Mik azok az események a Bibliából amik megegyeznek a történedlemel?

Sok minden, nem akarok regényeket írni.

De az egyik ilyen a háborúkkal kapcsolatos

És a Máté 24. fejezete beszél róla, valamint a Jelenések könyve is megemlíti a kimenetelét ezeknek:

A gyalázatos szajha ítélete

Az évszázadok során a hamis vallás világbirodalma tengernyi vért ontott. A középkori Japánban például a kiotói templomokat erőddé alakították át, és a szerzetes katonák „Buddha szent nevében” addig harcoltak egymás ellen, amíg az utcákat vörösre nem festette a kiontott vér. A XX. században a kereszténység papjai a saját országuk hadseregével együtt mentek csatába, és egymást gyilkolták le. Legalább százmillió ember veszett oda. Az Egyesült Államok egykori elnöke, Richard Nixon 1987 októberében ezt mondta: „A XX. század a történelem legvéresebb időszaka. Ennek az évszázadnak a háborúiban több embert gyilkoltak le, mint amennyit az évszázad kezdete előtt vívott összes háborúban.” Isten mindezért elítéli a világ vallásait, hiszen gyűlöli ’az ártatlan vért ontó kezeket’ (Példabeszédek 6:16, 17). János korábban hangot hallott az oltár felől: „Legfőbb Úr, te szent és igaz, meddig tartod még vissza magad az ítélkezéstől és attól, hogy bosszút állj a vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (Jelenések 6:10). Nagy Babilon, a szajháknak és a föld utálatosságainak anyja nagy bajban lesz, amikor eljön az ideje, hogy válasz érkezzen erre a kérdésre.

A legtöbb mai Bibliában a Héber Iratok utolsó könyve, Malakiás könyve azzal fejeződik be, hogy Izráel maradéka újra letelepedett hazájában, miután kiszabadult Babilon fogságából (Jeremiás 23:3). Az odaadó zsidók arra kaptak bátorítást, hogy várjanak Isten ítéletnapjára, hogy megszabadítsa a világot a gonoszságtól, és megkezdődjön a messiási korszak (Malakiás 4:1, 2). Ez időben Perzsia volt uralmon. A Júdában állomásozó perzsa csapatok tartották fenn a békét, s tartatták be fegyveres erővel a királyi rendeleteket. (Vö. Ezsdrás 4:23.)

A bibliai helyszínek azonban nem maradtak változatlanul az elkövetkező négy évszázadban. Szellemi sötétség és zűrzavar kezdte felütni a fejét. A Közel-Keletet erőszak, terror, elnyomás, radikális vallásos gondolkodás, spekulatív filozófia és kulturális megrázkódtatás dúlta fel.

Máté evangéliuma, a Keresztény Görög Iratok első könyve más korban íródott. A római csapatok érvényre juttatták a pax romanát, vagy római békét. Az Istent tisztelő emberek nagyon várták az eljövendő Messiást, hogy törölje el a szenvedést, a zsarnoki uralmat és a szegénységet, s hogy világosságot árasszon az életre, a jólétre és a nyugalomra. (Vö. Lukács 1:67–79; 24:21; 2Timótheus 1:10.) Vizsgáljuk meg közelebbről a dinamikus erőket, amelyek átformálták a zsidó társadalmat a Jézus Krisztus születése előtti századokban.

Miután Czírus kiadta rendeletét, melyben szabadon engedte a zsidókat a babiloni fogságból i. e. 537-ben, zsidók és nem zsidó társaik csoportja indult meg Babilóniából. Ez a szellemileg fogékony maradék egy elpusztított városok és pusztán hagyott föld területére tért vissza. Edomiták, főníciaiak, szamaritánusok, arab törzsek és még mások elcsatoltak Izráel egykor tágas területéből. Ami Júda és Benjámin területéből megmaradt, az az Abr-Nárnak (Folyón Túl) nevezett perzsa szatrapia júdai tartománya lett (Ezsdrás 1:1–4; 2:64, 65).

A perzsa uralom alatt Júda „a terjeszkedés és a népesség növekedésének időszakát” élte át, mondja a The Cambridge History of Judaism. A következőket mondja még Jeruzsálemről: „ A parasztok és a zarándokok ajándékokat vittek, a Templom és a város gazdaggá vált, és jólétük vonzotta a külföldi kereskedőket és mesterembereket.” Bár a perzsák nagyon toleránsak voltak a helyi kormányzat és a vallás iránt, az adó azonban súlyos volt, és csak nemesfémben lehetett kifizetni. (Vö. Nehémiás 5:1–5, 15; 9:36, 37; 13:15, 16, 20.)

A Perzsa Birodalom utolsó évei igen viharos idők voltak, melyeket a szatrapák lázadásai jellemeztek. Sok zsidó belekeveredett egy felkelésbe a Földközi-tenger partján, és messze északra deportálták őket, a Kaszpi-tengernél lévő Hürkániába. Ám úgy tűnik, Júda nagy részét nem érintette a perzsa büntetés.

A görög korszak

Nagy Sándor mint egy párduc, úgy vetette magát i. e. 332-ben a Közel-Keletre, de a görög importáruk iránti előszeretet megelőzte őt (Dániel 7:6). Felismerte, hogy a görög kultúrának politikai értéke van, ezért elhatározta, hogy hellenizálja terjeszkedő birodalmát. A görög nemzetközi nyelv lett. Sándor rövid uralma táplálta a szofista bölcseletek iránti szeretetet, a sportok iránti lelkesedést, és az esztétika nagyraértékelését. Végül Izráel hagyományai sem tudtak ellenállni a hellenizmusnak.

Sándor i. e. 323-ban bekövetkezett halálát követően szíriai és egyiptomi utódai voltak az elsők, akik betöltötték a Dániel próféta által „északi királynak” és „déli királynak” nevezett szerepeket (Dániel 11:1–19). Az egyiptomi „déli király”, II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i. e. 285—246) uralkodása idején kezdték lefordítani a Héber Iratokat koinéra, vagyis a görög köznyelvre. Ez a változat Septuaginta néven vált ismertté. A Keresztény Görög Iratokban sok verset ebből a műből idéztek. A görög nyelv kiválónak bizonyult arra, hogy a szellemileg összezavart és sötét világgal az értelem felvilágosító árnyalatait közölje.

Miután IV. Antiokhosz Epiphanész lett Szíria királya és Palesztina uralkodója (i. e. 175—164), a judaizmust majdhogynem eltörölte a kormány által jóváhagyott üldözés. A zsidókat halállal fenyegetve arra kényszerítették, hogy tagadják meg Jehova Istent, és csak a görög istenségeknek áldozzanak. I. e. 168 decemberében egy pogány oltár épült Jehovának a jeruzsálemi templomban lévő nagy oltára fölé, és áldozatokat mutattak be rajta az olimposzi Zeusznak. Meghökkent, de bátor vidéki emberek összefogtak Makkabeus Júdás vezetésével, és elszántan harcoltak, míg birtokba nem vették Jeruzsálemet. A templomot újra Istennek adták át, s pontosan a megszentségtelenítése napjától számított három évvel később felújították a mindennapi áldozatot.

. Mindamellett néhány tudós kezd a Biblia pontosságának általában tisztelettel adózni, még ha nem is minden részletében. William Foxwell Albright, egy elméleti iskola képviselője ezt írta: „Általában újra méltatják Izrael vallástörténetének pontosságát, egészében éppúgy, mint részleteit illetően . . . Összegezve elmondható, hogy a Bibliát elejétől a végéig ismét úgy kezelhetjük, mint a vallási történelem hiteles dokumentumát.”22

33 Igen, a Biblia magán viseli a történelmi pontosság bélyegét. Az események meghatározott időkhöz és dátumokhoz kötöttek; nem úgy, mint a legtöbb ősi mítosz és legenda. A Bibliában feljegyzett számos esemény valódiságát abból az időből keltezett feliratok támasztják alá.

Zsömle/lány

a történelem sorra igazolja a Bibliát. régebben pl nem hitték el, hogy létezett Belsazár király, vagy a filiszteusok, csak a Biblia írt róluk. később aztán felfedezték, hogy tényleg léteztek

amúgy pl az özönvízről is minden egyes elszigetelt, akár fehér embert se látott népnek is megvan a maga története. még a dél-amerikai indiánoknál és az afrikai törzseknél is. ez kicsit gyanús... :)

A Biblia ősi részei: maga a történelem.

...de nagyon be van fedve...