Miért tiltja Isten a házasság előtti szexet?

A paráznaság és a házasságtörés is elítélendő Isten szemében.

A házasságtörés ugye egyértelmű.

A paráznaság: házasság előtti szex, vagy egyéb más "nem normális" formája a szexnek.

BŰN-E A HÁZASSÁG ELŐTTI NEMI ÉLET?

Válasz:

Igen, a házasság előtti nemi élet súlvos bűn.

Magyarázat:

A paráználkodás (fornicatio) két ember házasságon kívüli testi egyesülése: „Létezik szabad kapcsolat, amikor egy férfi és egy nő nem hajlandó jogi és nyilvános formát adni kapcsolatuknak, amely a szexuális intimitást is magában foglalja. (...) A kifejezés különböző helyzeteket takar: vadházasságot, a házasság elutasítását úgy, ahogy van, a hosszú távú elkötelezettség vállalásának képtelenségét. Ezek a helyzetek gyengítik a házasság méltóságát; lerombolják magáról a családról alkotott fogalmat; gyengítik a hűség értelmét. Ellentétesek az erkölcsi törvénnyel: a nemi aktusra kizárólag a házasságban kerülhet sor, azon kívül mindig súlyos bűnt jelent és a szentáldozásból való kizárást" (KEK 2390). A protestáns felekezetek teológusai is általában osztják a katolikus álláspontot (pl.): „A következő tétel kizárólagos felfogása szöges ellentétben áll korunk erkölcsi felfogásával. Mondjuk ki kertelés nélkül: a Biblia a »porneia« — általa használt kifejezés a meg nem engedett kapcsolatokra — kategóriába sorolja nem csak a tulajdonképpeni perverziót (ahogy a szexológia nevezi), nem csak a házasságtörést (a házasságon kívüli nemi kapcsolatot, amikor az egyik fél házas), hanem a nem házas személyek kölcsönös megegyezéssel létrejött szexuális kapcsolatát is, többek között a házasság előtti kapcsolatot" (Dr. Henry Blocher professzor).

A nemiség kérdését rendezni kell az ifjúkor házasság előtti éveiben is. Problémát jelent, hogy míg a biológiai érés egyre hamarabb elkezdődik (akceleráció), addig egyre inkább kitolódik a házasságkötés időpontja, és ezzel egy időben a szellemi-erkölcsi nagykorúsodás folyamata lelassul (retardáció). A jelenséget tovább nehezíti, hogy a közfelfogás a házasság előtti nemi kapcsolat legitimitását a biológiai érettségben határozza meg. Korunkban már a puszta tilalom nem elegendő, meggyőző érvelés kell annak alátámasztására, hogy a teljes személyi odaadás megköveteli a házasságot; a nemi odaadás az ember totális és végleges kötöttségét, az állandó együvétartozást és a hűséget. II. János Pál szerint „Az egyetlen »hely« azonban, ahol ez az önátadás a maga teljes igazságában megtörténhet, a házasság, vagyis a házastársi szeretet szövetsége: az a tudatos és szabad választás, amellyel a férfi és a nő fogadják egymást az életnek és a szeretetnek abban a bensőséges közösségében, amelyet Isten maga határozott meg számukra, s amely csak ily módon mutatja meg a maga eredeti tartalmát. A házasság intézménye nem a társadalom vagy egy tekintély törvénytelen beavatkozása, nem is egy külsőség rákényszerítése, hanem a házastársi szerelem szövetségének belső igénye, amely nyilvánosan egyetlennek és kizárólagosnak vallhatja magát, hogy így legyen hűséges a Teremtő Isten tervéhez” (Joan. Paul. II. PP. Familiáris consortio 11.) Ez az Egyház alapnormája. A többi a keresztény irgalom kategóriájába tartozik.

Manapság sokan hol halványabb, hol erélyesebb kérdőjelet tesznek e felfogás mögé, ezért szükséges az egyértelmű állásfoglalás: A házasságkötést megelőző, vagy azt teljesen mellőző nemi aktus egyértelműen bűn, amely súlyosan sérti az Isten által felállított erkölcsi rendet. Sőt: a házasság előtti nemi aktus, a házassági szándéktól függetlenül, módosult értelemben vett házasságtörés. A monogámia enyhítő, de nem felmentő körülmény. Az Isten 6. és 9. parancsolata tiltja a paráználkodást, illetve a házasságtörést. De ahogyan nemcsak azt nevezzük szentségtörőnek, aki pl. bűneit meg nem bánva, hiteden módon veszi magához az Eukarisztiát, hanem azt is, aki azt gyalázza vagy méltatlanul kezeli; ugyanígy nemcsak azt nevezzük házasságtörőnek, aki már konkrét, fennálló házasságokat borít fel, hanem azt is, aki a házasság méltóságát sérti, s így annak létjogosultságát, szükségességét, s ilyen értelemben isteni eredetét megkérdőjelezi. Ezért kell a házasságon kívüli és így a házasság előtti nemi aktust is, és mindent, ami a házasság szentségét sérti, analóg értelemben vett házasságtörésnek tekinteni. Azt a hozzáállást pedig, amely nem csak a már teljesen kibontakozott bűnt ítéli el, hanem azt is, ami oda vezet, a mi Urunktól, Jézus Krisztustól tanultuk (ld. Hegyi beszéd).

A házasság előtti szexualitás védelmében gyakran szokták felhozni azt, hogy éppen a házasság tartóssága érdekében olyannyira meg akarják ismerni egymást, amennyire csak az együttélés adhat lehetőséget. Populárisabb megfogalmazásban ez néha úgy jelenik meg, hogy „senki nem vesz próba nélkül cipőt.” Az ilyen álláspontra helyezkedőknek elkerüli a figyelmét, hogy a másik ember nem egy cipő, melynek csak egy funkciója van, melynek teljesen a birtokosa vagyok, sőt kívánságomnak megfelelően váltogathatom, vagy ha elhasználtam, lecserélhetem; illetőleg - ha már a kereskedelemben akarunk párhuzamokat keresni - értékesebb cikkeket (pl. ház vagy autó) szintén nem lehet egy éves használat után tetszőlegesen kifizetni vagy nemtetszés esetén az árut visszavinni. Ui. ha a házasságkötés előtt is minden olyan állapot megengedhető, amely a házasságban magától értetődő (gyermekvállalás, szexualitás stb.), ugyan miféle többletet adhat még ez az ebben az esetben valóban csak bürokratikus intézmény? Úgy fog tűnni a mégis házasságra lépőknek, hogy a házassággal csak az élet terhei és a visszavonhatatlan döntés felelőssége szakadt a nyakukba, és semmi más. Ez pedig a házasságtól való ódzkodáshoz, majd annak elvi elutasításához fog vezetni, hiszen a szexuális örömszerzés az összeszokás, a közös élet kezdeti nehézségein való átlendüléshez nem nyújt segítséget, mert azokkal nem párhuzamos a másik testének felfedezéséből származó öröm. így a házasság a bilincs szinonimája lesz, ami pedig biológiai katasztrófát von maga után, hiszen a házasságot mellőző együttélésekből számottevően kevesebb gyermek születik, s ezért az ún. vadházasság divatja rövid úton vezet a társadalom elöregedéséhez. Az élettel való visszaélés az élet ellen hat.

Az ember csak egyszer adhatja oda magát valakinek teljesen. Mi lesz, ha a másik, akinek végleges elköteleződés nélkül adta oda valaki a testét, meggondolja magát? Valóban nem kell-e számolni az emberek és az élet kiszámíthatatlanságával? Az első komoly szerelem a legmaradandóbb, mindig viszonyítási alap marad. A szerelem pedig természeténél fogva a beteljesedésre törekszik, s teljességgel a testiségben realizálódik. Ha a visszavonhatatlan döntést követi a testi szerelem, akkor az első szerelem élményét és maradandóságát nyújthatja. Kell-e hangsúlyozni, hogy mint minden igazán értékesnek, a szerelemnek is a felszabadító önlegyőzés adja meg a súlyát, mélységét és méltóságát? Nem éppen ez az ún. szabad szerelem vezetett-e a házasság mai leértékelődéséhez, a széthullott családokhoz? S mindezeken túl, egyébként sem lehet csak (vagy legalábbis elsősorban) a testiség alapján eldönteni, hogy kit válasszak életem társául, már csak azért sem, mert nincs semmi garancia arra, hogy aki most testileg megfelel nekem, az tíz év múlva is kielégíti majd ilyen típusú igényeimet: „Manapság sokan követelnek egyfajta »jogot a próbához« olyan esetekben, ahol a házassági szándék fönnáll. Bármilyen szilárd azok elhatározása, akik korai szexuális viszonyba kezdenek, az ilyen viszonyok »nem alkalmasak arra, hogy őszinteségben és hűségben biztosítsák egy férfi és egy nő személyes kapcsolatát, és főként, hogy e kapcsolatot megóvják a képzelgésektől és a vak ösztönöktők”. A testi egyesülés erkölcsileg csak akkor megengedett, amikor a férfi és a nő között végleges életközösség jött létre. Az emberi szerelem nem tűri a »próbálkozást«. A személyek egymás közti teljes és végleges odaadását kívánja meg" (KEK 2391).

Igazolás:

A keresztény elv szentírási háttere:

1. „...de ha meg nem tartóztatják magukat, lépjenek házasságra!" (1 Kor 7,9). - Radikális apostoli parancs, mely a házasságon kívül csak önmegtartóztatást ismer.

2. „A paráznaság veszélye miatt minden férfinak legyen meg a maga felesége, és minden asszonynak a férje" (1 Kor 7,2). — Az Apostol tehát arra gondol, hogy aki nem él házasságban, az abban a veszélyben él, hogy helyzetéből adódóan a nemi örömöt házasságon kívül keresi, vagyis az apostol szavai szerint paráználkodik.

3. Szt. Pál apostol számára nyilvánvaló követelmény, hogy az eljegyzett leány a menyegzőig érintetlen (intacta) „tiszta szűz" marad. Ez olyannyira evidens, hogy Szt. Pál a Krisztus és Egyháza közötti kapcsolat megvilágítására is felhasználja: „Ahogyan a leánynak tiszta szűznek kell maradnia az egybekelésig, úgy az Egyháznak is szeplőtelen tisztaságban kell várnia Krisztus dicsőséges eljövetelét" (2 Kor 11,2).

4. ״... Ha azonban igaz, amit szemére vet és nem talált szüzességet a lányban, akkor vessék ki apja házának ajtaján, és a város férfiai kövezzék halálra, mert gonoszságot cselekedett Izraelben, és paráználkodott apja házában" (Deut 22,20). - Ez az idézet mutatja be, hogy a szentírási törvény, melynek lényege a Tízparancsolat, mit ért a paráznaság (házasságtörés) alatt. A mondat egyértelmű: házasság előtti nemi aktust (is). A második törvénykönyv ezen kívül több utalásban is szól arról, hogy a házasság előtti viszonynak a törvény elé keU kerülnie, s noha ezek a törvények az Újszövetségben nem abszolút érvényűek, azért - főleg ha többször is hangsúlyozottan visszatérnek - mint alapvető erkölcsi normákat, mindenképpen iránymutatónak kell tekinteni őket, ha fenn akarjuk tartani a két szövetség összetartozásáról szóló keresztény tanítást.

5. „Úgy bánt húgunkkal, mint egy paráznával" (Ter 34,31). - Szichem ui. lefeküdt Dinával, Jákob leányával. Ezek ketten szerették egymást, s minél hamarabb össze akartak házasodni. Ettől függedenül a sugalmazott író jóváhagyja a bosszúálló testvérek fent idézett kijelentését, noha magával a bosszúval - ti. Jákob fiai kiirtották Szichemet és városát - nem ért egyet. A szent szerző, aki a sugalmazás hatása alatt az isteni igazságot tévedhetetlenül közli, pusztán a lelki szerelemmel nem tartja igazolhatónak a testi szerelmet.

6. „Add hozzám feleségemet, mert letelt az időm. Hadd menjek be hozzá!" (Ter 29,21). Jákob jól ismerte határait, és csak a házasságkötésre való tekintettel kérte Lábántói az engedélyt, hogy »bemehessen« Ráchelhez.

7. „Nem szabad ilyet tenni Izraelben, ne tégy butaságot, ... szólj csak inkább a királynak, ő biztos nem fog megtagadni tőled" (2Sám 13,12). így szólt Támár, aki nem vonakodott volna az Amnonnal kötendő házasságtól és az azzal járó szexuális viszonytól, mégsem volt hajlandó szüzességét házasságon kívül odaadni, s Amnon erőszakhoz folyamodott. De hogy nem pusztán a kor követelménye, vagy Támár személyes döntése volt a szüzesség házasságig tartó megőrzése, hanem a kinyilatkoztatásra támaszkodó társadalmi konvenció, azt az bizonyítja, hogy a Biblia Amnon vágyát lehetetlenségként és illetlenségként kommentálja (ld. 2 Sám 3,2).

"A paráznaság és a házasságtörés is elítélendő Isten szemében."

Ez a kettő ugyanaz!!!

Az, hogy később, a középkorban mit magyaráztak bele - más dolog. Jézus még ugyanazt értette alatta.