Jézus, ha voltak féltestvérei, tartotta velük a rokonságot?
Voltak testvérei, több is. Wikin a származás/családi viszonynál le van írva. Az eredetiből fordított Károli Gáspár műben ott szerepel, hogy voltak testvérei.
(Más kérdés, hogy a katolikus vezetés magát a Bibliát is cenzúrázta, másik fordítást, nyelvezetet téve bele.)
@ Miquel (kérdező)
Érdekes kérdés. Azért fogalmazok így, mert a katolikusoknak fontos téma Mária örök szüzessége - hogy Jézusnak voltak-e testvérei -, annak ellenére, hogy a Megváltás szempontjából teljesen lényegtelen.
Ez a kérdés csakis Mária szempontjából fontos, de mégis akkora fontosságot tulajdonít neki a Katolikus Egyház (továbbiakban: KE), hogy - szerintem legalábbis - megér egy hosszabb tárgyalást.
A Máté 1/18-25 kimutatja, hogy Jézus nem lehetett Józsefnek a fia. Azt is elmondja, hogy Mária és József házastársak voltak, és József "nem ismeré őt" (vagyis nem folytatott vele szexuális kapcsolatot), amíg Jézus meg nem született.
Ugyanakkor Máté a későbbiek során beszél azokról Jézus testvéreiről (akiknek József volt az apjuk): 12/46-47; 13/55-57.
Tehát Máté a 13.rész 55-57 Igerészben név szerint sorolja Jézus fiútestvéreit, míg a lánytestvéreket csak említi.
Namost, az igaz, hogy Jézus ugyanitt az 58-60 Igerészekben a tanítványokra mondja hogy ők az Ő anyja, és testvérei. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem ismerte volna el Máriát, mint anyját, vagy azt hogy vannak testvérei. Csupán arról van szó - és ez nagyon fontos - hogy Jézus a szellemi létet hangsúlyozta, nem pedig a fizikait.
Az eredeti szövegkörnyezet viszont nem engedi meg az "unokatestvér" szó használatát. Miért mondom ezt?
Karl Keating katolikus hitvédő számos példát hoz fel arra, hogy az Ószövetségben a "testvér" szónak héber megfelelőjét unokatestvérre vonatkoztatják, annak ellenére, hogy a héber szöveg nem használja külön az "unokatestvér" szót.
Úgy érvel, hogy a görögben viszont megvan a megkülönböztetés a testvér (adelphosz) és az unokatestvér (anepsziosz) között, és - álláspontja szerint - a héber gyakorlatban az volt az elterjedt, hogy ha görögül írtak, akkor a héberek az "adelphosz" szót tágabb értelemben használták, akár unokatestvérre is.
Ezt az érvelést Keating kizárólag csak az Ószövetségre vonatkoztatva teszi, és a Septuagintából (ami a héber SzentÍrás görög fordítása) több példát is mond. Hozzáteszi még, hogy az Újszövetség írói is tágabb értelemben (unokatestvérre vonatkoztatva) használták.
Azonban semmiféle példát nem hoz fel ennek bemutatására (vagyis hogy az "adelphosz" tágabb rokonságot jelentő szóhasználata az Újszövetségben is meglenne).
Ugyanakkor a Kolossé 4/10-ben az eredeti szövegben már "anepsziosz" van, ami unokatestvért jelent.
Márk ennek értelmében Barnabásnak volt az un unokatestvére.
Azonkívül az Újszövetség úgy említi Jézus "testvéreit", mint akik Máriával vannak (mintha közeli családhoz tartoznának): lásd pl. Márk 6/3
Mint említettem, a Megváltás szempontjából - ami a lényeg a kereszténységben, amiért Jézus idejött erre a földre - teljesen mindegy, hogy Jézusnak ezek az említett személyek testvérei, vagy csak unokatestvérei voltak.
Nagyjából annyira fontos ez a kérdés, mintha azt vizsgálnánk, hogy Jézus jobbkezes volt-e, vagy balkezes.
Abszolút lényegtelen.
De mint láthattuk, az unokatestvér kifejezés nem áll fent azokra a személyekre, akiket a Biblia Jézus fitestvéreinek és nőtestvéreinek nevez.
Visszatérve Mária és József házasságára (mert a Máté 1/19 és 24 házassági kapcsolatról beszél), semmi okunk sincs feltételezni, hogy ők ketten később nem éltek házaséletet (vagyis hogy nem házasként nem álltak egymással szexuális kapcsolatba).
A házasságon belül végzett szexuális élet teljesen összhangban van Isten akaratával: lásd: Zsidó 13/4.
Isten Igéje ezt a kapcsolatot házastársak között tisztességesnek mondja, míg az ellenkezőjét elítéli.
Érdemes még az 1.Kor 7/3-5-öt is megnézni. Ebben a házastársak szexuális viselkedéséről ír: "ne fosszátok meg egymást", "ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok".
Az ilyen szexuális élet felel meg Isten akaratának, és semmi okunk azt feltételezni, hogy Mária és József nem ezt tették.
Egyikőjük sem kapott semmi olyan kinyilatkoztatást Istentől, hogy a későbbiek során tartózkodjanak a szexuális élettől.
-------------
@ Kérdező
Jézusnak tehát voltak féltestvérei, de a SzentÍrás nem ad betekintést arra vonatkozóan, hogy Jézus hogy tartotta velük a kapcsolatot. Hallgatták Jézus tanításait (lásd Máté 13/46-47), de többet nem tudunk meg.
Idézet a katolikus Bibliából:
de
nem ismerte meg, míg világra
nem hozta fiát, akinek a Jézus
nevet adta.
Addig
nem
ismerte
meg
utána viszont igen, hisz Mária Isten parancsa ellen vét, ha nem él házasságon belül házas életet. Ez ennyire egyszerű.
Hogy a katolikusok még ebben is máshoz ragaszkodnak, az már az ő hülyeségük.
Szervusz
Az evangéliumok világosan feltárják, hogy Jézusnak voltak testvérei.
Lukács evangéliuma úgy utal Jézusra mint Mária ’elsőszülött’ fiára, jelezve ezzel, hogy Mária később több gyermeket is szült (Lukács 2:7). Márk evangéliuma leírja, hogy Názáret városában néhányan teljesen egyenrangúnak tekintették Jézust a testvéreivel, nem tartották őt különlegesnek. Ezt kérdezték: „Avagy nem ez-é . . . Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak [a] testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is?” (Márk 6:3, Károli-fordítás; Máté 12:46; János 7:5).
Az evangéliumok kijelentései ellenére sok teológus továbbra is azt vallja, hogy Jézusnak nem voltak testvérei. Vannak, akik azt mondják, hogy a szóban forgó testvérek valójában az unokatestvérei voltak.(Ezt az elméletet Jeromos találta ki i. sz. 383 táján, és azok körében népszerű, akik abban hisznek, hogy Mária egész életében szűz maradt. Jeromos később kételyeinek adott hangot az elméletével kapcsolatban, ennek ellenére sokan a mai napig elfogadják a feltételezését, illetve a katolikus egyháznak is ez a hivatalos álláspontja.
Mások úgy okoskodnak, hogy a testvérei igazából Mária mostohagyerekei voltak. De gondolkodj el ezen: Ha Máriának Jézus volt az egyetlen gyermeke, akkor a názáretiek mondták volna a fenti szavaikat? Nem, hiszen közülük néhányan valószínűleg a saját szemükkel látták, hogy Mária többször is várandós. Tudták, hogy Jézus nem az egyetlen gyermeke Máriának.
"tartotta velük a rokonságot?"
Mit tudhatunk erről?
Úgy tűnik, hogy nem hittek Jézusban a testvérei, amíg élt, csak a halála után. Biztosan nem véletlen, hogy a kínoszlopon való halálakor nem voltak jelen, és ezért Jézusnak János apostol gondjaira kellett bíznia az anyját. Jézus rokonainak a viselkedéséből az tükröződik, hogy nem értékelték őt, sőt egy alkalommal még azt is mondták rá, hogy „elment az esze” (Márk 3:21). Ez arra mutat, hogy Jézusnak voltak nem hívő családtagjai.
Miután azonban Jézus feltámadt, a testvérei szemmel láthatóan hinni kezdtek benne. Ott voltak ugyanis abban a csoportban, amely Jeruzsálemben összegyűlt i. sz. 33 pünkösdje előtt, és buzgón imádkozott az apostolokkal (Cselekedetek 1:14). Nem fér hozzá kétség, hogy féltestvérük feltámadása arra indította őket, hogy változtassanak a szívállapotukon, és a tanítványaivá váljanak.
A Szentírás úgy mutatja be Jakabot, Jézusnak azt a féltestvérét, akinek Jézus személyesen megjelent, mint a keresztény gyülekezet oszlopos tagját. Jakab Istentől ihletett levelet írt keresztény hittársainak, amelyben arra buzdította őket, hogy őrizzék meg a hitüket (Cselekedetek 15:6–29).
Jézusnak egy másik féltestvére, Júdás szintén ihletett levelet írt, amelyben ösztönözte hívőtársait, hogy vívjanak kemény harcot a hitért (Júdás 1). Figyelemre méltó azonban, hogy sem Jakab, sem Júdás nem hivatkozik a levelében a Jézushoz fűződő, vér szerinti kapcsolatára, hogy ezzel imponáljon keresztény hittársainak.
Üdvözlettel: Zita
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!