Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan egyeztetik össze a...

Hogyan egyeztetik össze a Jehova Tanúi ezeket a Bibliával? (részletek lent)

Figyelt kérdés

Tudom, sok ilyen kérdés van, de talán én kicsit más kategória vagyok, mint a többi kérdező. Hónapok óta tanulmányozok és beszélgetek tanúkkal, rengeteg témát átveséztünk és többször jutottunk zsákutcába, amikor nem tudtunk tovább haladni, ezért ott kénytelen voltam kisegíteni őket és úgy tenni, mintha elfogadnám, amit mondanak, ezáltal átmehettünk más témákra is. Még korántsem értünk a végére, viszont 3 nagy téma körül csoportosultak a kérdőjeleim, amiket konkrétan nem is akartam elhinni. Tudjátok, kívülről nem sok minden látszik, nagyon jól fel van építve és ki tudtak találni egy értelmezést, ami egészen jól összekapcsolódik. Viszont minden történet ha beleásunk vezet valahová sokszor sajnos a semmibe. Ezt a három problémát szeretném itt most elétek tárni, egyben kikérni a tanúk véleményét is.

1, Zsidók megítélése.

Azzal kezdeném, ami úgymond a legenyhébb dolog. Sokan még egyet is értenének a Jehova Tanúival, tehát ez nem az a probléma, amit nem lehet feldolgozni.

A tanulmányozásaim során felmerült a 144000 és nyilván én hangoztattam, hogy márpedig azok zsidók lesznek. Erre nyilván elkezdték hozni az érveket, hogy miért nincs igazam, viszont ezek után én kicsit még firtattam ezt a zsidó kérdést. Akkor most mi van velük? Beszélgettünk egy jó ideig és a végén számomra eléggé meglepő dolgok jöttek elő. A végét a beszélgetésnek összefoglalom.

Megbeszéltük, hogy Isten látja a jövőt. Ahogyan azt is, hogy Isten sosem vonja vissza a szavát, ígéretét. Isten kiválasztotta Izráel népét és megáldotta őket. Mire választotta ki őket? Jehova Tanúi válasz: arra, hogy megteremthesse a feltételeket a messiás eljövetelének.

Ez eddig logikus. Ha nincs ószövetség, ha nincsenek törvények, ha nem tudták volna elítélni Őt, akkor nem lehetett volna Ő a messiás.

A tanú folytatta: de mivel a zsidók megtagadták és megölték őt, ezért Isten is megtagadta őket és a szellemi örökségük átszállt a "lélekben Izráelre", amiről Pál beszél.

Itt álljunk meg. Isten azért választotta ki a zsidókat anno, hogy ők legyenek azok a nép, akik majd megölik később a messiást?

Idáig jutottunk, a kérdésre nem kaptam választ, másról kezdtünk el beszélgetni, nem is erőltettem tovább.

A kérdésem él a Tanúkhoz: Isten kiválasztása valójában átok volt a zsidó népre? Minden küzdelmük, szenvedésük, bukásuk, felemelkedésük hiábavaló volt? Isten miért fektetett beléjük energiát ha csak arra kellettek, hogy - idézem a Tanút - "kitermeljék a Messiást", utána meg félre lettek dobva?

2, Örök élet, örök halál.

Mindannyian tudjuk, hogy mit tanítanak a tanúk az örök életről. Feltámadás, örök élet. Azt is tudjuk, hogy a rossz emberek nem támadnak fel, hanem egyből a gyehennába kerülnek (amit nem tudtak nekem bebizonyítani a Bibliából, de most nem ez a téma).

Viszont abban is egyetértettek velem, hogy Isten igazságos és a rosszakat megbünteti, a jókat megjutalmazza. A jók büntetése elfogadható: feltámadás és örök élet. Viszont mi a rosszak büntetése? A halál. Nos, itt az a probléma, hogy a jók is meghalnak.

Nézzünk két egymás mellett futó életet, az egyik rossz, a másik jó. Az egyik próbál a tanúk elvei szerint élni, jót tenni, hirdetni az igazságot, korlátozza önmagát és a vágyait, szenved az Istene nevéért, míg a rossz ember éli világi életét, habzsolja az élvezeteket, gazdag, esetleg egy kicsit még bűnözik is, stb...

Meghalnak. Mind a kettő átéli a halál büntetését. Mindkettőnél képszakadás, eddig ugyan abban az elbánásban részesültek. A jó később feltámad, ezzel megkapja a jutalmát. A rossz viszont mikor kapja meg a büntetését? Ha viszont a rossz büntetése az, hogy nem támadhat fel, akkor mi a jó jutalma?

Logikai ellentmondás. És ez még csak a teteje. Belemehetnénk mélyebben is, de már ez az ellentmondás is elég, hogy lássuk a dolog abszurditását.

3, Antikrisztus

A legmeglepőbb felfedezésem. A tanúk szerint Jézus 1914 óta a Földön van és megkezdte uralkodását. Állítólag most még titokban tevékenykedik, de hamarosan színre lép és akkor legyőzi a sátán kezében lévő földi kormányokat, a hamis vallásokat megsemmisíti, egyesíti a földet, és a trónra ül - szentjeivel fog uralkodni 1000 évig.

Jelenleg a Jehova Tanúi sem tudják, hogy pontosan hol van Jézus és mit csinál, de várják a megjelenését.

Ez a Jehova Tanúinak a tanítása.

Nézzük az egészet egy kicsit más szempontból:

Valószínűleg egy ideje már itt van a Földön egy személy, aki készíti a megjelenését. Miután előlép a háttérből, aki csodákat, jeleket tesz. Gyógyít, prófétál és tanít. Az emberek hinni fognak neki, ezáltal világi hatalmat is szerez, egyesíti a világ nemzeteit, ezáltal békét hoz a világba, megsemmisíti az összes vallást, ezáltal megszűnnek az egyéb tanítások. A csúcsa az lesz a munkásságának, amikor az újonnan felépített jeruzsálemi templomba fog beülni, ezzel végképp deklarálva, hogy ő Isten küldötte.

Meglepően hasonló a két történet, ugye? Csakhogy az egyik a Bibliában szereplő antikrisztus, a másik pedig a Jehova Tanúi által várt Jézus.

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan fogja tudni megtéveszteni az antikrisztus a világot ilyen könnyen? Hiszen ha megjelenik, egyből mindenki tudni fogja a jelek által, hogy Ő nem az igazi Krisztus. Igen ám, de a Biblia beszél a hamis prófétáról is, aki elő fogja készíteni az antikrisztus eljövetelét. És valóban. Ha a mai világban megjelenne egy ilyen valaki, aki a fent leírtakat betölti, akkor a világ jelenleg 8 millió Tanúja üdvözölné, mint Jézust. És ez csak a Jehova Tanúi, azokat most nem is említem, akik a csodatételeinek hinnének. Nem a semmiből hozna létre egy új vallást. Jelenleg létezik egy vallás, ami tökéletesen betölti azt, amit az Antikrisztus hirdet. Aki az embert állítja középpontba, és nem veszi figyelembe Jézus áldozatát és mellékessé teszi azt. Nyilván, még az is bele fog illeni a képbe, hogy ki fogja jelenteni magáról, Ő nem Isten, csak az ő küldötte. Teljesen érthető és logikus, hogy mindenki hinni fog neki és rá fog jönni, hogy a Jehova Tanúi az tényleg Isten szervezete és ők hirdetik egyedül az igazságot. Ez egy iszonyatos jövőkép.

Aztán lehet, hogy tévedek. Remélem tévedek. Bár, talán jobb tudni az eljövendő rosszat és félni, mint megijedni, amikor hirtelen csap le.

A kérdésem a Tanúkhoz: ez nektek így összeállt?



2014. júl. 22. 14:23
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
64%
Jézus visszajöttét minden szem látni fogja. 1914-ben senki sem látott semmit és az elragadtatatás sem történt meg. Ez a z állítás sem biblikus.
2014. júl. 23. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:

2-es valaszolo!


Tudod mi a kulonbseg a Te elmeleted es pl. a 8-as valaszolo elmelete kozott? Az, hogy mig arra vannak Bibliaversek, hogy Izreal a valasztott nep, Isten huseges marad hozzajuk es Izrael allama orokke fenn fog maradni, addig ezeket cafolo Bibliaversek nincsenek. Mert az, hogy szerintetek Jezus megolesevel Isten elvetett oket, kitalacio. A vezetoitek kitalacioja. Meg lettek buntetve, szet lettek szorva a vilagon, mindenhol uldoztek, megvetettek oket, aztan ott volt a holokauszt is, tehat megszenvedtek a buneikert. De most, ahogyan azt a profeciak is megjovendoltek, a zsidokat ujra osszegyujtotte Isten es bar szamtalan kiserlet van az elpusztitasukra es meg lesz is a jovoben, mivel Isten aldasa van rajtuk, meg fognak maradni. Ez van a Bibliaban, semmi mas.


3-as valaszolo!


Sajnos kozolnom kell, hogy a sajat felekezeted tanitasat nem ismered. Jezus 1914-ben mar MEGKEZDTE az uralkodasat a foldon. ;)


4-es valaszolo, aki ugyan az, aki a 2-est is irtad!


Ezt a Bibliabol olvastad ki, vagy tanitottak neked? Akarhogy is, ne azt ismeteld el, amit tudni velsz, hanem a problemara valaszolj, amit felvetettem.

Megkonnyitem a dolgodat:

1, Hol emliti a Biblia, hogy valaki halala utan nem a seol-ba vagy a hadeszba, hanem egybol a gyehennaba megy? Konkret igeverset kerek!

2, Ha nem kovetek el sulyos bunt, csak eppen nem erdekel Jehova, kicsit lopok, kicsit csalok, kicsit politikus es "hamis" vallas tagja is vagyok, akkor nem kell felnem, hiszen eleg lesz a feltamadasom utan elkezdenem kovetni az "igaz" hitet? Vagy mi ertelme van ebben az eletben husegesen Jehovat szolgalnom?

3, Olvasd el, hogy milyen igeverseket ideztel ki. Semmi kozuk a 2-es temahoz, annal inkabb az 1-eshez. Olvasd el az egesz Mate 23-at, fokent a veget, illetve a Heberek 6-ot, annak is fokent a vegso szakasza az erdekes. Meglepo dolgokat fogsz olvasni. ;)


Zold Mano!


En meg akartam erteni. Logikatlannak talaltam, kerdeseim voltak, nem ertettem, megkertem oket, hogy magyarazzak el. Nem tudtak elmagyarazni, sot nem tudtak mit valaszolni a kerdeseimre, mindig eltereltek a szot. Tehat akkor ez most hogy is van?

Masreszt: Te csak azzal kapcsolatban tajekozodsz, amivel egyetertesz? Te sosem akarod megismerni, hogy mit gondolnak masok? Mert akkor ekes peldaja vagy annak, akire azt mondjak, hogy agymosott hivok. Es az ilyen emberek miatt lesz nevetseg targya a vallas, mert egyesek ennyire be vannak szukulve, nem hallanak meg semmit, csak amit a felekezetuk vezetoi mondanak neki, a vallast kritizalok meg persze pont oket talaljak meg...


8-as valaszolo!


Koszonom az elismerest, egyszeruen nyitott vagyok mindenre, a velemenyemet nem felek maseval utkoztetni, mivel legrosszabb esetben is csak arra jovok ra, hogy eddig tevedtem. Az meg csak elorebb visz. :)


Engedd meg, hogy reagaljak arra, amit irtal a halalrol es feltamadasrol. A Bibliaban nincs egyertelmuen benne, hogy az emberek hova kerulnek halaluk utan. Sok utalas van arra, hogy valakik a mennybe mennek, ez igaz, de nem biztos, hogy eleg ez ahhoz, hogy kijelentsuk vannak olyanok, akik a mennyben varakoznak. Hiszen a jelenesek arrol ir, hogy mindenkit egyszerre fog megitelni Jezus, aki pedig meg nem esett at az iteleten nem hinnem, hogy bemehetne a mennybe. Arrol vegkepp nem olvasunk a Bibliaban, hogy barki is a pokolban szenvedne, amig el nem jon az itelet napja, aztan pedig visszamenne oda, hiszen ugyan az a problema ezzel, mint a menny-lettel. A felreerteseket a pokol szo adja. A Bibiliaban a pokolnak 3 neve van. Seol, hadesz es gehenna. Az utolso a tuz tava, ahova a Satan, az antikrisztus es a hamis profeta kerul majd. A seol es a hadesz az nem egy szenvedesekkel teli hely, ugy is lehetne mondani, hogy lelkek temetoje. Ott a lelek alszik, miutan meghalt. A feltamadaskor kiurul mind a ketto akkor Jezus mindenkit megitel es eldonti, hogy a gehennaba, v agy pedig az uj teremtesbe mehet.

En legalabbis ezt olvastam ki a Bibliabol. :)


9-es alaszolo, aki voltal mar!


1 Janos 4:3 - Tudod mi az az antikrisztusi lelek? Pont az, amirol a 2 Janos 7 is beszel. A megtevesztes lelke, az antikrisztus elokeszitoje. Valoban az antikrisztusi lelek mar a foldon van es munkalkodik, eleve a Satant is lehetne ide szinonimakent hozni. De a Biblia ir egy konkret antikrisztusrol, akivel parhuzamba hozza a jelenesekben megjeleno fenevadat, aki Jezus visszatertevel elsokent vettetik a gehennaba a hamis profetajaval egyutt. Ez egy nagyon is konkret individualaki meg fogja teveszteni az egesz foldet. Es lehet, hogy mar a vilagban van, hiszen latjuk a jeleit a munkassaganak, de meg nem leplezte le magat. Pont ugy, ahogyan Ti ezt Jezusrol hiszitek...

2014. júl. 24. 08:29
 13/19 anonim ***** válasza:
52%

T. Kerdezo!

A Zsido neppel kapcsolatban kerdeztel eloszor. Nos a zsido nep Isten altal kivalasztott nep volt. Ezert nekik aldas volt ez a kivalasztas. Rendkivuli aldasokat kaptak mindaddig, mig betartottak a parancsokat amiket Istentol kaptak. De mint tudjuk, szamtalan esetben szegtek meg az Istennel kotott szovetseget, ilyen esetekben pedig bizony Isten atkot mondott rajuk, es mindig buntetest kaptak.

Valoban Abraham kapott igeretet arra, hogy majd az O leszarmazottai vonalan fog eljonni a megvalto.

De ahogy tudjuk, a zsido nep, /bar tudtak a Messias eljovetelerol profeciak altal/,megis mikor eljott, nem fogadtak el. Csalodtak benne, mivel ok olyan kiralyt vartak, aki majd megszabaditja oket a romai iga alol. De Jezus teljesen mas volt. O semleges volt. Igy nem felelt meg a zsido nep elvarasainak. Amikor az izraeliták Jehovának szentelt nemzetté váltak, ő ezt ígérte nekik: „ha igazán hallgattok szavamra, és valóban megtartjátok szövetségemet, akkor bizony különleges tulajdonommá lesztek minden nép közül, mert enyém az egész föld. Ti pedig papok királysága és szent nemzet lesztek nekem” (2Mózes 19:5, 6). A megígért Messiásnak közöttük kellett megjelennie, és először nekik adott lehetőséget arra, hogy Isten Királyság-kormányzatának tagjai legyenek (1Mózes 22:17, 18; 49:10; 2Sámuel 7:12, 16; Lukács 1:31–33; Róma 9:4, 5). De az Izrael nemzetéhez tartozók legtöbbje nem bizonyult hűnek az önátadásához (Máté 22:14). Elvetették a Messiást, és végül meg is ölték (Cselekedetek 7:51–53).

Néhány nappal a halála előtt Jézus ezt mondta a zsidó vallási vezetőknek: „Hát soha nem olvastátok az Írásokban: »A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a fő szegletkő. Jehovától lett ez, és bámulatos a szemünkben.« Ezért mondom nektek, hogy az Isten királyságát elveszik tőletek, és olyan nemzetnek adják, amely megtermi gyümölcseit” (Máté 21:42, 43). Rámutatva, hogy Jehova elvetette Izraelt mint önátadott nemzetét, Jézus kijelentette: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megöli a prófétákat, és megkövezi azokat, akik hozzá küldettek — mily gyakran akartam egybegyűjteni gyermekeidet, miként a tyúk a szárnya alá gyűjti csibéit! De ti nem akartátok. Íme! Elhagyatottá lesz nektek a házatok” (Máté 23:37, 38).

A természetes Izrael elvetését bizonyította a jeruzsálemi templomban a szentek szentjét a szentélytől elválasztó vastag függöny kettéhasadása „felülről az aljáig”, Jézusnak a kínzófán bekövetkezett halálakor. Ugyanakkor „a föld megrendült, és a sziklatömbök megrepedtek”. Mindezek csodálatos tettek voltak annak az Istennek a részéről, aki ott jelképes módon uralkodott, és azt jelezték, hogy elvetette Izrael nemzetét és annak vallását (Máté 27:51).

Tehat a zsido nep elveszitette Isten kegyet. Nem minden zsido ember kovetelte Jezus halalat. De letezik egy "kollektiv felelosseg" is. Az, hogy nem alltak Jezus melle, hallgatolagosan reszt vettek Jezus megoleseben.

Vajon a mai zsido allam, elfogadott Isten elott? Nem. Meghozza azert, mert nem Isten altal rendelt kiraly uralkodik felettuk, hanem "kotarsasag" az allamformajuk. Azon kivul ha Isten aldasa lenne rajtuk, mar allna a szent templom, az igaz imadat haza. Viszont ma azon a helyen egy Iszlam mecset all. Haborut folytatnak, es ha sikert ernek el, nem Istennek adnak halat erte, hanem maguknak tulajdonitjak az eredmenyeket.

Azok a zsidok, akik a mai napig "orthodox" zsidok, azokat a torvenyeket tartjak meg, amiket nem Isten adott, hanem a papjaik irtak elo, ugy mint az I.szazadban is. Isten torvenyeit felulirtak a maguk altal megszabott torvenyekkel es hagyomanyokkal.

De Isten csak mint nepet vetette el oket. Egyenek visszaterhetnek Isten szeretetebe, ha elfogadjak Krisztus valtsagaldozatat. Es nem keves ilyen egyen van.

Az orok eletrol es halalrol:

Valo igaz, hogy Adam ota mind a jok, mind a rosszak meghalnak. Viszont akik hisznek Isten igereteben, azok "remenyseggel" halnak meg. Tudva azt, hogy fel fognak tamadni. Mig akik nem torodnek Istennel, azoknak nincs remenyseguk.

De Isten igazsagos, es a rosszaknak is megadja a lehetoseget az eletre. Feltamadnak ok is, es meg egyszer valaszthatnak. Ha elfogadjak Istent uralkodojuknak, elhetnek. Ha ellenallnak, akkor mar a masodik halal az osztalyreszuk, ahonnan nincs feltamadas tobbe.

Tehat a joknak jutalma az orok elet. A rosszake /akik megmaradnak abban/ a masodik halal.

Ha most valaki szant szandekkal el bunos eletet, mondvan: "majd ugy is feltamadok", nos ebben az esetben Isten fogja megitelni az ilyen egyent. Mert O mar szandekosan teszi a rosszat. Ilyen esetben lehet, hogy Isten nem hozza elo. Mert aki tudatlanul teszi, mert nincs ismerete, nincs hite, annak lesz lehetosege valtoztatni. Isten mindenki szivebe belelat. Meg a legmelyebb gondolatait, szive inditekait ismeri. Es a dontese biztos hogy igazsagos lesz.

Hasonlithatnam ezt ahhoz, hogy kozeledik a veg. Sok ember azt mondja, addig elem az eletem, majd mielott bekovetkezik, megterek. Vajon az ilyen egyen "tiszta szivvel" rendelkezik? Vagy kepmutato? Erdekember?

Ezert sem tudjuk pontosan mikor jon el a veg, csak a jeleket ismerjuk.

Antikrisztus: A Bibliaban van egy idoszamitas. Ez alapjan pontosan kiszamithato, hogy Jezus mikor kezdte meg az uralkodasat a mennyben. A jelenesek konyveben olvashato, hogy miutan megkezdte az uralkodasat, elso dolga volt harcba szallni Satannal es demonaival. Levetette oket ide aq foldre. /Ugyanis tudjuk a Job konyvebol, hogy Satan eddig az idpontig szabadon jart a mennybol ki es be/

Tehat 14-ben Jezus harcot vivott Satannal, legyozte, es levetette ide a foldre. Igy a menny megtisztult a gonosz eroktol, os ott mar Jezus teljes mertekben uralkodik. Itt a foldon meg csak reszlegesen, mivel Satan meg itt tartozkodik. Jezus soha tobbe nem jon el fizikai testben.

A Janos 14:19 vers ezt irja: "Meg egy keves ido, es a vilag nem lat engem tobbe, de ti meglattok engem, mert en elek, es ti is elni fogtok."

Hogy hogyan lesz az, hogy megis meglatjak a vilagban az eljovetelet? Ugy, hogy latni fogjak az allapotokat, amikor itt a foldon is harcba szall Satannal es a demonaival, valamint a gonosz emberiseggel. Mert Jezus kapta meg a hatalmat arra, hogy vegrehajtsa az iteletet ezek felett. Tehat harc lesz, de nem emberek kozott, hanem Jezus es az angyalai es a gonoszok kozott. Mindenki fel fogja ismerni, hogy Jezus megerkezett, az iteletvegrehajtas miatt.

Az antikrisztus nem egy szemely. Pal apostol is emlitette, hogy sok "antikrisztus" van mar. Ezek azok, akik tagadjak Jezus valtsagaldozatat, es nem fogadjak el Jezust sem. Nem lesz egy kozponti vilagvallas. Satan mar most megteveszti az emberiseget.

Kik a hamis profetak?

Meghatározás: Olyan személyek és szervezetek, akik vagy amelyek üzeneteiket emberfeletti forrásból származónak vallják, ám azok nem az igaz Istentől származnak, és nincsenek is összhangban kinyilatkoztatott akaratával

Az igaz próféták ismertté teszik a Jézusba vetett hitüket, de nem elegendő csupáncsak állítaniuk azt, hogy az ő nevében prédikálnak

1Ján 4:1–3: „tegyetek próbát az ihletett kijelentésekkel, hogy lássátok, vajon az Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba. Erről ismeritek fel az Istentől való ihletett kijelentést: minden ihletett kijelentés, amely vallja Jézus Krisztus testben való eljöttét, az Istentől származik, de amely ihletett kijelentés nem vallja Jézust, az egy sem az Istentől származik.”

Máté 7:21–23: „Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben . . . ?« De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek!”

5Móz 18:18–20: „Prófétát támasztok nekik a testvéreik közül, olyat, mint te [mint Mózes]; szájába adom majd szavaimat, és elmond nekik mindent, amit parancsolok neki. És ha valaki nem hallgat szavaimra, melyeket ő mond az én nevemben, én fogom azt számon kérni attól. De ha a próféta olyan szót mer mondani az én nevemben, melyet nem parancsoltam, hogy mondjon, vagy más istenek nevében beszél, annak a prófétának meg kell halnia.” (Vesd össze: Jeremiás 14:14; 28:11, 15.)

Jézus ezt mondta: „semmit sem teszek a magam kezdeményezéséből, hanem ahogy az Atya tanított, úgy mondom ezeket” (Ján 8:28). Kijelentette: „az Atyám nevében jöttem” (Ján 5:43). Még ezt is mondta: „ Aki saját magától szól, az a saját dicsőségét keresi” (Ján 7:18).

Megfelelnek-e az igaz prófétával szemben támasztott ezen lényeges követelményeknek azok a személyek vagy szervezetek, akik vagy amelyek azt állítják, hogy Istent képviselik, de nem hajlandók használni Isten nevét, és szokásuk a saját véleményüket hangoztatni?

Remelem erthetoen tudtam kifejteni neked a valaszt? Termeszetesen ez csak diohejban van leirva, mert ezek olyan temak, amik sokkal tobb idot vesznek idobe, mig teljesen logikusan megerthetoek lesznek.

Ha van kerdesed esetleg, szivesen valaszolok, de kerlek irj privatba. Nem mindig bogaraszom vegig a kerdeseket, amikre valaszoltam. Ha privatba irsz, sokkal hamarabb tudok reagalni. Udv: Judit!

2014. júl. 25. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
0%

Na elárulok egy egészen pici titkot: ha egy tanulmányozàs során kérdésed van, akkor lehet, hogy tudják rá a választ, sőt bibliaversekkel alá is támasztják. De ha nem tudják a kérdésedre a választ, és a utána néznek, kutatnak, hogy tudjanak neked választ adni legközelebb. És ez nem csalás, ember senki se tud mindent, mindig van mit tanulni.

Másrészt, nem logikátlan semmi, csak valamit szószerint kell venni, valamit átvitt értelemben, és figyelni kéne! Ennyi! :)))

2014. júl. 29. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
0%

Kis érdekesség .


Kérdés: Kik a Jehova tanúi, és miben hisznek?


Válasz: A napjainkban Jehova tanúiként ismert szekta egy Charles Taze Russell által vezetett bibliatanulmányozó csoportként Pennsylvaniában indult útjára 1870-ben. Russell a csoportját az „Ezeréves hajnal bibliatanulmányozás” névvel illette. Könyvsorozatot írt, aminek ő „Az ezeréves hajnal” címet adta. Haláláig hat kötet jelent meg, és a Jehova tanúi mai tanításának nagy része megtalálható benne. Russell 1916-os halála után barátja és utódja, J. F. Rutherford bíró megírta a sorozat hetedik, „A befejezett titok” c. kötetét. Az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatot 1886-ban hozták létre, és hamarosan ez lett az a csatorna, amelyen keresztül az Ezeréves hajnal mozgalom a nézeteit mások felé terjesztette. 1931-ig a csoport russellistákként volt közismert, amikor egy szakadás miatt átnevezték őket Jehova tanúinak. Az a csoport, amelyből kiszakadtak, a Bibliatanulmányozók (Bible Students) néven terjedt el.


Miben hisznek a Jehova tanúi? Krisztus istenségéről, az üdvösségről, a Szentháromságról, a Szent Szellemről és az engesztelésről alkotott hitelvi nézeteik tüzetes tanulmányozása egyértelműen megmutatja, hogy ezekben a témákban nem ragaszkodnak a hagyományos keresztyén állásponthoz. A Jehova tanúi azt vallják, hogy Jézus Mihály arkangyal, a legmagasabb rendű teremtett lény. Ez ellentmond a nagyszámú olyan igehelynek, amely egyértelműen azt állítja, hogy Jézus isten (János 1:1,14, 8:58, 10:30). A Jehova tanúi hite szerint az üdvösség a hit, a jó cselekedetek és az engedelmesség kombinációjával érhető el. Ez rengeteg igével ellenkezik, ahol azt olvassuk, hogy az üdvösség kegyelemből hit által kapható (János 3:16; Efézus 2:8–9; Titusz 3:5). A Jehova tanúi elutasítják a Szentháromságot: hitük szerint Jézus teremtett lény, a Szent Szellem pedig lényegében Isten élettelen ereje. A Jehova tanúi elutasítják Krisztus helyettesítő engesztelő áldozatát, helyette inkább egyfajta váltságdíjelméletben hisznek, azaz hogy Jézus halála Ádám bűneiért fizetett váltságdíj volt.


Hogyan igazolják ezeket a nem bibliai tantételeket a Jehova tanúi? Először is, azt állítják, hogy az évszázadok során az Egyház meghamisította a Bibliát, így ők újrafordították azt, és így készült el a Szentírás új világ fordítása. Az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat inkább megváltoztatta a Biblia szövegét, hogy az hamis tanításukhoz illeszkedjék, minthogy saját tanítását a Biblia tanítására alapozza. Az Új világ fordítás számos kiadást élt meg, mert a Jehova tanúi egyre több olyan igehelyet találtak, amely tanaiknak ellentmond.


Az Őrtorony hittételeit Charles Taze Russell, Joseph Franklin Rutherford bíró és utódaik eredeti, kibővített tanításaira építik. Azt állítják, hogy az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat kormányzó testülete a szekta egyedüli olyan testülete, amelynek a Szentírás magyarázatára tekintélye van. Tehát, az a végső hivatalos álláspont egy adott igeszakasszal kapcsolatban, amit a kormányzó testület mond; az önálló gondolkodás nagyon nem ajánlott. Ez pont az ellenkezője annak, amit Pál Timóteusnak (és nekünk) ír figyelmeztetésül, hogy igyekezzen kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. Ez a figyelmeztetés a 2 Timóteus 2:15-ben található, és egyértelmű útmutatás Istentől, hogy minden gyermeke a béreabeli keresztyénekhez hasonlítson, akik naponta tanulmányozták az Igét, hogy leellenőrizzék, összhangban van-e az Igével, amit hallanak.


Valószínűleg egyetlen vallási csoport sem olyan szorgalmas az üzenete terjesztésében, mint a Jehova tanúi. Ez az üzenet azonban sajnos tele van torzítással, félrevezetéssel és hamis tanítással. Bárcsak felnyitná Isten a Jehova tanúi szemét az evangélium igazságára és Igéjének valódi tanítására!

2014. szept. 2. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

A Jelenések könyve mindig is kihívást jelentett az írásmagyarázók számára. Érzékletes képalkotás és szimbolizmus jellemzi a könyvet, melyet – a könyv egészéről alkotott előfeltevéseiktől függően – többen többféleképpen magyaráztak. Négy fő irányvonal különböztethető meg a Jelenések könyve értelmezésében: 1) a preterista (mely szerint a Jelenések könyvében olvasható események mindegyike vagy többsége bekövetkezett az I. század végére); 2) a hisztorikus (amely az egyház apostoli kortól a jelenkorig tartó történetének áttekintését látja a Jelenések könyvében); 3) az idealista (amely a jó és a rossz harcának ábrázolásaként tekint a Jelenésekre); és 4) a futurista (amely az eljövendő eseményekről szóló próféciának véli a Jelenések könyvét). A négy megközelítés közül csupán az utolsó magyarázza a Jelenéseket ugyanazzal a grammatikai-történeti módszerrel, mint a Szentírás többi könyvét. Ráadásul ez a módszer van leginkább összhangban azzal a ténnyel, hogy a Jelenések könyve is próféciaként utal önmagára (Jelenések 1:3; 22:7. 10. 18. 19).


Arra a kérdésre tehát, hogy „ki tartozik a 144.000-hez”, ugyancsak attól függően adhatunk választ, hogy melyiket tesszük magunkévá a fenti négy megközelítés közül. A futurista szemlélet kivételével valamennyi írásmagyarázati módszer szimbolikusan, az egyház jelképeként értelmezi a 144.000-ret, és a 144.000-res számot a teljes (azaz teljes számú) egyház jelképének véli. Olvassuk el azonban a pontos szöveget: „És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezer pecséttel megjelölt Izráel fiainak minden törzséből” (Jelenések 7:4). Mint láthatjuk, semmi nem indokolja, hogy a 144.000-ret ne a zsidók tényleges számaként értelmezzük, melyen belül „Izráel fiainak minden törzséből” 12.000 fő kerül ki. Az Újszövetségben sehol nem találunk egyértelmű utalást arra, hogy az egyház Izrael helyébe lépne.


Ezek a zsidók meg lettek jelölve pecséttel, ami azt jelenti, hogy Isten különös védelmét élvezik mindennemű isteni ítélettel és az Antikrisztussal szemben is, hogy véghezvihessék küldetésüket a nyomorúság idején (lásd Jelenések 6,17, amikor az emberek rettegve gondolnak majd arra, hogy ugyan ki állhat meg Isten közelgő haragjával szemben). A nyomorúság ideje egy jövőbeni, hétéves időszak, amikor Isten ítéletet tart azok felett, akik elutasították, és beteljesíti Izráel népének megváltására vonatkozó tervét. Mindez annak megfelelően történik majd, amit Isten kijelentett Dániel prófétának (Dániel 9:24–27). A 144.000 zsidó tulajdonképpen „első zsengéje” (Jelenések 14:4) a megváltott Izráelnek, amelyről a korábbi próféciák szóltak (Zakariás 12:10; Róma 11:25–27), és az a küldetésük, hogy hirdessék az evangéliumot az elragadtatás utáni világban és a nyomorúság idején. Missziós munkájuknak köszönhetően milliók – „nagy sokaság […], amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből” (Jelenések 7:9) – jutnak majd hitre Krisztusban.


A 144.000-rel kapcsolatos félreértések javarészt Jehova tanúi tévtanításaiból erednek. Jehova tanúi állítása szerint legfeljebb 144.000-ren uralkodhatnak majd Krisztussal a mennyben és tölthetik Istennel az örökkévalóságot. Jehova tanúi azt hirdetik, hogy az úgynevezett „mennyei reménység” csak e 144.000 ember kiváltsága. Azok, akik nem tartoznak bele ebbe a csoportba, az úgynevezett „földi reménységnek” örvendhetnek – vagyis a földi paradicsomban lehet részük Krisztus és a 144.000 uralma alatt. Nyilvánvaló, hogy Jehova tanúi egyfajta kasztrendszert állítanak fel, melyben lesz egy uralkodó és egy uralom alá vetett réteg (az előbbihez a 144.000 kiváltságos tartozna). A Biblia azonban nem tanít semmiféle osztályrendszerről. Igaz ugyan, hogy a Jelenések 20:4 szerint lesznek majd olyanok, akik együtt uralkodnak Krisztussal ezer évig, és ezek az emberek az egyház (Krisztus-hívők), az ószövetségi szentek (Krisztus első eljövetele előtt elhunyt hívek), valamint a nyomorúság korabeli szentek (akik a nyomorúság idején fogadják be Krisztust) közül kerülnek majd ki. Ugyanakkor a Biblia nem korlátozza ennek a csoportnak a létszámát. Azonkívül az ezeréves királyság nem azonos az örökkévalósággal, amely az ezeréves királyság végén veszi kezdetét. Akkor Isten együtt lakik majd velünk az Új Jeruzsálemben. Ő lesz az Istenünk, mi pedig az Ő népe (Jelenések 21:3). Ekkor kapjuk meg a Krisztusban megígért és a Szentlélek által elpecsételt örökséget (Efézus 1:13–14), és örököstársai leszünk Krisztusnak (Róma 8:17).

2014. szept. 2. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Eléggé elferdítetted a dolgot. Érdekesnek tartom, hogy ezen egyszerű kérdés
2018. máj. 1. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
kérdésekre ne tudnának választ adni. Amit az anti krisztusról írtál azt pont, hogy más egyházak tanai hirdetik. Mi szellemi templomról beszélünk és szellemi Izraelről, bizonyos egyházak ezt mind fizikailag értelmezik, ezért van aki támogatja Izraelt mint földi országot és várja a templom megépítését.
2018. máj. 1. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Az 1914-el is elég nagy a kavarás. Ott az égbeni hatalomba iktatásról van szó, mely során megkezdődött a vágta a 4 lovassal ennek lesz a vége Krisztus győzelme. Az is nagyon mókás, hogy a 144 000-nél általában egyetlen verset emelnek ki, az már nem lényeg, hogy utána miről ír? János amikor lát egy megszámlálhatatlan sokaságot, maga is meglepődik. Kérdezi is, hogy kik ezek? Jól elkülöníthető tehát a 144 000 és a nagy sokaság.
2018. máj. 1. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!