Csak én tapasztaltam azt hogy az apácák a legálszentebbek?
Nem az apácákat, papokat vagy a pápát kell követnünk, hanem egyedül Jézust.
-tattilaboy
Valami egyházi suliba jársz?
én ismerek egy rakás tök jófej papot és nővért is, akik tényleg példaértékűen élnek. Nem "meszelt sírok", nem lehet beléjük kötni, mert a pici dolgokban is azt a Jézust követik, akit hirdetnek.
Persze ismerek nem jófejeket is.
Az a helyzet, hogy mindenkinek napról napra újra meg kell térnie, aki kereszténynek vallja magát. Ha ez túl sokszor elmarad, besavanyodik az ember és nem veszi észre a saját szemében a gerendát. Ez történhetett azokkal is, akikről írsz. De nem mind ilyenek, nem éri meg általánosítani, mert akkor nem tudsz nyitott lenni azokra az emberekre az élet semmilyen területén, akikkel valóban megéri szóbaállni, kezdeni valamit.
Nem a vallás és az egyház mondja azt nekik, hogy ilyenek legyenek, a vallást ne hibáztasd egy-egy ember hülyesége miatt. Mert ugye az apáca is ember, ugyanúgy földi, gyarló halandó, mint Te vagy én.
Egyébként nekem is főleg jó élményeim vannak apácákkal és papokkal, pedig két egyházi iskolába is jártam, egyik helyen főleg nővérek (Angolkisasszonyok), másikon főleg papok (ciszterciek) tanítottak :) Az általánosítás mindig rossz fele visz :)
Nem tudom hogy mennyire számít ez:
de én vallásos suliba jártam és voltak tanárok akik nagyon ordíbáltak velünk és leégedtek vagy siettetek minket.
Ahóz képest hogy nagyon vallásosak voltak nem szerettek minket.
Mondjuk a kifejezetten biblia/hittan tanárunk irtó kedves volt nem mint a töritanár..
8-as, teréz anya iszonyatosan álszent volt.
Olvasd el erről Cristopher Hitchens könyvét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!