Az ortodox vallas az eredeti kereszteny vallas?

Keresztény vallás nincs.

A keresztény szó arra utal, hogy Jézus tanítását befogadó és követő ember. Jézusról pedig elsődlegesen a 4 evangéliumban olvashatsz. (Máté, János, Márk, Lukács)

Ha az érdekel, hogy akkor milyen szabályokat, dogmákat követtek a zsidók, ahhoz ott van Mózes 5 db könyve elsődlegesen.

Természetesen VANNAK keresztény vallások, ahogy van zsidó, muzulmán, buddhista stb. is.

Az ortodox vallásúak között is vannak zsidók és vannak ortodox keresztények is.

Egyébként azért írtam, hogy nem vallás a kereszténység, mert nem a dogmáktól és a teológiai értelmezésektől lesz azzá az ember. (amit meg csináltak belőle...)

Már majdnem bevezettem a szótáramban az ateista keresztény kifejezést is, de azt azért 100%, nem mondanám ki, hogy az istenben való hit hiánya támogatva van. És Jézus sem beszélt ilyenről. De aki "jó" ember, az "jó" úton jár.

Nem vagyok ortodox, de néhány dologra válaszolok.

Bár nem igazán értem, hogy a felsorolt pontok mik, kicsit zavaros, hogy mit szeretnél.

1.

János 1., 14., 15. fejezetet elolvasod, közelebb leszel a témához.

A 6. pontot nem tudom, hogy kinek a fejében fogant meg, de az kap egy hatalmas nagy piros pontot és minden elismerésem neki!

Szervusz kedves Kérdező

Érdekes a gondolatmeneted Jézusról és az Atyjáról.

De amikor ő itt volt a földön, akkor ez a fajta gondolkodás még nem létezett.

A háromságtan alaptétele, vagyis hogy Isten lejött a földre, és itt Jézusként élt, régre nyúlik vissza, de Jézus idejében még nem létezett. A Britannica Hungarica ezt írja: „A »szentháromság« szó vagy az erről kifejezett tanítás hiányzik az Újszövetségből . . . A dogma . . . csak fokozatosan fejlődött ki több évszázadon át, heves viták közepette.”

A vallások valójában rossz színben tüntetik fel Jézust, amikor azt tanítják, hogy ő Isten megtestesülése volt. Miért mondhatjuk ezt?

Nos, mit mondott Jézus, amikor két apostola kiemelkedő pozícióra vágyott? „A jobb, illetve bal kezemhez való leülést nem az én dolgom megadni, hanem azokat illeti az, akiknek elkészítette az én Atyám” (Máté 20:23). Ha Jézus valóban Isten lenne, akkor ez az állítás hazugság, nem igaz? Azzal, hogy alávetette magát annak, akinek nagyobb a hatalma, nagyszerű példát mutatott a szerénységben, és kifejezte, hogy nem egyenlő Istennel.

Üdvözlettel: Zita

Kedves Kérdező, az ilyen „provokálok, de nem provokálok” képmutató magatartás sosem jó alapja egy valódi lelki beszélgetésnek, így légy szíves tedd félre, ha valóban érdekelnek a válaszok. Nézd: kimondottan ortodox tanítás nincs is, amit az Ortodox Egyház hirdet, azok mind kizárólag olyan tanítások, amelyeket az egységes korai keresztény Egyház vallott. Ha ezek a tanítások ma némelyek számára nem érthetők, arra nem feltétlenül az a magyarázat, hogy az az Egyház, amelynek köszönhetjük magát a Bibliát, eltért volna attól, a magyarázat az is lehet, hogy a mai modern nyugat tért el attól az eredeti vallási szemléletmódtól, ami kezdetben jellemezte AZ EGÉSZ KORAI KERESZTÉNY EGYHÁZAT! Ha ugyanazt a könyvet olvassuk, a szemléletmódban lehet eltérés! A kereszténység keleten, a görög filozofikus világhoz közel lévő, de a misztikusabb ázsiai kultúrában született meg. Azóta a modern nyugati kultúra (benne a nyugati felekezetekkel is) felszínesebb, jogásziasabb, demisztifikáltabb lett, de az eredeti kereszténység, amelyet az Ortodoxia „konzervált” nem ilyen volt! Azt, hogy ha egyéni emberi logikával próbálunk okoskodni és nem imádságos lelki tapasztalatból, Isten közvetlen ismeretéből merítjük tanításainkat, milyen ostobaságokra vezethet, Te magad is demonstrálod! Tehát ha meg akarod érteni, hogy a korai egységes kereszténység miben hitt, tagadd meg ítélkező álokoskodó lelkületedet és azt a látásmódot, amely már egy későbbi, az eredetitől több szempontból eltávolodott látásmód, és próbálj meg egy kicsit mélyebbre merülni az isteni igazságokban imádsággal és visszatérni a gyökerekhez! Ez adott esetben több évig is tarthat, tehát nem tudom, a következőkből mennyit fogsz megérteni, de azért próbáljuk meg!

(Megjegyzés: amikor ezt a választ akartam megírni, bekrepált az Internet. Megszerkesztettem más felületen, de nem fértem hozzá az Online Bibliához sem. A Bibliát így most úgy fogom idézni, mint Jézus: nem a versek megadásával, hanem a tartalom idézésével, feltéve, hogy a hallgatóknak ismerősek lesznek a részek. De ha kéred, kikereshetem az idézett verseket, csak ha visszaáll a Net nem akarok ezzel vacakolni még 1 órát, inkább elküldöm gyorsan az elmentett üzit, amíg működik.)

1. Ha szerinted az tévedés, hogy a Lélek csak az Atyától származik, akkor nem más, mint Jézus szavait vontad kétségbe, így tényleg vegyél vissza ebből a svungból, mert azt hiszem, az Ő szavait mindenkinek tisztelni kell! Amikor Jézus arról szól (ha jól emlékszem János Evangéliumában), hoyg elküldi a Lelket, akkor csak az Atyát említi: „aki az Atyától származik”. Nem teszi hozzá, hogy tőlem. Ugyanakkor alapvető szövegértési baki, hogy valakinek a kozmikus eredete nem ugyanaz azzal, hogy őt elküldi valaki. Krisztus és az Atya valóban küldhette már együtt a Szentlelket, ahogy Te írtad az Ő összefonódásukat (bár Krisztus haláltusájában nyilvánvalóvá tette, hogy a Szentháromság személyeinek (és nem megnyilvánulásainak!) önálló akarata van, nem egy akarat van, hanem az akaratok összhangja!) Másfelől Jézus azt is mondta, hogy ahogy Ő az Atyában van, mi is úgy vagyunk Benne és Ő mibennünk. A Te logikád szerint, akkor a Szentlélek tőlünk is származik? A Te logikád szerint nemsokára eljutunk addig, hogy az ember teremtette a világot (benne önmagát is) és váltotta meg önmagát is… Na, ezért mondom: lazíts már! :) Egyébként ha egy kicsit alaposabban utánajártál volna ennek a dogmatikai háttérnek, tudhattad volna, hogy a Nikeai és Konstantinápolyi Egyetemes Zsinatokon összeállított eredeti Hitvallás szintén csak az Atyától származtatja a Lelket. Az, hogy az Atyától „és a Fiútól” (a hírhedt Filioque toldalék) pusztán egy későbbi római toldalék volt a Hitvallásban, vagyis nem egyetemes és pláne nem az eredeti keresztény tanítás.

2. Ezt már kiveséztük máshol. A Tízparancsolat nem azt tiltja, hogy az Igaz Istent ne ábrázoljuk képeken (pláne nem a megtestesült Istent, olvasd csak el a Törvényt szó szerint!), hanem azt tiltja, hogy teremtmények képmásit ne imádjuk Istenként. Ezt hívják pogány bálványimádásnak, az apostoli felekezeteke viszont semmi ilyesmit nem gyakorolnak, nem imádnak idegen isteneket, aikről azt hiszik, hogy tárgyakban lakoznak. Az egész Biblia és a zsidókeresztény nép története mindenhol arra buzdít, hogy olyan dolgokat készíthetünk és tisztelhetünk, amelyek az Igaz Isten felé irányítják az ember figyelmét. Ilyenek mindig is voltak, maga a Biblia adta parancsba nemcsak a Szövetség Ládáján a két kerub ábrázolását (amely előtt bizony leborultak és az istentiszteletek szerves része volt, olvasd csak el, hol kapott helyet a szent sátorban és a nép hányszor borult le gyakorlatilag előtte, csak nem kell kihagyni az unalmasabb részeket sem a Bibliából!), hanem Isten kifejezetten díszes, értékes templomot, istentiszteleti formát parancsolt meg az Ő népének mindig. A vándorlás latti templom esetáében, amely egy hordozható sátor volt, mondhatta volna akár gyakorlati megfontolásból is, hogy jó, nem kell a sok „csicsa”, de nem ezt tette: szemkápráztató gazdagsággal, igen drága tárgyakkal volt berendezve a kezdeti „vándortemplom” is Isten parancsára!

3. Ereklyék, szentek. Pont az a rész, amelyet csak imádsággal lehet megérteni, máshogy nem. De bőséges a nyomravezető jel ebben a Szentírásban. Jézus Maga mondja a szadduceusoknak, hogy Ábrahám, Iszák és Jákob Istene nem a holtak, hanem az élők Istene (lásd: csipkebokros rész). Nem általában az elhunytakról mondja ezt, hanem a szentekről. A halott Elizeus teste is képes volt a csodát tenni, mégpedig nem kicsit! Jézus sosem tekintette halottaknak az Istenben elhunytakat, legfeljebb alvóknak. Pál Apostol feltámadtaknak nevezi már azokat a hívőket, akikhez írja a levelét. Sok szent vértanú testi maradványai szintén nem látott romlást (erre nem tudom, mi a protestáns ellenreakció, eddig még semmit nem láttam rá, nem tudnak vele mit kezdeni…). Amikor még a katakombákban voltak a szertartások, ott a vértanúk tiszteletben tartott földi maradványaival együtt végezték a szertartásokat, ennek volt szerves folytatása az ereklyetisztelet, valamint az, hogy az Ortodox Egyház oltárán mindig van egy antimenzion nevű kendő, amelyben egy szent ereklyéje van bevarrva. Ez a korai keresztény hagyomány folytatása, a katakomba-egyház lelkületére emlékeztet, ahol az emberek mindig Istenben elhunytról úgy gondolkodtak, hoyg azok nem haltak meg, hanem élők. Az Egyházban ugyanis nincs halál, mert Krisztus és így az Élet tagja vagyunk! Krisztus nem jelképesen, költőien az Élet, mi pedig nem „költőien” „elméletben” vagyunk az Ő testének tagjai! Ha Krisztus csupán ember lenne, akkor valóban elég fura lenne ez a tanítás, viszont Krisztus Isten, magasabb mindeneknél, egy örök titok, más (is) mint egy ember, külömbözik is tőlünk, mindenható, számunkra hajmeresztő dolgokat is képes véghezvinni! Ő nem jelképesen az Élet, hanem Maga az Élet! (Éppen ezért a leghajmeresztőbb dolog nem is a feltámadása, a csodái, vagy az volt, hogy önmagát adja tápláló eledelül, hanem a halála! Minden mást szerintem könnyebb elfogadni, mint azt, hogy az Élet meghal a mi emberi halálunkkal, ennél képtelenebb dolog nincs, viszont ezt senki nem vonja kétségbe, csak a „kisebb teljesítményeken” lovagolnak!) Annyira Ő az Élet, hogy nincs is élet rajta kívül, csak pusztulás, mindent Ő maga személyesen tart életben (lásd Pál Apsotolnál is)! Hányszor mondta ezt nekünk mi meg még mindig nem értjük? Minden Őbenne áll fenn, és aki Benne van, az nem hal meg! Krisztus totális félreértése az, hogy ha azt hisszük, az Egyház szentjei olyan halottak, amelyektől az ÓSZ-ben óvta Isten a népét, hogy nem szabad velük érintkezni (sem testileg, sem szellemileg). Meg kellene ismerni, hogy kicsoda Krisztus, úgy ahogy, azt a kezdeti kereszténység is ismerte, mert Krisztus így látja az embereket!

4. Ja, ilyen pont nem volt, kimaradt. :)

5-6. Ez a két pont viszont szinte ugyanaz. Itt megint Isten nagy terveit kellene meglátni. Amikor megteremti Ádámot a saját képmására, ő olyan lénnyel, asszonnyal képes egyesülni, aki már „test a testéből”. Ezzel lett lefektetve annak a kapcsolatban az Ős-Alapja az ember számára, amellyel Majd az Isteni Vőlegény egyesül Asszonyával, az Egyházzal. (Ez a szerelmi viszony végigvonul az ÓSZ-től kezdve a Jelenésekig, Krisztus Önmagát is Vőlegénynek nevezi, az ÓSz-i népet hűtlen paráznának, az Egyházat viszont menyasszonyának.) Ádámban Isten először tudatosította, hoyg semmilyen állat nem méltó társ hozzá, csak az, aki vele egy testet alkot, vele egyfajta természetű. Na de hogy lesz a teremtményből Isten asszonya, mert közöttük lényegesebb különbség van? Úgy, hoyg Isten úgy alkotja meg az emebrt, hogy az a táplálékot önmagába tudja integrálni, abból építi fel önmagát; majd végigvonul egy olyan áldozatbemutatási hagyomány, amelyben az áldozati állatot meg kell enni (lásd a Törvény és a Páska bárány vonatkozó részeit), és ez abban a hatalmas alázatos tettben csúcsosodik ki, hogy Krisztus Isten önmagát adja áldozatul. Halála előtt jelzi, hoyg az Ő teste és vére az a kenyér és a bor, amelyet az áldozati szertartás részeként elfogyasztanak, és ennek ismétlésére is felszólít minket. Korábban erről mondta Krisztus, hoyg aki eszi a testét és issza a vérét, az egyesül Vele, azt Ő feltámasztja és örök élete van. Az ember azzal bukott el, hogy Isten akarata ellenére olyan táplálékot fogadott be, amely halálára vált. Most úgy gyógyul meg a bukásból, hoyg Istenre hallgatva oylan táplálékot fogyaszt el, amely örök életére szolgál, sőt: Maga az Élet, hiszen az ÉLet halt meg érettünk áldozati bárányként a kereszten. Amennyire valóságos volt a bukás, és annak következmnénye, hoyg tényleg meghalunk, legalább annyira valóságos az Eucharisztia/Úrvacsora isteni dimenziója is! Lásd meg, hogy ez pont a bukás mozdulatát fordítja vissza az emberben! A kezdeti „ne egyed, mert meghalsz” helyett az új szövetség parancsa: „egyed és élni fogsz”! Isten nem költő, hanem a mindenség korlátlan Ura, aki úgy operál fizikai és szellemi valósággal egyaránt a testi és lelki dimenzióval megteremtett emberben és a világban, ahogy csak akar! De mindaz, amit tesz, valóság, a kozmosz gyökeréig ható valóság, mert Ő Isten! És abból is látszik, hogy az ember bár egyedül bukott el, de egyedül nem képes üdvözülni, hogy az új táplálék Maga Isten, a tökéletes Áldozati Bárány! Az embernek Istennel kell egyesülnie, hogy megváltást nyerjen! Nem a teremtett Élet Fáját adja nekünk az Eucharisztiában (de azt is megkapjuk majd a Győzedelmes Feltámadáskor), hanem Önmagát adja az embernek: Én gyógyítalak meg, én üdvözítelek, ha hiszel bennem. És egyúttal így lesz az emberből Isten valódi jegyese, akit Ő feleségül fog venni. Mert ha esszük Krisztus Isten testét és vérét, akkor mi magunk is Isten asszonyává válunk! Ránk néz az Új Ádám és így szól: „Ez már test a testemből”. Ugyanis Isten sem egy „állattal” akar egybe kelni, nem is egy agyaggalambbal, amit ő formált. Amiről Pál Apostol írt, a felette nagy titok az, hogy ahogy a férfi elhagyja a szüleit és lesz egy testté az asszonnyal, úgy hagyta el Krisztus is az Apját és lett egy testté az emberrel. Nemcsak Ő velünk, hanem mi is Ővele. Isten jegyesének lenni több, mint egy teremtménynek lenni! AZ Eucharisztia szentsége tehát ilyen értelemben az áldozati vonal beteljesedése, csúcsa, a bukás mozzanatának meggyógyítása, Istennel való egyesülés és az ember Isteni Menyegzőre való felkészítése. Hogy „technikailag” ezt Isten hogy oldja meg, azt bízzuk rá, ne boncolgassuk a misztériumok misztériumát, inkább próbáljuk meg azt a hatalmas kozmikus örömhírt és bibliai összefüggéseket megízlelni elmélyült imádságban, amelyet a kezdeti Egyház hirdetett és az Ortodoxia megőrzött nekünk. Ehhez kell bizony a hit, anélkül semmit nem értünk meg és nem is nagyon üdvözülünk azon a módon, amelyet Isten készített számunkra a világ kezdete óta. Bizony: hinni a testté lett Igében!

7. Senki nem gondolja ezt, pusztán követjük Jézus parancsát. Ő maga mondta az Apostoloknak (az „ős-papoknak” és nem csak úgy a nagy népnek), hogy nekik adja azt a hatalmat, hoyg akinek ők megbocsátják a bűneit, annak Isten is megbocsát. Nem mi találtuk ki, mi csak követjük ezt. Beszélgettem én egy jó lelkű református ismerősömmel, és tudod mit mondott? De jó, hoyg nálatok van gyónás, neki az úgy hiányzik! Nem azért, mert azt hiszi, Isten nem elég erős vagy irgalmas megbocsátani a bűnt, hanem mert egyszerűen nem részesül valóságos zsigeri lelki vígaszban, lelki vezetésben az egyházban. A pap prédikál, de egyébként mindenki magára van hagyatva, hogy boldoguljon a kaotikus világban. Pedig úgy szeretne odamenni a paphoz, elmondani neki, ami a szívét nyomja és nem saját maga önfelmentő ítéletére bízni a bocsánatot (önmagát nyilván mindenki felmenti, kimagyarázza), hanem egy másik „hivatalos” emberre bízni ezt, aki ha kimondja, hogy Isten megbocsátja a bűneidet, és segítséget nyújt, hogy hogyan kerülje el a bűnt a továbbiakban, akkor attól sokkal valódibb lelki békét kaphatna. Hisz ő is Istenben, de az ember, valljuk be: az esetek többségében nem tudja eldönteni, hogy gondolatai közül mi az, ami valóban Isten szava és mi az, ami csupán az ő gondolata, amellyel elnyomja Isten valódi szavát önmagában…

Na de talán elég ennyi szövegelés is indítónak, elnézést, hoyg ilyen hosszúra sikerült és gratulálok, hogy végigolvastad. De nem az elolvasás a lényeg, hanem az imádság, az elmélyülés, ezeknek a dolgoknak, összefüggéseknek, örömteli titkoknak a mélyebb megértése, a Biblia nagy távlatú szemlélete a szavakon lovaglás helyett. Ha megértjük Isten nagy terveit (ha nem értjük, kérjük, hogy világosítson meg!), akkor a részletek is a helyes megvilágításba kerülnek. Ha viszont az útszéli köveket vakargatjuk csak, hogy ez most szürke vagy lila színű, sosem vesszük észre, hogy egy úton állunk és csak meddő vita lesz belőle, ahelyett, hoyg haladnánk…

(A Jehova Tanúja Zitusnál pedig jelzem, hogy egy másik helyen már elmondtam neki, hogy Isten egy szeretközösség, erről pedig az egész univerzum tanúskodik, amire ő nem tudott érdemben megfelelni, úgyhogy inkább ezen elmélkedjen tovább…)