Egyszerű szavakkal leírná nekem valaki, hogy ezek a sorok alatt mit is kell érteni?

Halott volt a szellemem és másé is az, amíg be nem fogadtam Krisztust. El kellett fogadnom az ő váltságáldozatát és hiszek benne.

Nem a tettek fognak üdvözíteni, hisz az nem lenne fer (most gondolj bele, hogy aki kórházban fekszik nagybetegen az ne üdvözüljön, mert nincs lehetősége a jótettekre, akinek meg megvan mindene, az pedig könnyen adakozik és tesz jót, nem?), hanem Krisztusba vetett hitünk.

Ha befogadtad, akkor megváltozol, újjá születsz. De ezt nem fogja megtenni veled egy rakás törvény betartása.

Egyszerű fordításban ez így szól:

Efezus 2:2 Ezekben a bűnökben éltetek, mint ahogy a mostani emberek élnek. Igen, ezek által azt a föld felett uralkodó szellemet követtétek, aki a levegőbeli hatalmasságok felett is uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek.

Efezus 2:3 Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és bűnös természetünk kívánságait követtük. Igyekeztünk kielégíteni, amit bűnös természetünk kívánt, és a saját elgondolásainkat akartuk megvalósítani. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna.

Efezus 2:4 Isten azonban tele van irgalommal, és nagyon szeret bennünket!

Efezus 2:5 Ezért, amikor még halottak voltunk a bűneink miatt, a Krisztussal együtt új életet adott nekünk. Bizony, Isten kegyelme mentett meg benneteket!

Efezus 2:6 Sőt, Krisztussal együtt fel is támasztott a halálból, és vele együtt ültetett bennünket a mennyei helyekre. Mindez a miénk, akik a Krisztus uralma alatt vagyunk.

Efezus 2:7 Isten azért tette ezt, hogy megmutassa a jövendő korszakoknak is kegyelme határtalan gazdagságát. A Krisztus Jézusban adta nekünk ezt a kegyelmet.

Efezus 2:8 Mert a kegyelem tette lehetővé, hogy a hit által megmeneküljetek. Ezt pedig nem ti vittétek véghez, hanem Isten ajándékozta nektek.

Efezus 2:9 De nem is a jócselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen.

Szia!

Az efézusi levél Pál apostolnak az egyházra és Krisztusnak az egyházhoz való viszonyára vonatkozó látását közli. Az egyház az Ő teste, ezért tagjai felöltik az új embervoltot, aki maga Krisztus bennük, erről szól ez az általad beidézett rész. A levél első főrésze (1–2. rész) Isten örök akaratáról és munkájáról szól: Krisztus által a bűnösöket megváltotta és alkalmassá tette az új életre, hogy mint az Ő egy népének tagjai éljenek az Ő dicsőségére.

Jól figyelte meg valaki, hogy ennek az egész szakasznak belső ritmusát a „ban-ben”-t jelentő görög szócska kettős előfordulása határozza meg. Először a bűn szóhoz, aztán pedig Krisztushoz kapcsolva fordul elő.

Arról szól ez a rész, hogy kicsoda az ember, mi a sorsa, jövendője, és hogy hol található: a bűnben, vagy pedig Krisztusban, és e szerint a helye szerint tekinthető élőnek vagy halottnak, üdvösségben vagy kárhozatban levőnek. Ezt a két ellentétes helyzetet írja le itt az apostol, miközben az egyikről úgy beszél, mint múltról, a másikról pedig úgy, mint jelenről.

Ahhoz, hogy ez az ellentétes állapot létrejöhessen, valami rendkívülinek, valóságos csodának kellett végbemennie. Bűnösök voltak az efézusiak, bűneikben halottak, most pedig életre jutott szentek a Jézus Krisztusban. Mi által ment ez végbe? A Krisztussal együtt való feltámadás által. A bűnösök megváltása, újjászületése ugyanis nem más, mint a feltámadási erő munkálkodása és győzelemre jutása az emberek életében.

Három helyzetben mutatja itt be az embert az apostol. Először a bűn állapotában: halottak voltak bűneikben. A görög szó valóságos halált jelent. Nemcsak hasonlatképpen nevezi tehát halottaknak a bűnben levőket. Azt jelenti ki, hogy az, amiben voltak, valóságos és jelenlevő halál volt. Nemcsak konstatálja a halált, hanem okát is megnevezi: a bűnt.

Azután a bűnből való szabadulást vázolja fel az apostol. A halál és kárhozat: a bűn következményei, ha Isten közbe nem lép a Jézus Krisztusban. Mert mindnyájan „halva születünk és halott emberként élünk a világban, míg részesei nem leszünk a Krisztus életének”. Ámde Isten gazdag lévén könyörületben, közbelépett: A Fia iránti nagy szerelmét nem akarja elrejteni, sőt inkább megmutatni, valósággal „kiállítást rendezni” abból, amit ingyen kegyelemből, meg nem érdemelt kedvezésből tett értünk. Egy szóval kifejezve: megelevenítette őket. A görög szó a teremtés mozzanatát foglalja magában: életet csinálni, életre kelteni. Ez a bűnből való szabadulás útja: a halottakat élővé tenni. Ez megy végbe mindig az ige szavára.

A megváltottság állapotát „Krisztusban lételnek” nevezi (6. v.). Benne és Vele minden a hívőké (Róm 8:32). A Vele, mint fejükkel való kapcsolatuk révén részesülnek feltámadásában és dicsőségében. A halálból való kihozatalukról és megelevenítésükről úgy szól, mint ami már megtörtént, de személyesen és valósággal csak a jövőben lesz az övék. De ugyanakkor a jelenben végbemenő történés, a lelki halálból való feltámasztás tárul itt elénk. Nemcsak Jézus Krisztus halálának és feltámadásának haszna tulajdoníttatik nekik, hanem Isten hatalmas ereje valóságosan új és más életre támasztja őket.

Az apostol háromszor is használja az „együtt” szót, ezzel fejezve ki Krisztusnak a népével való belső egységét. Az elsővel mindent megmond, amikor ezt megállapítja. De kitűnik a másik kettőből, például az „együtt ültet”-ből, hogy az „egymással való közösségünk” is hozzátartozik megváltatásunkhoz. Nem egyedül, hanem egymással együtt a miénk Benne minden. Amint Benne „a mennyei helyekre” ültetett bennünket az Atya, azóta egy új világ lehetőségei és erői nyíltak meg számunkra, amelyekből már a földi életünkben meríthetünk. Velünk van Ő mindenben, mi pedig Őbenne vagyunk, éppen ezért tudunk élni a világban egészen benne, és ugyanakkor „felül” a dolgokon, felül a szenvedéseken, a Sátán hatalmán, ezért tudunk mintegy járni a hullámokon és tudunk Őbenne és általa mindenben felettébb diadalmaskodni.

Méltán állapítja meg az apostol erről az új életről, hogy az az Ő „alkotása”, keze munkája. Az új életnek, mint annak idején a teremtésnek, célt és rendeltetést adott. Ezek: a tettek, cselekedetek. Nem cselekedetekből választott ki bennünket az Úr, de cselekedetekre, melyeket előre elkészített. Nem kell mást tennünk, mint elkérni ezeket. Amint az új élet kegyelemből van, úgy a jó cselekedetek is, és ezek nem mások, mint az új élet gyümölcsei.

Üdv. Péter

"Efezus 2:9 De nem is a jócselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen"

A Krisztus a bűnösökhöz jött, de nem azért hogy konzerválja őket a bűnben és a nevét adja hozzá,

Szervusz

Nagyon egyszerű szavaakkal: Az Efézus 2:1–7, 17olyanokra vonatkozik, akik szellemileg voltak halottak, de a (Krisztusról szóló) jó hír elfogadásának eredményeként szellemileg életre keltek.

Folytatnam Zitus irasat,ha lehet..

Szellemileg felkelni azt jelenti,hogy miutan megertettuk mit var el tolunk Isten ,meg is tesszuk azokat a dolgokat,legyenek barmilyen jelentektelennek tunok.

pl;csunya beszed,helytelen szorakozas.

Nem tunhet fontosnak,de Isten ezek altal tisztitja meg a nepet ,hogy elfogadhato modon mutassanak be neki imadatot.

A komolyabb helytelenseget ,szinte mindenki felismeri,bar meg ezek valtozasahoz is nagy-nagy erofeszites kell.

Az utolso vers szerint,pedig barmit tettunk is meg,nem azert van mert mi olyan jok vagyunk es meg tudtuk tenni,hanem mert Isten segitett,hogy megtehetjuk,es ehhez kell a hit ,hogy higgyunk abban,ha megtettuk meglessz az eredmenye.

Mar az is csodalatos dolog,hogy megerthetjuk mit var el tolunk Isten,az pedig meg jobb,hogy segit abban,hogy meg is tudjuk tenni.Ez Isten ajandeka.