Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azoktól kérdem, akik olyan...

Azoktól kérdem, akik olyan elítélően szoktak nyilatkozni ebben a témakörben: ti mindig minden parancsot betartotok? Nektek nincsenek bűneitek?

Figyelt kérdés

2013. dec. 16. 12:20
 1/4 anonim ***** válasza:
44%

Szia!


Minden ember vétkezik a Isten parancsolatai ellen, viszont nem mindegy, hogy az illető milyen szempontból közelít ehhez a témához. Alapvetően azok, akik tudnak Isten parancsolatairól kétféleképpen viszonyulnak hozzá:


-Vannak olyanok, akik bár elkövetnek bűnöket, de tudják, hogy ez nem Istenenk tetsző, és küzdenek ellene.


-Mások szintén elkövetnek bűnöket, viszont bebeszélik

maguknak, hogy úgysem lehet Isten parancsolatait megtartani, ezért tovább élik a bűnös életmódjukat.


A Szentírás szellemisége az első csoport gondolkodásmódját támogatja. Azoknak az embereknek, ugyanis, akik az örök életre pályáznak, Kriszushoz hasonló jellemez kell elérniük isteni segítségel. János apostol, azt írta, hogy "A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt." (1Jn 2,6). Természetesen a hívő emberek is elbukhatnak, jó példa erre Dávid is, aki maga is elbukott, ezért saját tapasztalatából írja az igaz emberről hogy "Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével." (Zsolt 37,23). Az ilyen szemléletű emberek teljesen meg is fognak tisztulni, és mesterükhöz hasonlóvá válnak majd.


A második csoport ott rontja el, hogy nem veszi figyelembe Isten rendeléseit, miszerint aki megmarad a bűneiben, az nem kaphat örök életet. Pál világosan beszél erről az (1Kor 6,9-10)-ben. A bűnnel szemben megalkuvás a bűnnel való azonosulást jelenti, amely nem kedves Isten előtt, aki a bűnt gyűlöli.


Én az első csoportba tartozó emberekhez sorolom magam.

2013. dec. 16. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
47%

Csatlakozom első hozzá szólóhoz, igen frappánsan világított rá a tényre.


S nem nyilatkozom előítélettel soha, mert a feladatom nem az ítélkezés, hanem a helyes útra terelés a Biblia alapján.

Ha valaki kitart a helytelen élete mellett, az már nem ránk tartozik, ez ügyben Isten jogosult dönteni

2013. dec. 16. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
34%

Attól, hogy mindenkinek van bűne, nem kell a második csoportba tartozni és abba a csoportba sem, akik azt mondják a bűnre, hogy normális vagy relatív dolog.

Habár butaságokra és normális dolgokra nem kell azt mondani, hogy bűn.


Egyébként nekem is vannak hibám. Majd Isten eldönteni, hogy mi legyen velem. Hiszen igazságos. Ha nem, akkor számomra halott és nem is érdekel.

2013. dec. 16. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 KZitus ***** válasza:
36%

Szervusz


Tényleg nem tudunk bűntelen életet élni. Jó, hogy van közbenjárónk, a Krisztus.

A Biblia azt írja: Jakab 3:2 " Mert mindannyian sokszor megbotlunk."

Pál apostol pedig írt arról, mekkora harcot folytatot a bűnös hajlamai ellen. Nyíltan elárulta érzéseit: „tudom, hogy bennem, azaz a hústestemben, semmi jó nem lakik; mert az óhajtás képessége megvan nálam, de az a képesség, hogy véghezvigyem, ami kiváló, nincs meg. Mert a jót, melyet óhajtok, nem teszem, hanem a rosszat gyakorlom, melyet nem óhajtok” (Róma 7:18, 19).

Jézusnak köszönhetően nem vagyunk elveszve.

2013. dec. 16. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!