Milyen témákat, irányzatokat kapcsolnátok a "Dresszkód" című témához? Társadalomismeret érettségi projektmunkához kellene.

AZ IKON:

Három kérdésre bontanám:

1.Mit nevezünk ikonnak?

A szobrokkal ellentétben — melyeknek a használata nagyon elterjedt a római katolikus imádatban — az ikonok kétdimenziós tárgyak.

Ábrázolhatják Krisztust, Máriát, a „szenteket” vagy angyalokat, bibliai személyeket és eseményeket, illetve megjeleníthetnek az ortodox egyház történetéből egyes mozzanatokat. Az ikont általában hordozható fatáblára festik.

Az ortodox egyház szerint „a szentekről készült ikonok nem úgy jelenítik meg a képen látható személyt, mint hétköznapi hús-vér embert”.

Ezenkívül az ikonokon „a perspektíva ábrázolása pont fordítva történik”, tehát a távolabbi tárgyak, illetve személyek nem kisebbek.

Az ilyen képeken rendszerint „nem ábrázolnak árnyékokat, és azt sem érzékeltetik, hogy nappal van-e, vagy éjszaka”. Sokaknak az a meggyőződésük, hogy az ikonokhoz használt fa- és festékanyag „megtelhet Isten jelenlétével”.

2.Az ikonok nagyon elterjedtek:

Az ortodox egyház tele van ikonokkal. A Jézust, Máriát és különböző „szenteket” ábrázoló képek főhelyet foglalnak el a templomokban. Gyakori, hogy a hívők tiszteletük kifejezéséül megcsókolják ezeket a képeket, tömjént égetnek előttük, és gyertyát gyújtanak nekik.

Ezenkívül szinte minden ortodox család az otthona egyik sarkát ikonokkal rendezi be, s ott imádkozik. Gyakran hallani ortodox keresztényektől, hogy amikor imádatot mutatnak be egy ikon előtt, közel érzik magukat Istenhez.

Sokan hisznek abban, hogy az ilyen képeket áthatja az isteni kegy, és hogy természetfeletti erejük van.

Ezek a hívők nyilván meglepetéssel fogadnák a tényt, hogy az első századi keresztények nem helyeselték az ikonok használatát az imádatban.

A Byzantium című könyv kijelenti: „A korai keresztények — akárcsak előttük a zsidók — visszataszítónak találták a bálványimádást, s ezért nem nézték jó szemmel, ha valaki bármilyen módon egy szentnek tartott személy képét tisztelte.”

Ugyanez a könyv megjegyzi: „Az V. századtól kezdődően az ikonok vagy képmások . . . egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek mind a közösségi, mind az egyéni imádatban.”

3.akkor honnan ered a szokás?

Vitalij Ivanovics Petrenko kutató a következőket írta: „A képmások használata és annak hagyománya jóval a keresztény kor előtti időszakból való, és »pogány eredete« van.” Sok történész osztozik ezen a véleményen, rámutatva, hogy az ikonok imádata az ősi babiloni, egyiptomi és görög vallásokban gyökerezik.

Az ókori Görögországban például szobrokat használtak az imádatban, és abban hittek, hogy ezek a szobrok isteni erővel vannak felruházva. Néhány szoborról úgy vélték, hogy nem emberi kezek alkotása, hanem az égből hullott alá.

Kiemelkedő ünnepeiken körmenetet rendeztek, és végigvitték a városon ezeket az imádati tárgyakat, valamint áldozatokat mutattak be előttük. „Az imádati tárgyra istenként tekintettek a vallásos emberek — mondja Petrenko —, noha görög filozófusok megpróbáltak . . . különbséget tenni az istenek és az őket ábrázoló alkotások között.”

Hogyan kerültek át ezek az elgondolások és gyakorlatok a kereszténységbe? Ugyanez a kutató rámutatott, hogy a Krisztus apostolainak halálát követő évszázadok során, kiváltképp Egyiptomban, „a keresztény tanítások mellett »egymásba fonódott pogány elgondolások« is felütötték a fejüket; ezek egyiptomi, görög, zsidó, keleti és római szokásokból és hitnézetekből tevődtek össze, s a keresztény imádattal együtt gyakorolták őket”.

Ennek nyomán „a keresztény kézművesek alkotásaiban is megjelentek [a vallásköziség] motívumai, és pogány jelképek felhasználásával kezdtek dolgozni, melyeket új jelentéssel ruháztak fel, bár pogány mivoltuktól nem fosztották meg őket teljesen”.

Az ikonoknak rövidesen mind a közösségi, mind az egyéni vallásos életben fontos szerepük lett.

Will Durant történész a The Age of Faith című könyvében elmondja, hogy mi vezetett ehhez: „Egyre több szentet kezdtek imádni, így szükségesnek bizonyult valamilyen módon azonosítani őket, és emlékezni rá, hogy ki kicsoda. Garmadával készítettek szenteket és Máriát ábrázoló képeket, ami pedig Krisztust illeti, nemcsak a vélt külső megjelenéséről készült képeket imádták, hanem a keresztjét is, melyet a hiszékenyebbek még bűvös talizmánként is viseltek.

Az emberek szárnyaló fantáziája nyomán a szent ereklyékből, képekből és szobrokból imádati tárgyak lettek — leborultak előttük, csókolgatták őket, gyertyát gyújtottak és tömjént égettek nekik, virágokkal koronázták meg őket, és azt gondolva, hogy ezeknek a tárgyaknak titokzatos természetfeletti erejük van, csodákat vártak tőlük . . . Az egyházatyák és a zsinatok többször elmagyarázták, hogy ezek a tárgyak nem istenek, csupán az istenekre való emlékeztetőként szolgálnak; az emberek azonban nem szándékoztak ilyenfajta különbséget tenni.”

remélem tudtam segiteni

Udvari viseletek, pl.

A koreai sorikban remekül jelzik a kosztümök a rangokat. Hamar levágod, ki a szolgáló, és ki nem.

De egyenruhájuk van a légiközlekedésben dolgozó bizonyos személyeknek (pilóták, utaskísérők), de az egészségügyiseknek, egyes NAV-osoknak, rendőröknek...

A katonai egyenruha hasznai:

1. Harc közben - felismerés.

2. Békében - buknak rá a nők.

Egyházakban:

1. Szerzeteseknél az egyszerűség, az önsanyargatás jelképe.

2. Felfelé a pápáig - a rang és a hatalom jelölése.

Gyárban - a kitűzők és mágneskártyák megjelenése előtt

a munkások és az irányítók megkülönböztetése, a csellengők kiszúrása.

Ma is aaz erősen heirarchikus munkahelyeken, pl. a kórházakban, rangjelzés.

Szakállas = Kossuth-párti, beretvált képű = császárhű.

1960-as évek, M.o.: hosszú hajú beatnik, a hatalomnak gyanús.

A kopaszság, mint a harciasság jelképe török eredetű, ha nem több ezer éves.