Mi a leggyorsabb módja annak, hogy felnőttként megkereszteljenek valakit? (római kat. )

KERESZTSÉG

A keresztség szentsége eltörli a bűnöket, Isten gyermekévé és az Egyház tagjává tesz. A keresztségben nevet és védőszentet kap a megkeresztelt. Más szentségek csak a keresztség után vehetők fel.

Katolikus keresztelést gyermek keresztelése esetén legalább a szülők egyikének kell kérni, lehetőleg a lakóhely szerint illetékes plébánián, de megfelelő okból kérhetik más plébánián is. Mindig kérhető a keresztelés a következő plébániákon: Budapesten a Szent István bazilikában, a Zuglói Páduai Szent Antal Plébánián, (XIV. Bosnyák tér) illetve az Esztergomi Főszékesegyházban. Ezeken a plébániákon a plébánosnak a hozzá fordulók szentségekkel való ellátására teljes körű felhatalmazása van.

Az Egyház kéri, hogy a szülők illetve keresztszülők (ha vannak), a keresztelés előtt oktatáson vegyenek részt. (Ez 7 év alatti gyermek keresztelése esetén szükséges.) Az előkészítő foglalkozások száma és gyakorisága a jog szerint nincs megszabva, nem kell indokolatlanul hosszúnak lennie.

A kereszteléshez szükséges, hogy legalább az egyik szülő vállalja a gyermek katolikus nevelését. A gyermek katolikus nevelésére vonatkozó ígéretet akkor is bizalommal kell fogadni, ha a szülők más (idősebb) gyermeküket korábban hitoktatásra nem járatták. A gyermek megkeresztelésének nem feltétele, hogy a szülők egyházilag rendezett házasságban éljenek, illetve visszamenőleg egyházközségi hozzájárulást ("egyházi adót") fizessenek.

Keresztszülő lehet az a tizenhatodik életévét betöltött személy, aki alkalmas, és szándékozik is ezt a tisztséget viselni; aki katolikus, megbérmált és az oltáriszentséget már magához vette, a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet él; nem köti semmilyen törvényesen kinyilvánított kánoni büntetés (pl. Ha házas, egyházilag rendezett házasságban él.); nem apja vagy anyja a keresztelendőnek. Ha a keresztelést végző pap nem tud meggyőződni a keresztszülők alkalmasságáról, saját plébánosuktól kér keresztszülői igazolást.

Aki a keresztszülőség feltételeinek nem felel meg, azt tanúként lehet bejegyezni az anyakönyvbe, ha nincs keresztszülő, akkor a tanú jelenléte is elegendő a keresztség kiszolgáltatásához.

Ha a szülők egyike sem katolikus, de mégis a katolikus keresztelést kérik gyermekük számára, meg kell jelölniük olyan személyt, aki a gyermek katolikus nevelését vállalja, és a keresztszülőség feltételeinek megfelel, a gyermekkel azonos településen lakik, és segíteni fogja katolikus nevelését.

A felnőtt jelentkezőket a plébániák szokása szerint személyesen és gondosan fel kell készíteni. Bár a felkészülés a keresztény életbe való fokozatos bekapcsolódást is megkívánja, ez nem jelenti sok éves gyakorlati idő előírását. Nem bocsátható keresztelésre az a felnőtt, aki érvénytelen, és egyházilag nem is rendezhető házasságban él.

Felnőttek keresztelése esetén egyazon szertartás keretében kötelező a bérmálás és az Eukarisztia szentségének kiszolgáltatása is.

Ez az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében érvényes.

A KERESZTSÉG

A keresztény szentségek között a keresztség az első szentség, és egyúttal a kapu is a többi szentséghez, mivel általa leszünk egyrészt Krisztus misztikus testének, az Egyháznak tagjai, másrészt alkalmasak arra, hogy a többi szentségben részesülhessünk.

A keresztség fenséges misztériumának tudatunkban általában túl csekély jelentőséget tulajdonítunk. Az első évszázadok keresztényei sokkal jobban felfogták, mekkora változást eredményez a keresztség az emberben, ami valószínűleg abból adódott, hogy számos felnőttnek a megkeresztelését éltek át, és így gyakran voltak szemtanúi, hogyan vált egy pogányból keresztény és egy bűnösből igaz. Ha mi a saját keresztelésünket nem is éltük át tudatosan, mégis gyakran kell arra gondolnunk, mekkora ajándék részeseivé váltunk akkor, és mekkora tisztességet jelent számunkra, hogy a keresztséggel felvételt nyertünk Isten családjába.

A keresztény keresztelést Szent János keresztelése készítette elő. Az ő keresztelésének ugyan nem volt bűnbocsátó ereje, de az embereket bűnbánatra és vezeklésre sarkalta, és ezzel szívüket a Megváltó fogadására nyitotta meg. A mi Urunk Jézus Krisztus is megkereszteltette magát Keresztelő Szent Jánossal, de nem azért, mintha bűnöket kellett volna megbánnia. Az egyházatyák tanúsága szerint Jézus azért merült el a Jordán vízében, hogy megszentelje a vizeket és ezzel olyan erővel ruházza fel őket, hogy az embereket a bűn minden mocskától képesek legyenek tisztára mosni.

Akkor Jézus fölött megnyílt az ég, a Szentlélek galamb alakjában rászállott, és az Atya hangja hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,17) Valami éhhez hasonló történik minden alkalommal, mikor valaki a keresztség szentségében részesül. Ugyanis ekkor minden bűnétől megtisztul. Az áteredő bűntől, amellyel, mint Ádám leszármazottja terhelt, valamint, ha felnőttként keresztelik meg, minden személyes bűnétől és azok következményeitől is. Ezzel megnyílik számára a mennyország, amely bűnei miatt addig zárva volt előtte. (Ezért az az ember, aki a keresztelése után rögtön meghal, azonnal a mennyországba jut.) A Szentlélek rászáll a megkereszteltre, hogy az élet kegyelmében részesítse, amelynek legalacsonyabb foka is nagyobb értékkel bír, mint az egész látható és láthatatlan világ. Ezzel az ember Isten gyermekévé válik. Mint Krisztushoz, most már őhozzá is így szól az Atya: „Ez az én szeretett Fiam!”, és ez az Istenhez való tartozás a keresztség kitörölhetetlen bélyegével, mely a lélekbe vésődik, örökre megpecsételődik. Ezzel a keresztség valóban „újjászületés és megújulás fürdője a Szentlélekben” (Tit 3,5), hiszen egy új életet ad, amely a lelket Istenhez teszi hasonlatossá, körülbelül úgy, ahogy a tűzbe tartott szén a tűzzel lesz hasonlóvá, mikor maga is lángra kap, hogy fényt és meleget árasszon.

A keresztség külső jelei

Ahhoz, hogy a keresztség érvényes legyen, vízzel való lemosás és a keresztelő formula elmondása szükségeltetik.

A vizet Isten biztosan azért választotta, mert a víz az élet alkotórésze, és a test lemosásának a léleknek a bűnöktől való megtisztulását kell jelképeznie. Még gazdagabb a szimbolika, ha a keresztség teljes alámerüléssel történik, ahogy ez az első évszázadokban általánosan szokásban volt. Az alámerülés ekkor a régi ember halálát és eltemettetését jelentette. Szent Pál tanítása szerint ugyanis a keresztséggel az ember Krisztussal együtt keresztre feszíttetik és eltemettetik, vagyis Krisztus halála úgy lesz számára elismerve, mintha azt ő maga szenvedte volna el. Ezzel a megkereszteltnek úgy kell tekintenie magát, mint aki meghalt a bűnnek. A vízből való kiemelkedés ezután Krisztus feltámadását jelképezi, amivel a megkeresztelt új, kegyelmi életbe jut. „Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusra, halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség által ugyanis vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által föltámadt halálából, úgy mi is új életet éljünk. Hiszen tudjuk, hogy a régi ember bennünk azért feszíttetett keresztre vele együtt, hogy a bűnös test elpusztuljon és ne szolgáljunk többé a bűnnek.” (Róm 6,3/4,6)

A keresztséghez normális körülmények között olyan vizet használnak, amelyet húsvét éjszakáján szenteltek meg ünnepélyesen. De minden más természetes víz is alkalmas a keresztség szentségének kiszolgáltatására, teljesen mindegy, hogy meleg vagy hideg, édes vagy sós, forrásból, folyóból, tengerből vagy esőből származó.

A keresztség formulája a következő szavakból áll: „Én megkeresztellek téged az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.” Ezt a vízzel való lemosással egyidőben kell mondani. Ezek a szavak mutatják, hogy a legszentebb Szentháromság három személye viszi véghez az ember átalakulását, és veszi birtokba őt. Szent Ágoston teszi hozzá nagyon szépen: „A szó az elemhez lép, és szentséggé lesz.”

A szavak vagy az alkotórészek megváltoztatása érvénytelenné teszi a keresztséget. A szentség nem jön létre például akkor, ha a keresztelő ezt mondja: „Én megkeresztellek téged Krisztus nevében”, vagy kihagyja ezeket a szavakat: „Én megkeresztellek téged”, vagy ha víz helyett valami mást, például tejet, alkoholt vagy limonádét használ. Legeslegvégső esetben, ha tiszta vizet semmi szín alatt nem lehet beszerezni, teával, kávéval vagy valami hasonlóval is ki lehet osztani a keresztséget.

A keresztelés szükségessége

Az örök üdvösség elérésének céljából a szentségek közül a keresztség a legfontosabb, hiszen Krisztus azt mondotta: „Ha valaki újra nem születik vízből és Szentlélekből, nem látja meg Isten országát.” (Jn 3,5) Ez alól nem kivételek a kisgyermekek sem, és ezért fel kell tételeznünk, hogy azok a kisgyerekek, akik keresztelésük előtt halnak meg, nem részesülhetnek „Isten színe látásában”. De mivel csak az áteredő bűn állapotában vannak és nincsenek saját egyéni bűneik, nem a pokolra kerülnek, hanem a „természetes túlvilági boldogságban” részesülnek. Ez egyrészt meg kell világosítsa számunkra, mily megszolgálatlan kegyelemben részesülünk, mikor megkeresztelnek bennünket, másrészt arra kell, hogy ösztönözzön minket, hogy mindent elkövessünk annak érdekében, hogy minden gyereket megkereszteljenek. Keresztény szülőknek ezért kell még a születés előtt imádkozniuk, hogy a születendő gyermek a keresztség szentségében részesülhessen, és születés után a gyermeket a lehető leghamarabb meg kell kereszteltetniük, ahelyett, hogy e szentség kiszolgáltatásának időpontját hónapokkal kitolják, míg mindegyik nagybácsinak és nagynéninek ideje lesz a keresztelőre eljönni.

Ehelyütt kell szót ejteni az u. n. „meg nem születettek keresztségéről”, amely néhány imaszándékban szerepel azon gyermekek megmentésének érdekében, akik abortusz által vesztették életüket. Akármilyen jó szándék is vezeti ezt a kérést, meg kell mondani, hogy ez gyakorlatilag tökéletes ostobaság, hiszen a keresztséget nem lehet távolból kiszolgáltatni.

Az ünnepélyes keresztelést a papnak vagy a diakónusnak kell elvégeznie. A keresztség fontossága miatt azonban Isten minden embernek, még a nem megkeresztelteknek is megadta a felhatalmazást, hogy érvényesen keresztelhessenek. Ezért életveszélyben bárki keresztelhet gyermeket vagy felnőttet, ha pap vagy diakónus nincs a közelben. Ilyenkor a keresztelőnek szentelt vizet vagy egész közönséges vizet kell a keresztelendő fejére(!) öntenie és eközben a keresztelés szavait mondania. (Nem elégséges csupán szentelt vízzel a kereszt jelét a homlokra rajzolni, ahogy ez tudatlanságból néha történik.) Ha a szükségkeresztelésben részesült mégse hal meg, a további keresztelési ceremóniákat később a templomban meg kell tartani. (Vegyük azonban figyelembe, hogy az ünnepélyes templomi keresztelő alaptalan megelőzése, úgymond „biztonság okából” nem helyénvaló.)

A keresztség kiszolgáltatásának feltétele

Ha a keresztelés az adott körülmények között mindig érvényesen szolgáltatható is ki, azért ahhoz, hogy valakit megkereszteljenek egyéb feltételeknek is teljesülniük kell. Ha a keresztelendő felnőtt korban van, megkereszteltetéséhez szükséges, hogy a katolikus hitben jártas legyen, ha pedig gyermeket keresztelnek, ez csak akkor engedélyezett, ha a gyermek keresztény neveltetése biztosítva van. Ezért nem szabad olyan gyermeket megkeresztelni, aki minden valószínűség szerint nem fog keresztény nevelésben részesülni, vagy pláne olyat, akit szülei akarata ellenére akarnak a keresztelőre vinni. Csak ha a gyermek azonnali halálára kell számítani, lehet a szülők akaratát figyelmen kívül hagyni.

A keresztség pótszerei

Mindazonáltal a vízzel való keresztelésnek két pótszere is létezik. Ezek az u. n. vágy- és vérkeresztségek.

A vágykeresztség a szeretet aktusából és a bűnök feletti tökéletes megbánásból áll, amely legalább a keresztség utáni rejtett vágyat is magában foglalja. A rejtett azt jelenti, hogy azoknál, akik nem tudnak a keresztelés létezéséről, ennek a vágynak nem kell kifejezetten meglennie. Ezeknél elegendő az őszinte szándék mindannak megtételére, amit Isten tőlük követel. Ezért, ha tudnának a keresztség szükségességéről, meg is tennék azt. A természetfölötti szeretet aktusában még a keresztelés előtt megkaphatja valaki bűnei bocsánatát és a megszentelő kegyelmet, mert a szeretet Isten iránt és a súlyos bűn állapota a lélekben egyszerre nem lehet jelen. Ezek ellentmondanak egymásnak, mivel a halálos bűn elfordít Istentől, míg a szeretet hozzá köt. Ezért mondja Jézus Mária Magdalénáról: „Bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47), és Szent János: „Mindaz, aki szeret, Istentől született.” (1 Jn 4,7)

Az Apostolok Cselekedetei a vágykeresztségről mutat be egy példát a pogány Cornelius százados történetével. Ugyanis ott azt olvassuk, hogy Cornelius igaz ember volt, és ahogy csak tudott híven szolgált Istennek. Mikor Szent Péter róla prédikált, a Szentlélek reá szállott és egész családjára, holott még nem voltak megkeresztelve. (ApCsel 10,44-48) További példa a vágykeresztségre Valentinian római császár esete. Őt 392-ben még megkeresztelése előtt meggyilkolták. Szent Ambrus ennek ellenére egyházi temetésben részesítette, mert meg volt róla győződve, hogy a császár a keresztelés iránti vágya miatt már megkapta Isten kegyelmét.

A vágykeresztség létezése az oka annak is, hogy felnőttek megkeresztelésével várni lehet addig, amíg a keresztelendők jól felkészültek és időt találnak a megfelelő ünnepségre (a klasszikus keresztelő idő a húsvét). A vágykeresztség kisgyerekek számára természetesen nem jöhet szóba, őket ezért kell minél hamarabb megkeresztelni.

A vízzel való keresztelés másik helyettesítője a vérkeresztség. Ezt azok kapják, akik keresztény hitük vagy egy keresztény erény védése miatt szenvednek vértanúságot, mivel az Úr mondta: „De aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” (Mt 10,39) A Római Martyrologium sok olyan szentről számol be, akik csak a vérkeresztségben részesültek, mert amikor a keresztények vértanúságát látva megtértek és kereszténynek vallották magukat, azonnal elfogták és kivégezték őket. A vérkeresztséget kiskorú gyermekek is megkaphatják, ha Krisztusért vagy keresztény hitükért ölik meg őket. Ilyenek voltak a betlehemi kisgyermekek is, akiket Heródes öletett meg, és akiknek ünnepét az Egyház december 28-án tartja meg.

Azonban se a vágy, se a vérkeresztségnek nincs szentségi keresztelő jellege. Ezek inkább a keresztség utáni vágy, mint magának a valóságos keresztelésnek a kifejezői.

A gyermekek keresztelése

A gyerekkeresztelés gyakorlatát az újabb időkben néha támadás éri. Egyesek azt állítják, hogy ez a gyakorlat értelmetlen, hiszen a gyermekek nincsenek még tudatuknál, és ezért nem tudnak a keresztelésükben hittel közreműködni. Továbbá azt is mondják, hogy ez fölösleges gyámkodás a gyermekek fölött, inkább meg kell várni, míg a gyermekek felnőnek és maguk eldönthetik, melyik valláshoz vagy felekezethez akarnak tartozni. Elvégre nem lehet valakire csak úgy, megkérdezése nélkül egy vallás kötelezettségeit rárakni.

Ezekkel a véleményekkel szemben a következőket kell elmondanunk:

1. Ahogy a gyermek saját közreműködése nélkül jutott az áteredő bűn állapotába, ugyanúgy meg lehet ettől a közreműködése nélkül is szabadítani.

2. A kegyelemben való részesedés és Krisztusban való közösség nem terhet jelent, hanem a legnagyobb jótéteményt, amely egy embernek valaha is osztályrészül juthat.

3. Az ember egyáltalán nem dönthet kénye-kedve szerint arról, hogy Krisztust követni akarja-e vagy sem. Minden embernek kötelessége katolikus kereszténynek lennie, mihelyst a katolikus vallás igazságait megismerte. Bár mindenki szabadon megtagadhatja ezeket a kötelezettségeket, de akkor ez már bűn, amelynek következményeiért felelni kell. Könnyen belátható, hogy a gyerekkereszteléssel való szembenállás az áteredő bűnben és a kereszténységben, mint egyetlen igazságban való hit meggyengüléséből származik.

4. Végezetül még utalni lehet arra is, hogy világra jöttünket és neveltetésünket sem tudtuk magunk kiválasztani. Senki nem kérdezte tőlünk, hogy meg akarunk-e születni. Minden ember életében vannak olyan döntések, amelyeket azok a körülmények határoznak meg; amelyekbe beleszületett. Ez az ember szociális természetéből fakad.

Ezek azok az okok, amik miatt a gyerekkeresztelés a kezdetektől fogva szokásban volt. A Szentírásban ugyan nincs szó kifejezett gyerekkeresztelésről, de több helyen is olvashatunk beszámolót megtérteknek „egész háza népükkel” való megkereszteléséről. (lásd ApCsel 16,15/33; 1 Kor 1,16), és joggal feltételezhetjük, hogy ezek között gyerekek is voltak. A 3. században jött divatba az a káros szokás, miszerint a keresztelőt egész a felnőttkorba kitolták, bár egészen más okból, mint manapság: attól féltek ugyanis, hogy a fiatalkori harcokban elveszíthetik a keresztelés utáni bűntelenséget, s ezért úgy gondolták, jobb, hogyha a keresztséget csak érettebb korban kapják meg. Szent Ágoston és az egyházatyák azonban a keresztség szentségével való ezen visszaélés elleni harcukban hivatkozni tudtak az ősi hagyományra.

A keresztszülői tisztség

Minden keresztelésnél az új Isten-gyerek fölött egy vagy két hívő átveszi a keresztszülői tisztséget. Ezzel nemcsak egy tiszteletbeli hivatalt kapnak, hanem kötelezettséget vállalnak arra, hogy gondot viselnek a megkeresztelt keresztény oktatására és nevelésére. Ameddig ezt a feladatot a szülők maguk elvégzik, a keresztszülők fel vannak mentve ez alól a kötelezettség alól. Ha azonban a szülők meghalnak vagy elhanyagolják a gyermek vallásos nevelését, a keresztszülők kötelessége, hogy a gyereket magukhoz vegyék és vallásos neveléséről gondoskodjanak. Ezért minden szülőnek nyomatékosan ügyelnie kell arra, hogy gyermeküknek hithű keresztszülőket válasszon. Ha a rokonságban nem akad ilyen, a legjobb, ha az egyházközség egyik baráti tagját kérik fel a keresztszülői tisztségre.

A keresztelés szertartása

A keresztség kiszolgáltatását az Egyház különböző vallásos szertartásokkal veszi körül. Ezek mind nagyon régiek, korábban azonban hosszabb időszakra voltak elosztva. Ezért rövid áttekintést adunk a keresztelésnek a régi Egyházban szokásos előkészítéséről, melyből láthatjuk, hogy a mai keresztelési rítus nem más, mint ezeknek a szertartásoknak rövid összefoglalója.

Ha valaki a régi időkben keresztény akart lenni, keresztelőre jelentkezett a püspöknél, aki a következő ceremóniák keretében vette fel őt a katekumenek (= keresztelőre készülők) közé: Rátette a kezét jelezve ezzel a Szentlélek hamarosan bekövetkező alászállását. Azután keresztet rajzolt a katekumen homlokára és mellére, ami azt jelezte, hogy a Megfeszített tanításának a keresztelőre készülő személy szellemében és szívében kell lennie azáltal, hogy hiszi és teljesíti azt. Végezetül a püspök még egy csipet megszentelt sót öntött a szájába. A sónak többszörös szimbolikája volt: mivel a só húst és más dolgokat, melyeket sóba helyeztek, megóvott a tönkremenéstől, jelképe lett a bűnök miatti rothadástól való védelemnek. Azonkívül a só annak is jele, hogy a hívőnek a föld sójának kell lennie, és végül szimbóluma a bölcsességnek is, hiszen a bölcsesség nem más, mint az igazság valódi megkóstolása.

A katekumeneket ezután rendszerint két évig tanították. Mise alatt saját helyük volt, amelyet azonban a prédikáció után el kellett hagyniuk, mivel az áldozati ünnepségen már csak a megkereszteltek vehettek részt. A keresztelőre való utolsó, közvetlen előkészület a böjti időszakra esett. Ebben az időben a keresztelésre várók naponta hallgattak prédikációt és bizonyos napokon a gonosz lelkek kiűzésére ördögűzést hajtottak végre felettük. (Ezt az új rítusból kihagyták.) Ebben az időben hajtották végre az Epheta-rítust (= a fülek és az orr nyállal való érintése) és a mell és hát olajjal való megkenését is.

A keresztelő előtti utolsó héten közölték a katekumenekkel a Szentháromság titkát, az apostoli hitvallást és a Miatyánkot. A keresztelendők közvetlenül a keresztelő előtt tették le a keresztségi fogadalmukat: először nyugat felé fordulva ellene mondtak a Sátánnak, majd kelet felé fordultak és ünnepélyesen dicsőítették a katolikus hitet.

Rég időktől való szokás, hogy a megkeresztelt egy vagy több nevet kap. A felnőttek új nevet vesznek fel. Ezek közül legalább egynek egy angyal vagy egy szent nevének kell lennie, hogy a névadó a megkereszteltnek oltalmazója és példaképe legyen.

Ezután a tulajdonképpeni keresztelési aktus után, régen úgy, mint ma, még a következő ceremóniákat végzik el: A pap a keresztelendő koponyáját krízmával keni meg. Az ókorban királyokat, prófétákat és papokat kentek fel, hogy ezzel isteni küldetésüket és megáldott állapotukat kimutassák. Jézust ezért nevezik Felkentnek (ez a Krisztus szó fordítása). A megkenés azt fejezi ki, hogy a keresztény isteni méltóságot birtokol, és részt vesz Krisztus papságában, miáltal jogosulttá válik, hogy Isten nyilvános kultuszában részt vehessen. Szent Péter írja: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok.” (1 Pét 2,9)

Ezután a pap a keresztelendőnek fehér ruhát nyújt. Ez szimbolizálja a keresztségben megkapott tisztaságot és bűntelenséget, melyet szeplőtelenül illik megőrizni. Régebben az újonnan kereszteltek nyolc napon át viselték ezt a ruhát. A Fehér Vasárnap eredetileg nem az első áldozók fehér ruhái miatt kapta nevét, hanem onnan, hogy az újonnan megkereszteltek előtte való este vetették le fehér ruhájukat.

Utoljára a keresztelendő egy égő gyertyát kap. Ez az éberséget jelképezi Krisztus szavai szerint: „Legyen csípőtök felövezve és égő gyertya a kezetekben. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják.” (Luk 12,35) De ezenkívül azt is jelzi, hogy a megkereszteltnek „a világ világossága” (Mt 5,14), a többi ember példaképének kell lennie: „Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyánkat.” (Mt 5,16)