Mit gondolsz, közel már a vég? Isten megígérte, hogy többet nem pusztítja el özönvíz által a Földet, akkor hogyan?
"Az utolsó napokat háborúk,élelmiszerhiányok,földrengések,járványok jellemzik,az emberek magukat,a pénzt és a gyönyört szeretik,Istent azonban nem....Ez sajnos egyre igazabb,tehát lehet ebből kissé következtetni."
Hűha...
No, akkor elárulok neked egy titkot: MINDIG is igaz volt, amióta csak feltalálták a pénzt. A többi meg már azelőtt is. Sőt, a régi időkben voltak csak igazán gyakoriak mindezek. Nem is csoda, hogy az utolsó ítéletet már Jézus korában is nagyon közelre várták. Nézz csak utána a Bibliában: ott le van írva, hogy maga Jézus is mondta sokaknak, hogy közülük néhányan még meg fogják érni azt. Éppen ezért nem is írtak le a tanításaiból az élete során semmit, mert a nagy világvégevárásban ez teljesen értelmetlennek látszott.
Csak amikor nagy sokára se történt semmi, akkor úgy rájöttek, hogy talán le kéne írni, mert az emlékezet minden generációval egyre jobban megkopik és torzul. Persze már ennyi idő alatt is bőven károsodott, de oda se neki.
És akkor egyben elárulok egy másik titkot is: SEMMI SZÜKSÉG semmiféle istenre ahhoz, hogy az ember emberien, tisztességesen, becsületesen, stb. éljen, csak egy kis értelemre és empátiára. Aki ezekkel nem rendelkezik, az hívőként a hívőkre is szégyent hoz, aki meg rendelkezik vele, az hit nélkül is jó ember lesz. Ennyi.
"Az utolsó napokat háborúk, élelmiszerhiányok, földrengések, járványok jellemzik,az emberek magukat,a pénzt és a gyönyört szeretik,Istent azonban nem..."
Ez mindig így volt, és így is lesz.
Lehet hogy off lesz de akkor is leirom.
Nah akkor ugye voltak jégkorszakok a föld életében három is és volt egy enyhe is a 13-14 szátadbasn nem is tudom ugyhogy nekem ne magyarázza be senkisem hogy most a felmelegedésért is mi tehetünk van is erre egy film isnem tom a nevét most fejből és mamár egyre kevesebb tudos álitja a "NAGYFELMELEGEDÉST:..."" népbutitás ennyih mint a vidámvasárnap meg a jehova tanui ennyih akartam viszlát
Élősszőr is tisztázzunk valamit:
Emberiség:Sok sok marha együtt a földön
Föld: A bolygó ahol élünk ami már x millió éves.
A földet nem fogja elpusztítani isten (ha létezik),de az emberiséget tök nyugodtan elpusztíthatja nem?A föld az bármit túlél minket is valószínűleg túl fog az tény ,hogy sok sok ezer év kell ,hogy utánunk rendbe jöjjön.
Meg különben is minek pusztítana el? Én szerintem egy 200 éven belül max elpusztítjuk magunkat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!