Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Evangélium örömének megélése...

Evangélium örömének megélése az élet különféle területein?

Figyelt kérdés
Egy esszét kell írnom, szívesen várom a hozzászólásokat. Mind privát mind pedig kollektív szférában. Köszi!
2014. aug. 11. 02:00
 1/1 yuda ***** válasza:

Derek prince, híres biblia kutató/tanító életéből egy gondolat, az egész részt itt találod:

[link]

" Akkor azonban még nem élte át a bűnbocsánatot, a személyes találkozást Istennel: az egy kis idővel később, a katonai állomáshelyen történt meg. Minekutána túljutott ezen a számára megrendítő, felkavaró, őt minden addigi intellektuális-egzisztenciális „burkából” kiforgató incidensen, a történteken elgondolkozva egy következő estén megpróbált imádkozni és bizonyosságra jutni arról, hogy előzőleg tényleg Isten szólt-e hozzá, illetve hogy van-e számára is lehetőség olyan eleven kapcsolatra az Úrral, mint ahogy azt azoknál az egyszerű embereknél látta. Szobatársa már aludt a közös hálóteremben. Derek az ablaknál próbálkozott valamiféle imával, és ahogy nehezen igyekezett néhány szót találni, és így közeledni Istenhez, egyre csak ismételgette magában, ami eszébe jutott: „Nem engedlek el, nem engedlek el…” Egyszer csak egy hatalmas erő kerítette birtokába, nyilvánvalóan és érezhetően. A bensejében valami felszakadt, egy pillanat alatt átlátott mindent, azt is, ami azelőtt volt, hogy milyen hiábavaló utakon kereste Istent, azt is, hogy bűnök, terhek választották el Tőle, és azt is, hogy Isten Személy, Jézus a Megváltó, aki ma is él… Leírhatatlan pillanat volt, mintha megállt volna az idő, és mégis minden szinte a másodperc töredéke alatt zajlott le. Addigi életének terhei egy csapásra felemelkedtek, és mély, belső megrendülését ellenállhatatlan nevetés követte: egy boldog, önfeledt, győztes nevetés, a megtalált üdvösség öröme..."


...még sok oldalt tudnék ajánlani, amit a keresőd könnyűszerrel kidob..de még egyet. Ebből is ollózok:

[link]

"Ha át akarod élni az örömöt, a békességet és a kiteljesedést, ami - mint kereszténynek - jár, akkor a bűnbocsánatnak működésben kell lennie életedben. A választás rajtad áll. Választhatod azt, hogy a meg nem bocsátás lerombolja az életedet, vagy elhatározhatod az akaratod által, hogy megbocsáss és megszabadulj."


[link]

"De a tapasztalatom az, hogy amikor az emberek valóban megkapják a bűnbocsánat biztonságát a hit által való megigazulásban, akkor az öröm csak úgy természetesen jön, a békesség nem erőfeszítés,.."

2014. aug. 11. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!