Hogyan lehet a hitgyülibe belépni vagy tagjává válni? Stb.
Amit egy véres szájjal fröcsögő ember írt, akire még H. Henrik is kénytelen volt rászólni a műsorában, annyira győlölködő. Pedig Havas sem egy kimondott szent, ráadásul full világi és pártatlan.
Úgy látom, hitgyülisek nem, viszont sok gyűlölködő ember betalálta ezt a "topikot". Én már voltam a hit gyülekezetben párszor, elsőre nagyon furcsának tűnt, de semmi olyasmit nem tapasztaltam, amikről itt írnak egyesek, hogy félhülyék, meg lelkibetegek stb. járnának én legalábbis nem nagyon láttam. Volt pár "túl lelkes" emberke, akik produkálták magukat, de nem tudom hol nincsenek. Amikor én voltam, teltház volt többtízezer ember, azok között meg nyilván nem mindenki full kóser ott sem, de ezt a biblia sem állítja, ha jól olvastam. Jézus azt mondta Isten országa olyan, mint egy gyalom (szák szerűség) ami mindenféle tengeri herkentyűt összefogdos, amit a "végén" kiválogatnak majd.
A kérdezőnek: Nem tudom milyen segítségre, meg lelki támogatásra, törődésre gondolsz pontosan, de szerintem ezek a dolgok ott is úgy mennek, mint bárhol másutt: neked is nyitni kell az emberek felé. Onnan gondolom, mert oda is emberek járnak, ráadásul 1000 féle-fajta. De azt tudom, mert nekem is felajánlották, hogy ha akár betelefonálsz (én a Bp-iben voltam) akkor nagyon szívesen fogad egy lelkész, aki ráér, vagy megbeszélsz egy időpontot és ott pölö lehet mélyebben is beszélgetni, segítséget kérni stb. Hogy ott, az istentiszteleten ezekre mennyi lehetőség van, azt nem tudom, mert elég nagy a tömeg és a tömegben a legkönnyebb "elveszni". Nekem szimpik voltak, csomó arc odajött és kérdezgették ki vagyok, meg kommunikálni próbáltak, bár én elég zárkózott vagyok, de lazák voltak. Nyilván ennyiből nem lehet "megítélni" egy gyülekezetet, vagy komolyabban véleményt alkotni, ahhoz több tapasztalat, meg "ottlét" kell. Én a saját tapasztalataimat írom, ezek az emberek itt előttem, tisztelet a kivételnek, úgy nézem eléggé támadólag fröcsögnek, holott tök normálisan kérdeztél valamit, ami érdekel. Arra azért kíváncsi lennék, hányan ismerik valójában, hányan jártak ott és milyebn alapon kritizálják. Mert nem mindegy, hogy a TV-ben láttak valamit, vagy hallották másoktól, vagy ők maguk nézték meg, gyűlölködni mindenki tud csípőből, még ész sem kell hozzá. Én azt mondom, a puding próbája az evés. Addig úgysem tudod meg, hogy milyen, vagy működne e nálad az, amit kérdeztél, ameddig te saját magad nem ellenőrzöd/tapasztalod. A "belépéshez" vagy tagsághoz nem tudok semmiféle extra mutatványól, nem szednek belépőt, nincs tagsági igazolvány tudtommal, meg ilyesmik. Szerintem menj el magad és csekkold le oszt jóvan.
Ja még annyit, hogy ezt: "Amit egy véres szájjal fröcsögő ember írt, akire még H. Henrik is kénytelen volt rászólni a műsorában, annyira győlölködő. Pedig Havas sem egy kimondott szent, ráadásul full világi és pártatlan" Anita_'94-nek írtam Bartus Lászlóra, a könyv elkövetőjére. ha esetleg félreérthető lett volna. Bartus egyébként míg járt 1x engem is átvert egy cikk fojtán, szóval abszolute nem tartom egy "hiteles" embernek. Megiratott velem egy cikket, aztán más nevén hozatta le, ráadásul olyan hülye volt, hogy kiszerkesztette belőle a lényeget (tudományos tárgyú cikk volt, még a 90-es években) Utána annyit sem mondott, hogy fapapucs, amikor hívtam, meg sem akart ismerni, szóval nem egy szimpatikus figura.
Néha nézegettem az új újságját, amit az USA-ból erőltet, hát.. akármilyen témáról cikkeznek, egy jó szó nem hagyja el a billentyűzetét, fröcsög mindenkire, tökmindegy miről/kiről van szó, mindenben "szakértő" és mellét verő tipikus "megmondóember" akárcsak a fórumozói, akik átvették ezt a flémkeltő, bunkózó stílust és eskü rossz olvasni, az egész ember olyan, mint egy méregzsák, akinek ömlik a sz@r a szájából..
Kedves Kérdező!
A gyülekezeti tagság nem ér semmit hanem csak a szeretet által munkálkodó hit. :-)
H.Gy. tag lehet bárki aki eljár rendszersen Istentiszteletre, de erről semmilyen nyilványartásbavétel nincsen és nem is ez üdvözít.
Segítünk egymásnak, kiki ahogy a maga módján tud. Egyéntől és szellemi érettségtől függ hogy ki milyen szinten képes más hívők lelki és egyéb bajait észrevenni és gyógyítgatni. Lehet olyan a baj is hogy már csak a pásztorlás segíthet.
Ha nő vagy és 60 év alatti, akkor az az Isten akarata hogy férjhez menj, gyermeket nevelj és háztartást vigyél.:-)
Ha férfi vagy akkor is ugyanez hiszen a bibliai házasság férfi és nő között jöhet csak létre.:-)
A párkapcsolat fontos területe az életnek. A házastárs megválasztása a második legfontosabb döntés. Az első legfontosabbat meghoztad már?
Krisztust Uradnak választottad? Akkor az életedben a bálványimádást, Máriakultuszt és egyéb dogmákat bűnnek kell ítélned és minden szobrot dobálj ki. :-)
Radikálisan számolj le a bűnnel mert Jézus az Úr, élők és holtak bírája. De Ő csak akkor ítél el minket ha mi nem tesszük meg magunktól.
Aztán ha megbékéltél Istennel és közösségbe kerültél vele, akkor ráérsz az egyéb evilági szükségekkel is foglalkozni.
"azért mennék oda leginkább mert nincs senkim :/ amúgy katolikus vagyok de nem nagyon törődnek velem nem mondta egyik se eddig h gyere közénk (mert látjuk mindig egyedül vagy) inkább pletykálkodni szoktak egymásról"
Ezt, vagyis az első felét szomorúan "hallom". Viszont tény és való hogy nagyobb esélyed van több ember közvetlen közelségében bármire is, így a hitéleted gyakorlására ugyanúgy, mint barátokat, társaságot, vagy támaszt találni. Azt azonban tudnod kell, hogy a hit gyülekezetesek nagy hangsúlyt fektetnek a lelki dolgokra, imádkozásra, bibliatanulmányozásra (tudtommal) legalábbis nagyobbat, mint amihez hozzászokhattál egy templomban. Nem nagyon jellemző szeerintem az a fajta magányosság sem, ami mélabús elmélkedésre sarkall lágy orgonaszó mellett, ez szopkatlan lehet elsőre (én is jártam régen templomba, ismerem) Igazából kicsit "emberközelibb" közvetlenebb és vidámabb, de szerintem ez tetszeni fog, habár elsőre talán szokatlannak hathat. Én mindenképp javasolnám, hogy menj el, nézd meg magad, ne egy netes fórum válaszaira hagyatkozz elsősorban. Általában véve én több kedvességet és szeretetet láttam az ott lévő embereken, mint amit bárhol másutt és ez roppant "vonzó" tud lenni. Nem dícsérni akarom, vagy ilyesmi, csak azt mondom, amit én tapasztaltam. Nyilván ott is van mindenféle ember, de a többségüket összeköti egyfajta aktív hitélet, felfogás. Én a gyerkőcöket bírtam leginkább, rajtuk nagyon látszott, hogy boldogok, nem tűntek olyan elcsigázottnak és nyűgösnek (vagy terheltnek) mint amikor máshol látok gyerekeket (szoktam nézegetni a gyerekeket jártamban-keltemben, mert őszinte, kedves kis lények) Szóval nekem ez pl. nagyon sokat "mondott", mert ha ők ilyenek, akkor a szüleik sem lehetnek vadállatok, mint ahogy sok helyütt beállítják őket, meg itt ebben a topikban is ahogy kezdték némelyek, hogy mindenféle idióta szektás agymosott stb. nyomorékoknak titulálták, holott állítom sosem látták őket testközelből, csak valami cikket olvastak vagy ilyesmi. Próbáld meg, nézd meg és majd meglátod, hogy merre hány óra. Én ezt tenném, már csak azért is, mert csak így kaphatsz igazán választ a kérdéseidre. Viszont a felekezeted részéről ne várj túl sok "elismerést", borítékolhatom, hogy alapból kiközösítenek, vagy "meg akarnak majd menteni" még ha eddig nem is nagyon foglalkoztak esetleg veled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!