Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Kedves Keresztények! Mit...

Kedves Keresztények! Mit szóltok ahhoz, hogy most már Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (Sajószentpéteren) is lesz iszlám közösség által fenntartott iskola? Miközben a keresztény fenntartótól pedig el akartak venni intézményeket!

Figyelt kérdés
2014. aug. 31. 11:22
1 2 3
 1/21 Shai-Hulud ***** válasza:
100%

Ne indíts vallásháborút.

Ha egy közösség a saját erejéből létrehoz és fenntart valamit, annak inkább örülj.

A "keresztény fenntartó" is utánozhatná inkább.

2014. aug. 31. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:

Szerintem nem látod a lényeget!

Magyarországon a keresztény közösségnek küzdenie kell az állammal szemben, hogy megtarthassa a már több éve jól működő intézményét.


Közben ugyanaz az állam Iszlám közösségnek ad át másik iskolai intézményt.


Majd ne csodálkozz, ha rövid időn belül több lesz a Mohamed nevű személy, mint a László, János, stb.!


Továbbá ne csodálkozz, ha elkezd terjeszkedni ez a közösség és majd egyre több intézményt átvesz.


Így hódítja meg a területet vallási szempontból.

Utána majd a keresztény templom mellé vagy éppen helyére iszlám mecsetet építtet, hogy legyen hova átjárniuk a diákoknak...


Mindez itt történik Magyarországon!

2014. aug. 31. 11:43
 3/21 anonim válasza:
Nem látom a problémát. Majd erőszakkal visszahódítjátok vallásilag a területet.
2014. aug. 31. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 Jack Wilshere ***** válasza:

"Szerintem nem látod a lényeget!

Magyarországon a keresztény közösségnek küzdenie kell az állammal szemben, hogy megtarthassa a már több éve jól működő intézményét."


A keresztény fenntartó alapította az iskolát és fizette a költségeit vagy az állam indirekt módon?


"Közben ugyanaz az állam Iszlám közösségnek ad át másik iskolai intézményt."


És milyen jogon teheti meg az állam, hogy diszkrimináljon bizonyos vallások között?


Éppen ezért kellene valódi szekularizmus Magyarországon. Az egyházak által alapított és saját pénzből fenntartott magán iskolákat az állam nem vehetné el. Az állami iskolákban pedig vallási semlegesség lenne. Ha az iszlám közösségnek nem lenne rá pénze, nem tudná fenntartani az iskolát mert az állam nem finanszírozná. Csak ugye az okos keresztények (a nagyobb lobbival rendelkező egyházak) éppen ettől félnek, hogy állami segítség nélkül a saját iskoláik fenntartása is kétségessé válna. Amíg megmarad ez a rendszer el kell viselned, hogy iszlám fenntartás alá is kerülnek iskolák.


Ahogy olvasom Iványi Gábor vezette metodistákkal kekeckedik az állam, mivel nincs valódi szekularizmus. Ez történik, ha az állam és a pár nagyobb egyház összejátszva létrehoz egy rosszul működő rendszert.


A többi buta riogatás, amit írtál.

2014. aug. 31. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:

"A többi buta riogatás."


Majd emlékezz erre bizonyos idő múlva, amikor mecseteket építenek...és keresztény templomokat rombolnak itt, Magyarországon is.


Nem azt írtam, hogy holnaptól, de belátható időn belül.


A kérdésem pedig KERESZTÉNYEKHEZ szól, nem másokhoz.

2014. aug. 31. 12:22
 6/21 anonim ***** válasza:
Legyen iskola, értelmes dolgot tanítsanak. Többi nem érdekel.
2014. aug. 31. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:

Iskolában a(z) (ellőrizhető)tudománynak a helye.Ha valaki felakarja robbantani magát,azt döntse el nagykorúan.


Egy nem keresztény.

2014. aug. 31. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:

Keresztény vagyok:

már nem csodálkozom semmin. Pont ma olvastam egy cikket, hogy Angliában bajban vannak, mert a pakisztáni férfiak sorra erőszakolják a kislányokat, de ebben a fene nagy liberalizmusban nem tudnak mit tenni, mert ahogy elindítják az elkövető ellene eljárást, máris rasszizmust üvöltenek a jogvédők és a rend őrei és a szociális munkások vannak azonnal rasszistának bélyegezve. A cikk elérhető, kereshető.


Ebben a világban a kereszténység egyre kevesebb embernek kell, akiket elvakít a pénz, a hatalom, az nem kér Istenből. Tanulnak inkább bizonyítatlan teóriákat, elméleteket és inkább ebben hisznek. Az iszlám számukra pedig veszélytelennek tűnik.

2014. aug. 31. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 Shai-Hulud ***** válasza:
100%

A Magyar Iszlám Közösség lélekszáma 2014-es adatok szerint 1250 azaz egyezerkettőszázötven fő.

[link]


Most te KOMOLYAN ettől a hatalmas és elsöprő erejű iszlám befolyástól félted Magyarországot?

Talán utána kellene nézni, hogy mi a Magyar Iszlám Közösség célja, hozzáállása Magyarországhoz:

[link]

és a terrorizmushoz:

[link]


Szerintem sok tekintetben pozitívabbak, mint jónéhány "keresztény" honfitársunk.

2014. aug. 31. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 Shai-Hulud ***** válasza:
77%

"Majd emlékezz erre bizonyos idő múlva, amikor mecseteket építenek...és keresztény templomokat rombolnak itt, Magyarországon is. "


Építettek, és építenek. Magyarországon pillanatnyilag 17 (tizenhét) mecset, azaz iszlám imaház üzemel. Ebből 8 darab van Budapesten, a többi vidéken (Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Siklósa, Szántód, Szeged.) Ha jól látom, ez is néhány nagyságrenddel kevesebb, mint bármilyen keresztény felekezet temploma, imaháza.


Magyarországon a török hódoltság vége óta muszlimok (az iszlám követői) SEMMILYEN templomot nem romboltak le.

A keresztények és a kommunisták viszont annál többet...

2014. aug. 31. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!