Istennek miért volt/van szüksége áldozatra, szenvedésre?

Szia!

A Biblia szerint az ember a bűn ösztöneinek és elvakultságának, valamint a bűn szerzőjének, Sátánnak fogságában van a bűneset óta. A következő okokból kellett „váltságdíjat” fizetni az ember szabadításáért:

– Isten nem adhat bűnbocsánatot az embernek úgy, hogy bűnei büntetlenül maradjanak, mert ez nem a megmentését eredményezné, hanem a bűnben való megkeményedését. Azt a csodálatos megoldást választotta ezért Isten, hogy az ember bűneit nem hagyja büntetlenül, de a büntetést maga veszi magára. Ő maga szenvedi el azt a vétkes ember helyett. Úgy marad igazságos, hogy közben ingyen bocsánatot is ad. Krisztusnak, aki – mint Isten Fia és az ember Teremtője – ezt a helyettesítést vállalta, olyan kínhalált kellett elszenvednie a földön, amely a legbűnösebb ember büntetésének is megfelel, amely teljesen kielégíti a bűn igazságos megbüntetését kívánó jogosság követelményét. Így Isten megerősíti az igazság érvényességét, miközben kegyelmet gyakorol.

– Isten meg akarta győzni az embert a maga változhatatlan szeretetéről, amely az ember elesése, lázadása ellenére is létezik és vágyakozik az elveszett teremtmények megmentésére. Isten jellemének a felfoghatatlan nagysága nyilatkozik meg abban, hogy Ő a kezdeményező, Ő igyekszik „megbékéltetni magával” az embert (2Korinthus 5,19), aki ellene fordult és vétkezett Teremtője és Gondviselője ellen. Krisztus áldozata által egyszerre látja meg az ember a bűn borzalmát, Isten erkölcsi ítéletét rá nézve, valamint Isten igazságának és szeretetének szépségét. Jézus tehát nem a rabszolgatartónak fizet váltságdíjat. Nem száll vitába és nem alkudozik Sátánnal. Az ember miatt kell „váltságdíjat” fizetni. Ára van annak, hogy megtörjön az ember lelkében a bűn elvakultsága és hatalma.

A magyar Biblia-fordítások engesztelő áldozatnak mondják Krisztusnak az emberért való helyettes szenvedését a golgotai kereszten. Az „engesztelés” szó azonban nem szerencsés visszaadása az eredeti bibliai kifejezéseknek, amelyekben az „elfedezés vagy befedezés” (az ószövetségi szavaknál) és az „irgalmasság és könyörület” (az újszövetségi szavaknál) foglaltatik benne. Istent nem lehet „engesztelni” – azaz érzelmi alapon engedékenységre bírni – a bűnnel szemben, mert ismeri a bűn gonosz természetét. Éppen ezért engesztelhetetlen a bűngyűlölete, nemcsak igazsága, hanem szeretete révén is. A bűnös emberrel és emberiséggel szemben pedig nem kell engesztelni, mert az Atya és a Fiú egyaránt meg akarja menteni az embert. Krisztus helyettes halála tehát befedezi az embert a törvény igazságos ítéletével szemben, és meg nem érdemelt szeretetet fejez ki az ember iránt, mind az Atya, mind a Fiú részéről.

Sokan azonban megfoghatatlannak tartják Jézus halálát, amit józan értelemmel nem lehet komolyan venni. Így érvelnek: „Isten nem tud szenvedni. Ha Jézus Isten Fia volt, nem is halt meg és nem is szenvedett valóságosan.” Az a kijelentés, hogy Isten nem tud szenvedni, emberi filozofálás. Aki szeret és szereti a bűnösöket is, az nagyon is ismeri a szenvedést. A Szentírás világosan és megindítóan szól Istennek az emberrel való együttszenvedéséről: „mert minden szenvedésüket Ő is szenvedte” (Ésaiás 63,9).

Világos a Szentírásból az is, hogy Jézus „megüresítette magát” az isteni hatalomtól és a halhatatlan isteni élettől földi élete idejére. Bármikor visszavehette volna ezeket, de Ő „megalázta magát egészen a keresztfa haláláig”, tehát önként alávetette magát az erőtelen és halandó emberi életformának. Ebből következik, hogy nem istenként, hanem emberként élte át a halált! Bizonyság rá legutolsó megszólalása a kereszten: „Atyám, a Te kezedbe teszem le az én lelkemet.” (Lukács 23,46) Életét Atyja hűségére bízta, ugyanúgy, ahogy minden hívő ember teszi halálakor.

Sőt, Jézus halála kifejezhetetlenül súlyosabb volt, mint más halandóé. Míg az igaz emberek és mártírok vigasztalást és reménységet nyertek Isten jelenlétében a halállal szemben, neki ezzel éppen ellenkező tapasztalaton kellett átmennie. Az Atya valóságosan elhagyta őt. Szembe kellett néznie a semmivel, a „külső sötétséggel”, az Istentől való elítéltség és magárahagyatottság állapotában: Jézus a kárhozat félelmét és szenvedéseit, az ún. második halál lelki gyötrelmét szenvedte el az ember helyett.

Üdv. Péter

Istennek NEM kell senki szenvedése, Ő nem akarta senki szenvedését! Az ember választotta a bűn, a lázadás útját, mivel szabad akaratával visszaélt. Ennek következménye az, hogy sok-sok szenvedést és borzalmat zúdított a nyakába. És ennek a következménye, hogy "áldozatra" volt/van szükségünk ahhoz, hogy visszakerülhessünk az Isten előtt helyeselt állapotba. Ennek nem a "szenvedés" volt a lényege, hanem az áldozat, melyet megteszünk az Isten akaratának a cselekvésében.

Ma az igaz keresztényeknek éppen abban kell igazi áldozatot mutatniuk, hogy cselekszik Isten akaratát. Ez is egy áldozat. Jézus pedig abban határozta meg az Isten Királyságába való kerülést, ha cselekedjük Isten akaratát.

"de nem értem még mindig, hogy miért a bűn. és miért nem jótettek kellenek a megbocsájtáshoz..."

Ezt nem értem, mit akarsz ezzel mondani? Mire célzol? Mert ez nem így van.

A jóságos és szerető Isten most büntető üzemmódba kapcsolt. Ilyenkor kellene elgondolkozni, hogy jó-e az, akit jónak tartunk de nekünk rosszat okoz.

Igazából Isten azt az üzenetét sem értem, hogy a rossz jutalma a megbocsátás.

Istent mindenhatónak mondják: megteremtette az ördögöt, hogy az rosszá váljon, megteremtette az embert, hogy az önálló életre keljen és büntethesse majd az idők végezetéig, és ami szép, hogy a fiát is elküldte, hogy meghaljon. Én nem így képzelném el a mindenhatóságot.

Ami pedig a legrosszabb, hogy Isten saját hibáiért és inkompetenciájáért nekünk kell fizetnünk.

Kedves Kérdező!

Nincs értelmes magyarázat a bűnre, hogy miért alakult ki. A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. A bűn titokzatos, érthetetlen, mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni.

Hogy mi minden a rossz, azt a bőrünkön tapasztaljuk. Minden, ami az életet és a boldogságot veszélyezteti, rombolja. A Biblia megállapítása mindenekelőtt ez: a bűn a gyökere minden rossznak.

A bűn fogalmát így ragadhatjuk meg egészen gyakorlatias módon: A bűn az önzés, az önmagunkért élés gondolkodásmódja és életformája.

Nagyon érdekes, hogy ennek az igazságnak a felfedezéséig természettudományos megfigyelés útján is el lehet jutni. A neves, külföldön élt magyar tudóstól, Selye Jánostól idézem a következőket: „Bizonyos tekintetben úgy is vehetjük, hogy az önzés az eredendő bűn, nemcsak az ember, hanem minden élőlény számára.” Ezután úgy szemlélteti állítását, hogy leírja, mi történik például az emberi testben, ha annak valamely része egyszer csak az „önzés törvénye” szerint kezd működni: „Ki-kitörhet egy forradalom valamely részlegben, amely elfeledkezik a kollektív önzetlenségről. Ez az, amit ráknak nevezünk. És ebbe nemcsak az egész szervezet pusztul bele, hanem vele együtt a lázadó rész is saját törekvésének áldozatává válik.” Majd hozzáteszi mindezekhez: „A racionális értelem korában szinte megörvendeztet, hogy az emberi magatartást nevelő vallási és bölcseleti tantételeknek tudományosan feltárható biológiai igazság az alapjuk.” (Életünk és a stressz)

Van min elgondolkoznunk ezen a ponton: Lehetséges, hogy minden rossznak tényleg az önzés a gyökere? De hiszen nekünk az önérdek és önös vágyak, kívánságok követése tűnik az élet és a boldogság útjának! Nem bűnösnek, hanem természetesnek érezzük, hogy a magunk javát keressük mindenben. Ugyan mi mást tehetnénk, hiszen mindenkinek ez a kézenfekvő? – mondaná sok ember. Lehetséges, hogy valami megcsalja, megrontja tiszta látásunkat? És talán ez a ferde látás maga is a bűn következménye? „Van olyan út, amely igaz az ember szeme előtt, de a vége a halálnak útja” – mondja a Biblia (Példabeszédek 16,25).

Egy ember gyűjthet magának mindent, amit csak tud, élhet, gondolkodhat és tervezhet mindig csak a maga érdeke szerint, de élete elmúlik és nincsen semmije. Az önszolgálat törvénye az ön-megsemmisítés törvénye. Az önfeláldozás törvénye viszont az ön-megőrzés törvénye. A gazda azzal őrzi meg a magot, hogy a földbe veti. Így van ez az emberi élettel is. Az adás életet jelent.

A Biblia a szeretet, a másokért élés törvényét mondja az élet és a boldogság egyetlen útjának – teljes egyértelműséggel. A bűn – az önzés – életfelfogása és életmódja követését pedig a szenvedés és a halál útjának jelenti ki minden ellenkező látszat ellenére:

„A bűn teljességre jutva halált nemz.” (Jakab 1,5)

„A bűn zsoldja a halál.” (Róma 6,23)

Üdv. Péter

Mi a bűn?

Rámutatva a bűntudatra, Hideo Odagiri irodalomkritikus, a tokiói Hosei Egyetem nyugalmazott tanára az Asahi Shimbun című újságban ezt mondta: „Nem tudom kitörölni azokat az eleven emlékeimet, amelyek olyan bűnök tudatával vannak kapcsolatban, mint a gonosz önzés, ami egy gyermekben létezik, a szégyenletes féltékenység, ártó beszéd valakinek a háta mögött. Ezt a tudatot az elmémbe vésték, amikor még kisiskolás voltam, és ez még mindig gyötör engem.”

Éreztél már valaha ilyet? Van benned egy belső hang, ami elítél, ha olyasmit teszel, amiről te magad is tudod, hogy rossz? Valószínűleg nem történt bűncselekmény, mégis sokáig nyomaszt egy kellemetlen érzés és súlyosan nehezedik elmédre. Ekkor a lelkiismereted működik, ahogyan a Biblia rámutat erre a következő részben: "Mert amikor a nemzetekből valók, akiknek nincsen törvényük, természet szerint a törvény dolgait cselekszik, akkor ezek, bár nincs törvényük, önmaguk a törvény maguknak. Ők maguk mutatják meg, hogy a törvény lényege be van írva szívükbe, miközben a lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, és saját gondolataik egymás között vádolják vagy éppen mentegetik őket." (Róma 2:14, 15). Igen, a legtöbb embert magától értetődően zavarják az olyan cselekedetek, mint a házasságtörés, a lopás és a hazugság. A lelkiismeretük ezek bűnös voltáról tanúskodik.

Ha azonban a lelkiismeret szavát ismételten semmibe veszik, akkor az a továbbiakban már nem szolgál biztos vezetőként. Érzéketlenné és szennyezetté válhat (Titus 1:15). Megszűnt a rossz iránti érzékenység. Valójában napjainkban a legtöbb ember lelkiismerete halott a bűnt illetően.

Vajon a lelkiismeret a bűn egyetlen fokmérője, vagy van valami, ami tökéletes mértékként szolgálhat arra nézve, hogy mi számít bűnnek és mi nem? Több mint 3000 évvel ezelőtt Isten egy törvénygyűjteményt adott választott népének, és e törvény által a bűn „felismerhető lett mint bűn” (Róma 7:13, New International Version). Bár lehetett olyan életmód, ami korábban valahogyan elfogadható volt, most kiderült róla, hogy bűn. Isten választott népe, az izraeliták bűnösökként lettek bemutatva, és mint ilyenek, ítélet alatt álltak.

Melyek azok a bűnök, amelyeket a lelkiismeretünk tudomásunkra hoz, és amelyeket a Mózesi Törvény meghatározott és felsorolt? A bibliai szóhasználatban a bűn a Teremtővel kapcsolatos cél eltévesztését jelenti. Bármi, ami nincs összhangban személyiségével, irányadó mértékeivel, útjaival és akaratával, az bűn. Nem tűr meg a létben egyetlen teremtményt sem, amely nem éri el azt a célt, amit ő meghatározott. Ezért egy törvénytudó az első században így figyelmeztette a zsidó-keresztényeket: „Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon” (Zsidók 3:12). Igen, a Teremtőben való hit hiánya számít a legnagyobb bűnnek. Tehát a bűn fogalomköre, ahogy a Biblia bemutatja, lényegesen tágabb annál, mint amit általában bűnnek tartanak. A Biblia egészen odáig elmegy, hogy ezt állítja: „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róma 3:23).

Tehát még egyszer szeretném kiemelni a lényeget:

"A bibliai szóhasználatban a bűn a Teremtővel kapcsolatos cél eltévesztését jelenti. Bármi, ami nincs összhangban személyiségével, irányadó mértékeivel, útjaival és akaratával, az bűn."

Továbbá, hogy a kérdezőt kicsit kisegítsem:

- Egy Isteni lény aki maga a szeretet csak úgy tud megbocsájtani az embereknek, hogy megöleti az emberekkel a saját fiát. Ez elég kielégülést hoz számára, hogy megbocsásson egy bűnös fajnak úgy, hogy tudja, ezek után sem számíthat nagy változásra és a továbbiakban is ugyan úgy bűnös életet fognak élni, mint eddig. Tehát a fia feláldozásának nemhogy semmi értelme nem volt, hanem magasabb hatványra emeli az értelmetlenséget azzal, hogy csak így és sehogy máshogy nem tud megbocsájtani az embereknek.

Mondok egy példát: A gyáramban az emberek egyre rosszabban dolgoznak. Kitalálom, hogy a léhaságukat, nemtörődömségüket és lustaságukat úgy tudom megbocsájtani, hogy megöletem velük a fiam. Igaz milyen értelmes lépés?

Mondok valamit. Én, ha ellenem elkövetnek valamit, véráldozat nélkül meg tudom bocsájtani. Erre egy isten miért nem képes? Úgy látszik ebben máris túlnőttem a keresztény istenképet :)