Jézus azzal, hogy meghalt, hogyan váltotta meg a bűneinket?

A legfőbb válasz, az az, hogy csak így menthette meg Isten az embert a végső, szellemi haláltól. Úgy, hogy Ő fizeti meg az ember engedetlenségéért, az Istentől (tehát végeredményben magától az élettől) való elszakadásért járó büntetést, és egyben szükségszerű következményt: a halált. Elsősorban a szellemi halált, ami a végső megsemmisülés, de a testi halál is az elszakadás következménye. A törvény alól nincs kibúvó, az árat meg kell fizetni.

Ez az emberek között is így van. Ha valaki olyat tesz egy másik személlyel, amiben megegyeznek (vagy "egyértelmű"), hogy nem szabad, akkor csak úgy lehet újra jó viszony a két személy között, ha a bűnös kiengeszteli azt, akivel szemben a bűnt elkövette, és a másik elfogadja a bocsánatát. Ha a törvényben leírják, hogy mi jár az elkövetőnek, akkor azt be kell tartani.

Az Isten ellen elkövetett bűn azért olyan súlyos, mivel Isten tökéletesen jó és igazságos, egyszerűen nem fér össze a legkisebb bűnnel sem. Taszítják egymást. Nem azért taszíttatott az ember (és vele együtt az egész univerzum) a halálba, a megsemmisülésbe, mert Isten olyan kegyetlen, hanem mert nem lehet másképpen. Csak úgy lehetett volna másképpen, ha Isten megtűri a bűnt vagy elnézi a vétket. De ez lehetetlen, mivel Isten nem ereszthet magához közel semmiféle bűnt, a legkisebbet sem, illetve nem engedheti, hogy a szabályszegés büntetlen maradjon, mivel végtelenül igazságos is. A saját szabályait Ő sem szegheti meg.

Azonban kegyelmes is, ami már abban is megnyilvánul, hogy mégis létezik még mindig az univerzum és benne mi. Tehát tudja, hogy ezt a csorbát az ember nem tudja kiköszörülni, csak úgy, ha megfizeti a törvényben leírt árat, a halált. Megtehette volna, hogy minden életet eltöröl és akkor meg lenne fizetve. Azonban Isten ezt már a teremtés előtt is tudta, hogy így lesz, az ember bűnbe fog esni. Ha tehát az ember bűnbe esik és az Isten azonnal elkéri az ezért járó ellenértéket, a halált, akkor nincs értelme az egész teremtésnek, mivel csak addig állhatna fenn, amíg az első bűn megtörténik.

Mivel Isten nem "robotokat" akart magának társul, akik (amik) csak azt tudják tenni, amit Ő mond nekik, ezért olyanná teremtette az embert, aki képes önálló döntést hozni. Szabadságot adott neki abban, hogy hozhat bármilyen döntést, olyat is, ami Istennek nem tetszik, akarata ellenére van. Persze ennek majd aztán meglesznek a következményei, de hozhat olyan döntést, megteheti. Tehát igazi partnert, barátot teremtett magának, aki nem azért szereti teremtőjét, mert nem is tehetne mást, hanem azért, mert ugyan tehetne máshogyan is, de mégis a barátja akar lenni. Tehát amilyen Ő is, ezért mondja, hogy a "saját képére" teremtette az embert.

Ő tehát azonnal hajlandó megbocsátani az embernek, de a jó viszony helyreállításának további szükséges feltételeit még így is teljesíteni kellene, az embernek meg kellene halnia, még ha bocsánatot is kért. Természetesen ha meghal, akkor a megbocsátás önmagában nem ér semmit, mivel nincs kivel élvezni a helyreállított jó viszonyt.

Azonban Istennek volt egy áthidaló, hatalmas terve. A bűnért járó büntetést nem az emberrel fizetteti meg, hanem átvállalja Ő maga.

Hasonló a helyzet, mint mikor az egyik ember ellop a másiktól egy zsák pénzt. A meglopott hajlandó lenne megbocsátani, ha a pénzét visszakapja és a tolvaj elnézést kér tőle. Mondjuk a tolvaj már megbánta tettét, hajlandó lenne bocsánatot kérni, mert ki szeretne békülni azzal, akit meglopott, de a pénzt nem tudja neki visszaadni, mert már mondjuk elköltötte. De ha valaki más adja vissza az ellopott pénzt a tolvaj helyett, akkor már nincs akadálya a kiegyezésnek. De ki adja oda a pénzét a tolvaj helyett a meglopottnak? Ki hajlandó erre? Mondjuk valaki, aki szereti a tolvajt, jó viszonyban van vele, képes meghozni helyette ezt az áldozatot (van elég pénze) és hajlandó is rá.

Isten hajlandó helyettünk meghozni az áldozatot, a halált. Az előző példával élve, neki van is elég pénze, sőt, ami azt illeti, végtelen mennyiségű pénze van, hiszen az Ő élete végtelen. De Ő nem halhat meg, ez lehetetlenség, hisz Ő maga az élet, minden élet csakis belőle fakad.

Itt jön a képbe Jézus. Azt mondja Isten:

"Én meghalnék, de ez lehetetlen. De legyen nekem fiam, aki emberként fog megszületni, élni és meghalni, azonban neki adom minden isteni tulajdonságomat, tehát egyszerre lesz Isten és ember is. Egy rész belőlem és egy rész az emberből. Ő már meghalhat az emberért. Mivel Ő is rendelkezni fog az én isteni halhatatlanságommal, végtelenségemmel, ezért csak emberi mivoltában fog meghalni, isteni részét nem érheti csorba. És isteni létének végtelensége (végtelen pénz) megengedi azt is, hogy minden emberért meghaljon, ne csak magáért, mivel az én szellemem végtelen, ezért az övé is az. De mivel külön személy is lesz, ezért a halált nem erőszakolhatom rá, ezt neki kell önszántából megtennie. (Szabad döntése van ebben, mint az embereknek is.) De mivel szellemében olyan lesz, mint én, ezért meg fogja tenni helyettem és az ember helyett, hiszen én is megtenném, és fiam képében meg is teszem."

Így született meg Jézus, az Isten fia. Innentől már csak a világra és az emberekre kellett bíznia a sorsát. Abban pedig lehetett bízni, hogy ha az emberekre bízza Fiának sorsát, akkor az emberek azt a döntést fogják hozni, hogy márpedig ők megölik. Persze ők csak az embert látták benne.

Ha pedig a bűnért Jézus megfizette a büntetést és Isten is megbocsátott már, hiszen saját életét is odadta a bűnösért, akkor már csak a következők hiányoznak az Isten és ember kibéküléséhez, az eredeti, jó viszony helyreállításához: a bűnösnek el kell ismernie, hogy bűnös, bocsánatot kell kérnie attól, aki ellen vétkezett, és el kell fogadnia Jézus áldozatát a magáénak, tehát elfogadni, hogy Jézus megfizette az ő bűnéért is a büntetést.

Ezt azonban nem kötelező megtennie, a tolvajos példához visszatérve, a tolvaj is megteheti, hogy nem ismeri be, hogy bűnös, nem kér bocsánatot. Illetve ha valaki még vissza is adja helyette az ellopott pénzt a saját pénztárcájából, akkor is mondhatja, hogy de ő ezt nem fogadja el, Jézus tartsa csak meg a pénzét magának, majd visszafizeti ő maga, ha akarja. Megteheti, hogy nem állítja helyre a jó viszonyt, hiszen szabad akarata van, de akkor továbbra is a bűnének terhe alatt marad. Így neki magának kell visszafizetnie az árat, az pedig a halál.

Isten szelleme végtelen a tudásban is. Mindenttudó. Ismeri minden időben minden atomnak minden helyzetét az egész univerzumban, illetve előre ki tudta számolni. Ez azt jelenti, hogy ezt az egész történetet már előre látta a teremtés előtt is. És úgy döntött, hogy elindítja a történéseket, így fog lejátszódni. Tudta, hogy a végén lesznek akik visszatérnek hozzá és örökre élvezhetik egymás társaságát, és lesznek akik nem fogadják el az Ő ajánlatát, azok pedig nem lesznek vele.

Üdv!

Jézus a váltságdíj a bűneinkért. Erről így ír a Biblia:

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." - Jn 3,16

"Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára." - Kol 2,14

Jó kérdés, mert sehogy. (az én véleményem szerint)

Legalábbis nem a halála, hanem tanítása volt mindig is a lényeg és a cselekedetei. Nem a hiszékeny emberek fognak élni, akik szerint az van, amit az egyház beszél a híveknek Jézusról (emelett pedig bármit megtehetnek). Hanem azok fognak élni, akik bíznak Jézusban. Akik viszont bíznak benne, azok megcselekszik annak tanítását, szívből és értelemből. Legalábbis törekednek rá.

Aki tényleg hisz Istenben, tényleg hisz Jézusban, vajon miért cselekedne elllenük?

A halálnak max annyi szerepe volt az egészben, hogy Jézus mindhalálig engedelmes volt Istennek és szerette az embert. Nem tagadott meg senkit. Annak ellenére, hogy az ember elárulta Istent, Isten nem pusztította el az embert, hanem elküldte a fiát tanítani, akit ok nélkül utáltak és jogtalanul itékeztek rajta. A kereszten sem tagadott meg bennünket. Az életét adta a barátaiért!

Személyes véleményem, amit nem tudnék bibliai idézettel alátámasztani és csak találgatos:

1. Isten emberként sem bukott el.

2. Az ember nem reménytelen.

A cselekedeteid számítanak. A szíved és leked tisztasága.

De Isten nélkül lehetetlen nem bűnt elkövetni. Aki bűnt követ el, az szolgálja a bűnt és tönkre fogja tenni őt.

Senki sem hibátlan, éppen ezért van lehetőségünk megbánni a bűneinket, amit csak akkor fognak megbocsátani, ha mi is képesek vagyunk megbocsátani másoknak.

Jézus halála más értelmezésben is maximum csak az áteredő bűnt törölte el. Továbbra is szabad akaratod van, hogy bízol-e Istenben vagy választod az Isten nélküli életet és a bűn rabszolgálja lesz örökkön-örökké.

Kedves hetedik válaszoló, te milyen vallású vagy?

(melyik egyházhoz, felekezethez tartozol?)

Kedves 8. kérdező,

Római katolikusnak vagyok keresztelve. Kb. 26 éves koromtól tartom magam kereszténynek (azért választottam a kereszténységet, mert a szeretet vallása; Jézust igazolják rendkívüli csodatételei mellett a tanításai, azok erkölcsisége. Róla valóban hiszem, hogy Istentől jött.) 30 éves koromig nem igazán esett le, hogy mi a hit, de ebben az évben elmélyült a megértés. A hit: bizalom Istenben. Nekem a Zsoltárok könyve segített ebben. A vallás első helyre került az életemben, szeretnék bekapcsolódni az egyház tevékenységébe. A római katolicizmust viszont nem tudom teljes mellszélességgel magaménak vallani (nem is én választottam). Mivel vannak református gyökerek egyik szülői ágon, református gyülekezettel szeretnék kapcsolatot felvenni, gyülekezetben más hívőket megismerni, tenni valamit az egyház ügyéért. (Az egyház feladata: az evangélium hirdetése, példamutatás a szeretetben, emberségben.) Pár hónapja járok istentiszteletre, beszélgettem is egyszer a lelkésszel.

Van pár fontos dolog, amely a protestantizmus mellett szól. Például a Sola Scriptura elve, tehát, hogy térjünk vissza a gyökerekhez, az apostolok és Jézus tanításaihoz. A másik, hogy 1500 évig nem igazán tudták olvasni az emberek a saját nyelvükön a Bibliát, a reformátorok szálltak síkra azért, hogy ez megváltozzon. Harmadrészt az egyház feje, nem a római pápa („Jézus földi helytartója”), hanem Jézus Krisztus! A reformátusság sokkal kevesebb külsőséggel jár, puritánabb és ez nekem szimpatikus. Az istentisztelet is „jobban tetszik”, ha lehet kissé profánul fogalmazni, mint a katolikus, központjában az igehirdetés (-magyarázás) áll, emellett a Miatyánk elmondása és zsoltáréneklés. Nem tartom az üdvözülés feltételének, hogy minden héten hiánytalanul ott legyen az ember a templomban, én elsősorban a gyülekezet tevékenységébe való bekapcsolódás miatt kezdtem el járni. Ha egyszer ez a rendszer alakult ki, ehhez kell alkalmazkodni.