Csak két lehetőség van, Jézus vagy Isten, vagy hazug csaló?
A Biblia szavaiból én úgy ítélem meg ,hogy Isten.
Miért nem hisznek oly sokan a Biblia kijelentésében?
Jézus gyakran utalt Istenre úgy, mint a „Én Atyámra”, a hallgatói pedig felfogták szavainak a súlyát. A Biblia elmondja, hogy „ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.”3
Egy másik alkalommal azt mondta „én és az Atya egy vagyunk.” A zsidók azonnal meg akarták kövezni. Erre megkérdezte tőlük, hogy melyik jó cselekedetéért akarják megkövezni. Azt válaszolták, „nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.”4
Jézus ezt úgy értette, hogy ahogy mindenki, ő is az Isten fia. Egyébként ő magát legtöbbször "ember fiának" nevezte.
A zsidók azért voltak annyira ellene, mert Jézus egyáltalán nem képviselte a Mózesi törvényeket, sokszor felül is írta azokat.
Első pillanatban még azt hittem, hogy netán valami bizonyítékot hozol elő... hát nem.
"Miért nem hisznek oly sokan a Biblia kijelentésében?"
Egyrészt mert már kinőttünk a gyerekkorból... másrészt meg van már akkora az emberiség tudása.
Terád ha a kettőből az egyis sem illik, akkor még feltétel nélkül hiszel.
De ez a te korlátod.
...azért kicsit árnyalni kellene a képet, amit vázoltál.
1: lehetséges, hogy Jézus nem is létezett, ill. nem egy ember volt - hanem sok ember történeteit szedték össze a nevében. Sok történész ma így gondolja.
2: igen: lehetséges, hogy csaló volt - és magában egészen mást gondolt, mint amit mondott. Bizony, ez is elképzelhető.
3: nagyon sok mindent átírtak már az apostolok is a szavaiból. Nézz utána ennek, ha érdekel.
4: a szavait nem feltétlenül lehet szó szerint érteni. Akkoriban nagyon könnyen lehetett ilyeneket mondani - és még az is lehet, hogy komolyan gondolta az illető. A pusztában éhezéstől is könnyen jöttek látomások - és akkoriban még sokszor elfogadták azt is, ha valaki istennek, prófátának vagy varázslónak gondolta magát.
Mivel sem a tudomány, sem az elmetudomány nem fejlődött még ki.
NEKED viszont már nem bocsátjuk meg, ha ugyanilyen naiv szeretnél lenni! Mert ma már rengeteg lehetőséged van rá, hogy ennél okosabb legyél!
Szerintem Jézus, mint történelmi személy nem létezett. Lehet erről órákat filozofálni, de tény, hogy semmi bizonyíték nincs a létezésére.
Az ókori történetírók olyan jelentéktelen dolgokat is lejegyeztek, hogy pl: mi volt az adott hadvezér lovának a neve, de kenyérszaporításról, vízen járásról sehol nem ír senki semmit. Ezek után meg mindenkinek a maga dolga, hogy elhiszi-e, amit a Biblia ír..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!