
Tudtad, hogy még a tökéletlen halandó emberi birák is isteni címmel rendelkeznek?
Jézus Krisztus, mikor a farizeusok Öt megvádolták, hogy Istennek tartja magát idézte a Zsoltárok 82:6,7 versét.
Ezt megtaláljuk a János 10:33-36-ban
Tudod mi itt az érdekes? Jézus Krisztus nem mondta ebben a részben magáról, hogy Ö Isten, ezzel a farizeusok vádolták öt.
Ezt mondta: " Az Isten Fia vagyok....."
A földi emberi birák is mint hatalmasak isteneknek vannak címezve, akkor Jézus Krisztusnak miért ne járna ki az Isteni cím?
De Atyja és Ö két különálló személy. A háromságtan dogmáját Konstantin császár szentelte meg végleg. Elege lett a vitatkozós püspökökböl és leszavaztatta ...azóta az egyházak dogmaként fogadják el.
Tudod kedves grkaty, a Szent Szellem is Isten, ha tetszik, ha nem. Ő egy valóságos személy, nem csupán egy erő, ahogy ti azt hiszitek.
Mit olvashatunk a Bibliában? Azt, hogy Isten Szelleme volt jelen Jézus megfogantatásánál valamint azt, hogy addig József nem "ismerte" Máriát. Úgylátszik kell tartanom egy kis biológia órát:
Egy FIÚ gyerek születéséhez kell egy X és egy Y kromoszóma, máshogy nem megy. Az Y kromoszómát pedig csak az apa (valóságos, élő személy) tudja átadni, mivel a nők erre nem képesek.
Jézus esetében a Szent Szellem adta az Y kromoszómát a romolhatatlan világból, ami véleményem szerint nagyon természetfeletti módon történhetett. Isten Szelleme által jött el közénk testben az Isten Fia, Jézus tehát egyátalán nem lehet angyal. Ő is Isten, Isten Fiához méltóan :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!