Szeretnék katolikus lenni?!
A katolikusoknak gyönyörű egyházi énekei vannak! :)És a misék általában sokkal színesebbek mint egy református Isten-tisztelet.
Istennek mindegy milyen vallású vagy.
Szerintem a vallás az a hitnek, ami a ruha a testnek.
Én gyerekként nem voltam megkeresztelve, és most készülök felvenni a keresztséget felnőttként római katolikus közösségben.
Előtte főként protestáns közösségekbe jártam, és protestánsoktól sokat hallottam azt, hogy a katolikusok bálványimádók, Máriát is imádják, stb.
Majd felnőttként először elkezdtem be-bemenni római katolikus templomokba, amikor még/már nem volt mise, és egyedül tudtam lenni, a templomban. Nekem emberközelibb, mint a puritán fal egy református imaházban. De pl. egy görög katolikus templom ikonosztáza már nekem sok.
Aztán elmentem római katolikus misékre is, mert belülről éreztem, hogy nekem, személyesen kell tapasztalatot szereznem. Bevallom: magával ragadott. Azóta folyamatosan járok misére, és szinte várom mindig az alkalmat, amikor mehetek.
Az tény, hogy vannak olyan pontok, amikkel nem értek egyet az egyház tanait illetően, DE az ISTENBEN való HITEMET a katolikus úton jobban meg tudom élni, valósággá tudom tenni. Szerintem ez a fontos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!